Sziasztok! :)
Ezzel a fejezettel hivatalosan is elkezdem a II. évadot, remélem hogy a friss a terjedelmével ellentétben tetszeni fog Nektek. :)
Nem is szaporítanám tovább a szót, kellemes olvasást kívánok a fejezethez. :)
Csók Mindenkinek <33
Ezzel a fejezettel hivatalosan is elkezdem a II. évadot, remélem hogy a friss a terjedelmével ellentétben tetszeni fog Nektek. :)
Nem is szaporítanám tovább a szót, kellemes olvasást kívánok a fejezethez. :)
Csók Mindenkinek <33
Idegesen csaptam be a kocsi ajtaját, és a házunk felé vettem az irányt. Hallottam, a zár kattanását és a lépteket a hátam mögött, de nem érdekelt, csak gyalogoltam, már majdnem kocogtam az ajtó felé. Út közben előkerestem a megfelelő kulcsot a többi közül, és próbáltam kinyitni vele az ajtót, de a kapkodásomnak köszönhetően kikapta a kezemből. Idegesen fordultam vele szembe. Az ő tekintetében sem mértem fel mást, csak haragot.
- Nehogy már neked álljon fentebb! Te sem mondtál el mindent a kapcsolataidról, különben is, Scott már nem számít nekem semmit. Bár nem hinném, hogy ezt magyaráznom kellene. – mondatomra csak elnevette magát, de koránt sem volt vicces kedvében.
- Azért kibeszéltük az exeket, nemde? És Scott-ot valahogy kihagytad. Ami pedig korábban lejátszódott, be is bizonyítja, hogy még mindig közel áll hozzád. – idegesen vette a levegőt, miközben már nem sok távolság volt közöttünk.
- Chris, már kismilliószor elmondtam neked a kocsiban is, hogy engem már nem köt hozzá semmi sem. Miért nem hiszed el ezt nekem? – pár pillanatig farkasszemet néztünk, majd kérdésem után kikaptam kezéből a kulcsokat, és ismét az ajtó felé fordultam, hogy szerencsét próbáljak a kinyitásával. Egyik kezével a fejem mellé támaszkodott, úgy válaszolt, most már halkabban.
- Azért, mert nem engedted, hogy megüssem. Pedig nagyon szívesen megtettem volna. – suttogta, közel hajolva hozzám. Amint kattant a zár, oldalra fordulva szóltam ismét.
- Nem akartam, hogy jelenetet rendezzetek egy nyilvános helyen. Nem csak mi voltunk ott, amint láthattad. – ellökte magát, és szemöldökét összevonva méregetett ismét.
- Nem kell kertelned. Tudom, hogy nem emiatt akadályoztad meg a verekedést. – itt már felment bennem a pumpa, lenyomtam a kilincset, és résnyire nyitottam az ajtót.
- Nem kerteltem. Ez az igazság, de ha ezt nem akarod elfogadni, akkor legyen így. Nem érdekel! – kinyitva az ajtót léptem be.
- Rendben! – tárta szét a karját.
- Rendben! – szóltam fennhangon, és idegesen becsaptam az ajtót. Nagyot fújva léptem be a konyhába, ahol anya nagyokat pislogva nézett rám, miközben a sütőnél kavargatott valamit.
- Mi történt? – tekintetét nem vette le rólam, miközben dühösen ültem le a bárszékbe.
- Rosszul sült el az egész. – ennyit mondtam csak, miközben elvettem egy poharat, és felállva a csap felé mentem, hogy teletöltsem. Amint ezt megtettem, a vizet kortyolgatva ültem vissza a székbe.
- Összevesztetek? – vette el a lisztet a pultról, és beletöltötte egy tálba.
- Igen, de nem csak ez a probléma.
- Tudod, könnyebben megérteném, ha elmesélnéd az egészet. – levette az edényt a tűzhelyről, rátette egy alátétre, és odajött velem szembe.
- Oké. – rákönyökölve a pultra kezdtem el a mesélést. Az egész Scott-tal kezdődött…
- Várj! – szakított félbe – Milyen Scott? Ugye nem…?
- Ó, dehogynem. Én sem hittem el, amikor megláttam jó pár napja a reptéren. Boldog lehettem volna, de nem, neki, főleg neki, fel kellett tűnnie. Méghozzá egy olyan jó indokkal, hogy nyaralni jött. Hát persze. Nemsokára vége a nyárnak, mit keresne ő pont Floridában?
- „Ugyan már, Kate, azt hittem örülni fogsz nekem. Egy ölelésben és egy üdvözlőcsókban is reménykedtem, de ahogy elnézem – nézett végig lesajnálón Chris-en, majd tekintetével ismét engem tisztelt meg – már találtál magad mellé valakit.
- Bajod van velem?! – lépett hozzá Chris, aki eddig még szótlanul tűrte a beszélgetésünket.
- Ami azt illeti, igen. – tett Scott is egy lépést felé, így már teljesen közel voltak egymáshoz. - Kate, elmondanád, ki ez? – nézett rám, miközben a barátomra mutatott. Már éppen meg akartam szólalni, de megelőzött. – Csak azt ne mondd nekem, hogy ő pasid, mert akkor elég alacsonyan van a mérce. Sokkal… könnyebb dolgom lesz. – mérte végig Christ, majd egy önelégült vigyor terült el a képén.
- Ehhez neked semmi közöd. Most pedig hagyj minket békén, oké? – közelebb mentem Chris-hez, aki fél karral szorosan átölelte a derekamat, magához húzott, jelezve, az övé vagyok. – És csak hogy tudd, már el is felejtettelek. – vetettem oda neki, amitől ismét vigyorogni kezdett.
- Majd meglátjuk! – kacsintott, majd hátranézett, elvette a bőröndjét, és visszafordulva feltette a napszemüvegét – Még látjuk egymást! – intett, és el is ment.”
- És Chris így is elment? – kérdezte anya felállva a pulttól, és odament a gőzölgő… valamihez.
- Nagyon nem akart elmenni, de mondtam neki, hogy menjen csak, nem lesz baj. Rá egy hétre egyébként vissza is jött, addig persze Scott-ot nem is láttam sehol sem.
- Akkor mi volt ez a vita az előbb?
- Még csak tegnap jött vissza, és még az elutazása előtt megígérte, hogy amint hazaér, elmegyünk valahová. Nos, igen, ma reggel elvitt engem egy étterembe, ami nem is lett volna rossz, sőt, kifejezetten tetszett is nekem, nagyon örültem neki. Csak közbejött megint valami.
/Chris/
- Haver, mi a bajod? – szólalt meg Alex pár másodperc hallgatás után. Nem lehet, hogy ennyire hallatszana a hangomon az idegesség.
- Semmi, minden rendben van. Csak vezetek, és le van húzva az ablak. – ennél hülyébb kifogást az idegességre tényleg ki sem lehetett volna találni.
- Azért hadarsz folyamatosan? Alig értem, amit mondasz. Legyünk puhányok, és öntsd ki nekem a lelked. De nem tudtad, hogy nem lehet telefonálás közben vezetni? Inkább állj le valahova…
- Persze, te még részegen is hazavezettél.
- Az egy másik ügy. Na, de mondd el Alex bácsinak, mi nyomja a lelked. – egy nagy sóhaj után, amire megjegyzést is tett, belekezdtem.
„Beléptünk az épületbe, ahol a késő délutáni napsütés ellenére kellemesen sötét volt. A falak bordó színben pompáztak, középen egy sötétebb árnyalatú, szépen mintázott csík futott végig. De csak ez a helyiség volt ilyen, az étterem többi része ugyanolyan fényben úszott, mint amilyen a kinti világ is. Ez egy külön részleg, amolyan romantikus hangulatú kis búvóhely.
A nevem megmondása után odavezettek minket az egyik asztalhoz, ami a sarokban helyezkedett el. Mivel próbáltam a legromantikusabb énemet előhozni, így még az asztal lefoglalásakor kértem, hogy rakjanak rá gyertyákat és egy vázát. Az utóbbinak pontosan a megérkezésünkkor volt jelentősége. Amikor Kate leült, én még állva maradtam, mert már láttam közeledni a pincért. Amint ideért, levettem a tálcájára rátett rózsát, megköszöntem, mire ő mosolyogva távozott. Kate felé fordultam, egyik kezemet a hátam mögé tettem, a másikkal odanyújtottam neki a rózsát. Szerencsére a kis cetlit sem hagyták le, és Kate tekintete egyből arra tévedt. Felállt, megpuszilta az arcomat, és amikor elolvasta az „I missed you” feliratot, még szorosabban megölelt.
Amikor már a desszertet hozták, a pincér sajnos nem jött egyedül. Mellette volt az a személy, akit most a hátam közepére sem kívánnék. Nem törődve kettőnkkel, simán odahúzott az asztalhoz egy másik széket, és levágta magát, Kate mellé.
A nevem megmondása után odavezettek minket az egyik asztalhoz, ami a sarokban helyezkedett el. Mivel próbáltam a legromantikusabb énemet előhozni, így még az asztal lefoglalásakor kértem, hogy rakjanak rá gyertyákat és egy vázát. Az utóbbinak pontosan a megérkezésünkkor volt jelentősége. Amikor Kate leült, én még állva maradtam, mert már láttam közeledni a pincért. Amint ideért, levettem a tálcájára rátett rózsát, megköszöntem, mire ő mosolyogva távozott. Kate felé fordultam, egyik kezemet a hátam mögé tettem, a másikkal odanyújtottam neki a rózsát. Szerencsére a kis cetlit sem hagyták le, és Kate tekintete egyből arra tévedt. Felállt, megpuszilta az arcomat, és amikor elolvasta az „I missed you” feliratot, még szorosabban megölelt.
Amikor már a desszertet hozták, a pincér sajnos nem jött egyedül. Mellette volt az a személy, akit most a hátam közepére sem kívánnék. Nem törődve kettőnkkel, simán odahúzott az asztalhoz egy másik széket, és levágta magát, Kate mellé.
- A bunkóság nálad is megvan. – jegyeztem meg, alig hallhatóan, de mindenképpen Scott-nak céloztam. Kate lehajtott fejjel nézett fel rám, majd nagyot sóhajtva fordult a srác felé, aki mosolyogva nézett végig rajta. Belemarkoltam a szék kartámlájába, és nem sok kellett ahhoz, hogy felálljak, és nekimenjek, de… nem tettem. Még nem.
- Még nem adtál választ a kérdésemre. Mit keresel itt? – Scott képéről eltűnt a mosoly, és kényelmesen hátradőlve válaszolt.
- Ez nagyon egyszerű. Csakis miattad jöttem. Gondoltam, újrakezdhetnénk, ha már az előző nem nagyon jött össze. – barátnőm felvont szemöldökkel hallgatta végig.
- Nem jött össze? Ezt te sem gondolhattad komolyan. Elvettél tőlem három évet az életkedvemmel együtt. Tudod milyen volt vakon élni? – kérdezte a kelleténél hangosabban, így magunkra vonva a körülöttünk ülők figyelmét. Amikor találkozott pár emberrel a tekintetem, azok egyből vissza is fordultak, de tudtam, hogy még mindig hallják. Mindenki szereti hallgatni a veszekedést, persze ha nem közöttük zajlik.
- Nyugodj le, Kate! Tudod, hogy megkaptam érte a büntetésemet. A javítóban töltött idők rádöbbentettek, hogy ezt mindenképpen helyre kell hoznom. - kezdte el kimagyarázni magát a dologból.
- Helyre kell hoznod? Mégsem kerestél meg, soha! Minden üzenet vagy bocsánatkérés nélkül eltűntél. Nem volt elég a baleset következményeit feldolgoznom, de a tudat, hogy ezek mind miattad voltak, még súlyosbították a helyzetet.
- Várj csak. Miatta lettél vak? – döbbentem rá hirtelen. Kate csak egy apró bólintással válaszolt, ami nekem éppen elég volt a cselekedésre. – Tűnj el innen. – fordultam Scott felé, aki felszegett állal nézett rám, mint akit emberszámba sem vesz.
- Maradnék még egy kicsit… - fordult vissza Kate-hez, akinek már a könnyei folytak le az arcán. Felpattantam a székből, és megfogva Scott karját, állítottam fel, és kezdtem el az ajtó felé ráncigálni, kevés feltűnőséggel, de.. ez szerintem nem sikerült, mert mindenki követte szemével a lépéseinket.
Amint kiértünk az ajtón, elengedtem a karját, és az öntelt vigyora miatt léptem párat, hogy megüssem, ha… Kate nem áll közénk.
- Chris, inkább hagyd, oké? Nem éri meg. – nézett hátra a válla fölött a srácra. – Menjünk inkább, oké? – megfogta a kezemet, és visszamentünk fizetni, majd elvéve a rózsát az asztalról, indultunk el. Szerencsére, mire kiértünk Scott sehol nem volt.”
- És itt hol is volt közted és Kate között a nagy veszekedés? – szólalt meg Alex, amint elmeséltem neki az étteremben történteket.
- A veszekedésünk a kocsiban történt, amikor megkérdeztem, miért nem engedte, hogy megüssem Scott-ot. Azt mondta azért, mert nyilvános helyen voltunk, és féltett engem.
- Ez nagyon cuki. – nevetett fel, mire hallottam a vonal másik végéről, hogy valami összetört.
- Nagyon cuki. De te mégis mit csinálsz?
- Nekem jött az éjjeliszekrény. – válaszolta, és közben fel is szisszent. Gyanítom annak a szekrénynek ment neki, aminek a szélét még nem kerekítették le. Hát, ha kisebb lendülettel ütött le valamit, akkor annak nyoma lesz. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Jól van, nekem mennem kell. Kitalálok valamit, és… - itt megakadtam a beszédben, mert amint lepillantottam az ülésre, megláttam a rózsát. Tökéletes. Csak ne hervadjon el. – és majd megpróbálom kibékíteni.
- Sok sikert! – letettem a telefont, és hazasiettem. Még új ruhát kell keresnem, előtte letusolnom, majd még egy dolgot megkeresnem… mindezt 1 órán belül. Rendben, sok sikert nekem.
/Kate/
Valóban igaz, hogy a szülők mindenre tudják a megoldást. Ha nem is oldják meg a problémát, de legalább elfeledtetik velünk. Anya az utóbbit tette, ugyanis befogott a vacsora elkészítésébe. A ruhát gyorsan átvettem, amit eleinte nem akartam, de mégis jobbnak láttam így dolgozni a liszttel, és lám igazam lett. A pólóm is kapott a panír alapanyagából. Este nyolckor már apa is hazaért, így leültünk vacsorázni. Még előtte megkértem anyát, hogy ne meséljen a veszekedésről apának, mert tudom, milyen reakciókat váltana ki belőle.
A szokásos esti teendők, mint például a zuhanyozás, a fogmosás után végre nekikészülhettem, hogy lefekszem aludni. Hogy ezt miért nem tettem meg? Jó kérdés. Csak forgolódtam az ágyamban. Igaz, kb. 9 óra lehetett, esetleg fél 10, de voltak időszakok, amikor már régen az igazak álmát aludtam ilyenkor. Csak gondolkodtam. Gondolkodtam Scott-on és a tényleges okon, hogy miért jött ide, Chris-en, aki emiatt megsértődött, a vitánkon, ami végképp nem hiányzott, legvégül pedig a hamarosan elkezdődő iskoláról. Anya felhívta két napja az iskolát a beiratkozás miatt, ami még évkezdés előtt egy nappal fog megtörténni, de vinnem kell minden iratom. Ez nem lesz nehéz, mindent elhoztunk, ami csak kell a főiskolához. Először erősködtek, hogy kezdjem elölről a 12. osztályt, de sem én, sem anya nem akart erről egy szót sem hallani.
Már éppen félálomban voltam, amikor hallottam, hogy csapódik odakint egy kocsiajtó. Remek, már megint a szomszédhoz jönnek. Tegnap is, és azelőtt is ilyenkor szokott beállni a szomszédhoz az autó.
Nem foglalkoztam vele, mert felesleges lett volna ismét kinézni. Csak feküdtem tovább. Az alvás viszont lehetetlen lett volna, ugyanis most már az erkélyajtót nyitották ki kulccsal, majd húzták ki. Amint felálltam, és felkapcsoltam a villanyt, Chris állt az ágyam mellett.
A szokásos esti teendők, mint például a zuhanyozás, a fogmosás után végre nekikészülhettem, hogy lefekszem aludni. Hogy ezt miért nem tettem meg? Jó kérdés. Csak forgolódtam az ágyamban. Igaz, kb. 9 óra lehetett, esetleg fél 10, de voltak időszakok, amikor már régen az igazak álmát aludtam ilyenkor. Csak gondolkodtam. Gondolkodtam Scott-on és a tényleges okon, hogy miért jött ide, Chris-en, aki emiatt megsértődött, a vitánkon, ami végképp nem hiányzott, legvégül pedig a hamarosan elkezdődő iskoláról. Anya felhívta két napja az iskolát a beiratkozás miatt, ami még évkezdés előtt egy nappal fog megtörténni, de vinnem kell minden iratom. Ez nem lesz nehéz, mindent elhoztunk, ami csak kell a főiskolához. Először erősködtek, hogy kezdjem elölről a 12. osztályt, de sem én, sem anya nem akart erről egy szót sem hallani.
Már éppen félálomban voltam, amikor hallottam, hogy csapódik odakint egy kocsiajtó. Remek, már megint a szomszédhoz jönnek. Tegnap is, és azelőtt is ilyenkor szokott beállni a szomszédhoz az autó.
Nem foglalkoztam vele, mert felesleges lett volna ismét kinézni. Csak feküdtem tovább. Az alvás viszont lehetetlen lett volna, ugyanis most már az erkélyajtót nyitották ki kulccsal, majd húzták ki. Amint felálltam, és felkapcsoltam a villanyt, Chris állt az ágyam mellett.
- Az ilyen kis akcióiddal a szívinfarktust fogod rám hozni. – ültem vissza az ágyra. Egyik keze még mindig a pulcsija mögött tartott valamit, és már éppen rá akartam kérdezni, amikor előhúzta a rózsát, a szárán a cetlivel.
- Sajnálom. Eszem ágában sem volt kiakadni ezen, de most valahogy… nem is tudom. Túl sok volt az nekem, hogy feltűnt az exed, aki ráadásul nyomult rád, és nem is akarta nagyon eltitkolni, majd kiderült, hogy ki okozta a balesetedet, és aztán… - itt szakítottam félbe a monológját egy csókkal.
- Rendben. – mosolyogtam rá, mire összeszűkítette a szemét.
- Inkább meg sem kérdezem. – mondta, majd a zsebébe nyúlt és előhúzott egy… papírt. Első látásra egy CD-toknak nézett ki, és mint később kiderült, az is volt. Megfordította, így elolvashattam, mi van ráírva: „Kedvencek temetője”.
- Na, ezt nem! – toltam el magam elől a CD-t, mire előrukkolt a gyengémmel: kiskutyaszemek. – Most nem fog beválni. Nem akarom megnézni. Sok mindent hallottam róla, hogy mindenki meghal, meg ilyesmi… nem! – én már lezártnak tekintettem a témát, de ő még nem.
- Hát jól van. – rántott egyet a vállán, majd odament a DVD-lejátszóhoz, beletette a CD-t, bekapcsolta a TV-t, és már el is indult a film. – széttárt karokkal jött vissza mellém. – Magától indult be. Próbáltam leállítani, de egyszerűen nem tudtam. Most már meg kell néznünk.
- Oké. – adtam meg magam – De soha többet! – emeltem fel a mutatóujjamat, nyomatékosítás képen, majd befeküdtünk az ágyba, én szorosan Chris mellé, és minden figyelmünket a filmnek szenteltük, amikor a telefonjának csipogása SMS-t jelzett. Egy ismeretlentől: „Holnap, kávézó, délután kettőkor!”
*********************************************************************************
És így a fejezet végére eszembe is jutott, amit mondani akartam. :)
Szóval a következő fejezet már csak júniusban lesz megtekinthető, ugyanis jövőhéten osztálykirándulás, ami az egész hétvégémet felöleli, így az ki is esik. Hétfőn tanulás a másnapra, úgyhogy az így nem fog összejönni. Akkor már csak Június 2.-án vagy 3.-án várható a 2. fejezet. :)
