6. fejezet - A Little Forgiveness

Sziasztok!

Nos, igen. Aki olvasta a chat-be írt üzenetem, az már sejtheti, hogy mi jön most.
Nagyon, de nagyon sajnálom, de... nem tudom tovább írni a történetet. Sajnos több ok is áll a blogbezárás mögött:
- Egy: nincs ihlet. Egyszerűen nem tudok mit írni, mert mostanában az ihletkészletem jelentősen kiürült.
- Kettő: komment. Persze örülök annak, ha öt vagy hat komi összegyűik, de úgy érzem, hogy 5-6 embernél többen nem is olvassátok a blogomat. Lehet butaság, de így van.

Megírtam nagy nehezn a blogzáró fejezetet, és ennek végén pedig találtok egy kis videót, amit pár apja készítettem. Ebből következtethető, hogy nem hirtelen jött ötlet a búcsúzás.
Szóval.. még egyszer utoljára: kellemes olvasást! :)

/18 nappal később – augusztus 31./

Hiába a korai iskoláztatás, mégis végzősként kell kezdenem a holnapi napot. Amint átnézték a papírjaimat és a bizonyítványomat, megállapították, hogy sajnos még nem léphetem át a főiskola kapuját érettségi nélkül, ami az utazás miatt el is maradt nekem. Sajnáltam, nagyon is, mert ezzel vesztek egy évet, de benne volt a pakliban az egész. Anya megmondta: nem biztos, hogy bejutok. Különben is új hely, szükségessé válik a 12. évfolyam elvégzése. Holnap pedig hivatalosan is végzős leszek egy idegen gimnáziumban.

- Jó neked, te legalább már másodikos vagy. – huppantam le Chris mellé, félbehagyva ezzel a könyvek befedését.

- Igen, de ne feledd: én is új leszek. Juj, ez olyan izgi. – dörzsölte össze a tenyerét tettetett izgatottsággal. Meglöktem a vállát, mire átölelte a nyakamat az ép karjával. – De a jó dolog az, hogy még legalább két hétig nem kell sportolnom. Lusta vagyok. – dőlt hátra az ágyamon, magával húzva engem is.

- Ne is mondd, tudom jól. – húztam el a szám, mire rám kapta a tekintetét – Kellett neked sportszakot választanod. Nem is sportolsz vagy tévedek? – vontam fel a szemöldököm.

- Igen, tévedsz. Heti háromszor az edzőterembe járok. Igaz, hogy most kimarad egy jó pár alkalom, aminek az edzőm nem örül. 

- Van edződ? – ültem fel hirtelen. Ez meglepett.

- Hát – egyik kezével megtámasztva magát ült fel ő is – ha úgy nézzük, van. Azt hiszem, a főiskoláról jár oda egy kisebb csapat egy edzővel. Külön terembe mennek, de vannak ott olyanok is, akik nem a suliba járnak. Így hát én is fogtam magam, bementem a hozzájuk, és mindig követtem az edző utasításait, amit a srácoknak osztogat. Szóval igen, mondhatjuk úgy is, hogy van edzőm. – vigyorgott.

- Hmm, kis okos. – pusziltam meg, és folytattam az eredeti munkámat.

/Layla/

Tudtam, hogy a nevelőtestület a tanítási nap előtt itt lesz az iskolában. Beléptem az ajtón, és az iroda keresésére indultam, miközben kivettem a papírjaimat a táskámból a tavalyi bizonyítványom fénymásolatával egyetemben. Bár a beiratkozásra lehet korán jöttem. Elvileg holnap kellene elintézni a dolgokat, de nekem most kell megtudnom, hogy sikeres lesz-e az átiratkozás.

Éppen egy bácsi mosta fel a folyosót, így odalépkedtem mellé.

- Elnézést, meg tudná nekem mondani, hol találom meg az igazgatói irodát? – rám nézett és rátámaszkodott a felmosó nyélre.

- Menjen tovább a folyosón, forduljon balra és ott az első ajtó. Az igazgató úr még bent van, ha beiratkozni jött, kedveském. – mosolygott rám. 

- Köszönöm. – biccentettem, és kikerülve őt haladtam tovább. Elfordultam, majd az első ajtó előtt megálltam és bekopogtam. 

Amikor kiszóltak, beléptem az ajtón. A helyiséget egy fallal választották el, de kihagyták az ajtónak a helyet, az azonban nem volt. Előttem a titkárnő ült, a másik oldalt pedig az igazgató. Odamentem a nőhöz, akinek elmondtam a szándékaimat, majd el is vette a papírokat tőlem. Átnézte a bizonyítványomat, majd felállt a székből - Fáradjon csak be, kérem. – mutatott jobb kézzel az igazgatói iroda felé. 

- Jó reggelt! – köszöntött a kissé kopasz, szakállas férfi az asztal mögött, aki – belépésünkkor – letette a telefont. Elvette a titkárnő által felé nyújtott papírokat, majd beleolvasva ismét megszólalt. – Foglaljon helyet, kérem, Miss Stone. 

- Köszönöm. – így is tettem.

- Szóval… át szeretne iratkozni? – nézett fel pár pillanatra a kis könyvből. 

- Igen, mindenképpen itt szeretnék leérettségizni. – mosolyogtam rá. 

- Ha nem veszi tolakodásnak, megkérdezhetném, hogy miért szeretne átiratkozni? A jegyeit elnézve a tanulásával nem lehet probléma. – tette le a bizonyítványomat.

- Igazából a szüleim azt szerették volna, hogy itt kezdjem a kilencedik osztályt, mert a nagymamám, a nagypapám és anyukám is itt végeztek, de én a bátyám után akartam menni. Most azonban mégis meggondoltam magam, mert egy régi barátnőm ideköltözött Floridába, és ő is ide fog járni. Olyan régen találkoztunk, és muszáj bepótolnunk az elmúlt éveket. 

- Értem. – mosolyodott el. – Ez esetben fel kell vennem az adatait. – kihúzta a fiókot, és elővett belőle egy A3-as lapot, amire nevek voltak felírva. Gondolom az új diákok. Elvettem a papírokat, amiket letett elém, és kikerestem közülük a személyi igazolványomat.

/Másnap – Kate/ (A Little Forgiveness)

Nyújtózkodva, de mégis fáradtam kászálódtam ki az ágyamból, és egyből indultam a megmentőhöz. A friss, hideg vizet ontó zuhanyrózsához, ami majd talán felkelt engem. Felvettem az iskolától kapott egyen blúzt, majd egy fekete szoknyát, és már indultam is, mert Emily rám várt az ajtóban. Az iskola pont útba esik a munkahelyére, így minden nap el tud majd vinni. Ennyivel könnyíti meg nekem, hogy nem kell korán kelnem a buszozáshoz.

Elköszöntem tőle, majd bementem az épületbe. Az ajtóra fel volt ragasztva egy papír, amin az osztályok, mellettük pedig a termek számai voltak felsorolva. 12/c-s lettem, így nekem a 8-as tanterembe kell menni. Bemenetelemkor köszöntem a portásnak, és vissza akartam fordulni, hogy megkérdezzem a terem hollétét, amikor egy lánynak ütköztem. - Jaj, ne haragudj!

- Semmi baj, én nem figyeltem. – legyintett – Nem tudod véletlenül, hol találom a 8-as termet? – nézett fel a papírból.

- Ne kérdezd, én is új vagyok itt. – húztam el a szám, majd körbenéztem. Az ajtón ekkor már emberek tömkelege áramlott befele. Megfogtam egy fiú vállát, mire az érdeklődve jött mellénk. – Szia! Meg tudnád mondani, hogy hol találjuk a 8-as termet? – haraptam a számba.

- Újak vagytok? – nézett hol rám, hol pedig a lányra. Egyszerre bólintottunk, mire elvigyorodott, megfogta a táskája pántját, kihúzta magát, és elment mellettünk, közben hátraszólt. – Kövessenek, hölgyeim! – összenéztünk a lánnyal, majd követni kezdtük. Megállt egy nyitott ajtajú terem előtt, majd kis pukedli után beinvitált minket a terembe, és ő is bejött. 

Már voltak bent, de mind külön klikkekben ültek a padok körül. – Srácok! – szólalt fel az idegenvezetőnk, miközben átölelte a vállunkat – Új diákokat hoztam! – félszegen intettünk, amit viszonoztak páran, majd a lánnyal ugyanarra a padra pakoltunk le. 

- Egyébkén Katherine vagyok. – mosolygott a lány, és elfogadtam a felém nyújtott jobbját. 

- Kate. – mutatkoztam be én is. – Most költöztünk ide, Floridába.

- Tényleg? Én is. – mondta meglepődötten – Mármint nem most, hanem még áprilisban. Önálló élet, érted… - huppant le a székre. – És ti?

- A cég, ahol apám dolgozik, átköltözött ide, Floridába, így mi is jöttünk vele együtt. – magyaráztam, és leültem. 

- Sziasztok! – toppant be a terembe a lány, akire itt most tényleg nem számítottam, sőt, sehol máshol sem. – Elénk lépett, és mosolyogva nézett mindkettőnket.

- Layla? – kérdeztük egyszerre Katherine-nel, mire döbbent arccal fordultam felé – Te ismered?

- Persze, ő az unokatestvérem. – mutatott felé – De te honnan ismered őt? 

- Hát…

- Régi ismerősök vagyunk. – vágott a szavamba az említett. 

- Miért vagy itt? Elég volt belőled akkor, amikor be akartál kavarni. Mostantól kerülhetnél igazán. – támaszkodtam a padra, miközben rosszallóan végigmértem. Ha itt van, ugyanabban az iskolában, ahol én - és nem ide járt ezelőtt – akkor annak megvan az oka. 

- Nyugi már, Kate, nem foglak zaklatni. Békés leszek. – mosolyodott el, majd továbbállt. 

- Mi történt? – hajolt közelebb Kath.

- Be akart kavarni, és azóta a barátommal nem szívesen látjuk. – húztam el a szám, visszaemlékezve a történtekre.  A bulin… amikor majdnem megcsókolta Chris-t, majd simán elsétált, aztán a kezembe nyomott egy borítékot. Hiába volt lefotózva Chris azokon a képeken egy másik lánnyal, tudom, hogy nem csalta meg Layla-t. Ő maga mondta el nekem, hogy mégis mi történt, pontosan.

/Chris/

Álarcosbál, randik a világ legszebb nőjével, motorverseny a barátnőm exével, ahol majdnem ottmaradtam, több mint kétheti kórházban dekkolás, a kómát nem beleszámolva. Mozgalmasabb nyaram volt, mint az eddigiek. A lábamról, hála az égnek, levették a gipszet. Borzalmas volt nem mozgó bokával bicegni a házban. Az alkarom azonban még mindig mozdíthatatlan, de a doki szerint jövő héten már helye sem lesz a gipsznek. Ennek örülök. Azonban a sport még mindig távol lesz tőlem, aminek most kifejezetten jól jön, nem mintha nem pihentem volna ki magam az elmúlt hetekben. Oké, ellustultam, amire Kate is felhívta a figyelmemet. Imádtam, amikor traktált a sétával, de hát engedelmeskedtem, mert nincs kedvem vitázni vele. A nőknek mindig igazuk van, ezt figyelembe véve csendben maradtam. Főleg azért, mert a séták után, sokkal nyájasabb volt, mint szokott. Azokért a percekért máris érdemesebb szót fogadni. Bár néha, bevallom, hogy igaza volt. Néha. 

Utálok korán kelni, sőt nem is igazán az erősségem. De most muszáj összegyűjtenem minden erőmet, és szépen, lassan felülni fájdalom nélkül. Hát elég furcsa első nap lesz a suliban. A még mindig csörgő telefonomat a pokolba kívántam jelen pillanatban, a meg nem szűnő zene miatt, de sajnos csak akkor tudom elzárni, ha felültem, mert úgy elérem. Miért is alszok én az ágy közepén? Fárasztó…

Mosdás, felöltözés és hosszú perceken át tartó hajbeállítás után – ami még mindig hülyén áll – felkaptam a táskámat, és elindultam.  Chris Clane, mint főiskolás. Nagyon jól hangzik. – mosolyodtam el a gondolataimon, miközben beültem a kocsiba, ahol apa már várt.

Azonban a jó dolgok sem tartottak örökké. Apám betegsége nem hogy javult vagy ugyanazon a szinten maradt volna, inkább romlott. A kórházi kezeléseken is megállapították, hogy romlik az állapota. Igaz, hogy nem töltünk olyan sok időt együtt, mégis… nem tudom, mihez fogok kezdeni nélküle. Rá számíthattam… bármikor. Az orvosok is megmondták, hogy már csak pár hónap, maximum 4 van hátra. fogalmam sincs, mi lesz velünk, főként Lilyvel. Hogy fogja feldolgozni, ha már nem lesz velünk? Ez… nekünk is nehéz feladat lesz.

Bánatos arccal gondolkodtam el ezen, mire félbeszakított.

- Chris, ne csináld már! Nem akarok ilyen bánatbeteg arcokat látni magam körül. Jól vagyok, rendben? – veregette meg a vállam, mire elmosolyodtam, és elindultunk. 

Elköszöntünk egymástól, apa az irodához ment tovább, én pedig a főiskola kapuján léptem… volna be, ha nem vár valaki rögtön az ajtóban. Ellökte magát a faltól, levette a napszemüvegét, majd felém indult. Kinyújtotta a jobb kezét, de én csak összeszűkített szemekkel néztem rá. Beletörődő arckifejezéssel helyezte a kinyújtott karját a teste mellé.

- Nézd, sajnálom, ami veled történt…

- Miért, nem ezt akartad? Vagy még rosszabbat? Ugye milyen kár, hogy nem haláloztam el a kórházi ágyon? – köptem felé a szavakat.

- Ne feltételezd rólam, hogy bárkinek a halálát kívánnám. Nem, csak… Kate-tel akartam lenni. Anno el kellett tűnnöm, és nem magyarázhattam meg neki a dolgokat, ezért utál engem. Ha nyertem volna, akkor pár nap alatt minden elmondhattam volna neki, de… nem próbálkoztam volna be nála. Tiszteletben tartom, hogy téged szeret. – komolyan nem akartam elhinni, amit mond.

- Értem. – csak ennyit tudtam mondani neki. Szinte sokkolt az, hogy már nem akar semmit. Sem Kate-től, sem tőlem. Annyira ismertem, hogy tudjam, nincsenek jó szándékai. Most pedig, mintha megbánást láttam volna a szemében, amikor ránézett a karomra. 

- Azért jöttem ide, hogy hivatalosan is bocsánatot kérjek. – biccentettem – Visszautazom Németországba. 

- Várj, te hívtad Kate-et Németből? – lepődtem meg. Bólintott.

- Az most mindegy, most a lényeg az, hogy sajnálom, ami vele történt, és örülök, hogy nem esett komolyabb bajod… ennél. – mutatott a karomra. – Elutazom, és békén hagylak téged és Kate-et is. Tudom, hogy nem szívesen lát, de te sem, mégis inkább hozzád jöttem, hogy ezeket elmondjam. – amikor látta, hogy nincs mit mondanom, elköszönt, és már el is ment. Furcsán kezdődik a napom. 

Egy rövid eligazítás után megkerestem azt a szekrénysort, ahol az enyémet találom. Lecuccoltam, kivettem egy tollat és egy cetlit, amit zsebre vágtam, majd becsuktam az ajtót. Megfordultam, és két srác állt velem szemben.

- Cső, Aaron Highman, – nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam – de szólíts csak nyugodtan Jimmy-nek. 

- Jimmy? – vontam fel a szemöldököm.

- Ja, haverok rám ragasztották. Ő pedig – mutatott a mellette álló, szemüveges srácra – Ian. Egy stréber, de jó fej. – kezet ráztam vele is. – Jó haverok leszünk, már érzem. – veregette meg a vállam, majd elindultak egy terembe, mellettük én is. Út közben írtam egy SMS-t Kate-nek: „Nem fogod elhinni, de Scott bocsánatot kért.” Amint elküldtem, perceken belül érkezett is a válasz: „Layla is.”