5. fejezet - Tengerparti buli

Sziasztok! :)

Meghoztam az 5. fejezetet, nagyon szépen köszönöm az előzőekhez írt komikat, jól estek! :)
+2 dolog még: 

- Az első, hogy megkezdődött gyerekek az őszi szünet, így valószínű, sőt biztos, hogy többször lesz egy héten új rész. :P

- A második pedig az, hogy a drága Eric ma ünnepli a 21. születésnapját, Isten éltesse a svéd pacsirtát ^^<3 :)

A videót csak így mellékesen tettem ki. :P

Íme a fejezet:

-De hülyén nézek ki. – mondtam magamnak a tükörbe, amikor megláttam, hogy áll rajtam Emily ruhája. És az, hogy a hátamat alig takarja valami, nem igazán tetszett.

-Most miért? Nekem nagyon tetszik. – lépett be nővérkém, hasonló, türkizkék színű ruhában. Rajta csinosan állt, de magamon sehogy sem akartam elfogadni. – Ja, és hozz magaddal bikinit is. A plakát alá volt írva a kötelező felszerelés.

- És még egyéb dolog, amiről tudnom kéne a bikinin kívül? – kérdeztem, majd a szekrényhez léptem, ahol a fekete-fehér pöttyös bikinimet kerestem.

- Sör. – mondta egyszerűen.

- Sör? De én utálom a sört. Amikor megkóstoltam, azóta utálom. Erre viszont nem kényszerítesz, az biztos. – azt hiszem, 15 éves voltam, amikor Emilyvel elmentem egy házibuliba. Ott itattak meg velem fél pohár sört, de attól is rosszul voltam, azóta nem is próbálkoztam, hogy megigyam. Igazából, az alkoholt nem igazán szeretem, nem vagyok az a fajta lány, aki minden hétvégén leissza magát a sárga földig, és részegen énekelve vánszorog haza. Az nem az én világom.

- Akkor legalább vigyél el egy sörösüveget, amibe például vizet öntesz. Csak látszólag legyen sör. Megyek, megkeresem a bikinimet és mehetünk is. – mondta, majd el is ment. Biztos vagyok benne, hogy jó kis buli lesz.

Fél nyolckor, amikor már a nap is lemenőben volt, indultunk el Emilyvel. Miközben végigsétáltunk az utcán, találkoztunk a szomszédokkal, akiknek köszöntünk. Igaz, nem mindenki köszönt vissza, mert nem sokan ismertek minket, de ez nem is meglepő, hiszen még csak egy napja, hogy itt vagyunk, még annyi se. Amikor már az utolsó utcát is elhagytuk, halkan hallottuk, hogy dübörög a zene. Amikor odaértünk, hatalmas tömeg fogadott minket. A korlátoknál csak egy szabad hely volt, ahol le lehetett menni a partra, ott két srác állt, kezükben karszalaggal. Amikor odaértünk, felmutattuk a sörösüvegeket, majd a csuklónkra ragasztották a karszalagot, és tovább engedtek minket. 

A zene az fantasztikus volt, nem volt egyfajta zene, az elmúlt pár év nyári slágereiből válogattak, amiből nem is hiányozhatott a Party Rock, ami a kedvencek között volt. Ahogy elnéztem, még elég sok ember józan volt, mondhatni mindenki, de azért volt 5-6 srác, akik a józanság ellenére is egymásba karolva táncoltak, és tombolták ki magukat.

- Szerintem dobjuk ki az üvegeket, mert vizet itt úgysem fogok inni. – mondta Emily, majd a kiszemelt kukához mentünk. Volt tőlünk pár méterre egy sátor, ahol hárman ültek: két férfi, középen egy nő, aki maga elé húzta az egyik mikrofont, majd beszélni kezdett.

- Örülünk, hogy ennyien eljöttetek, a karszalagok elfogytak, tehát fél óra múlva mindenki átveszi a fürdőruciját és irány a tenger! – az utolsó szavakra hatalmas üdvrivalgás vette kezdetét. Tehát kb. fél órára vettem fel ezt a ruhát, remek!

- Én elmegyek, veszek valamit inni, eljössz velem? – kérdezte Emily tőlem.

- Nem, menj csak nyugodtan, nem tartalak fel. – mosolyogtam, majd leültem az egyik padra, onnan néztem az ünneplő emberekre. Már csak a pad rázkódását éreztem, majd oldalra néztem, és egy férfi ült le mellém. Nem ismertem, de nem úgy festett, mint aki józan. De korán kezdi.

- Szia, szépségem. – mondta, majd közelebb húzódott. Nem tudtam mondani neki semmit, pedig akartam volna, mert egy kéz ragadta meg a karomat, ami fel is húzott a padról.

- Gondoltam, kimentelek. – mondta a „megmentőm”. Ránéztem a barna hajú, mosolygós lányra, aki a kezét nyújtotta felém. – Egyébként Layla vagyok. Új vagy itt? Még sosem láttalak.

- A nevem Kate, és igen, most költöztünk ide. Köszi, az… előbbit. – mutattam hüvelykujjammal a pad felé, majd Emily is csatlakozott hozzánk.

- Ugyan, nincs mit, hidd el, pár óra múlva mindenki ilyen lesz. – majd odafordult Emilyhez, és neki is bemutatkozott. 

Beszélgettünk, táncoltunk cipő nélkül, amit a mikrofonos nőhöz adtunk be, mint mindenki, egy cetlivel ellátva, amire a nevünket írtuk. Volt néhány öltöző, ahol át lehetett öltözni azoknak, akik nem vették fel a ruha alá a bikinit, például én is. Emilyék megvártak, majd együtt csobbantunk egy nagyot a kellemesen langyos vízbe. Igazából a buliban senki nem ismer senkit, már így a részegségi állapotban, így mindenki egymást fröcskölte vízzel Szerencsére vízálló szempillaspirált kentem fel, így nem kenődött el, szerencsére. Képzelem, hogy nézhetnék ki két fekete folttal a szemem alatt, hát szerintem mindenki menekülne előlem. A sok víz miatt a szemem már kezdett egy kicsit fájin, ezért kimentünk a partra, majd leültünk. Nem hiába olyan helyet választottunk, ahol ki tudnak minket kerülni, mégis voltak olyanok, akik megbotlottak a lábunkban. Egy halk „Bocs!” szó után tovább is mentek a sátorhoz, ahol szépen fel volt sorakoztatva az asztalon a sok feles. Engem csak egyre tudtak rávenni, de az nem igazán hatott, ami nem is baj, akkor sem ittam többet. Szerencsére gondoltak a magamfajtákra is, ezért kólát is tettek le az asztalra. Már csak azon csodálkoztam, hogy itt minden ingyen van? Nem volt belépő sem, az italok sem kerülnek pénzbe. Nem tudom, miért éri meg ez nekik, de ezt csak ők tudják. Az ingyenes piák miatt egyre több lett a részeg, volt, aki már csak a hátán feküdt és úgy nézte a csillagokat, amik időközben fel is jöttek. Három srác ment el előttünk, akik, amint ránk néztek, megálltak és elénk jöttek.

- Igyatok ti is, csajok! – mondták, majd az orrunk alá nyomták a feles poharakat, amiket el is toltam magam elől, majd hátraléptem.

- Ha szomjasak leszünk, majd iszunk, addig el is mehettek! – mondta Layla, aki nem félt tőlük. Igazság szerint én nem nagyon merek visszaszólni, mert attól tartok, hogy ingerültebbek lesznek. Ha át nem lépik az a bizonyos határt, addig nincs semmi, azonban ha már kezdenek nyomulni, próbálom tudtukra adni, hogy lekophatnak. Vették a lapot, le is léptek.

- Szerintem én már megyek, nincs kedvem sok részeg között maradni. Te is jössz, Emily? – kérdeztem, miközben felvettem az addigra már kikért cipőmet.

- Nem, én még maradok, de te se menj egyedül haza, maradj még egy kicsit, légyszi! – kérlelt, de nem sok kedvem volt hozzá, különben is a táncban elfáradtam. Már csak zuhanyozásra és alvásra vágytam mindennél jobban.

- Inkább megyek, maradj csak nyugodtan. Nem lakunk messze, nyugi, hazatalálok. – mondtam, majd elköszöntem és elindultam. Kifele menet felmutattam a karszalagot, amit le is vágtak a csuklómról, nehogy máskor is felhasználhassam.

A cipőmnek nem volt magas sarka, mégis fájt már a bokám, ezért inkább levettem, a kezembe fogtam és mezítláb mentem haza. Már az utcánkban voltam, alig 30 méterre a házunktól, amikor hátranéztem és többen is jöttek mögöttem. Gyorsabbra vettem a tempót, majd a kapu elé érve gyorsan bementem. Lábujjhegyen mentem fel a fürdőig, ahol megtorpantam, mert eszembe jutott, hogy a padon hagytam a bikinimet. Remek, már elvesztem a dolgaimat. De már vissza nem megyek érte. Beálltam a zuhany alá, ami olyan jól esett. Fogmosás után lemostam a megmaradt sminkemet is, majd átvéve a pizsamámat, ami egy világoskék topból és egy sötétkék rövidnadrágból állt, lefeküdtem az ágyba. A telefonomat beállítottam ébresztőre, nyolcra, mert akkor indulunk vásárolni. Amikor megláttam az időt, leesett az állam. Pontban két óra volt. Ahhoz képest, hogy azt mondtam, nem maradok hajnalig, eléggé eltelt az idő, pedig gyorsan zuhanyoztam. Amint lehunytam a szemem, nem kellett sok, hamar elaludtam. 

Arra keltem fel, hogy valaki nagy lökettel ül le az ágyamra. Felnéztem, és Emily volt az. Csak nézett rám, nem szólt semmit. Én az órát kémleltem, és amint kitisztult a kép, láttam, hogy fél három van. Még csak most ért haza?

- Mit csinálsz itt? – kérdeztem álmosan.

- Csak jöttem a drága húgocskámhoz. – mondta boldogan. Túl boldogan.

- Mondd csak, te részeg vagy? Különben sem lehettél volna hajnalig. – felültem és vele szembe helyezkedtem el.

- Nem vagyok annyira hülye, hogy részegen jöjjek haza. Sőt, még sosem jöttem részegen haza, csak egyszer. Az sem az én hibám volt, na de nem ezért jöttem. Ott hagytad a bikinidet. Layla vette észe a padon, én pedig hazahoztam neked. Szívesen.

- Köszönöm. – mosolyogtam, majd elvettem tőle a bikinit, felkapcsoltam a kis éjjeli lámpámat, kivettem a szekrényből egy fogast és ráakasztottam száradni, mert még egy kicsit vizes volt. Visszafeküdtem az ágyba, egy „Jó éjt!” után Emily is átment a saját szobájába. Amikor visszafeküdtem, azonnal leragadt a szemem és ismét elaludtam. 

Kíváncsian várom a véleményeket. ;) :P

Kate ruhája:

És a bikini:

4. fejezet - "Házavató" vacsora

Sziasztok! :)
Nem bírtam ki, és meg is hoztam nektek a 4. részt, ami - bevallom - kicsit hosszabb lett, de remélem nem bánjátok. ;)
Igazán sok hozzáfűznivalóm már nincs is, csak annyi, hogy kellemes olvasást kívánjak Nektek! :)
Szóval... Kellemes olvasást! :P
Puszii ^.^

Nem tudom, miért van az, hogy minden repülőúton félek. Lehet, nem kellett volna annyi filmet néznem a repülős balesetekről. Sajnos olyan fajta lány vagyok, aki mindent elhisz, ami a filmekben történik, ott van például a „Végső állomás” c. film is. Sosem mertem elaludni a gépen, nehogy olyasmit álmodjak.

Délután 2-kor, amint megérkeztünk, taxiba ültünk, apa megmondta a címet és már indultunk is. Florida meseszép hely, már amennyit én láttam belőle. Végig a tengerpart mellett haladtunk el, az is gyönyörű volt. Sokkal melegebb itt az időjárás, mint Franciaországban, de ez egyértelmű. Behajtottunk egy utcába, ahol mindenkinek luxusháza volt. Remek, szóval egy gazdag környékre költözünk. Legalább is gazdagabbra. Azt hittem, rossz helyen álltunk meg, amikor az előttünk lévő házra pillantottam, egyszerűen hihetetlen látvány fogadott. Varázslatos volt.

És belülről sem volt egyéb. A nappali csodálatosan szép volt a fehér kanapéval, a mű kandallóval és a hatalmas ablakkal. A lépcsőről nem is beszélve. A kíváncsiság hajtott, benéztem a konyhába, ami szintén nagyon szép volt barna és krémszínekben. A lépcsőn Emilyvel együtt felszaladtunk, a hálószobánk keresésére. Apa szerint Emilyé a folyó bal oldalán, az enyém a jobb oldalon volt. Mindketten baloldalra nyitottunk be, és az a látvány elképesztő volt.

Bordó és fehér színekben pompázott az egész szoba, az ágymelletti ablakról és a nagy szekrényről nem is beszélve. Egymásra néztünk Emilyvel, és mint a kisgyerekek, egymást előzve rohantunk át az én szobámba. Benyitottunk és mindkettőnknek leesett az álla. Szerintem ez volt a legszebb szoba az egész világon, hiszen gyönyörű volt. Nem volt élénk színe, csak fehér, néhol egy kis krém és nagyon világosbarna szín váltakozott, de ez nagyon összeillett. Hatalmas ablakok tárták elém Florida táját. Előtte két kis fotel szerűség volt, egy kis dohányzóasztallal. Ugyanakkor az ablakkal szemben volt az ágy is egy nagy szőnyegen, az ággyal szemben pedig a szoba túlsó végén egy „kis” szekrény, amin a TV és egyéb dolgok díszelegtek.

- Ez nem ér, te kaptad a legszebbet! – mondta Emily, mire elnevettem magam.

- Nem azért, de a tied se semmi. Megnézzük az anyuék szobáját is? – választ nem adva rohant is a folyosó végén található ajtóhoz. A szoba már a többi mellett meg sem lepett, hiszen ez is gyönyörű volt. Fekete, barna és fehér színek váltakoztak, azonban az ablak az ágy háta mögött volt. Mellette az egyik oldalán egy nagy, a másikon egy „kisebb” szekrény volt, előtte pedig egy ülésre alkalmatos kisebb ágyszerűség volt, alatta fekete szőnyeggel.

- Ez fantasztikus. – suttogta Emily. – Ideköltözök. Átadom az én szobámat nekik. – mondta még mindig ámuldozva, én meg sem szólaltam, a szavam is elállt a látványtól.

- Ennél már csak a fürdőszoba lesz jobb. – mondtam, majd sietős léptekkel lementünk a lépcsőn, és elfordultunk az általunk még meg nem nézett helyre. Az ajtóban anyáék pakolták be a bőröndöket, amikről Emilyvel meg is feledkeztünk.

És a fürdő egyszerűen csodálatos volt. Fehér és piros színben pompázott az egész helyiség. A barna csempe nagyon jól illett a berendezéshez. Ami a legjobban megfogott minket, azaz elég nagyméretű kád.

- Örülünk, hogy tetszik. – jött be apa, majd nekidőlt a falnak. – Mára ugye még nem terveztetek semmit? Mármint késő délutánra.

- Ööö nem, nem igazán. Miért? – kérdeztem.

- Mert a mai napra egy amolyan „házavató bulit” terveztem, persze nem kell szó szerint venni. Csak Richardék jönnek át vacsorára.

- Várj, a főnököd? – lépett Emily előre. – És a családja?

- Igen, mivel ő és a cég fizette a ház felét, ezért gondolom, tartozunk annyival neki, hogy meghívjuk vacsorára, nem?

- Persze. De ez tiszta jó, legalább megismerem azt a szigorú főnököt, aki miatt néha túlóráztál. – mondta, majd szinte egyszerre megöleltük. – Tényleg csodálatos ez a ház. 

Hatalmas lelkesedéssel vittem fel a két bőröndömet a szobámba, és már neki is láttam a kipakolásnak. Természetesen a ruhákkal kezdtem, mindet egyesével a fogasra akasztottam, majd be a szekrénybe. Amikor már tele volt, és többet nem tuszkolhattam be, bezártam az ajtaját, és hálát adtam, amiért van még egy szekrény. Nem tudom, nekem otthon hogyan fért el mindegyik ruhám, de valahogy megoldottam. A szekrény alján volt egy kis ajtó, amit lehajtottam és a cipőket odatettem. 

Az a sok kis ajándéktárgyból, amiket minden kirándulás során vettem, az asztalra, a polcokra és az éjjeliszekrényre is került. Furcsa mód, a kipakolás tovább tartott, mint az indulás előtt a csomagolás. Igaz, mindennek kerestem saját helyet, de akkor is. Amikor kivégeztem mindkét bőrön tartalmát, levittem őket a lépcső mellé, ahol már az Emily bőröndjei hevertek. Gyorsabban kipakolt, mint én. Indultam vissza, hogy megnézzem, milyenné varázsolta a szobáját. Amint beléptem, megláttam őt az ágyon elterülve, és az ajtónyitódásra csak a fejét emelte fel.

- Hmm, otthonos. – mondtam, miközben körbenéztem. Odamentem, és én hátradőltem az ágyán. 

- Szerinted jó lesz itt? – tette fel az első kérdését.

- Hát, ha a szobádra gondolsz, szerintem elég jól berendezted. Ha viszont Floridára… akkor biztos vagyok benne. Hidd el, jó lesz majd az itt töltött néhány év. Utána meg valószínűleg mehetünk vissza Párizsba. – húztam el a szám. Ilyen fantasztikus hely után nem szívesen akarok majd hazamenni.

- De mégis miről beszélsz? Még csak most jöttünk ide, és te már a haza utadat tervezgeted? Ne akarj ennyire elmenni innen, mert akkor most rögtön bezárlak a szobádba, és gondoskodom az itt maradásodról. – viccelődött. Nagyon irigyeltem a természete miatt. Bármilyen rossz dolog is éri őt, mindig tud nevetni, és ha kell, fel tud vidítani másokat. Ránéztem az órára, és meglepődve pattantam fel az ágyról.

- Jézusom, már fél négy, nemsokára jönnek Richardék. Szerintem menjünk segíteni anyáéknak a főzésben. Amennyire őket ismerem, a tökéleteset akarják kihozni a vacsiból, szóval nem árt majd a segítő kéz. Gyere. – a kezemet odanyújtottam neki,”felsegítettem” az ágyról és indultunk is le a konyhába. Már hallottuk a tányérok csörömpölését. Igen, már nekikezdtek a főzésnek, éppen időben érkeztünk. 

Apa kisebb-nagyobb sikerrel a zöldségeket vágta fel, anya a húst panírozta. Akkora volt a sürgés-forgás, mint egy étterem konyhájában. A fűszerek illatát már érezi lehetett.

- Besegítsünk? – kérdezte Emily. Anya hátranézett, majd ismét a panírozásra koncentrált.

- Persze! Légyszi, kavargasd már azt ott, le ne égjen! – mutatott az egyik fazékra. Odamentem és elkezdtem kavarni, holott fogalmam sem volt, hogy mi lehet benne. Emilynek apa átadta a zöldségdarabolást, ő pedig ment elkészíteni a szószt. Igen, valószínű, hogy spagetti lesz. Az utóbbi időben elég sokat ettünk, komolyan minden héten volt, és már a könyökömön jött ki az egész, kezdtem unni, de a mai estén ettől eltekintek.

Öt óra múlt pár perccel, amikor meghallottuk, hogy csengetnek.

- Nyitom! – ugrottam. Megtöröltem a kezemet a törlőkendőbe és indultam, hogy ajtót nyissak. Az ajtóban állt Richard, mellette egy nő, aki a felesége, Susan, akinek a kezét egy kislány fogta, Lily. Még Franciaországban ismertem meg őket, de nem találkoztunk sokszor.

- Szia, Kate! – üdvözölt Susan, majd mindegyikükkel kezet ráztam, és elálltam az ajtóból, jelezve, hogy jöjjenek beljebb. – Látom, sikerült a műtét. – erre csak mosolyogtam – Gratulálok, örülök, hogy ismét látsz.

- Rich, gyertek csak beljebb! – jött ki apa a konyhából. – A vacsora már készen van, már csak arra vár, hogy megegyük.

- Csodálatos, menjünk! – mindenki bement az étkezőbe és helyet foglalt. Én is utánuk mentem. 

- Kivennéd a limonádét? Ott van a hűtőben. – mondta anya, majd indultam is. Kivettem, odamentem az asztalhoz és mindenkinek töltöttem egy pohárral. Igazából, szerettem pincérnősködni, kislányként is sokat játszottam ebéd vagy vacsora közben. Azt hiszem, van is rólam pár felvétel, amikor anya kötényét felvettem és úgy szolgáltam ki mindenkit. Sokat nevettem magamon, tényleg vicces volt.

- Chris hogy-hogy nem jött? – tette fel az első kérdést apa. Chris? Nem igazán ismerem, nem is nagyon találkoztam vele. Sosem jött a családjával hozzánk.

- Most elmentek a barátival a moziba. Komolyan, azt a kölyköt nem lehet megnevelni, rettentően makacs, mintha most élné második tinédzserkorát. Legalábbis újra. – nevetett Susan. Nem találkoztam még vele, hozzánk nem jött, és én sem voltam még az ő házukban. Mindegy, Susan elmondása szerint nem is akarok vele találkozni, ha ilyen bunkó lenne. 

Az este nagyszerűen telt. Amikor már a desszertet is elfogyasztottuk, akkor jött életem legváratlanabb kérdése, amit Richard tett fel nekem.

- Kate, egy kérdésem lenne feléd. Elvállalnád, hogy tanítod Lily-t? Tudod jól te is, miért nem mehet iskolába, ahogy Chris sem, de hozzá már vettünk fel régebben magántanárt, aki tavaly be is fejezte a munkáját. Nem kell megijedned, csak az alapdolgokra kellene megtanítanod, mint az olvasás, számolás, írás. – meglepődött arcomat látva folytatta – Ez csak azért kell, hogy ne legyen lemaradva, ha netán jövőre, vagy azután végül is elengednénk iskolába. Természetesen fizetnénk is érte. – gondolkodtam egy kicsit, de részemről rendben volt a dolog.

- Persze, örömmel. De nem kérek pénzt ezért. – ellenkeztem, nem sok sikerrel.

- Dehogynem, akkor meg én érezném magam rosszul, ha nem adnék. Akkor jó lenne neked, ha hétfőn kezdenél?

- Nekem tökéletes. – mosolyogtam. Ezeket már az ajtóban beszéltük. Amikor elmentek, Emily lefutott a laptopommal az emeletről.

- Nézd csak mit találtam! – mutatta fel nekem. Egy plakátot láttam az oldalon.

- És mit csináljak vele? – kérdeztem értetlenül, mint aki nem tudja, mit is mutat a plakát.

- Drágám, azt, hogy ma este csinosan fogsz felöltözni. Szombat van, méghozzá nemsokára este. Buli lesz a tengerparton és te elkísérsz engem. – fülig érő vigyorral mondta mindezt.

- Ó, hát persze. Első nap itt Floridában és már rögtön bulizunk. Nem túlzás ez egy kicsit? Ráadásul nem vagyok még 18. – mondtam, majd indultam a konyhába, hogy kicsit összepakoljak az asztalról. A tányérokat egymásra tettem, és úgy vittem a mosogatóig.

- De nem is kell annyinak lenned. Hidd el, már 14 évesek is lesznek ott, pedig a korhatár 16 év, mindegy, ha jönnek ki ellenőrizni, nem minket húzgálnak meg emiatt. Szóval, akkor eljössz?

- Apáék nem fogják megengedni. Majd a jövő héten.

- Na, majd meglátjuk. – letette a laptopot, és odament anyáékhoz, akik a maradékot tették el. – Apa, anya, Kate el akar menni egy buliba, de nem merem egyedül elengedni. Elkísérhetem? – ilyenkor meg tudnám fojtani. Mi az, hogy én akarok menni? Odamentem hozzá, és oldalba böktem. „Nem én akarok menni.” Súgtam a fülébe.

- Mikor lenne ez a buli? – kérdezte anya.

- Ma este. Akkor elengedtek minket? Hidd el, vigyázni fogok rá- Amúgy is meg kell ismerni a szomszédokat, nemde?

- Rendben, de ne legyetek hajnalig! Holnap reggel el kell mennünk, bevásárolni. Nem sok étel maradt. – mondta apa, miközben a TV-t kapcsolta be.

- Szuper. Akkor, 8-kor indulunk is, legyél addigra felöltözve. Ez parancs! – mutatta fel Emily egyik ujját, jelezve, hogy nem viccel. Remek, első napom Floridában, és a nővérkém máris elrángat egy tengerpart buliba. Vajon mi lesz még itt?...

És így utólag néhány kis kép :P

1.: Kate hálószobája
2.: Emily hálószobája
3.: Szülők hálószobája
4.: Fürdőszoba
5.: Konyha
6.: Nappali

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

  * * * * * * * * * * * * * *  * * * * * * * * * * * * * * *

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

________________________________________________________

Na, hogy tetszett? :D

Véleményeket kérek!! ^.^ :)

3. fejezet - Készülj Florida, jövünk!

Sziasztok!

Meghoztam a harmadik fejezetet, remélem tetszeni fog. A véleményeitekre most is igényt tartok és szükségem is van rá, hogy tudjam, milyenre sikeredett a rész.

Kellemes olvasást! :)

Puszii ^.^

Az eltelt két napban még sok vizsgálatot csináltak, igyekeztek kevés fájdalmat okozni a szemvizsgálatnál, de nem mindig járt sikerrel. Olyan volt, mint mikor felkelünk és hirtelen egy erős fény éri a szemünket, csak nekem hosszabb ideig „pihent” a szemem. Amikor a pupillareflexeket nézték, még kicsit érzékeny volt a szemem a közvetlen fényre, de már nem volt annyira vészes.

Igaz, egy nappal később, csütörtökön engedtek haza, de így legalább megbizonyosodtunk a felől, hogy minden rendben van. Reggel, ami már fél 11 volt, felöltöztem és apa jött értem, anyának ugyanis dolgoznia kellett. 

Úgy döntöttem, hogy az utazás és az ott töltött idők alatt naplót fogok vezetni, így ha netán elköltöznénk, emlékezzek vissza, miket is éltem át Floridában. Elvégre, régebben is írtam naplót és mindig megmosolyogtatott az, amikor valamilyen bajba kerültem, visszaolvasva, milyen vicces is volt a helyzet. 

Izgultam, hogy vajon hogyan is nézhet ki a szobám? Ugyanolyan, mint 3 évvel ezelőtt, vagy alakítottak rajta? Azon, hogy Citroent vettek, nem lepődtem meg, hisz én is ott voltam a megvásárláskor, csak az autót nem láthattam. Egész úton csak az ablakon át néztem az utat, a tájat. Igaz, Párizs nem sok mindent változott, de akkor is jó volt újra látni. Amikor a ház elé értünk, meglepődve láttam, hogy most már citromsárga színben pompázik a narancssárga helyett, de ez nekem jobban tetszett. Az udvaron csak annyi változás történt, hogy a kaputól egy kis járda vezetett a lépcsőig. Beléptem az ajtón, az előszobából az utam a folyosóra vezetett, ahonnan az egyik oldalról a nappaliba jutottam, a másikról a konyhába. A nappali is hasonló színű volt, mint a konyha, narancssárga. A nappali közepén egy nagy szőnyeg, rajta a kanapé, előtte pedig egy kis dohányzóasztal. Itt csak a TV változott meg, kicsit nagyobb lett, de nem is csodálkozok, hogy újat vettek, és a vásárlást leginkább nekem köszönhető. emlékszem, hogy tavaly véletlenül nekimentem, és leesett. 

Amint körülnéztem a nappaliban, a konyhát és minden más helyiséget kihagyva indultam meg a szobámba. Csukott szemmel is odataláltam volna, hiszen sokat gyakoroltuk az utat a szobámig. Amint odaértem a bordó ajtóhoz, kinyitottam.  Jó volt ismét visszatérni a régi, három éve át nem rendezett szobámba. Minden ugyanaz volt, minden bútor a helyén volt, a poszterek is ugyanazok voltak. Igen, látszik a sok Zac Efron poszteren, hogy régen odavoltam érte, most már nem igazán a kedvencem. 

- Látszik, nem nagyon rendezkedtünk. – mosolyogtam, majd leültem az ágyra. A monitor és az ágynemű volt az egyetlen új dolog a szobámban.

- Nem is akartuk átrendezni a dolgokat, hiszen így szoktad meg, amúgy sem tudtuk volna, hogy neked hogyan jó, ezért így hagytuk. Én most elmegyek, megfőzöm az ebédet. Ajánlom figyelmetekbe a sült krumplit! – kacsintott, majd el is ment. Csak Emily maradt ott velem.

- Akkor holnap már megyünk is? – kérdeztem, miközben beültem az íróasztalomhoz.

- Igen, korán reggel, úgyhogy ma szerintem már pakolhatunk. – lenézett a földre.

- Mi a baj? Örülnöd kéne, elvégre régebben mindig is ki akartunk menni Floridába. Itt az alkalom és nem is örülsz neki?

- Dehogynem, csak… mindegy, nem számít. Én most megyek a szobámba, összepakolok holnapra. – ezzel ki is ment a szobámból, behajtva maga után az ajtót. Nem tudom, miért ilyen, amikor ő is ugyanannyira várta ezt az alkalmat. Nem akartam arra várni, hogy majd ő mondja el, mert tudom, ez sosem volt rá jellemző, hogy csak úgy kiöntse nekem a szívét. Felálltam a székről, és utána mentem. Amikor beértem a szobájába, ő már a szekrényében nézelődött, mi is hozhatna el. – Tudod, a mi szerelmünk Noah-val, igaz tovább tartott, de nem volt olyan erős, mint a tiétek. És ezt be is bizonyította azzal, hogy tegnap bejelentette nyíltan és őszintén, hogy nem akar tovább a társaságomban lenni, nem kívánja tovább folytatni a kapcsolatunkat.

- Sajnálom…

- És tudod az a legszomorúbb, hogy úgy éreztem, ő az Igazi. Ő az, akivel egy életen át le tudnám élni az életemet, de mint látod nem így lett. És a legfájóbb ebben az egészben… mindent egy szemrebbenés nélkül mondott, meg sem hatotta, hogy én már a sírás határán voltam, az sem, hogy könyörögtem neki, megalázkodtam egy olyan srácnak, aki nem is szeretett engem, és erre még csak most jöttem rá. – a könnyeivel küszködött nem sok sikerrel. Másodpercek múltán ki is tört belőle a sírás. Leült az ágyra, én pedig mellé ütem és a lehető legszorosabban magamhoz öleltem. – Miért ilyenek a pasik?! Miért? – ő nem ezt érdemli, főleg nem Noah-tól.

A telefonom csörgésére ébredtem. Amikor kinyomtam, megláttam az időt: 6:30. Jesszus, legutoljára még a suli időben keltem ilyen korán, de most is furcsa volt. Álmosan kikászálódtam az ágyból, majd mire kihúztam a függönyt, anya lépett be.

-       Kicsim, siess az öltözéssel, mert egy óra és indulunk. – körülnézett a szobámban, majd egy kérdését ismét nekem szegezte. – Még be sem pakoltál? Nagyon siess! – ezzel ki is ment. Tulajdonképpen tévedett, mert bepakolásnak a fele már meg volt. Kiválasztottam, hogy melyik ruhát fogom elvinni, így már csak a csomagolás maradt hátra. 

A selejtezéssel nem is bajlódtam, fogtam mindent, és elraktam, csak egy fehér, csipkés, pántos felsőt és egy farmer térdnadrágot hagytam kint, amiben majd ma leszek. Az idő ismét tökéletesnek ígérkezik, a látszólagos időből következtetve. A Nap már sütött, és a nagy ablakomnak köszönhetően a fél szobát bevilágította. 

És a nők kedvence, a cipő következik. Igazából, mára a fehér sarumat hagytam kint. Nem vettem irgalmatlanul sok cipőt szerencsére, mert csak két topánkám van, egy magas sarkúm ünnepi alkalmakra, és két edzőcipő, a sarut is hozzászámolva. Vannak, akiknek a duplája van, de én ilyen gyűjtéssel nem foglalkozok. Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem és fél óra alatt el is készültem, a pakolással együtt. Igen, nekem két bőrönd kellett, de a ruháknak kell a hely. A laptopomat egy külön táskában fogom vinni. Szerencsére csak ruhákat kell vinni, mert az ottani házunkban már vannak bútorok. Hát, szomorú lesz itt hagyni ezt a helyet, mert megszerettem, de úgy gondolom, Floridában jobb lesz.

Nagy szerencsétlenkedéssel próbáltam vinni a két bőröndöt egyszerre, de nem nagyon sikerült. Fél útig vittem mindkettőt, de megelégelve letettem mindkettőt, és egyesével vittem le őket az ajtóhoz. Kifújtam a levegőt, majd kiléptem az ajtón. Pont most érkezett meg apa egyik barátja a kisbusszal, amivel majd ki tudjuk vinni a csomagokat a reptérre. 

A reptér felé tartva néztem a mellettem elhaladó Párizst, amit most itt kell hagyjak, de Floridába mégis jobban vágyok. Emilyn még mindig láttam a szomorúság jelét, de nem is csodálom. Noah nagyon megbántotta, de nem néztem volna ki belőle. Elvégre én is ismertem, barátok voltunk, mindig kedves volt, most meg a nővérem miatta bánkódik, pedig a szakításuk nem az ő hibája, de elhiszem, mennyire rossz érzés ez. Kiérve a reptérre kikértük a már előre megvásárolt jegyeket, aztán indultunk az ajtóhoz.

2. fejezet - A hír

Sziasztok!

Meghoztam a második fejezetet, nagyon szépen köszönöm az előzőhöz írt komikat, nagyon jól estek! :')

Ehhez a részhez kellemes olvasást!

Puszii <3

Amikor felöltöztem, lassan odamentem az ablakhoz és kicsit kijjebb tekertem a reluxát. Már nem bántotta a szememet annyira a fény, mint a kötés levétele után, de még most sem tudtam sokáig állni, hogy a napsugarak a szemembe süssenek, ezért vissza is tekertem. A táskából kivettem a telefonomat, aminek a hátterén én voltam Scott-tal. Fájt az a tudat, hogy ő okozta az ideiglenes vakságom. 


Csak azt nem értem, hogyan vezethetett. Igaz, hogy 16 éves volt, és szülinapjára az apjától egy BMW-t kapott, de nem értem, hogy fényes nappal részeg volt. El se merem képzelni, honnan jöhetett, ráadásul olyan nagy sebességgel. És az, hogy meg sem keresett… mély nyomot fog hagyni a szívemben. Szerettem őt, mindvégig része volt az életemnek, az utolsó egy évben pedig még szorosabban kötődtünk egymáshoz, mint azelőtt. Hiába voltam csak 14 éves, mégis képes voltam felnőtt fejjel gondolkodni a szerelmi életem felől. És aznap, amikor a balesetem történt, megváltozott az életem, és sajnos a rosszabbik irányba. 

Emlékszem, mekkora sírásban törtem ki, amikor megemlítették a szüleim, hogy elutazott, ráadásul köszönés nélkül. Azon a héten alig tudtam enni, éjszakánként csak forgolódtam az ágyban. Emily is próbált vigasztalni, de nem vált be, elvégre Scott volt a nagy szerelmem. Hiába voltam csak 14 éves, mégis képes voltam felnőtt fejjel gondolkodni a szerelmi életem felől. Szerettem őt, talán még most is szeretem, de nem leszek képes neki megbocsátani, hogy majdnem a halálomat okozta. Tudom, vagyis csak remélem, hogy nem szándékosan tette. Részeg volt és valószínű, hogy elvesztette az irányítást az autó felett, ezért csapódott a miénknek.

De miért nem mondták meg nekem, hogy Scott a hibás a vakságomért? Elhiszem, hogy óvni próbáltak, de talán nagyobb fájdalmat okoztak azzal, hogy három évig hallgattak. Nem haragszok rájuk, csak nem értem. Elég idős voltam már ahhoz, hogy tudjam kezelni az ilyen dolgokat. Elmerengve, könnyes szemekkel ültem az ágy szélén és nézegettem a közös képeket. Jó volt vele lenni. Igen, abban az egy évben földöntúli boldogság kerített hatalmába, de annak már három éve vége. 

Gondolataimból az ajtócsapódás zökkentett ki. Emily jött be rajta, kezében két pohárral. Leült mellém és az egyiket nekem nyújtotta, majd amikor meglátta a könnyes arcomat, a kezemben szorongatott telefonomra nézett.

- Sajnáljuk, hogy nem mondtuk el, de nem akartunk nagy fájdalmat okozni. Ha ez segít, mondd el, ami a szívedet nyomja, nyugodtan szidj minket, nem fog zavarni.

- Nézd, nem haragszom rátok, csak… - itt ismét a sírás kerített hatalmába és 1-2 könnycsepp lecsordult az arcomon, rá a nadrágomra. – Csak fáj, hogy eltitkoltátok előlem, pedig jogom lett volna tudni. És a legjobban Scott tette fáj. Az, hogy részegen belénk hajtott, számomra feldolgozhatatlan. Egy év az sok idő, és én addig kötődtem hozzá, életem része volt, most meg… a börtönből kiszabadulva menekül előlem, nehogy újra találkozzunk. Mindegy, nem is akarom látni. Soha többé.

- Na, gyere ide. – szorosan megölelt, majd látva, hogy nem iszok a forró csokiból, letette az ágy mellett elhelyezett kis éjjeliszekrényre. – És hogy jobb híreket is mondjak, az orvos szerint már csak egy-két nap és hazajöhetsz. Még megvizsgálják a látásod, és még említett néhány vizsgálatot, de azokat nem tudom pontosan. Szóval, nem sokára hazajössz és meglátod, hogyan rendeztem át a szobádat.  – mondta kitörő örömmel, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra, de féltem. Féltem attól, hogyan tette át a cuccaimat, mert tudom már róla, ha ő egyszer elrak valamit a helyéről, az soha többé nem lesz meg. 

- Hát, azért remélem, minden holmim meglesz, mert, ahogy ismerlek… - erre a félbehagyott mondatomra csak egy szemforgatás lett a válasz. Pár perc után apáék is csatlakoztak.

- Szia, kicsim, hogy érzed magad? – jött be anya, leülve az ágyam előtti székre.

- Köszi, anyu már jobban vagyok. Istenem, annyira jó érzés, hogy végre ismét láthatok. Láthatom magam a tükörben és nem kell többé gondomat viselned. – néztem Emily-re, mire egy mosollyal válaszolt.

- Hát, ha már ilyen kirobbanó kedvedben vagy, akkor még rá is teszek egy lapáttal. Mondanunk kell valamit, aminek szerintem te is örülni fogsz. – mondta apa, leülve anya mellé. – Szóval, tudod, hogy a munka miatt sokat költöztünk. A főnököm, Richard értesített arról, hogy a cég átköltözik Floridába. Emiatt viszont oda kell mennünk. – be sem érkezett fejezni a mondatot, én már siettem is oda hozzá és teljes erőmből megöleltem. 

- Apa, mi most komolyan Floridába megyünk? És meddig maradnánk ott? – már voltunk egyszer Amerikában, pontosabban New Yorkban, de sosem jutottam el Floridába. Mindig is el szerettem volna oda menni, de nem volt rá alkalom, és most itt áll előttem. 

- Nos, kicsim, pontosan még én sem tudom, de Richard szerint a szerződést is meghosszabbították, így esetleges, hogy 1-2 évig, ha nem többig. Tudom, hogy alig egy éve költöztünk át ide Franciaországba, és hogy mennyire megszeretted, de azért remélem, hogy ugyanolyan örömmel költözöl velünk Floridába is. És most már elmegyünk városnézésre is. – igen, most már én fogok fotózni. Felírtam a képzeletbeli listámra, hogy rengeteg fotót és egy albumot fogok elkészíteni belőle. Hát, sok dolgom lesz, feltéve, hogy a nyár végén majd be kell iratkoznom az iskolába is. A költözés során nem mindig sikerült a beilleszkedés, de alapjában véve mindenkivel el tudok beszélgetni. Legalábbis próbálok.

- És mikor fogunk indulni? – nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Annyira örültem neki, de hát ki nem? Florida, az emberek, ha nem is veszik terveikbe, de oda akarnak menni, legalább egyszer. Fantasztikus az a hely, legalábbis amit a képeken láttam, gyönyörű hely.

- Mivel a főnököm is tud a műtétedről, ezért azt mondta, hogy majd akkor menjünk, amikor nekünk alkalmas. Biztos vagyok benne, hogy Emily már el is újságolta, hogy mit mondott az orvos. Tehát amikor hazajössz, rá egy-két napra indulunk is. Addig pedig elintézünk néhány dolgot. És ha minden jól megy, akkor pénteken már megyünk is. – ez olyan volt, mintha álmodtam volna. Ennyi jó dolog egy napon…

Már csak egy dolog aggasztott. Az a kis műszer a fejemben, ami lehetővé tette a látásomat. Az orvosok szerint, ha nem lesznek komplikációk vele, akkor egy évig is használhatom. De ha mégis lesz vele baj, akkor ki kell venniük és egy másikkal fognak próbálkozni. Tényleg remélem, hogy semmi baj nem lesz ez ügyben, mert nem akarok ismét sötétségben élni, halvány foltokat látni és a tapintással tájékozódni, nem akarom ismét átélni ezt. Megvan az esélyem a boldog, gondtalan életre, ami Floridában teljesülni is fog. 

_______________________________________________________________________________


Várom a komikat, jót, rosszat egyaránt, az utóbbiból pedig majd tanulok. ;)
Puszii ^^