27. fejezet - See you again (ÉVADZÁRÓ)

Sziasztok! :)
Igaz, hogy vasárnapra ígértem a fejezetet, és már egy órával a hétfőben vagyunk, de tényleg sajnálom. Főleg úgy, hogy volt egy kisebb balesetem a füzettel, amibe írtam eddig, ez egy eléggé rövid, nyomi fejezet lett, ami nem éppen megfelelő az évad lezárásához, de remélem, azért valamennyire elnyeri a tetszéseteket. :)
Kellemes olvasást!
Csók <33

A házban szerencsére időben összepakoltunk, és furcsa mód, Kevin is besegített, mert amikor már majdnem végeztünk, Alex ráöntött egy pohár vizet, így egyből fel is pattant a kanapéról, és azonnal veszekedni kezdett Alexszel. Igaz, hogy vicces volt hallgatni a veszekedésüket, de csak hárman, illetve ketten takarítottunk. Emily és én. Chris leginkább nevetett rajtuk.
Muszáj volt megörökítenem ezt a képet, így átvéve Emily posztját, fogtam az asztalra letett kamerát, és lefotóztam őket. Hát, nem lett valami gyönyörű kép: Emily kezével már félig takarta az arcát, Alex mutogat a nappalira, Kevin pedig nem is törődve vele elsétált, így el is mosódott. Azt hiszem, a legjobban Chris sikerült, ahogy félig felvont szemöldökkel fordul felém, csípőre tett kézzel, kicsit nyitott szájjal, mert éppen beszélt. 

Ekkor jutott eszembe az, hogy még az ideköltözésünk előtt úgymond fogadalmat tettem, hogy egy csomó képet fogok készíteni, legyen az bármi. Nos, most eljött az ideje, hogy majd az előhívott képekből több album is tele legyen.
Mint valami lesifotós, megálltam a pult mögött, feltettem a kamerát a tetejére, és úgy készítettem pár képet. Mondhatni egészen jól sikerültek a csoportképek. Igaz, Emily előtt nem kellett volna mutogatnom a kamerát, mert már késztetést érzett arra, hogy lefotózzon valamit vagy valakit. Nos, a választása rám és Chris-re esett, így ha akartuk, ha nem, be kellett állnunk valahova, és úgy maradni pár másodpercig, amíg nem kattan a gép, és nem vakuzik.
Persze ezt ő sem úszta meg. Lehet, hogy még csak alakul a dolog, de ugyanúgy beállítottuk őt és Alexet, és készítettünk róluk képet. Úgy tűnik, bele fogok esni abba a korszakba, amibe régebben Emily is. Minél több képet akarok, választok, és ami tetszik, előhívatom. Vajon kinek fogok így az agyára menni?

/Layla/

Talán messzire mentem azzal, hogy odaadtam Kate-nek a képeket? Nem, hiszen joga van tudni. Meg kell tudnia, hogy az a pasi, akit annyira szeret, nem is olyan ártatlan, sőt! Lehet, hogy hiba volt széttépni a képeket, de szerintem egész jól kivehető rajta Chris és a szőke liba. Vajon hinni fog nekem? Biztosan nem, mert Chris és Emily biztosan beszéltek vele. Különben is, a nővére miért szól bele abba, ami csak hármunkra tartozik? Ennyire ne próbálja fenntartani a jó testvér látszatot. Alexről is tudnék mit mesélni, de ők még nem tartanak ott, hogy elmondhassam. Majd ha már kellőképpen megszeretik egymást, akkor.
Jogosan nevezhetnek rosszmájúnak, de nem akarok rosszat. Egyszerűen csak lerántom a leplet a srácokról, mert ezek a lányok túlságosan is naivak ahhoz, hogy észrevegyék: van rajtuk kívül valaki más is, de ezt még egyelőre titokban tartják. Persze nem sokáig, mert én már tudok.

Pletykás lennék? Lehetséges, de nem érdekel. Inkább az igazság, mint a kegyes hazugság. De vajon meddig kell elmennem ahhoz, hogy szakítsanak? A barátaim többsége elpártolt mellőlem, pontosan az ilyen tetteimért, de meg kell tudniuk, előttem semmi nem marad titokban. Aki fontos nekem, azt megvédem, pont az elől védek meg valakit. Egy emberre számíthatok még: Kevinre. Igaz, ő is Chris barátja, de tudom, hogy tetszem neki. Igazából ezt én magam sem értem. Túl sok időt tölt együtt a három srác, és még eddig nem esett volna szó rólam? Kevint kiábrándíthatták volna belőlem, de nem tették. Vagy nem is érdeklem őt, és eddigi megfigyeléseim mind rosszak voltak? Nem hinném, de vele ráérek később foglalkozni. Talán még jó lesz egy kis kémkedésre vagy valami hasonló.
A legfőbb gondot jelen pillanatban Kate és Chris kapcsolata jelenti. Nem lehet igaz, hogy ez a lány nem veszi észre: Chris csak kihasználja. Pontosan ezért adtam oda Kate-nek a még nekem küldött képeket, hogy nézze csak meg, nem hazudtam. Két eshetőség van: vagy kidobja, de akkor felesleges volt szenvednem az összeragasztással, vagy pedig megnézi, és akkor talán sikerül az, ami terveztem.
Tudtommal Chris elutazik egy hétre. És ha akkor beszélnék Kate-tel? Talán meg tudom győzni egy-két dologról, és felnyithatnám a szemét a szívszerelme kapcsán. Csak még azt nem tudom, hogy hajlandó-e szóba állni velem, mert Emily azóta biztosan mesélt neki a konyhás dologról. Mindegy, egy próbát meg fog érni. Csak előbb Chris menjen el.

Az utazás napja – Hajnali 4:30 - Kate

Nagy kínszenvedések árán felbírtam kelni, és elhallgattattam a telefonomat, mert megállás nélkül csak szólt belőle teljes hangerővel a zene. Beállítottam még tegnap délután, hogy keltsen fel, mert megbeszéltük Chris-szel, hogy el fogok tőle köszönni. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, és azzal bevilágítva a szobámat, előkerestem egy normális ruhát. Egy farmer és egy kockás ing mellett döntöttem.
Gyorsan letusoltam, ami össz-vissz 20 percet vett igénybe hajmosással együtt, és ez nálam rekord. Ha álmos az ember, gyakran megtesz olyan dolgokat is, amiket ő maga sem ért, hogy miért csinálta. Nos, ez velem is így volt, mert valamilyen oknál fogva fehérneműbe álltam be zuhanyozni, és már majdnem végeztem, amikor észrevettem.
Ez egyébként nem is olyan nagy baj, mert mosva lesznek, de a hajam is vizes lett, ezért nem is érdekelt, azt is kimostam, eléggé gyorsan, pedig nem terveztem. Felöltöztem, majd megszárítottam a hajam, és csak akkor vettem észre, hogy már öt óra, Chris biztosan itt van. Hatkor megy a gépe, még szerencse, hogy tegnap bepakoltunk. 

~ Amint kinyitotta nekem az ajtót, meglepődve néztem körbe. Nagy kupira és szeméthegyre tippeltem, és meg is kaptam, csak kisebb változatban. Néhány ruha a földön, az ágyon vagy az asztalon, a TV előtti kis dohányzóasztalon kapásra hat poharat számoltam meg, egy tányér az ágy mellett a padlón (?) és egy bőrönd pont a szoba közepén.
- Igen, ez az én szobám. Szép, nem? – nézett először körbe, majd rám. Zavartan felnevettem.
- Öhm, de… nagyon szép. Nem akarlak megbántani, de Greta itt milyen gyakran szokott takarítani? – kérdésemre csak mosolyogva megrázta a fejét, és átölelt.
- Hidd el, hogy Greta, apa és Susan ide akkor jöttek be utoljára, amikor újrafestettük. Vagyis tavaly. Azóta csak az ajtóban megállnak. Lilyt szokás szerint nem érdekli, ha már ellepi a sok ruha és a szemét, boldogan ugrál a szobámban. Tudnám miért, nála is van ágy, azon ugrálhatna, de nem, neki jobb az én szobám. – láttam rajta, hogy elgondolkozik pár pillanatra, majd megrázva a fejét, nyúlt a bőröndjéért. – De most… pakolnom kell. Addig ülj csak le… valahova. – nézett körbe, majd felkapta a ruhatömeget valamiről, és így nyilvánvalóvá vált számomra.

- Á, szóval az egy ágy! – mondtam ki hangosan, amire éppen gondoltam, de szerencsére nem vette zokon, mosolyogva kezdte el bepakolni a cuccait a bőröndbe. – Segíthetek valamiben? – gondoltam itt a pakolásra.
- Hát, ha idedobnád nekem azt… ott… - mutatott az ágya támlájára feldobott pólóra és nadrágra. Amikor azokat levettem, a kezemre esett egy zokni és egy… alsó is. Lehunytam a szemem, és úgy fordultam Chris vissza, és felé nyújtottam a ruhadarabokat. – Ó, öhm… köszönöm. Nem akarod megtartani? – nyújtotta vissza felém a bokszert. De én csak mosolyogva megráztam a fejem, és beteljesítettem azt a régi vágyamat, amit már a belépésnél éreztem: végigdőltem az ágyon. Nagyon kényelmes volt, és még úgy maradtam volna egy kis ideig, de késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemem, mert az ágy besüppedt a két oldalamon. Amint megtettem, Chris arcát láttam magam előtt, ahogy az arcomat pásztázza.
- Mi a célod? – közelebb hajolt, az ajkunk már összeért, de nem csókolt meg, megállt ebben a pozícióban.
- Az, hogy maradj. – mondtam ki, és ezzel egy időben én hajoltam közelebb, így egy szájrapuszi után felemeltem az egyik karját, hogy kimásszak alóla, így ő az ágyra dőlt, én pedig odamentem a bőröndhöz, és kiemeltem belőle egy tubus hajzselét a sok közül. – Mégis minek neked ennyi zselé? Ennyit szerintem a bátyám nem használt egész életében.
- Tudod ez itt – mutatott a hajára – nem magától áll be ilyen tökéletesre. – mosolyogva ingattam meg a fejem, és visszaültem az ágy végébe, ő pedig felállt, elém jött, és megfogta a kezem. – Biztosan nem akarsz velem jönni?
- Sajnos nem mehetek. – sóhajtottam – Még mindig tanítom Lilyt, és holnap délután ismét megyek hozzá. Rá két napra megint, és ennyi óra nem maradhat el. – rántottam meg a vállam.
- Hmm, milyen kötelességtudó vagy. – puszilta meg a homlokom, majd ismét a bőröndjéhez sétált, és folytatta a pakolást. ~

 
Kopogásra lettem figyelmes, így gyorsan lecsatoltam a kiálló hajszálakat, és egy pillanatig ellenőriztem a copfom, és már oda is pattantam az ajtóhoz. Amint kitártam, azonnal át is öleltek, amit viszonoztam.
- Kész vagy? – válaszként bólintottam, és már ki is léptem a fürdőből. Chris már megindult az erkélyajtó felé, de megfogtam a karját.
- Ugye tudod, hogy van rendes ajtónk is, nem kell az erkélyen át távoznod? – céloztam itt arra, hogy most nem ott fog kimenni, ahonnan bejött. Halkan lépegettünk le a lépcsőn, és óvatosan mentünk ki az ajtón. Eddig minden rendben volt, csak amikor Chris fel akarta venni az ajtóban a pulcsit, véletlenül leütötte a kis szekrényre letett poharat, így az nagy csattanással ért földet, darabokban. Gyorsan bezártuk az ajtót, és sietve mentünk ki az autóhoz.
- És hogy mész haza? – kérdezte egy-két perc elteltével. Fáradtan fordítottam el a fejem.
- Busszal. Negyed hétkor jönni meg fog állni egy, megnéztem! – emeltem fel az ujjamat, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
- Szerintem nem szükséges. – mosolyodott el, de nem értettem, mire céloz. Legyintett, jelezve, hogy majd rájövök. Oké.
Hunyorogva néztem ki az ablakon az utcára, ahol már szállingózott néhány ember. Talán még az időjárás is megérezte, hogy ez egy elég szomorú nap, így elkezdett esni. Szuper, pont ez hiányzott, amikor még esernyőt sem hoztam.
Elég nyúzott arccal nézhettem ki a fejemből, mert egy meleg kéz érintését éreztem a térdemen. Oldalra pillantottam, és Chris gyönyörű, féloldalas mosolyába ütközött a tekintetem. A kezemet összekulcsoltam az övével, így utaztunk tovább.
A telefonom rezegni kezdett, így előkotorva a táskámból fel is vettem, de nem szólt bele senki. Kezdett az agyamra menni, amikor kb. 20 másodperce mondhatni a saját telefonommal beszélgetek, aztán meguntam és letettem. Meg akartam nézni a telefonszámot, de rejtve volt, így nem tudtam.
- Ki volt az? – kérdezte Chris, még mindig az utat nézve.
- Nem tudom. Nem szólalt meg. De... ez furcsa. – összevont szemöldökkel emeltem feljebb a telefonomat, úgy néztem a híváslistát. – Tegnapelőtt kerestek kétszer ugyanarról a számról. 49-es körzet, az melyik ország? – néztem Chrisre.
- Németország. Ott van ismerősöd? – nézett ő is rám.
- Tudtommal nincs. Mindegy, ha akar valami, majd felhív megint. – vontam meg a vállam, majd fejemet ismét az ülés fejtámlájának döntöttem. Fáradt voltam, de inkább csak letört. Az egy dolog, hogy nem több hétre utazik el, de akkor is olyan lesz. Aj, már hiányzik.
Kiszálltunk a kocsiból, vagyis ő rendesen kipattant, én pedig próbáltam kimászni belőle, mert az álmosság nagyon kezdett eluralkodni rajtam. 

- Mi lesz a kocsiddal? – mutattam a járműre, mire a kezembe nyomta a kulcsokat, de én csak megráztam a fejem. – Nincs jogsim, és vezetni sem tudok. Nehogy rám bízd! – erre csak felnevetett, és a vállamnál fogva megfordított. Akkor pillantottam meg Alexet, aki napszemüvegben, kapucniban gyalogolt felénk.
- Hali. – mondta, majd zsebre dugott kézzel meredt maga elé. Ő is biztosan álmos, és meg is értem.
- Alex majd hazaviszi a kocsit és téged is, emiatt ne aggódj! – simított végig az arcomon, majd elindultunk befelé.
- Én addig elmegyek kávéért, különben állva fogok elaludni. – hadarta el Alex, és már el is tűnt.
A reptéren Chris odament egy hölgyhöz, akitől a nevére lefoglalt jegyet kérte el, majd leültünk két székre, úgy vártuk a fél óra múlva induló járatot. Közben Alex is megérkezett, három pohárral a kezében. Nem nagyon rajongok a kávéért, de a mostani állapotomat tekintetbe véve, nagyon is jól fog jönni.
Amikor bemondták a járat nevét, amivel Chris fog utazni, mindhárman felálltunk, én pedig szembe fordultam Chrisszel, aki szorosan átölelt.
- Vigyázz magadra, rendben? – suttogta a vállamba temetkezve.
- Te is, oké? – arcomat a mellkasába fúrtam, úgy öleltem meg a lehető legszorosabban. – Jó utat! – mosolyodtam el halványan.
- Bizony, jó utat! – hallottunk meg egy hangot a oldalról, mire szétrebbenve figyeltük a mellettünk álló személyt. Chris összevont szemöldökkel méregette a srácot, nekem pedig a döbbenet és az ijedtség ült ki az arcomra. Az nem lehet, hogy ő tényleg itt van. Nem lehet, hogy utánam jöjjön. Nem ronthatja el az életemet, mint ahogy azt három éve tette.
- Szia, Kate! – mosolyodott el, és zsebre vágta a kezeit, mire Chris szorosabban kulcsolta össze a kezét az enyémmel.
- Mit keresel itt, Scott?

Újra itt!

Sziasztok! :)
A címből láthatjátok a bejegyzés lényegét.
Most újult erővel, kipihenten kezdhetek neki ismét az írásnak. Kaptam szemcseppet... csak valamiért nem érzékeltem még a hatását, mindegy.
Az évadzáró fejezet mondhatni 90%-ban készen van a papíron, amit már csak be kell fejeznem, és egy frappáns kis befejezést kell hozzáírnom, aztán útjára bocsátom.
Ma hozom a részletet, és terveim szerint holnap már fent is lesz az új fejezet.
Igaz, hogy egy hétig voltam úgymond "távol", így le is maradtam kicsit, de ezt próbálom majd bepótolni.
Délután érkezik az ízelítő. :)
Csók mindenkinek!! <3

Kis szünet...

Sziasztok! :)
Most még nem a fejezetet hoztam, bár azt hiszem, ez a címből ki is derülhetett.
Beiktatnék most egy kis szünetet az évadzáró fejezet előtt, de nem sokáig! Csak pár napra lenne szükségem, ugyanis amint ránézek a monitorra vagy a TV-re, azonnal elkezd fájni a szemem (volt, amikor még a fejem is), könnyedzik és folyamatosan pislogok, méghozzá elég erősen, ami végképp nem tesz jót. Nem tudom mitől lehet, el fogunk menni egy orvoshoz, ő biztosan meg fogja tudni mondani, hogy mi a probléma.
Ha pedig a TV és a gép áll e mögött, akkor hanyagolnom kell ezeket, amit a szüleim már most be is vezettek. Igaz, hogy nem sokat gépezek így se, de most főleg nem fogok.
Szóval, remélem nem haragszotok, igyekszem minél hamarabb meggyógyulni, addig pedig az ötleteimet egy füzetbe írom, és onnan könnyebb lesz begépelni.
Nem fog sokáig tartani ez a tilalom (azt hiszem). :)
Remélem nincs harag. ;)
Csók mindenkinek!!! <33

26. fejezet - Benned bíztam, nem benne

Sziasztok! :)
Meghoztam a 26. fejezetet, és ez az a fejezet, ami után már csak egyetlen egy darab lesz, aztán.... vége. Sajnálom, de tényleg vége... az évadnak! Mert a 27. fejezet egyben befejező rész is. A második évadot kicsit később fogom kezdeni, de nem lesz olyan nagy szünet, csak két, max. három hét. Utána ismét megy minden a normális kerékvágásban. :)
Elárulom, hogy a második vadban egy új szereplő tűnik fel a láthatáron, aki nem minden esetben lesz pozitív karakter. Vagy, majd ezt Ti eldöntitek. :)
Kellemes olvasást!!!
Csók <33

/Chris/

Amíg egy viszonylag lassabb számra táncoltunk, szorosan magamhoz öleltem Kate-et, mire egy vonyítást hallottunk. Azonnal eltoltam magamtól, és a kiskutya éppen Kate karjára helyezte a fejét.
- Jól van, Chris nem akart bántani. – hajolt le a fejét Kate, közben „nyugtatta” a kutyát.
- Na, tessék, máris közénk áll. – mutattam a kis jószágra.
- Elég elvetemült, ha engem kérdeztek. – jött mellénk Alex, és már tovább is állt. Kate egy egyszerű szóval el is intézte: „hülye”. Jogos. Viszont valami nem hagyott nyugodni, így rá is kérdeztem.
- Nem tudod, miért van nyitva az ablak? – néztem Kate-re, aki megrázta a fejét. – Lehet betörtek. Ennyi ember közt észre se venni, főleg, hogy van egy pár ismeretlen is. – oldalra néztem, és a mellettünk eléggé furcsán táncoló Alexet is kérdőre vontam. Meg is kaptam a választ.
- Csak volt pár üres sörös doboz, a kuka meg tele volt, így összeszedtük egy reklámtáskába, és kilöktük az ablakon. – válaszolta, mintha ez olyan természetes lett volna.
- Behalok rajtad… - mondtam egy hangsúllyal, majd elfordultunk Alextől, aki egy lassú zenére ugrált, és tett pár erotikus csípőmozdulatot. Úgy tűnik, hogy a vodka, ami a három üvegből jelentősen elfogyott, megtette a hatását. Mindenkin.
- Ezek komolyan kidobták az ablakon a szemetet? A kertbe? – kérdezte Kate Alexékre mutatva, majd legyintett egyet unottan. – Meg kell szoknom, ugye? – bólintottam, mire beleegyezően sóhajtott egyet.
Körülbelül két zenét táncoltunk végig, amikor a kiskutyát a kanapén elnyúló Kevin ölébe tette, hogy vigyázzon rá. – gyorsan összekapkodom a papírokat, komolyan zavarnak. – mutatott le a földre, ahol az ajándékok csomagolása volt széttépve és lelökve a földre.
- Addig elmegyek egy kis italért. – mutattam a konyha irányába.
- Tudod, hogy nem rajongok az alkoholért. – egyenesedett fel, velem szembe.
- Igen, tudom, de az ital szó alatt üdítőt értettem. Vagy vizet, amit csak kérsz! Szóval? – tártam szét a karom, mire a vállamnál fogva fordított az említett helyiség irányába, közben a fülembe suttogta: - Akkor egy kevés vizet kérek. Köszönöm! – gyengén megtolta a hátamat, így el is indultam.
A konyhában elvettem a tiszta poharak közül egyet, teletöltöttem vízzel, majd egy sokkal kisebbért nyúltam, amibe viszont már kicsit erősebb italt szándékoztam önteni. percekig álltam ott az üvegek előtt, és gondolkoztam, végül a kezem megállt egynél. Oké, maradt még vodka, de egy korty nem árt meg, ugye? Amikor meg akartam fordulni, majdnem nekiütköztem valakinek. Szerencsére nem, de a pohárból némi víz került az ingemre, majdnem a fele, így a mellettem lelökött törlőkendő után nyúltam, de már megelőztek. Layla elvette, és elkezdte felitatni az ingem has-tájéki részéről a vizet. – Bocsi, az én hibám. – mosolyodott el, és próbálta keresni a szemkontaktust velem, de inkább a kezét néztem, ami még mindig a mellkasomon volt.
- Nem, semmi baj. – mondtam, lefelé tartva a fejem. – Ha megbocsátasz… fogtam meg a karját, és kikerülve indultam el ismét a flakon felé, hogy teleöntsem az immár félig telt poharat.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte, miközben közelebb tipegett hozzám, és végigsimított a karomon.
- Ööö… nem, kösz. – válaszomra sem lépett odébb, hogy utat engedjen nekem, inkább csak mosolygott rám. Azt hiszem, már itt le kellene állni. – Igen?
- Mi igen? – vonta össze a szemöldökét.
- Én esetleg segíthetek neked valamiben? - bár lehet, nem így kellett volna megkérdeznem. Hatásosabb lett volna, a mondjuk: „Elengednél?” vagy valami hasonló, de előbújt az úriember énem, ami ez esetben elég nagy bajt okozott.
- Hát… ha már kérdezted… - még közelebb jött hozzám, mindkét kezét a vállamra helyezte, úgy húzódott teljesen hozzám, az orrunk pedig már majdnem összeért, amikor…
- Bocs, de van barátnőm… - bukott ki belőlem, aminek hálát is adtam, és csak lazán kikerülve indultam ki. Vagyis indultam volna, ha nem találom szembe magam egy dühös pillantással… 

/Kate/

Az, hogy türelmetlen vagyok, általában következményekkel jár, legyen az bármilyen. Most konkrétan guggolnom kell fél méterenként egy-egy csomagolásért. Nem lenne muszáj, de nem szívesen mászok négykézláb egy koktélruhában, egy csomó ember között. Mire végre összekapkodtam az összes szemetet, már megfájdult a hátam. Összehúztam a szemeteszsák száját, és a nappaliba tett kuka mellé raktam. Lehuppantam Kevin mellé a kanapén, ő pedig félig részegen mosolygott rám. Az ölében még mindig ott feküdt a kiskutyám, aki békésen aludt. Ezen el is csodálkoztam pár pillanatig. Ekkora zenében hogy képes elaludni? Biztosan fáradt volt, ha már megvádolták azzal, hogy el fog engem szakítani Christől.
- Jó a buli? – kérdezte Kevin, álmos hangon. A szemeit már lehunyta, így biztos voltam benne, hogy nemsokára elalszik. Követi a kis háziállatom példáját, ügyes.
- Nagyon, köszönöm. – néztem rá hálásan, de ő ebből szerintem semmit nem látott.
- Ö… örülök. Mer’ sokat… foglalkoztunk vele. – mutogatott csukott szemmel a levegőbe, majd a fejét hátradöntve már horkolt is. Rendben, Kevin kiütve. Felálltam, és indultam a konyhába, de még a falnál Emily félrehúzott.
- Ne. Menj. Be. – tagolta el lassan, suttogva a mondatot, amit alig hallottam, leginkább a szájáról olvastam le. 

- Miért? – nem válaszolt a kérdésre, csak a konyha irányába mutatott, mire óvatosan kinéztem, és láttam, ahogyan Layla Chris előtt állt, és… törölgeti az ingét? – Mit csinálnak? – kérdeztem. Azt hiszem, inkább magamtól. Próbáltam nem félreérteni a helyzetüket, de… nem nagyon ment.
- Azt hiszem egyértelmű. Valaki nagyon nyomul. – értette ezt Layla-ra. – És valaki pedig nagyon hagyja. – ezt pedig Chris-re. És milyen igaz volt. – Kate...
- Látom. – sóhajtottam, mire Emily felegyenesedett, megfogta a vállam, és magával szembe fordított.
- Akkor miért nem mész már oda? – mutatott hátra.
- Bízok Chrisben… - néztem ismét be, ahol az előbbi távolságnak már nyoma sem volt. Layla szorosan Chrishez simult, és a csók sem volt már messze…
Itt szakadt el nálam a cérna, nem bírtam tovább, sírva szaladtam fel a lépcsőn. A hangos zene miatt szerencsére nem is vették észre. Becsaptam magam mögött az ajtót, akár egy kamasz, és az ablakon keresztül néztem ki a tengerpartra, amiből nem sok látszott. Hogy ez miért volt legalább egy kicsit megnyugtató? Fogalmam sincs. Kihúztam az erkély ajtaját, és kisétáltam. A levegő nem volt hideg, kellemes idő volt kint. Nyolc óra körül lehetett, talán kicsit több, így még látszódtak a Nap utolsó sugarai a víz fölött. Amint rátámaszkodtam a korlátra, előtört belőlem a zokogás.

/Emily/

Kate után akartam menni, de még a lépcsőnél megálltam, és visszafordultam. Ezt nagyon nem fogja megúszni. Dühösen sétáltam be a konyhába, mire szembe találtam magam Chrisszel, aki ledöbbenve nézett rám. Mögötte Layla mosolygott elégedetten. Képes lett volna rá? Megcsókolta volna?
- Én most megyek… - tipegett el mellettem Layla. Közel voltam hozzá, hogy egy kicsit megtépjem.
- Jobban teszed. – mondtam, majd miután kiment, ismét Chrishez fordultam. – Mégis mi a francot képzelsz te magadról? – mintha meg sem hallotta volna, nézett mögém.
- Hol van Kate? – ki akart kerülni, de a mellkasára téve a kezem, toltam vissza.
- Ezt nagyon nem fogod megúszni, remélem, tudsz róla. – néztem mélyen a szemébe, mire letette a két poharat, és dühösen szembe fordult velem.
- Szerinted én tehetek róla? Egyáltalán láttad az elejét? – csak bólintottam, és keresztbefontam a karom a mellkasom előtt. – Remek! Akkor tudhatod, hogy nem én kezdtem. És a végét?
- Nem, tudod, nem volt kedvem végignézni, ahogy enyelegtek a konyhánkban.
- Enyelgünk? – kérdezett vissza, azt hiszem, még idegesebben. – Nem csókoltam meg, Emily! Elhúzódtam, és ezzel én fejeztem be az egészet. Arról, hogy ő dobott engem valamiért, ami nem is az én hibám, majd vissza akar szerezni, vagy tudom is én, mi a szándéka, nem én tehetek! – emelte fel a hangját, mire a vendégek fele mind felénk kapta a fejét, és lefagyva figyelték a jelenetet. Oldalra tekintve megvontam a vállam, és kérdőn néztem rájuk, mire visszafordultak, de tudtam, hogy még midig hegyezik a fülüket.
- Azt nehogy beadd nekem, hogy semmit sem éreztél, amikor hagytad, hogy valamit töröljön az ingeden, közben meg jól hozzádörgölődzik. – kezdtem el ismét, immáron halkabban.
- Képzeld el, és bármilyen hihetetlen is, de az égvilágon semmit. Tudod, hogy Kate-et szeretem…
- Ja, most aztán be is bizonyítottad neki. – mosolyodtam el gúnyosan, mire ijedten nézett rám.
- Ő is látta? – meg sem várva a választ, gyorsan kikerült, és szemével pásztázni kezdte a tömeget. Amikor megbizonyosodott róla, hogy Kate nincs köztük, elindult balra, majd fel a lépcsőn. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Utána akartam menni, de megtorpantam. Annak mégis mi lenne az értelmes, ha én is ott lennék? Különben sem rám tartozik a kapcsolatuk, csak szívesen leszidom Christ, ha kell. Körbenéztem, és láttam Kevint, ahogy a kanapén elnyúlva alszik, a kiskutya pedig az ő ölében ugyanezt teszi. Rokonlelkek…

/Kate/

Ennyit a nagy bizalomról. Meddig állhattam kint az erkélyen? 10, 20 vagy esetleg 30 perc? Mindegy, nem is érdekel, de jobbnak láttam visszamenni, mert még a végén elkezdenek keresni. A tükörben gyorsan ellenőriztem magam. Hát, kicsit nyúzott arccal nem lesz annyira vészes lemenni. Csak úgy nézek ki, mint aki sírt. Szuper.
Megindultam, de pár lépés után meg is álltam, mert valaki elém állt, így hátrálnom kellett pár lépést.
- Miért vagy itt fent, Kate? – lépett beljebb a szobámba.
- A mosdóba jöttem, miért? – mutattam a fürdőszoba felé, mire oldalra döntötte a fejét, én pedig egy mosolyt erőltettem az arcomra, holott biztosan felpofoztam volna, vagy valami ilyesmi. Layla nem igazán ismeri az illemet, simán leült az ágyamra, és keresztbe tette a lábát.
- Csak hiányoltalak a bulin. Egyébként szép a szobád. – nézett körbe, miközben elismerően bólintott. – Biztosan jól vagy? – kezdte el ismét fürkészni az arcomat.
- Persze, csak kezdek fáradt lenni. – legyintettem.
- Azért remélem annak ellenére, hogy fáradt vagy, vigyázni fogsz a pasidra. Eléggé elkallódott, ha érted, mire célzok. – aha, témánál vagyunk.
- Bízom benne, hogy nem csinál semmi őrültséget. – habár a bizalom enyhén szólva alábbhagyott.
- Szerintem nem kéne. – rázta meg a fejét, majd kiindult a szobámból. Amint a küszöbhöz ért, Chris is abban a pillanatban jelent meg az ajtóban. Lassan, kecsesen sétált el mellette, és mikor eltűnt a folyosón, a fiú beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Mikor már kellő távolság volt köztünk, a kezemet ökölbe szorítva tettem a mellkasára, ezzel megállítva őt.
- Minden oké? – kérdezte, lejjebb hajolva hozzám, hogy a szemünk egy magasságba legyen, de én csak a szőnyeget néztem.
- Maradj, Chris… - már erősebben tartottam, mert közelebb akart jönni.
- Megbántottalak valamivel? – ez volt az a pont, ahol már tényleg nem bírtam tovább.
- Hogy megbántottál-e? Tudod, ha megcsókolsz egy másik lányt, miközben barátnőd van, aki ráadásul én vagyok, talán jogom van megsértődni, nem? Bár lehet, hogy tévedek, és te bármit megtehetsz azokkal, akik kötődnek hozzád. – mondtam ki egy szuszra, és igaz, hogy minimálisan megkönnyebbültem, mégis ott volt a gombóc a torkomban, ami pedig akkor nőtt még nagyobbra, amikor néhány másodperc után ismét ránéztem. Sehol nem volt már az ártatlan pillantás vagy egy kis mosoly a szája sarkában. Ezek helyét már a düh vette át. Tekintete idegesen cikázott a szemeim között, majd hosszan kifújva a levegőt egyenesedett fel.
- Tudod, hogy nem csaltalak meg, és soha nem is foglak. – az, hogy nem válaszoltam, talán dühítette, vagy csak szimplán fárasztotta, de láttam rajta, hogy a türelme valóban fogytán van. Emily biztos beszélt vele.

- Akkor mit csináltatok a konyhában? Laylaval… - kérdésemre nem válaszolt azonnal, még pár pillanatig tartotta a szemkontaktust, aztán teljesen közel jött hozzám, olyannyira, hogy átölelve a derekamat magához húzott. Ellenkezni akartam, de… nem tudtam. Mint aki megfagyott, ott álltam az ölelésében.
- Meg akart csókolni… - lehunytam a szemem, és úgy vártam a folytatást – de nem engedtem neki. – itt már ismét ránéztem, amire elmosolyodott, és folytatta. – Azt mondtam neki, hogy van barátnőm, és faképnél hagytam, csak pont akkor botlottam bele Emilybe, aki rendesen leszidott. De megérdemeltem.
- És előtte?
- Mondtam neked, hogy kimegyek vízért. Így is tettem, csak még pár percig ott álltam az italok előtt, és próbáltam magamnak választani egy… ütősebb folyadékot, mint a víz. Találtam is… - itt valamiért elkezdett mutogatni - és amikor megfordultam, Layla előttem állt – elhúzta maga előtt a kezét, mint aki varázsol - én pedig a hatalmas ijedtségben magamra öntöttem a vizet. – bólogatott. Kérdezni akartam, de megelőzött. – El akartam venni egy törlőkendőt, de ő megelőzött, és elkezdte felitatni a vizet az ingemről.
- Akkor ennyi? Nem történt semmi az égvilágon?
- Nem. – rázta meg a fejét, és a széles mosolyától nekem is jobb kedvem lett. – Már csak egy dologra lennék kíváncsi. Vajon még mindig itt van?
- Nem tudom, de nagyon remélem, hogy nem. Itt is közel álltam ahhoz, hogy a hajába ragadjak vagy valami ilyesmi. – mondtam, mire nevetve adott a fejemre egy puszit.
- Szerintem nem csak tőled kapott volna. Emily is úgy nézett rá, mint aki éppen ölni készül, komolyan, ott kezdtem félni tőle. Magamban imádkoztam, hogy rám ne nézzen úgy, de nem sikerült elkerülnöm. – szorosan megöleltem, de ezt a romantikus vagy egy kicsit is romantikus pillanatot Alex őrült zeneválasztása szakította félbe. Amint felcsendült az „I love Rock ’n’ Roll”, Chris már a homlokát fogta, nekem pedig eszembe jutott valami.

- Komolyan jobban fogunk járni, ha elindítunk egy online rádiót. Egyszer pop egyszer meg rockzene megy. Igazán eldönthettétek volna, hogy akkor most mi legyen. Az egy dolog, hogy mindet meg lehet hallgatni, de erre mégis hogy fogunk táncolni? – néztem fel rá, de ő csak egyenesen, összevont szemöldökkel meredt előre, az ablak felé. Én is abba az irányba néztem, de csak egy narancssárga foltot láttam a lámpa miatt. Lekapcsoltuk a világítást, és akkor tisztult ki a kép. A másik utcában tűz ütött ki az egyik házban. Azt hiszem, hogy ott egy férfi és a felesége lakik, remélem ki tudtak menekülni onnan.
- Gyere. – fogta meg a kezemet Chris, majd futni kezdtünk, le a lépcsőn, ki az ajtón egyenesen a lángoló ház felé, nyomunkban még pár emberrel. Út közben tárcsázta a tűzoltókat, akik perceken belül oda is értek. Távolról figyeltünk mindent, és ahhoz képest, hogy este volt, eléggé meleg volt a levegő, így még ez is rásegített. A ház tulajdonosai szerencsére sikeresen kimenekültek, azonban a tűzoltóknak elég gondjuk volt a tűz eloltásával. A víz a csőből nagyon gyengén folyt. Igaz, közelebb mentünk hozzájuk, de nem kellett volna.
- Gyere fiam, segíts egy kicsit! – mutattak a mellettem álló srácra, aki a hirtelen megszólításra összerezzent, ezzel kicsit megszorította a kezem. Körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, valóban hozzá beszélnek, és pillanatokon belül már a tűzoltók mellett állt. Hogy én miért kezdtem el abban a pillanatban aggódni érte, az egy jó kérdés. – Ezt itt – mutatott az egyik férfi egy karra – teljes erődből nyomd le, ha szólok, oké? – bólintva jelezte, hogy megértette, majd két férfi megfogta a cső végét, egy pedig az elejét, kiáltottak, Chris pedig teljesen rátámaszkodva nyomta le a kart, amiről az egyik keze le is csúszott, a csőben pedig nagy lendülettel indult el a víz. A kocsit megkerülve jött oda mellém, miközben az egyik kezét szorosan fogta.
- Mi történt? – léptem hamar elé, és gyengén szétnyitottam az ujjait, majd megláttam az elég mélynek kinéző vágást a tenyerében.

 - Tudod, ez egy eléggé mély seb, és halálos. Nincs sok esély a túlélésre, és már csak a remény maradt, tehát, imádkozzunk! – hajtotta le a fejét, és összekulcsolta a kezét, mint aki tényleg imádkozik.
- Ne szórakozz! Gyere! – ragadtam meg a kezét, mire felszisszentem, de nem fordultam meg, csak húztam egészen a házunkig. Még egyszer utoljára visszanéztem, a lángok már sehol sem voltak, a ház pedig feketén állt továbbra is, elég instabilan. Beléptünk a házba, és nagy megdöbbenésünkre Layla ült a nappaliban, keresztbe tett lábakkal, és amint meghallott minket, felpattant, és elém jött.
- Nem zavarok sokáig, és már itt sem vagyok, csak ezt akartam odaadni neked. - nyújtott felém egy fehér borítékot, majd kikerült minket, és becsukta maga mögött az ajtót. Tekintetemet ismét a csomagra futtattam, aztán a konyha felé néztem, és elindultam a kötszerért és a fertőtlenítőért. Feltéve, ha lesz itthon.
- Megnézed, mi van benne? – jött utánam Chris.
- Nem. – válaszoltam tömören, és kettétéptem a borítékot, remélve, hogy valóban csak papír van benne. Könnyen ment, két részre szakadt, én pedig ledobtam a pultra. – Nem nagyon érdekel, hogy mit írt. – vontam meg a vállam, és amikor nem találtam a szekrényben az elsősegélydobozt, a fürdőbe indultam. Ott a tükör fölötti szekrényt kinyitottam, és kivettem a dobozban lévő kötszert. A gézre öntöttem a fertőtlenítőből, és amint a sebéhez ért, amit közben leöblített vízzel, felszisszent, és elrántotta.

- Hideg… - szorította össze a száját, én pedig nevetve fogtam meg a kezét, és húztam közelebb. Gyorsan le akartam fertőtleníteni, de láttam a csuklóján, ahogy kidudorodnak az erek, biztosan fájt neki, de ezt most ki kell bírnia. Amikor ezzel végeztem, a gézre kentem egy minimális fertőtlenítő kenőcsöt, majd körbetekertem a sebén, és az elsősegélynyújtásomat jutalmazta is. – Köszönöm. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd a számra, de szét is rebbentünk, mert az ajtó szinte kicsapódott, és Emily futott be.
- Igen, tudom, hogy most is utáltok, de nagyon muszáj, lenne összetakarítani. Anya nemsokára itthon van. Most jutott eszembe, hogy 10 órakor jön haza, és nem 11-kor. Gyerünk, gyerünk! – tapsolt kettőt a tenyerével, és már el is tűnt.
- Esküszöm, hogy hozzánk fogsz jönni. Ott biztosan nem lépnek be az ajtón azzal, hogy takarítani kell. – húzta el a száját Chris, amikor visszanézett rám. – De már mindjárt tíz? Mennem kell… - indult volna ki az ajtón, de megfogtam a karját, és visszahúztam.
- Nem, nem, nem. Itt maradsz, és segítesz nekünk, ha már egyszer te csináltad. – egy beletörődött sóhaj után le is mentünk. Alex már segédkezett is, Kevin pedig ott botorkált a nappaliban, és értetlen fejjel nézett mindenkit, aki kicsit nekiment, mert útban volt. Szegény, az alkohol hatása még nem ért véget, és egy ideig nem is fog. Elvettünk egy-egy szemeteszsákot, és kezdtük összeszedni a szemetet a földről, a bútorokról, vagyis mindenhonnan. Láttam, hogy mindenki megszállta a legrumlisabb helyet, így nekem maradt a konyha. Nos, az sem volt szebb környezetben. Volt, ahol még törött poharat is találtam, azt összesöpörtem, és a kukába dobtam. Az italokkal egyelőre nem tudtam mit kezdeni, így azok egy helyet kaptak a pulton. Majd a többiek gondoskodnak róluk. Amikor töröltem az asztalt, megláttam a ledobott borítékot. Igen, tudom, hogy ostobaság, amit csinálok, de a kíváncsiság hajtott belülről, így az elszakított részén keresztül kihúztam a fehér lapot. Vagyis csak az egyik oldalán volt fehér, a másikon egy fekete-fehér kép szerepelt. Összesen három ilyen képet tett bele Layla a borítékba, és az eltépett darabokat összeillesztettem, és… nem láttam mást, mint fotókat Chrisről és egy szőke lányról. Egy kép, amin a fiú éppen kilép a kapun, egy, amin megpuszilja a lány arcát és a harmadik, amin a derekát átölelve terelte be a házba. Akkor mégis igaz lett volna? Vagy Chrisnek volt igaza, és ő valóban az unokatestvére? 

- Mit csinálsz? – hallottam meg a hangot a hátam mögül, mire egy pillanat alatt összegyűrtem a képeket, és a hátam mögé rejtettem.
- Takarítok. – mutattam szét egyik kezemmel, de Ő a hátam mögé nézett.
- Kate…
- Kidobtam! – szóltam, és így is tettem. A képek a kukában végezték, a borítékkal együtt. Nem tudom, hogy volt-e valami kis levél a csomagban, de nem is érdekel. Oldalra döntött fejjel nézte a kis akciómat, majd közelebb jött.
- Csak el akartam mondani valamit, ami talán fontos. – megfogva a kezemet folytatta – El kell utaznom. Apa hívott, és utána kell mennem Columbus-ba. Egy hétig lennék oda, utána már mindketten visszajönnénk.
- De neked miért kell elmenned? – kérdeztem, és reméltem, hogy itthon marad. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Mert egy idő után rám száll a cég, és a mostani utazás során tudnék meg róla a legtöbbet, mert bevallom, eddig nem nagyon foglalkoztam vele. – mosolyodott el halványan. – Holnap után indulok, és nem az utolsó pillanatban akartam neked szólni.
- Oké. – válaszoltam, és próbáltam valami életkedvet a hangomba erőltetni, de nem ment. Egy hétig nem fogom látni? Oké, nem egy hónapra vagy egy évre utazik el… de lehet olyan lesz.
- Ha hazajöttem pedig majd elmegyünk valahova, rendben? – hajolt lejjebb. Bólintottam. Ezzel a kérdéssel akart felvidítani, ami, megjegyzem, sikerült is. Az esetleges randi gondolatától megint boldog voltam.

Részlet a 26. fejezetből...

Sziasztok! :)
Meghoztam a következő fejezet egy kis részletét. A friss szerdán vagy csütörtökön fog megjelenni, bár nagyobb az esély rá, hogy holnap. :)

Kellemes olvasást mindenkinek. :)
Csók <33


Cím: Benned bíztam, nem benne

- Képzeld el, és bármilyen hihetetlen is, de az égvilágon semmit. Tudod, hogy Kate-et szeretem…
- Ja, most aztán be is bizonyítottad neki. – mosolyodtam el gúnyosan, mire ijedten nézett rám.
 - Ő is látta? – meg sem várva a választ, gyorsan kikerült, és szemével pásztázni kezdte a tömeget. Amikor megbizonyosodott róla, hogy Kate nincs köztük, elindult balra, majd fel a lépcsőn. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Utána akartam menni, de megtorpantam. Annak mégis mi lenne az értelme, ha én is ott lennék? Különben sem rám tartozik a kapcsolatuk, csak szívesen leszidom Christ, ha kell. Körbenéztem, és láttam Kevint, ahogy a kanapén elnyúlva alszik, a kiskutya pedig az ő ölében ugyanezt teszi. Rokonlelkek…

/Kate/

Ennyit a nagy bizalomról. Meddig állhattam kint az erkélyen? 10, 20 vagy esetleg 30 perc? Mindegy, nem is érdekel, de jobbnak láttam visszamenni, mert még a végén elkezdenek keresni. A tükörben gyorsan ellenőriztem magam. Hát, kicsit nyúzott arccal nem lesz annyira vészes lemenni. Csak úgy nézek ki, mint aki sírt. Szuper.
Megindultam, de pár lépés után meg is álltam, mert valaki elém állt, így hátrálnom kellett pár lépést.
- Miért vagy itt fent, Kate? – lépett beljebb a szobámba.
- A mosdóba jöttem, miért? – mutattam a fürdőszoba felé, mire oldalra döntötte a fejét, én pedig egy mosolyt erőltettem az arcomra, holott biztosan felpofoztam volna, vagy valami ilyesmi. Layla nem igazán ismeri az illemet, simán leült az ágyamra, és keresztbe tette a lábát.
- Csak hiányoltalak a bulin. Egyébként szép a szobád. – nézett körbe, miközben elismerően bólintott. – Biztosan jól vagy? – kezdte el ismét fürkészni az arcomat.
- Persze, csak kezdek fáradt lenni. – legyintettem.
- Azért remélem annak ellenére, hogy fáradt vagy, vigyázni fogsz a pasidra. Eléggé elkallódott, ha érted, mire célzok. – aha, témánál vagyunk.
- Bízom benne, hogy nem csinál semmi őrültséget. – habár a bizalom enyhén szólva alábbhagyott.
- Szerintem nem kéne. – rázta meg a fejét, majd kiindult a szobámból. Amint a küszöbhöz ért, Chris is abban a pillanatban jelent meg az ajtóban. Lassan, kecsesen sétált el mellette, és mikor eltűnt a folyosón, a fiú beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót.

25. fejezet - Buliszervíz

Sziasztok! :)
Meghoztam a 25. fejezetet, ami hosszabbra sikerült az eddigieknél, de remélem senki nem bánja. ;)
Kellemes olvasást! :)
Csók <33

/Chris/

Alexet és Kevint még ebéd után felhívtam, hogy lassan kezdjenek készülődni. Előtte persze még beavattam őket a tervembe, amivel Emily bízott meg. Em küldött egy SMS-t, hogy most fog beszélni Kate-tel, én el is indultam, út közben felvettem a srácokat is. A házuktól a lehető legtávolabbi helyen parkoltunk le, és amikor a kocsi kigördült a bejáróról, majd kihajtott a kanyarban, kiszálltunk az autóból, és futva mentünk a házig.
- Nem mintha nem lehetne autóval odamenni. – lihegett Alex.
- Elpuhultál, haver. És nem, nem lehet, mert vissza is jöhetnének, aztán Kate meglátja a kocsit. – magyaráztam, és jobban futni kezdtem, mert az órámra nézve elég kevés időnk volt. Bevásárolnak egy óra alatt, max. Azután hazajönnek, mi meg megszívtuk.
- Hát, halljátok, nem tök mindegy, hogy a kocsit látja meg a ház előtt vagy minket bent a házban? – kérdezte Kevin, ezzel bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Mi el tudunk bújni, de a kocsival mi lenne? – ezután már nem is szóltak. Amint beestünk a kapun, kikerestem a pótkulcsot, amit Emily adott.
- Meddig szöszmötölsz még vele? – türelmetlenkedett Alex. Összesen hat kulcs volt a csomóban, nem igaz, hogy mindegyik egyforma. Pár perc után meg is találtam a megfelelőt, besiettünk a konyhába, és a szekrényekben kezdtük keresni a cuccokat. Mindent kitettünk az asztalra és a pultra, onnan, kezdtünk el szétpakolni.
Bő egy órára számoltuk az időnket, annyi alatt simán be tudnak vásárolni, és haza is érnek, szóval ahhoz kell beosztani mindent. Emilynek nem volt ideje mindent elmagyarázni, így a legtöbb holmit nekünk kellett megkeresni. Amikor a poharakat vettem le a polcról, egy nagy pukkanásra lettem figyelmes. Amint hátranéztem, láttam, ahogy Kevin áll a szétpukkant kólás flakon mellett, az üdítő pedig végigfolyt a csempén. Kérdőn széttártam a karomat, mire ő egy „bocsi”-val el is intézte a dolgot. Keresni kezdtem valamilyen törlőkendőt, és mire megtaláltam, Kevin is felemelte a flakont, benne egy kis kólával.

- Ez a miénk. – mondta vigyorogva, miközben diadalittasan felmutatta, mire én is elröhögtem magam.
- Ezt hova kell tennem? – jött be Alex, kezében egy pezsgős üveggel. Mire szólhattunk volna neki a kóláról, addigra már megcsúszott, és a földön végezte, ahogy az összetört pezsgősüveg is. - Ez komoly? Mit csináltatok? – fogta meg a könyökét.
- Basszus, most mégis mit fogunk inni? – kérdeztem, mert már kezdtem elveszíteni a fejem. Ez így nagyon nem lesz jó.
- Sört. Ott van vagy 10 dobozzal. – mutogatott hátra Kevin. Pontosabban 12, mindegy.
- De jó pofák vagytok… - motyogtam, miközben fogtam a kulcsokat a pultról. – Mindegy, elmegyek, veszek még egyet. Addig megtennétek, hogy nem törtök össze egy üveget sem? – néztem rájuk kérlelő tekintettel. Bólintottak, én meg kiléptem az ajtón, mire szembe találtam magam egy nővel. – Jó napot! – biccentettem.
- Üdv. Nagy csörgést hallottunk, minden rendben van? – nézett a hátam mögé, ahol még mindig nyitva volt az ajtó.
- Persze, csal elejtettek egy üveget. Ha most megbocsát, nekem sietnem kell. – kikerültem, mire ismét megszólalt.
- Mi folyik odabent? – mutatott Alexékre.
- Éppen betörtünk, miért kérdezi? – oké, ez lehet nem a megfelelő időpont a viccekre, és ezt meg is erősítette bennem a szomszéd tekintete. – Buliszervíz.
- Értem… - gondolkodott el pár pillanatra, valószínűleg próbálta kitalálni, hogy ez mégis mit jelentsen.

- Bocsásson meg, de nekem most tényleg sietnem kell. Viszlát! – mikor kimondta, becsuktam az ajtót, lesiettem a lépcsőn, és a kocsiba pattanva indultam el ismét egy pezsgőért. Szerencsére a boltban, ahová most menni fogok, protekciós vagyok.
Besétáltam a bolt ajtaján, mire Aaron, Alex bátyja intett nekem. Kértem tőle egy üveg pezsgőt, mire nagy döbbenetemre a következőt mondta: - Van nálad személyi? – ez nem lehet igaz! Nem elég, hogy a boltban eléggé beégtem, erre még itt is, főleg, hogy mögöttem már álltak.
- Aaron… nincs nálam személyi. – néztem rá, és tekintetemmel próbáltam jelezni neki, hogy hagyja a dolgot.
- Akkor sajnos vissza kell kérnem az italt. Esetleg egy gyerekpezsgőt, ha kérsz, adhatok. – erre persze mögöttem mindenki felnevetett, én pedig kellőképpen égtem. Kiálltam a sorból, elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem Alexet. Szinte azonnal felvette. – Alex, beszélj a bátyáddal, nem hajlandó pezsgőt adni! – szóltam, mire felnevetett, és kérte Aaront. Odaadtam neki a telefont, és hátrált pár lépést. Bólogatott, „aha”-zott, nekem pedig égett a képem. A sorban álló emberek mind rám néztek, én pedig próbáltam kerülni a tekintetüket. Sajnálom, hogy várniuk kell pár percet, amíg lerendezik, de ez van.
Mire végre visszakaptam a telefonom, levett nekem egy üveg pezsgőt is, amit kifizettem, majd egy fintorgás közepette elköszöntem tőle, és kisiettem, egyenesen a kocsihoz. Az előre megtervezett másfél órából már csak 30 percünk maradt, ami elég szívás, mert még szinte semmit nem rendeztünk. Legalábbis engem bizonyos okok feltartottak. Megálltam a lámpánál, ahol egy szép hosszú kocsisor várakozott, és minden zöld jelzés után, mire elindultunk volna, csak 3-4 autó haladt át, utána ismét pirosat kaptunk.

 10 percet tököltem a lámpánál, amikor rájöttem, hogy volt kerülőút is, amit azért nem választottam, mert hosszabb lett volna. Ja, öt perccel később értem volna haza, így meg örülök, ha marad 15 percem a segédkezésre. Most már biztosan nem megyek ki, mert már csak pár autó állt előttem, amúgy sem tudnék kifordulni, max okozok egy karambolt, amit inkább kihagyok. Amikor az előttem álló autó lefékezett a jelzés miatt, én a műszerfalba épített órára nézve leesett állal meredtem magam elé, majd idegesen rácsaptam a kormányra. Oldalra néztem még mindig ugyanazzal a döbbent arccal, mire a mellettem lévő kocsiban egy kisfiú engem látva felnevetett. Oké, én is elnevettem magam, és már csak a mögöttem hangzó dudaszókra lettem figyelmes. Gyorsan a gázra tapostam, és meg sem álltam egészen a házukig. Lehet begyűjtöttem pár fényképes bírságot, de ez az a dolog, ami most a legkevésbé sem érdekel. Kezembe véve a pezsgőt szinte beestem az ajtón. Lerúgtam magamról a cipőket, majd az előszobából kiérve hatalmas meglepetés fogadott. Az italok és poharak a konyhában, szépen sorban, elkészített kaják a pulton, hangfalak pedig a ház néhány sarkában, előttük egy cserepes virággal. Várjunk csak… honnan vannak hangfalak?
- Szép, mi? – jött ki a konyhából elégedetten mosolyogva Kevin. – Tudtuk, vagyis gondoltuk, hogy nem fogsz egyhamar hazaérni, úgyhogy felhívtuk Jeremyt a hangfalak miatt. 10 percen belül már csengetett, szóval külön köszönet neki. De te hol voltál eddig? Nem úgy volt, hogy csak pezsgőért mész?
- De, csak tudod Aaron kicsit vicces kedvében volt, szóval rendesen leégetett a boltban. Eddig nem kellett személyi, pont most akarta? Ahh, mindegy. – legyintettem. – Emily hívott? – kérdésemre csak értetlenül, felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nem, még nem. Szerintem még mindig odavannak. Elég sokáig… - tűnődött el egy darabig, majd ismét megszólalt – Mit gondolsz, fel fog tűnni pár doboz sör hiánya? – mutatott hátra az asztalokra, ahol már szépen fel voltak sorakoztatva az italok, üdítők és persze a 12 darab dobozos sör.

- Ugye nem akarod meginni?
- Ugyan már, dehogy… - legyintett.
- Kevin, ne csináld már! Komolyan rosszabb vagy, mint egy alkoholista. – ráztam meg a fejem, majd tekintetemet a dobozokra szegtem. – Bár jobban belegondolva, talán nem fog feltűnni, ha csak belekortyolunk... – húztam el a szám. Összepacsiztunk Kevinnel, majd meg is indultunk az italok irányába, mire Alex megállított.
- Szerintem várjuk meg, mire hazajönnek. Em tuti kiakadna, és ez ránk nézve rossz lenne, főleg nekem. – amint elhagyta az utolsó szó a száját, Kevin hangos „húú”-zásba kezdett, mire elnevettem magam. – Igen, ez végképp felnőttes viselkedés. – bólogatott csípőre tett kézzel.
- Jól van már, haver, nyugi. Alakul valami, ugye? – veregettem hátba, mire elég bő szavúan válaszolt.
- Ja. – elhúzta a száját, és megindult a nappaliba. Én is indultam, de Kevin megállított.
- Hallod… szerinted a csajok írnak naplót vagy valami hasonlót? – kérdésére csak felvont szemöldökkel, értetlenkedő arccal megráztam a fejem, és nevetve a nappaliba indultam én is.

 

/Emily/

Amikor végeztünk a vásárlással, ami elég sokáig elhúzódott, hála Kate és az eladó szimpatizálásának, már hazafelé akartuk venni az irányt, de eszembe jutott valami. Ha Chris netán egyedül készít elő mindent, amit kétlek, akkor sokáig fog tartani, de még segítőkkel is minimum két óra, mi pedig már másfél órája itt vagyunk. Nem végeznek addigra, mire hazaérünk. Muszáj kitalálnom valamit, hogy ne buktassuk le őket. Eszembe jutott a kávézó, ahol dolgozom. Ott talán elüthetjük az időt, legalább fél órát szerzek nekik.
Amikor megérkeztünk, láttam, hogy Rob milyen szélesen vigyorogva néz ránk, pontosabban Kate-re a pénztár mögül. Igen, pontosan tudom, mit érez a húgom iránt, csak sajnálom szegényt, mert már Kate foglalt, és ezt ő is meg fogja tudni. Amikor pénztáros lévén kihozta nekünk az italokat, még pár másodpercig mosolyogva állt mellettünk, majd elment. Oké, elhiszem, hogy tetszik neki a tesóm, de ne így próbálkozzon. Mondjuk, hiába kedvelem őt, akkor is ezt mondom: Kate már foglalt, és egy olyan srác barátnője, aki tényleg nagyon szereti őt. Képes volt elmenni hozzá éjjel, felmászni az erkélyen a szobájába. Bevásárolt a buliba, most pedig azt készítik elő a srácokkal. Ajándék, első randi, első csók… csak egy valami, vagyis valaki csúnyított bele ebbe az egészbe. Layla. Nem tudom, hogy igaz-e, amit mondd, de nekem sántít a dolog. Most, hogy Kate születésnapja van, nem akartam felhozni a témát, majd esetleg holnap beszélünk róla, utána pedig ő fog kettesben Chris-szel.
Amikor végeztünk, a félórából kicsit több lett, így már biztosan elkészültek, el is indultunk, csak kimentem a mosdóba, hogy SMS-t küldhessek, de végül a hívás mellett döntöttem. Tárcsáztam Christ, aki az első csörgés felénél már fel is vette. Kicsit megijedtem, amikor hirtelen beleszólt.
- Mégis mi a jó istent vesztek ti ennyi ideig? – szólt bele köszönés nélkül.
- Szia, Chris. Képzeld, ruhát vettünk, és mivel pasik vagytok, gondoltam elhúzom kicsit az időt, hogy mindent be tudjatok fejezni. – mondatomra gúnyosan felnevetett.
- Köszi, igazán jó, hogy gondoltál ránk, de mi már két órája elkészültünk. Direkt siettünk, hogy minden rendben legyen, mire hazaértek, erre meg… ááá, mindegy, csak gyertek, oké?
- Rendben. Szia. – köszöntem el, majd eltettem a telefont a táskába, és kimentem.
Láttam, ahogy Kate és Rob éppen befejezték a beszélgetést, és Rob nem tűnt valami feldobottnak. Sajnálom szegényt, de ez van, Kate már foglalt. Majd azért holnapután, amikor jönnöm kell dolgozni, felvidítom valahogy. 

/Chris/ - /Single Ladies/

Az egy dolog, hogy tök feleslegesen vártunk két órát, amit nagy semmittevéssel ütöttünk el, de a vendégek nagy része meg is érkezett! Nem tudom, honnan vették, hogy ötre jönniük kell, talán Emily hívta őket, de az érkezők felét még én sem ismertem, pedig egy ideje már itt élek. Egy ideje… egész életemben itt éltemben, és mégsem ismertem őket. Talán újoncok.
- Srácok, rossz hír. – jött oda hozzánk Kevin. – Jeremy csak 20 perc múlva tudja hozni az ajándékot.
- És ez miért is rossz hír? – kérdeztem, mert jelen pillanatban még a fél óra sem rossz.
- Nem tudom, ő mondta. – szuper. Jeremy 20 perc múlva megérkezik, és minden percben jönnek a meghívottak… vagy a nem meghívottak.
- Akkor most én mondok nektek egy rossz hírt. Még fél óra telik nekünk nagy semmittevéssel idegen emberek közt. – húztam el a szám, amikor körbenéztem. Az oké, hogy Kate édesapja elutazott pár napra üzleti útra az én apámmal és még néhány munkatársukkal együtt, és az édesanyjának pedig bent kell maradnia kb. este 11-ig, de hogy ki fog rendet rakni, az már kétséges.
Szerencsére az italok 80%-át el tudtuk rejteni még a vendégek érkezése előtt, a többi sajnos elfogyott. Amikor csengettek, Alex ment ajtót nyitni, és Layla lépett be egy másik sráccal. Szuper. Amint megláttam a lányt, gyorsan felpattantam a kanapéról, és elvegyültem a tömegben. Már amennyire csak lehetett. Körbenéztem, és amikor Layla nem volt a kanapé közelében, leültem ismét a srácokhoz.
- Mi van, Chris? Ki elől bujkáltál? – röhögött fel Kevin.
- Csak elmentem leellenőrizni, hogy meg vannak-e még az italok.
- Ja, amúgy Layla keresett. – szólalt meg pár perc után Alex. – Azt mondta, tudja, hogy itt vagy. Kicsit berezeltem attól a csajtól. – nevetett fel ismét.

- Ja, krimibe illő. – értett egyet Kevin. örülök, hogy ilyen jól szórakoznak ital nélkül is. Ránéztem az órámra, és már csak kb. 5 perc, amíg hazaérnek. Gyorsan felmentem a fürdőszobába, és a táskámból előkotortam a cuccaimat. Ing, nadrág és kalap. Az utolsó nem tudom, minek, de Kate szerint jól állt nekem, úgyhogy felveszem. Elpakoltam a pólót és a másik nadrágot, és bevittem Kate szobájába, majd onnan úgyis ki fogom hozni induláskor. Kinéztem az ablakon, és az autójuk akkor gördült be a bejárón. Amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a lépcsőn, és figyelmeztettem mindenkit. Alexékkel a konyhapult mögé bújtunk, a többiekre pedig rábíztuk a döntést, viszont Kate és Emily szobája tabu volt. Még egy utolsó pillantással kinéztem a pult mögül, amikor megláttam a nappaliban lévő üvegasztalon és a kanapé mellé (?) letett poharakat. Tudtam, hogy már befelé tartanak, de kirohantam, lekapkodtam az asztalról, és felvettem a földről a poharakat, és vissza akartam szaladni, de már nyílt az ajtó, így inkább befeküdtem a kanapé mögé, közben rá is léptem valaki kezére.
- Kösz szépen. – mondta az illető, mire ránéztem. Dan. Elsuttogtam egy bocsánatot, de azonnal el is hallgattam, mert meghallottam Kate hangját. Szerencsére Emily felküldte felpróbálni valamelyik ruhát, így amikor eltűnt az emelten, felálltam, és odasiettem a pulthoz, ahol Emily állt.
- Hányan jöttek? – kérdezte suttogva.
- Nem tudom, de sokan. Ti hány embert ismertek itt?
- Maximum tíz. Az nem sok. – néha-néha felnézett, nehogy jöjjön Kate.
- Akkor az ismerősök ismerősei is itt vannak. – mondtam, majd a homlokomra csaptam.
- Mi az?
- Fent hagytam Kate szobájában a táskám. Ott van az ágy mellett. – tényleg inkább a fürdőben kellett volna hagynom.

- Nyugi, nem fogja észrevenni, ha a tükör elé megy, úgy pont háttal lesz az ágynak. – pár pillanat múlva kopogtak az ajtón, Emily pedig futva ment az előszobába. Megköszönt valamit, majd becsukta halkan az ajtót, és berohant hozzám egy dobozzal. Tényleg, el is felejtettem. – Ez mi? – suttogott, ami teljesen felesleges, mert a zene már elindult. Király, csak tudnám, ki kapcsolta be.
- Kate egyik ajándéka. – mosolyogtam, majd elvettem tőle a dobozt, és a falhoz húzódtunk, mert Kate már a lépcsőn lefelé tartott. Amint leért, mindenki egyszerre felugorva kiáltotta, hogy „Boldog születésnapot!”. Meghatódva, nevetve nézett körbe, majd a szeme megállapodott rajtam. Mosolyogva lépkedtem oda hozzá, majd átölelve a derekát, húztam közelebb magamhoz. – Boldog születésnapot! – amint kimondtam, megcsókolt. Ezért máris érdemes volt.
- Köszönöm. – mondta, majd szorosan megölelt, én pedig adtam a fejére egy puszit. Az idilli jelenetet Emily szakította félbe.
- Ajándékosztás! – kiáltotta. Mindenki megmozdult a szobában, és elővett egy kisebb-nagyobb dobozt.
Huh, eltartott egy ideig a nagy kicsomagolás, én pedig direkt a végére hagytam az én ajándékomat.
- Kicsim, ugye nem haragszol meg, amiért nem vettem neked semmit? Teljesen kiment a fejemből. – húztam el a szám, és Emily gyilkos pillantásával találkoztam.
- Nem, nem, semmi baj. – mondta, de nem bírtam tovább, elnevettem magam, és előhúztam a hátam mögül a kisebb dobozt. A nagy még a pult mögött van. – Na, jó, csak vicceltem. – mondtam, mire elnevette magát, Emily pedig kifújva a levegőt könnyebbült meg. Szépen kezdte el kicsomagolni, ellentétben a többi ajándékkal, amiknek a papírja a földön végezte, darabokban. Ilyen egy kíváncsi lány. Amint felnyitotta a dobozt, fülig érő mosollyal nézett rám, miközben a száját egy hosszú „Ó” hagyta el.
- Ez gyönyörű. – emelte ki a dobozból a nyakláncot. – És pont lila kővel? – nézett fel rám.
- Bizony. – bólintottam. – Tetszik? – kérdeztem.
- Imádom. – nézett rám csillogó szemekkel, majd adott egy puszit, és megfordult, hogy csatoljam össze. – Nagyon szépen köszönöm. – ölelt meg. Ezekért a pillanatokért szeretem én annyira. – Chris, szer… - az ujjamat a szájára tettem, elhallgattatva így őt.

- Ne mondd ki! – mosolyogtam.
- Miért? – vonta össze a szemöldökét.
- Mert én akarom elsőként…
- Azt, hogy szerintem most már bulizzunk? – ó, oké.
 - Ja, nem… akkor mondhatod. – nevetve mondta ki, mire mindenki hangos üdvrivalgásban tört ki, és egy emberként szóródtak szét a konyhában, ahonnan néhányan kihozták az italokat és az elkészített minimális ételt, a nappaliban, és az előszobában (?) is.
- Kate! – szólt Emily - Szerintem vedd fel Alex és az én ajándékomat is. Menni fog a nyaklánchoz. – bólintott majd fel is ment. – Ez határozottan égő volt. – bólogatva veregette meg a vállamat.
- Az. – ismertem be. – Remélem, elfelejti az előbbit.
- Nem fogja. – rázta meg a fejét Emily. Gondoltam…
Em odament Alexhez, én pedig felmentem a lépcsőn. Kopogtam a félig nyitott ajtón, és bementem. Kate akkor húzta fel a cipőjét. Amint meglátott, mosolyogva lépkedett felém.
- Mit is akarsz elsőként mondani? – ölelte át a nyakam.
- Majd megtudod, amikor kimondtam. – megpusziltam a homlokát, majd lementünk. Az utolsó lépcsőfoknál Emily elénk állt egy… fényképezőgéppel. De jó...
- Aj, nem öltöztetek egymáshoz, nem baj. – legyintett – Egy nagy vigyort.
- Nem fogok vigyorogni, Em. – szólaltam meg, mire megforgatta a szemét.
- Jó, akkor csak mosolyogj. – mondatára csak felvontam a szemöldököm, és elmosolyodtam. Nem igazán szeretek belemosolyogni a kamerába, mindig valamilyen hülye kép készül rólam. Ha meg nem, akkor az egy kivételes alkalom.
Egyik kezemmel átöleltem Kate derekát, és szorosan magamhoz húztam, mire ő mindkét kezével átölelte az oldalamat, a fejét nekidöntve az mellkasomnak mosolygott. Ezen akaratlanul én is elmosolyodtam, és már vakuztak is, majd Emily mosolyogva elment.
- Hú, jó kis fényképező. – ezután még biztos fogok gyakran pislogni.
ritka pillanatok egyike, hogy most nem volt senki a konyhában, így ezt választottam tökéletes időpontnak a másik ajándékom odaadására. Behívtam Kate-et a konyhába, ahol Em töltögette az italokat. benéztem a pult alá, ahonnan eltűnt a doboz. Ebből baj lesz. Szememmel keresni kezdtem a tömegben a dobozt, mire Alex feltartotta elém.
- Ebben mi van? Nem is csörög, de rohadt nehéz. – kikaptam a kezéből, és visszamentem a konyhába.
- Azt hiszem ideje odaadnom a másik ajándékot is. – emeltem fel a dobozt, mire Kate a rajta lévő szalagot kezdte el kibontani. Jó, hogy leragasztottuk.
- Mi van benne? – kérdezte halkan Emily.

- Mindjárt meglátod. Mindketten örülni fogtok neki. – mosolyodtam el, majd odavittem az asztalról az ollót. Elvágta a szalagot, kibontotta a csomagolást, és kinyitotta a dobozt. Még gyorsan ellenőriztem előtte, hogy biztosan van-e lyuk a doboz oldalán, mert ha nincs... hát, akkor most bajban lennénk.
- Ááá!!! – kiáltotta, mire Kevinék is bejöttek a konyhába, és mosolyogva nézték, ahogy Emily és Kate nézegetik a magasba emelt kiskutyát.
- Ez egy kuvasz? – emelte fel a fejét Emily.
- Fogalmam sincs. A Jézuska hozta… - mosolyogtam. – Komolyan nem tudom. – ráztam meg a fejem.
- De cuki… - simogatta meg, miközben megnézte a nyakörvét. – Elvis?
- Igen. Láttam olyat, hogy Bagira, Bagoly, King meg Isten tudja milyen nyakörveket akasztottak még ki oda. Egyébként volt egy Alexes nyakörv is, de nem akartam elhozni. – néztem a névrokonra.
- Jó ötlet volt. – bólintott Alex.
- Gondoltam. – nevettem el magam. – Meg akarod változtatni? Mert akkor gravíroztatok bele egy másik nevet. – néztem Kate-re, aki elgondolkodott pár pillanatra, majd mosolyogva megszólalt.
- Legyen a neve Chris. – mondta ki, én pedig rezzenéstelen arccal, felvont szemöldökkel néztem rá.
- A közelben nem lehet gravíroztatni. – mondtam, mire elnevette magát.
- Oké, jó lesz az Elvis. – egyezett bele. – De hol szerezted? A közelben nincs is menhely.
- Ismerek valakit, aki ismer valakit. – de ez komolyan így volt. Jeremy egyik haverja kérdezte meg Jer-t, aki megkérdezte tőlem, és ez pont kapóra jött. – Szobakutya lesz? – kérdeztem, tekintetbe véve, hogy eléggé nagyra fog nőni.
- Egy ideig. Utána pedig kint lesz az udvaron, és megugat, ha be akarsz megint mászni Kate-hez. – szólalt meg Emily, miközben ölébe vette a kiskutyát.
- Én hoztam, remélem, szeretni fog engem is. – dörzsöltem meg a kutya fejét, mire megnyalta Emily állát.
- Oké, mivel még pici, meg van engedve neki. – jelentette ki.
- Köszönöm. – nézett rám Kate, majd egy csók után elvette Emilytől a kiskutyát, és megpuszilta.
- Figyeld meg, jobban fogja szeretni, mint engem. – mutattam rájuk, mire Alex elnevette magát, Kate pedig megfordult.
- Tudod, hogy ez nem igaz. Mindkettőtök ugyanolyan fontos nekem. – mosolygott.
- Na, köszi szépen. Egyenrangú vagyok egy kutyával. – bólogattam elismerően, de semmi rossz érzés nem volt bennem.
- Nem, Chris, nem úgy értettem… - kezdett magyarázkodni, de abbahagyta, amikor nevetve átöleltem.
- Tudom… - tettem a vállára a fejem, így néztem a kiskutyát. – Ha elveszed a barátnőmet, kidoblak! – „fenyegettem meg” az állatot, mire csak megnyalta a számat. Hmm, kellemes.
- „You spin my head right round” – kiáltotta Alex, és bevonult a nappaliba a többiek közé, akik közül néhányuknak már menniük kellett. Így is elég sokan voltunk. Amint vége lett ennek a számnak, elindult a Rain Over Me valamelyik borzalmas remixe. Em kérdőn nézett rám, mire feltartottam a karomat. – Nem én választottam a zenéket!
Igazából egyikünket sem érdekelte, odamentünk a tömeg széléhez, és úgy táncoltunk. Kate ölében a kiskutya, én pedig őket ölelem át egyszerre. Szegény állat pedig csak kapkodta a fejét a zene miatt, amit minimálisan le is halkítottunk a szomszédok és a nyitott ablak miatt. Tényleg. Miért is van nyitva az ablak? 

Chris ajándéka:

 Elvis, a kiskutya:

 Emily ajándéka:

Részlet a 25. fejezetből...

Sziasztok! :)
Így húsvét másnapján meg is hozom Nektek a következő fejezet részletét, ami vagy holnap, vagy holnapután fog kikerülni az oldalra. :)
Még egyszer Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek! :)
Csók <3



Cím: Buliszervíz


Bő egy órára számoltuk az időnket, annyi alatt simán be tudnak vásárolni, és haza is érnek, szóval ahhoz kell beosztani mindent. Emilynek nem volt ideje mindent elmagyarázni, így a legtöbb holmit nekünk kellett megkeresni. Amikor a poharakat vettem le a polcról, egy nagy pukkanásra lettem figyelmes. Amint hátranéztem, láttam, ahogy Kevin áll a szétpukkant kólás flakon mellett, az üdítő pedig végigfolyt a csempén. Kérdőn széttártam a karomat, mire ő egy „bocsi”-val el is intézte a dolgot. Keresni kezdtem valamilyen törlőkendőt, és mire megtaláltam, Kevin is felemelte a flakont, benne egy kis kólával.
- Ez a miénk. – mondta vigyorogva, miközben diadalittasan felmutatta, mire én is elröhögtem magam.
 - Ezt hova kell tennem? – jött be Alex, kezében egy pezsgősüveggel. Mire szólhattunk volna neki a kóláról, addigra már megcsúszott, és a földön végezte, ahogy az összetört pezsgősüveg is. - Ez komoly? Mit csináltatok? – fogta meg a könyökét.
- Basszus, most mégis mit fogunk inni? – kérdeztem, mert már kezdtem elveszíteni a fejem. Ez így nagyon nem lesz jó.
- Sört. Ott van vagy 10 dobozzal. – mutogatott hátra Kevin. Pontosabban 12, mindegy.
- De jó pofák vagytok…

Húsvét

Sziasztok! :)
Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!! :)

24. fejezet - Születésnap

Sziasztok! :)
Nos, meghoztam a frisst, remélem tetszeni fog Nektek, bár... nekem tényleg nem ez lett a kedvencem. Valamiért rosszabbnak érzem (és nem csak azért, mert rövidebb), mint az eddigieket, de ez most mindegy.
Egyébként ez a Blogspot (előre bocsánat a kifejezésért) úgy szar, ahogy van. Komolyan, amikor kitettem a részletet, nem jelezte. Hogy miért? Fogalmam sincs, mert akárháyszor ráléptem az oldalamra, nem mutatta. :/
Na, de (!) nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)
Csók <33

/Chris/

Oké, már csak egy dolog van a listán, és vége. Igaz, hogy már majdnem tele a bevásárlókocsi, de nem baj, még egy dolog belefér, ami nem más, mint a tejszín. Oké, az biztosan tejszínhab, csak Em nem mondta a habot. De hol is van? Itt vagyok a gyümölcsöknél, mert Emilynek az is eszébe jutott, hogy kell eper. De most komolyan, a tejtermékeknél keressem? Benne van a tej szó, szóval biztosan ott kell. De mintha a sütőporoknál láttam volna. Igen, biztos voltam abban, hogy ott találkoztam vele. De akkor az a másik irányban van.
Mint valami idióta, tologattam a kocsit jobbra-balra, de már meguntam, úgyhogy elindultam a sütőporokhoz. Kerestem, de nem volt sehol. Végigmentem még egyszer. Aztán még egyszer. Ez nem igaz, hogy máshol láttam volna, biztosan itt volt, csak… elvitték. Egy utolsó próbálkozás, hátha csak kiszúrja a szemem, és nem láttam eddig, holott itt volt a szemem előtt, de nem. Tökéletesen láttam mindent, csak pont azt nem, ami kellett volna. Végső esetben elindultam a tejtermékek irányába, ami a bevásárlóközpont másik végén van, hurrá!
Ott is kerestem mindenhol, de nem volt. Nem igaz, hogy ennyire ne tudjak megtalálni egy tejszínha… á, itt van. A szemem előtt voltak felsorakoztatva a tejszínhabok, különböző fajták, így lekaptam egyet, beledobtam a kosárba, majd megfordultam, amikor Layla volt velem szemben. Kivette a kezemből a cetlit, végigolvasta, majd elmosolyodva visszatette a tejszínhabot a többi közé.

- Ez nem tejszínhab. hanem tejszín. És nem ugyanaz! A tejszín a hűtő közepén van. – mutatott maga mögé.
- De nekem tejszínhab kell. – erősködtem továbbra is.
- Akkor miért van tejszín felírva? – vonta össze a szemöldökét, a kezemben lévő papírra nézve.
- Mert ezt diktálták le. – amint kimondtam, elnevette magát, majd ismét elvette a kezemben tartott tejszínhabot, és visszatette a helyére. Odament a hűtő közepéhez, elvett egy dobozt, és a kezembe adta.
- Ez kell neked. Ez a tejszín. – mosolygott. És igaza volt, valóban tejszín volt ráírva.
- Ööö, oké. Kösz. – bólintottam – Most mennem kell. Szia! – elköszöntem, de megállt a bevásárlókocsi előtt, és rátámaszkodva kérdezte.
- Hová ilyen sietősen? – nem szabadulok.
- Még vannak elintézetlen dolgaim, Layla, és az időm meg kevés, szóval tényleg megyek. – kikerültem a kocsival és elindultam, amikor utánam szólt.
- Kate szülinapja? – felvont szemöldökkel néztem vissza rá.
- Ezt honnan tudod?
- Engem is meghívtak. – legyintett. – És igen, elmegyek. Remélem te is jössz. – kacsintott, majd kikerült és elment. Oké, ez kétség kívül furcsa volt, de most próbáltam nem sokat gondolkozni ezen, mert még el kell mennem egy helyre, hogy italt vehessek. Em elmondása szerint persze csak mértékkel fogunk inni. Hát ez természetes, ugyan már! Bor, sör, vodka, energiaitalok. Oké, mit kell vinnem? Annyi az utasításom, hogy vigyek inni. Oké, majd megnézem máshol, mert az itteni árukínálat eléggé szegényes. Mondjuk, sört viszek. Bedobtam 5 dobozzal, és elindultam a pénztárhoz. Amikor sorba álltam, csak akkor jutott eszembe, hogy kérni fogják a személyimet, és még nem vagyok 21. Megnéztem a pénztárost, aki eléggé fiatal, 20 év körüli lány volt. Na, próba szerencse.
Kipakoltam mindent a szalagra, ami egy kis időt igénybe vett, majd odaálltam a végére. Amint az utolsó dolgokhoz ért (sör) felnézett rám.

- Elnézést, de ön elmúlt már 21 éves? – tudtam, annyira tudtam! Na, akkor a B terv. Próbáltam a legcsábosabb mosolyomat felvenni, majd közelebb hajoltam hozzá. Láttam rajta, hogy zavarban van, szeme cikázott a padló és az én arcom között, majd zavartan elmosolyodott ő is, és a haját a füle mögé rakta.
- Nos, kisasszony, már elmúltam 21 éves. – szerencsémre nem borotválkoztam meg reggel, így a borosta rásegített. – Megmutassam a személyimet? – próbáltam nem elnevetni magam azon, hogy folyton le-fel tekintget. Néha felvontam a fél szemöldököm, és látszólag bejött. Sajnos csak látszólag.
- Igen. – közölte határozottan, majd hideg tekintettel méregetett. – Remélem nem hitte el, hogy komolyan zavarba tudok jönni ettől a nézéstől. Próbálkoztak már páran az alkohol elvitele miatt, sajnos bedőltem nekik, és akkor majdnem kirúgtak. Szóval, kérem a személyijét, vagy vigye vissza az alkoholt! – közölte. Oké, ez ciki. Zavaromban lenéztem a pult alatti polcra, ahol a neve állt: Natasha Duham. Duham? Ismerek egy Duham nevű lányt, csak őt Sandra-nak hívják. Várjunk csak…
- Na, ne már! Natasha? – neve hallatán meglepődötten nézett fel rám, majd bólintott. – Úristen, ezer éve nem láttalak!
- Ismernünk kéne egymást? - szaladt fel a szemöldöke.
- Hát, jó lenne. Tudod, régen jártam a húgoddal, ő mesélt rólad. Pár éve lehetett az egész. Komolyan nem emlékszel rám?
- Nem, nem igazán. Mikor is történt?

- 16 éves lehettem, azt hiszem. – gondolkodtam el hirtelen, és próbáltam kifürkészni, hogy mikor költözött ide egy Sandra nevű lány, pont abba az osztályba, amelyikbe én jártam még gimiben.
- Ez így nagyon szép és jó, de meg kell mutatnod a személyidet vagy vidd vissza az alkoholt! – pár elmotyogott trágár szó után elvettem a sört és visszaszaladtam vele. Reménytelen eset, pedig általában bejön. Mindegy. Kifizettem mindent, majd siettem a következő boltba. Megvettem néhány enyhébb alkoholt, gondolva itt barátnőmre, aki nem nagyon szereti.
Gyorsabban vezettem a megengedettnél, hogy hamar odaérjek a házukhoz. Amint leparkoltam és becsaptam magam mögött a kocsiajtót, Emily szaladt ki a házból. Felnyitottam a csomagtartót, majd sietve bepakoltunk mindent az előszobába. Hiába ellenkeztem, ki akarta mindegyiket fizetni, végül megállapodtunk a felében. Bepattantam a kocsiba, és elhajtottam, mert a visszapillantó tükörből láttam, ahogy Kate éppen befordult az utcába, úgyhogy sietősebbre vettem a tempót, és küldtem SMS-t i Emilynek, hogy jobb lesz, ha siet. Meglepett az 1 perc utáni visszaérkezett válasz, mert azt írta, hogy már be is pakoltak. Gondolom Austin is otthon van.

Másnap - /Kate/

A délutáni kocogásom után gyorsan letusoltam, majd átöltöztem a kinti több mint 30 °C-os meleghez, amikor Emily jött be a szobámba.
- Ráérsz most, ugye? – ült le az ágyamra.
- Hát, különösebb dolgom nincs, szóval igen. Miért?
- Elmennék vásárolni. – közölte egyszerűen.
- Ugye nem a szülinapom miatt? – kérdeztem, mire összevonta a szemöldökét.
- Milyen szü… ja, hogy az ma lesz! – komolyan elfelejtette vagy most csak rájátszik? Elgondolkodott pár másodpercig, majd ismét megszólalt. – Egy: nem tudom, miért várod ennyire a szülinapodat, hiszen te mondtad, hogy nem akarsz bulit. Ha nem hát nem! Kettő: ha vásárolni mennék a szülinapod miatt, biztosan nem veled mennék, szóval erre inkább ne is gondolj, oké?
- Rendben. Akkor mégis mit akarsz venni? Ennyire nem bírsz magaddal? – nevettem el magam, mire ő is.
- Nem, csak venni kellene ruhát, mert nemsokára lesz megint egy bál. – gondolhattam volna.
- Ugye nem álarcosbál? – húztam el a szám, mire megrázta a fejét.
- Nem, ez teljesen jótékonysági bál lesz. Egy férfi rendezi, ugyanott, ahol az előbbi is volt. Eljössz velem, ugye?
- Persze. - ismét elnevettem magam. Mit csinálna Emily bálok és különböző bulik nélkül?
Kocsiba ültünk, majd egyenesen a városba indultunk. Most egy különlegesebb alkalomra kerestünk ruhát, szóval egy komolyabb összeg fejében gondolkodtunk. Legalább tudná Emily, mit jelent az, hogy mértékkel vásárolni.
Bementünk egy alkalmi ruha boltba, ahol az eladó elég flegma stílusban üdvözölt minket. Oké, nem vagyunk felnőttek, de azért a vásárló az vásárló, nemde? Sajnos nekem is van egy természetem, amivel tisztában is vagyok. Ahogy bánnak velem, úgy bánok másokkal, és én is hasonló stílusban köszöntem a nőnek, aki, ha lehet, még lesajnálóbb pillantást vetett rám, majd megkérdezte, miben segíthet.

- Alkalmi ruhát szeretnénk nézni egy bálra. – mondtam, mire gúnyosan elmosolyodott.
- Tudják, ez egy alkalmi ruha bolt, meglepődnék, ha nem az kérnének. – engem meg az lep meg, hogy magáz minket. Végül is a munkája megköveteli, így mutatott nekünk párat, ami az elképzelésünknek éppen megfelelő volt. Mindegyik térdig vagy a lábszár közepéig ért, Emily ezt külön ki is kötötte. Igazából voltak ruhák, amiket kinéztem, de azokat Emily egy pillanat alatt kikapta a kezemből, és visszaakasztotta, szóval úgy is mondhatjuk, hogy bevásárolt nekem. A vásárlás végeredménye pedig: nekem egy vajszínű, mellkas tájékban flitteres, neki pedig egy sötétlila, rövidebb koktélruha lett. Az enyémnek külön örültem, mert tőle kaptam egy, a ruhához illő, cipőt.
- Köszönjük a vásárlást, máskor is jöjjenek. – mosolygott az eladó. Milyen kedves, hogy oda ne rohanjak.
Amint elhagytuk az üzletet, Emily kérésére beültünk egy kávézóba, és megrendeltük a szokásosat, amit a pincér már magától sorolta hangosan, miközben felírta. Oké, sokszor járunk ide, de ilyen hamar megjegyzi?
Egy órát tölthettünk a kávézóban, Emily közben kivesézte a kapcsolatomat Chris-szel. Többet foglalkozik ezzel, mint én magam, komolyan. Amikor már kitrécseltük magunkat, elindultunk haza. Emily elment a mosdóba, én pedig fizettem addig. Amint kifizettem, el akartam lépni a pénztártól, de a srác utánam szólt.

- Hé, nem lenne kedved eljönni velem valahova? – oké, szörnyen aranyos volt, meg minden, de…
- Sajnálom, de nekem van barátom. – amint kimondtam, szomorúan elhúzta a száját.
- Oké, akkor mindegy. – megvonta a vállát, majd hátrament. Nagyon örülök annak, ha valaki miattam szomorú.
Amint Emily is kijött, elindultunk végre haza. Ránéztem az órámra, és nem akartam elhinni, hogy már fél hat! Benyomtuk a rádiót, amikor megszólalt a Numb a Linkin Parktól. Egymásra néztünk, majd egyszerre kezdtük el énekelni. Hazaérve Emily a kezembe nyomta mindkét ruhát, majd felküldött, hogy öltözzek át, mert csinál néhány képet. Csak tudnám, miért. Mindegy, beletörődve felmentem, és mielőtt beléptem volna a szobámba, letettem Emily ágyára a ruhát. Felvettem a ruhámat, és ha már képet is készítenek rólam, akkor nézzek ki normálisan, így kibontottam a hajam, megfésültem, és kiléptem az ajtón. Akkor tűnt csak fel igazán, hogy milyen hangosan szól a Yeah Chris Brown-tól. gyorsan lelépkedtem a lépcsőn, mire egy tömeg ugrott fel mindenhonnan azt kiabálva, hogy: Boldog születésnapot!
Az ijedtségtől és a meghatódottságtól a kezemet a szám elé téve, fülig érő vigyorral figyeltem mindenkit. Azt is, akivel életemben nem találkoztam. Chris lépett ki a tömegből, átölelte a derekamat, majd magához húzott, hogy megcsókoljon. Amikor eltolt magától, mosolyogva megszólalt.
 - Boldog születésnapot! – amint kimondta, egy hatalmas mosollyal az arcomon csókoltam meg ismét.

***************************************************************************************
Egyébként a 2. évadról esett egy szavazás is, miszerint érdemes belekezdenem. Nos, igen, én is érzek elég motivációt ahhoz, hogy folytassam. (Persze nem kell a legrosszabbra gondolni, hogy bármilyen gondolat is átfutott volna az agyamon a blog bezárásával kapcsolatban. Csupán motiválnak a kommentek, amiket kapok, és az utóbbi fejezetekhez elég sokat, öt-hat (!!!) véleményt is írtatok, amit Nagyon Szépen Köszönök Mindenkinek!! :) ) Szóval a 2. évadot április 20.-a utáni időszakban fogom elkezdeni, és remélem az is tetszik majd Nektek! :) <33