B.U.É.K.

Sziasztok! :)

Sikerekben és Sok Olvasásban Gazdag Boldog Új Évet Kívánok! :)
2012-t tiszta lappal kezdjük, kívánom MINDENKINEK, hogy ez az év, ha lehet, még jobban teljen, mint az előző. :)
Köszönöm azoknak az embereknek, akik olvassák és szeretik a blogomat, Nekik hálával tartozom! :)
Köszönöm a sok kommentet és tetszik jelzéseket, amelyek annyi sok örömet okoztak nekem!

Nem tudom elégszer hangoztatni, hogy köszönöm, köszönöm, KÖSZÖNÖM! <3
Sok-sok csók minden olvasómnak!! :) <33

És egy kis videó, hogy Eric-kel kezdhessük az évet! :)

16. fejezet - Megoldás a hibákra (Újabb gondok)

Sziasztok! :)
Igaz, hogy nem pénteken hoztam a fejezetet, hanem már szombaton, (00:24) de remélem élvezni fogjátok, lesz benne elég sok Chris szemszög is. :)
Kellemes olvasást! :)
Csóók <33
Ui.: Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez kapott ÖT kommentet! Olyan örömmel olvastam őket! :) Köszönöm!!! <33

/Chris/

- Hát ezt elcseszted, haver! – ütött vállba Alex.
- Jól van, tudom, hogy Kate-nél az esélyeim száma jelentősen csökkent, de valahogy csak jóvátehetem. Segíthetnétek kicsit! – mordultam fel, majd ledobtam magam a kanapéra. Már régen bevallhattam volna magamnak, hogy fontos a számomra. Nem akarom egy ilyen veszekedés miatt elveszíteni, hiszen már olyan jó barátok voltunk… igen, sajnos csak barátok. Látom rajta, hogy nem akar többet tőlem, nem is úgy viselkedik, mint akinek tetszenék. Ha így folytatom, teljes letargiába esek. – Istenem, hogy lehetek egy ekkora balf... – elhallgattam Lily láttán, ahogy beszaladt a nappaliba – balfék. – nyögtem ki végül, mire a srácok hangos felhorkanással kezdtek el nevetni. De vicces.
- Feszültségoldónak menjünk el a cuccokért, már fél négy van, és fél ötkor be fog zárni a bolt.  – vetette fel az ötletet Kevin, mire mindannyian belegyeztünk, autóba ültünk és már el is indultunk, hogy valami értelmes ruhát kölcsönözzünk az estére.
A szerencse sem ma mellénk, semmi ruha nem volt, amit felvehettünk volna a bálra, pókember jelmezben biztos nem jelenünk meg, mondjuk, elég vicces lenne. Ezért inkább a modernkori fehér ing, fekete nadrág és zakó mellett döntöttünk, fekete álarccal.
- Hát, ha ez valamelyik lánynak tetszeni fog… - jelentette ki Alex, száját elhúzva.
- De még lesz álarc is, ne feledd. Az legalább eltakarja azt a savanyú vigyort a képedről. – nevetett Kevin.
- Ó, kapd már be! De neked adok egy zsákot, ha az álarc nem fog kellőképpen takarni. – erre csak egy szúrós nézést kapott válaszul, majd az eladótól kértünk három fekete álarcot, amit kicsit furcsállt, hogy pont férfiak vesznek álarcot, de elmondtuk neki, hogy ma este bál, oda kell az álarc.

Kevint és Alexet is hazavittem, majd én is hazamentem. Hétkor zuhanyozás után nekiláttam készülődni. Pontosan tudom, mennyi idő kell, hogy a hajamat jól be tudjam állítani. Sok bajom van vele, és a srácok szerint is már lassan rosszabb leszek, mint egy lány, de ez van. Fél nyolckor elindultam, hogy még fel tudjam venni, Alexet, Kevin másik autóval jön. Amint leparkoltam, megláttam a szemközti oldalban egy ismerős autót, így örömmel tudatosult bennem, hogy Kate és Emily már itt vannak. Kevin is megérkezett, így együtt indultunk el. Amint feltették a szalagot a kezünkre, mindhárman beléptünk a terembe, ahol már meglehetősen sokan voltak. Szememmel csak egyetlen egy ember kezdtem keresni, de nem jártam sikerrel a sok ember és a sok álarc miatt, így inkább elvegyültem a tömegben, hogy onnan nézelődjek. Pár percig táncot színleltünk, majd Kevin és Alex az utat a sütis asztalhoz vették. Jellemző.
A gyors számok után felcsendült egy viszonylag lassabb zene, a „Just the way you are”, mire mindenki táncolt a párjával, csak néhány ember ült le, így először közöttük kerestem Kate-et, hátha nem kérték fel táncolni. Az egyik oldalon csak férfiak ültek, akik közül az egyikük fel is állt, és a szemben lévő oldalt ülő lányhoz vette az irányt. Azonnal felismertem, így kihasználva az alkalmat, majdnem már futva mentem a kiszemeltem elé.
- Csak nem egyedül vagyunk? – kérdeztem mosolyogva, mire felnézett, és láttam rajta, hogy felismert. Azt hittem, ellenkezni fog, de nem, megfogta a kezem, bevezettem a táncparkettre, aztán rákezdtem. – Valamit mondani szeretnék. – folytattam volna, csak megzavartak. Egy lány jött közénk, Kate-nek háttal állt velem szembe.
- Szia, lenne kedved táncolni? – Isten ments, hogy igent mondjak, pedig más már régen megtette volna, de nekem Kate most fontosabb és az, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Ööö, sajnálom, de épp most kértem fel valakit. Szóval Kate, lenne kedved táncolni velem, másodszorra? - próbáltam úgy elutasítani, hogy ne sértődjön meg, de szerintem ez nem jött össze. De igazán nem is érdekel, ha van Valaki, aki igent mondott.
- Örömmel. – válaszolta, majd beljebb mentünk.
- Szóval azt akartam mondani, hogy… sajnálom. - néztem mélyen a szemébe. Nehezen mondtam ki az utolsó szót, de amint kiejtettem a számon, láttam az arcán, hogy meglepődik, majd megszólalt pár másodperc után.
- Nézd, én sajnálom, mert miattam veszekedett rád apukád. – máris megbocsátott volna? Nem hiszem.
- Ez igaz, de akkor sem lett volna szabad olyanokat a fejedhez vágnom, mint akkor. – tiltakoztam. Elvégre ez részben igaz, de nekem sem lett volna szabad leharapnom a fejét. - De miért könnyeztél, amikor hirtelen felindulásból megkérdeztem, hogy: „Vak vagy?”? – durván igaz, de amint megkérdeztem tőle, a sírás határán volt. Lehet a hirtelen felindulásom az oka, de ezt viszont erősen kétlem.
- Az… az nem fontos. – nézett le a földre. Valamiért nagyon nem akarja elárulni nekem.
- De én tudni akarom. – erősködtem, de nem győztem meg.
- Én viszont nem szeretnék most erről beszélni, oké? – végül is ráhagytam, de egyszer meg kell tudnom. Ez a sok titok kezd egyre jobban zavarni, mindre meg kell tudnom a választ, amiket Kate ügyesen elterelte róla a témát, vagy kivágta magát alóla.
- Nézd csak, Emily milyen jól elvan Alexszel. – intettem a fejemmel a turbékoló párocska felé, akik a lassú zene miatt egymásba borulva táncoltak. Lehet, hogy Alex nagyon is nyomul, de tessék, itt az eredménye.
- Már csak azt várom, hogy mikor jelentik be azt, hogy együtt vannak. – mondta, majd ő is feléjük nézett. – Kevin pedig Layla-val. Mit ne mondjak, jól összehozták.
- Tudom, mire célzol. – mosolyogtam, és láttam, ahogy elpirul. Amit be is vallok magamnak azaz, hogy aranyos… nagyon is.
Azt hiszem táncoltunk kb. fél óráig, amikor Emily elhívta. Amint elment tőlem, rá pár percre a lány ismét bepróbálkozott.
- Szia, most már lenne kedves táncolni velem? – addig úgysem fog békén hagyni, amíg igent nem mondok, ezért inkább beleegyeztem, pedig inkább megvártam volna Kate-et.
- Tetszik a zakód. – húzta végig mutatóujját a mellkasomon egészen a hasamig, majd ismét a vállamra helyezte a kezét. Kevés kellett ahhoz, hogy a visszafojtott nevetésem ne törjön felszínre.
- Köszönöm, tetszik a… ruhád? – mondtam, ami már kérdésnek is megfelelt volna. Jézusom, jobb szöveget nem tudtam volna kitalálni? De ami igaz, az igaz, a ruhája elég mélyen ki volt vágva, a szemem feltűnően megállapodott a dekoltázsán, amit már én is észrevettem, így gyorsan elkaptam a fejemet onnan, és tekintetemmel Kate-et kezdtem keresni, aki még csak akkor jött ki a mosdóból Emilyvel. – Bocsáss meg… - mondtam, majd el akartam menni tőle, de körmeit a karomba véste, visszarántva ezzel maga elé.
- Csak még egy kicsit maradj. Még be sem mutatkoztál. – kezdte, mire visszanéztem rá.
- Öhm, Chris.
- Örülök, én Caroline vagyok.
- Örvendek. – mosolyodtam el, majd ismét keresni kezdtem Kate-et, és meg is találtam. Amint ránéztem, Caroline is ránézett, majd haját meglendítve fordult ismét felém, szorosabban hozzám bújt. Ekkor Dan sétált oda hozzá, és beszélgetni kezdtek. Furcsa érzés kerített hatalmába, ez ösztökélt arra, hogy otthagyjam Caroline-t, és odamenjek hozzájuk.
- Sziasztok! – köszöntem – Kate, mi a baj? – kérdeztem, mire lenézett a földre, és az árnyékát kezdte tanulmányozni. Majd felnézett.
- Öhm, semmi. Minden rendben van, próbáljuk jól érezni magunkat mi is. Igaz? – nézett fel Dan-re, aki megcáfolta ezt az állítását, és otthagyott minket azzal a mondattal, hogy beszéljük meg. Hidd el, Dan, épp ezt próbálom. – Kate, mondd már el mi a baj. – kezdtem, de egy kérdést fel kellett neki tennem, hogy megbizonyosodjak. – Az, hogy mással táncolok? – pár másodpercig nézett rám, majd megszólalt.
- Nem, dehogy, nincs semmi baj. Már vár téged a fekete Barbie. – mutatott hátra Caroline-ra, aki várta, hogy visszamenjek hozzá, de ez nem fog megtörténni. Ezzel a mondatával megfordult, majd kiment az ajtón. Csak néztem utána, semmit nem tettem, hogy megállítsam, talán jobb is így. Megfordultam, és Emily szúrós tekintetébe ütköztem.
- Azonnal menj utána! – adta ki a parancsot, én pedig szó nélkül megfogadtam tanácsát, kimentem. Kate már a padon ült, kinyújtott lábán a cipőt nézegette.
- Bujkálsz? – kérdésemre nem felelt. Leültem mellé, pár percig csak ültünk, mire eszembe jutott valami. - Lehetne egy kérdésem?
- Mondd csak. – itt már rám figyelt.
- Emlékszel, amikor még pár hete megkérdeztem, hogy miért utálsz, erre te azt válaszoltad, hogy csak nem kedvelsz, de az okát már nem mondtad meg. Most elmondanád? – ez biztos idegesítő, de muszáj megtudnom.
- Szerintem hagyjuk ezt a témát. – megfogtam a kezét, így az indulását is megakadályoztam.
- Meg szeretném tudni.
- De mégis miért akarod ennyire? A legtöbb ember fél az igazságtól, te pedig azt akarod, hogy mondjam meg? – ez mondjuk igaz, de máris harap, ez hihetetlen.
- Igen. De látod? Amint rákérdezek, olyan támadó leszel, próbálod terelni a témát. Miért nem mondod inkább ki?
- Csak… - na, jó, így nem megyünk semmire sem.
- Nem csak, mondd ki! - mondtam hangosabban, és ösztönösen a padra csaptam, ami lehet, hogy nem kellett volna, mert felállt és elsétált. Kezdett már lehűlni a levegő, így elfutottam gyorsan az autóért, és Kate nyomába eredtem. Lelassítottam mellette, és a lehúzott ablaknál kikiabáltam neki. - Gyere már, elviszlek! – ezt az ajánlatot makacsul elutasította. Előrébb leparkoltam az út szélén, majd kiszálltam, és felé indultam. – Biztos nem szállsz be az autómba? – mit is várhattam mást, elutasította. – Rendben, akkor gyalogoljunk. – lecsuktam az autót, reménykedve, hogy nem lopják el. Nem mindig vagyok türelmes, de Kate miatt muszáj lesz. Sőt még nagyobb türelemmel kell lennem vele.
 Nagyon naggyal. Győzködtem, hátha elmondja az igazságot, kis idő után végre sikerült kiszednem belőle, elmesélt szépen sorba mindent, közben kérdeztem is.
- Meg amúgy sem szerettem más segítséget kérni, akkor meg főleg a tiédet nem. – ez fájt.
- Értem. Szóval, tényleg bunkónak tűntem? Nem akartam az lenni, csak amikor először megláttalak, még ismeretlen voltál a számomra, és gondoltam, hogy mivel a húgomat fogod tanítani, sokat fogunk találkozni. Nem akartalak közelebb engedni magamhoz, mint amennyire kellene. – egy ismeretlent közelebb engedni magunkhoz elég nagy hiba lett volna.
- És ezért inkább taszítottál…
- Igen, mert ha a kelleténél jobban is megkedvellek… féltem ettől. De igazad van, hanyagoljuk a témát. – nem akartam az érzéseimről beszélni, nem is nagyon szoktam, ritka dolog, nagyon ritka.
Versenyt futottunk az autóig, ahol persze én győztem, de nem sokkal. Azt be kell ismernem, hogy valóban kellett idő neki, mire leveszi a cipőjét, és utánam fut, ezért inkább fizetem én a kólát. Makacskodása határtalan, de meggyőztem, hogy én fizetem az italt.
- Fú, ha egyszer neked lesz pasid. – mondtam, majd ismét az útra néztem.
- Hah, ezt meg sem hallottam. – játszotta a sértődöttet, én pedig nem hagyhattam ki az alkalmat.
- De nyugi, türelmes leszek. – rákacsintottam, mire elpirult és hevesen kérdezni kezdte, hogy mégis mire értettem, de tényleg csak viccnek szántam.
- Mármint ha egyszer úgy alakulna, hogy… á mindegy, felejtsd el! – mondjuk ezt nem kellett volna, a kíváncsiságát még jobban felkeltette a dolog.
- Amúgy szerinted szerencsétlen vagyok? – kérdezte. Úgy néztem rá, mint aki nem ért angolul, komolyan, ilyet hogy kérdezhet?
- Szerintem… nem. Miért kérdezed?
- Hát egy ismerősöm mondta, és el is hittem neki.
- Ki volt az a bunkó?
- Pontosan Te mondtad. – esküszöm nem emlékeztem rá. Amikor a fagyi visszanyal…
- Ó… - csak ennyit mondtam – Tudod, az csak a hirtelen felindulásból volt, mármint én nem úgy… - kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított.
- Oké, el van felejtve. – itt eszembe jutott egy jó kis ötlet.
- Majd ha végeztünk a kávézóban, akkor elviszlek valahova, ami kicsit messzebb van, de örülni fogsz neki. – ki kell engesztelnem. Egy ártatlan kocsikázás még nem ártott meg senkinek. 

/Kate/

- De most már elárulod, hogy hova akarsz majd elvinni? – faggattam.
- Mondtam, hogy meglepetés lesz, belőlem úgysem szedsz ki semmit. – mosolyogva hátradőlt a székén.
- Jézusom! Ugye nem vagy pedofil, vagy valami ilyesmi? – értetlenül nézett rám, és valami ilyet gondolhatott rólam, hogy: Ez sem normális. De szeretek előbb meggyőződni róla, mielőtt még késő lenne.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. Már hogy lennék pedofil? – egyik kezével megtámasztotta fejét az asztalon, választ várva a kérdésére.
- Nem tudom, csak ez az első kép, ami így megjelent lelki szemeim előtt, mindegy. – mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
Amikor elmondtuk, hogy mit szeretnénk inni, leírta a pincér, majd elment. Ahhoz képest, hogy este van, elég sokan voltak, így nem is csodálom, hogy késett a rendelésünk.
- Ide szeretsz járni? Egy órája várunk már az italra. – mérgelődött, majd idegesen hátradőlt.
- 10 perce rendeltük meg, és ha neked is feltűnt, nem csak mi vagyunk itt, nem csak minket kell kiszolgálni. Különben is, én azt hittem, türelmes vagy.
- Ahh, persze. Ilyen esetekben nem nagyon. – válaszolta, majd nézte az egyik pincért, aki a mellettünk lévő asztalhoz vitte ki a rendelést. Csak nehogy beszóljon neki valamit, ezért inkább én beszéltem hozzá.
- Pedig azt mondtad. – erre a mondatomra rám figyelt kérdő tekintettel. – Tudod, a kocsiban.
- Mégis mikor? – belül már mosolyogtam, hiszen eljött az idő, hogy őt zaklassam a kérdéseimmel.
- Jaj, tudod, amikor makacsnak tituláltál, aztán mondtad, hogy: „De nyugi türelmes leszek.” Tényleg… miért is említetted, hogy a barátnőd leszek? Ennyire ne legyél biztos a dolgodban.
- Csak vicceltem. – legyintett, de úgysem hagyom annyiban.
- Aha, persze, de az igazat szeretném hallani. – itt ismét előredőlt, majd egy sóhaj után rákezdett.
- Hát… figyelj, nem kell túlreagálnod, én csak viccből mondtam. Bár annak csak van valami oka, amiért ez ennyire érdekel téged. – egy féloldalas mosoly kíséretében rákönyökölt az asztalra, közelebb kerülve hozzám.
- Csak érdekel a fenenagy magabiztosságod. – végre kihozták az italt, amit csendben elfogyasztottunk, majd miután Chris kifizette a kólát, el is indultunk a titokzatos útra.
- Tudod, eleget vártam, most már elmondhatod hova megyünk. – türelmetlenkedtem, mire megtört a jég.
- Oké, elmondom. A nagy és titkos tervem az, hogy elviszlek kocsikázni így este. Boldog vagy?
- Ez… ez most komoly? Ezt a nagy ördöngösséget nem akartad nekem elárulni? – megrántotta a vállát… és nem is szólt többet.
Elég sokáig mehettünk, kb. már fél órája csak haladunk az egyenes úton, a sötétben, a fák között. Itt sem sétálnék szívesen így este fele.
- Elég lesz a benzin? – kérdeztem, ránézve a kijelzőre.
- Látod? Az, hogy nincs csík, azt jelenti, hogy kevés van, amit nem tud mérni, de azzal még vagy 30 km-t le tudunk menni. – mondta. Hát ez sem nyugtatott meg, mert már szerintem többet mentünk, mint 30 kilométer.
A félelmem is beigazolódott, az autó felmondta a szolgálatot, lelassított, majd megállt. Chris idegesen rácsapott a kormányra.
- Indulj már be! – szólongatta, mintha válaszolna neki.
- Mondtam, hogy kevés a benzin. – egy nagy sóhaj után rám nézett, majd ezt mondta.
- Oké, elismerem, valóban kevés volt a benzin, most jobban érzed magad? – mondta gúnyosan, majd ismét előrefordult. A slusszkulccsal próbálta indítgatni, de nem jött be a terv. Csukott szemmel hátradőlt az ülésen, jelezve, nem megyünk mi se haza. Kiszálltam az autóból, majd a telefonommal térerőt kerestem, de a fák bezavarták a jelet, így biztos nem lesz semmi.
- A filmbéli jelenet kedvéért nincs térerő, ugye? – szállt ő is ki, majd rákönyökölt az autó tetejére.
- Nincs. – idegesen eltettem a táskámba a telefont, majd megkérdeztem – Akkor most mit csináljunk?
- Tudod, nincs sok választási lehetőség. Vagy sétálunk több mint 30 km-t, vagy itt alszunk. Melyiket választod?
- Stoppoljunk. – vetettem fel egy újabb ötletet.
- Nincs azaz Isten, amiért én beüljek valaki mellé. Elég krimit láttam, nincs kedvem még szerepelni is benne. De ha leveszed a ruhádat, akkor biztosan sokan meg fognak állni, hiszen úgyis sokan jönnek errefelé. Látod? Kocsik tömkelege halad itt el mellettünk, csak nem látjuk, mert rohadt sötét van! – belerúgott a kerékbe, majd ráült a motorháztetőre.
- Ne legyél ideges, majd reggel kitalálunk valamit. Lehetne ennél… - itt elhallgattam, mert általában itt elered az eső.
- Rosszabb? Igen, ha egy felettébb félelmetes állat ránk támad, majd kirabolnak, aztán széttörik az autót. Rosszabb lehetne? Igen, de azt már nem is mondom ki! Ahh, ilyen a világon nincs!
- Nyugi, reggel csak jönnek erre kocsik, majd segítséget kérünk. – leültem én is mellé az autóra.
- De azért örülök, hogy itt vagy, legalább nem egyedül ragadtam itt.
- Igen, ez megnyugtató. – mosolyogtam, majd felnéztem az égre. A csillagok gyönyörűen ragyogtak, bár a fáktól nem sokat lehetett tőlük látni. A lombjaik már majdnem összenőttek a keskeny út fölött, kisebb alagutat alakítva ki.

Részlet a 16. fejezetből...

Sziasztok! :)
Meghoztam nektek a következő fejezet részletét. A 16. rész előreláthatólag pénteken fog felkerülni.
Kellemes olvasást! :)
Csók <33
Ui.: Annyit még elárulnék, hogy a fejezet egy nagyobb része Chris szemszögéből lesz, csak a vége felé olvashatjátok majd Kate gondolatait. 

Cím: Megoldás a hibákra.

- De most már elárulod, hogy hova akarsz majd elvinni? – faggattam.
- Mondtam, hogy meglepetés lesz, belőlem úgysem szedsz ki semmit. – mosolyogva hátradőlt a székén.
- Jézusom! Ugye nem vagy pedofil, vagy valami ilyesmi? – értetlenül nézett rám, és valami ilyet gondolhatott rólam, hogy: Ez sem normális. De szeretek előbb meggyőződni róla, mielőtt még késő lenne.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. Már hogy lennék pedofil? – egyik kezével megtámasztotta fejét az asztalon, választ várva a kérdésére.
- Nem tudom, csak ez az első kép, ami így megjelent lelki szemeim előtt, mindegy. – mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
Amikor elmondtuk, hogy mit szeretnénk inni, leírta a pincér, majd elment. Ahhoz képest, hogy este van, elég sokan voltak, így nem is csodálom, hogy késett a rendelésünk.
- Ide szeretsz járni? Egy órája várunk már az italra. – mérgelődött, majd idegesen hátradőlt.
- 10 perce rendeltük meg, és ha neked is feltűnt, nem csak mi vagyunk itt, nem csak minket kell kiszolgálni. Különben is, én azt hittem, türelmes vagy.
- Ahh, persze. Ilyen esetekben nem nagyon. – válaszolta, majd nézte az egyik pincért, aki a mellettünk lévő asztalhoz vitte ki a rendelést. Csak nehogy beszóljon neki valamit, ezért inkább én beszéltem hozzá.
- Pedig azt mondtad. – erre a mondatomra rám figyelt kérdő tekintettel. – Tudod, a kocsiban.
- Mégis mikor? – belül már mosolyogtam, hiszen eljött az idő, hogy őt zaklassam a kérdéseimmel.
- Jaj, tudod, amikor makacsnak tituláltál, aztán mondtad, hogy: „De nyugi türelmes leszek.” Tényleg… miért is említetted, hogy a barátnőd leszek? Ennyire ne legyél biztos a dolgodban.
- Csak vicceltem. – legyintett, de úgysem hagyom annyiban.
- Aha, persze, de az igazat szeretném hallani. – itt ismét előredőlt, majd egy sóhaj után rákezdett.
- Hát…

15. fejezet - A meglepetés

Sziasztok! :)

Karácsonyi ajándékként meghoztam a következő fejezetet, ami inkább egy beszélgetős rész lett, de azért remélem így is tetszeni fog nektek. Orchidée-nek és Dóry-nak köszönöm az őszinte szavakat, hogy elmondták nekem (amit amúgy is éreztem már :/), hogy nem lett egy fényes fejezet az előző. :/
Ehhez a részhez kellemes olvasást mindenkinek! :)
Csóók <33

Ha nem szeretem Christ, miért van egy olyan érzésem, mintha a szívem a torkomban dobogna, a könnyeim alig várják, hogy szabad utat kapjanak? A féltékenység nem léphet fel, ha nem is szeretem. Azonban arra, hogy a könnyeimet visszafojtsam, és erőt vegyek magamon az elinduláshoz, kevés volt az idő, Chris már tőlünk alig pár méterre volt.
- Sziasztok! – köszönt, majd kezet fogott Dannel. – Kate, mi a baj? – kérdezte, rám nézve. Mégis mit mondjak? Azt, hogy: Jaj, semmi csak féltékeny vagyok, mert más lány akaszkodik a nyakadba? Nem, ez hülyén jönne ki.
- Öhm, semmi. Minden rendben van, próbáljuk jól érezni magunkat mi is. Igaz? – néztem Dan-re.
- Ööö, nem. Beszéljétek meg! – mondta, majd elment mellőlem. Köszi, ezt megjegyeztem. Mit ne mondjak, ez… kínos volt. Visszanéztem Chrisre, aki értetlenül nézett rám, majd megszólalt.
- Kate, mondd el, mi a baj. Az, hogy mással táncolok? – az nem lehet, hogy hangosan gondolkoztam.
- Nem, dehogy, nincs semmi baj. Már vár téged a fekete Barbie. – mutattam hátra, ahol az említett lány csak állt minket nézve, és várta, hogy Chris visszamenjen hozzá. Hátat fordítottam, és elment onnan. Emily messzebb volt tőlem, ezért csak kérdőn nézett rám, de megráztam a fejem, és kimentem a Hotelból. Hogy lehetek ennyire… szerencsétlen? Csoda, hogy Chrisnek van hozzám türelme, én már rég otthagytam volna magam.
Leültem a járda mellett elhelyezett kis padra, és csak gondolkodtam, hogy mégis mi lett volna, ha nem jövök ki? Ha próbálom magam jól érezni Chris nélkül is? Ha leállok Dannel táncolni? Sok a kérdés, de ezeket már úgysem fogom tudni megválaszolni. 

- Bujkálsz? – szólalt meg mellőlem valaki, majd leült mellém.
- Lehetne egy kérdésem? –kérdezett pár perc néma csend után.
- Mondd csak. – tekintetemet a földről az arcára emeltem.
- Emlékszel, amikor még pár hete megkérdeztem, hogy miért utálsz, erre te azt válaszoltad, hogy csak nem kedvelsz, de az okát már nem mondtad meg. Most elmondanád? – most mégis mit mondjak neki? Bár ha jobban belegondolok, az okát valójában én magam sem tudom.
- Szerintem hagyjuk ezt a témát. – felálltam, de megfogta a kezem és visszahúzott maga mellé.
- Meg szeretném tudni.
- De mégis miért akarod ennyire? A legtöbb ember fél az igazságtól, te pedig azt akarod, hogy mondjam meg?
- Igen. De látod? Amint rákérdezek, olyan támadó leszel, próbálod terelni a témát. Miért nem mondod inkább ki?
- Csak… - vesztésre állok, ebben az esetben az egyszavas mondatok a legmegfelelőbbek.
- Nem csak, mondd ki! – parancsolta már kicsit hangosabban.
- Nem! – felálltam, és elmentem a hotel elől. Küldtem Emilynek egy SMS-t, hogy otthon leszek. Igaz, több mint 10 km-t fogok gyalogolni, nem baj, este van, kellemes, langyos a levegő, jót fog tenni ez a kis séta.

Azt hiszem, kb. 100 métert gyalogolhattam, amikor valaki leszólított.
- Gyere már, elviszlek! – jött mellém Chris az autójával.
- Inkább gyalogolok. – válaszoltam mogorván, majd sietősebbre vettem a tempót.
- Rendben. – ezzel előrement a kocsival, leparkolt az út szélén, majd kiszállt belőle és felém tartott.
- Biztos nem ülsz be az autómba?
- Igen, biztos. – feleltem mogorván, majd gyorsabban kezdtem sétálni, hogy kikerüljem.
- Oké, akkor gyalogoljunk. Este van, nem engedlek haza egyedül.
- És mi lesz a kocsiddal? – mutattam az említett járműre.
- Lecsuktam. – mondta, mikor a jármű mellé értünk, ami a hátsó lámpák felvillanásával jelezte, hogy lecsukták. – Csak nem fogják ellopni. Ha igen, akkor megszívtam. Szóval, hol is tartottunk?
- Éppen meg akartam kérdezni tőled, hogy miért vagy mindig mellettem?
- Most legyek mögötted? Örömmel. – ezzel mögém került, a lábait egy időben rakta az enyémekkel.
- Komolyan. – mosolyogva ismét mellém jött. 

- Nem tudom. Azt hiszem, kedvellek. – erre a mondatára megtorpantam, a lábaim nem engedtek, nem mozdultak, én pedig felvont szemöldökkel, meglepett arccal néztem, ahogy Chris is megfordul.
- Jól vagy? Most ezen miért lepődtél meg? Ahogy láttam, Daniel is kedvel téged.
- Őt most hagyd ki ebből, különben is, te hol találkoztál vele, hogy ismerted a moziban és a bálon is?
- Amikor elmentem a kávézóba, akkor beszélgetett Emilyvel, és még találkoztam vele párszor. Mindegy, a légkörömet különben nem zavarja, tőlem lehetsz vele.
- Ó, köszi, hogy megengeded. De mondd csak, nem vagy te féltékeny? – gondoltam, kicsit viccelődök vele.

- Mi? – hangja egy oktávval feljebb csúszott. – Dehogyis. Miért lennék féltékeny?
- Hát, ha már kedvelsz, gondoltam, nem lenne meglepő…
- Na, de nem úgy. Csak, mint egy rendes barátot lehet kedvelni. Miért? Te szeretnéd, ha máshogy kedvelnélek?
- Ahh, dehogyis. – na, ez sem félreérthető.
- De nem is nálad tartottunk. Szóval, miért nem kedveltél?
- Istenem. Miért akarod ennyire megtudni?
- Azért, mert ha tudok, akkor még változtatok rajta. És azért, mert olyan jóban voltunk, és az a… veszekedés még rátett egy lapáttal.
- Nézd, igazából az okát még én magam sem tudom, csak… hát nem tudom. – most gondolom értelmes mondatok tömkelege fog előtörni belőlem.
- Szóval alaptalanul nem kedveltél. De ezt nehezen tudom elhinni. Az igazi okát szeretném hallani. Addig úgyse foglak békén hagyni, és engem is piszkál.

- Ez az igazi ok. – kicsit megdöntötte a fejét, jelezve, nem hiszi el. – Rendben, de ne feledd, te akartad. Szóval, amikor először mentem hozzátok, hogy tanítsam Lily-t, olyan lekezelően köszöntöttél minket, hogy már akkor kialakult bennem az a kép rólad, hogy ilyen vagy, és ez meg is maradt. Ami még rátett egy lapáttal, azaz, hogy foghegyről odavetettél nekem néhány mondatot, azt is bunkó módon. A legjobb pedig a medencés incidens utáni jelent volt, amikor elcsúsztam a padlón, és ti meg nevettetek, ami már szinte hangtalan tátogásba ment át.

- Hé, ott te is kinevettél volna engem.
- Az nem olyan biztos. Lehet nevettem volna, de nem úgy, hogy már szinte hang sem jött ki a torkomon. Alex is majdnem a földön volt. Akkor persze udvariasságból felém nyújtottad a kezedet, hogy segíteni akarsz, de inkább nem fogadtam el.
- Igen, erre kíváncsi lennék, hogy miért nem?
- Felidegesített az, hogy aznap másodszor estem el, és elég kínos helyzetbe kerültem mindenki előtt, és még Alexék is ott voltak. Meg amúgy sem szerettem más segítséget kérni, akkor meg főleg a tiédet nem. 

- Értem. Szóval, tényleg bunkónak tűntem? Nem akartam az lenni, csak amikor először megláttalak, még ismeretlen voltál a számomra, és gondoltam, hogy mivel a húgomat fogod tanítani, sokat fogunk találkozni. Nem akartalak közelebb engedni magamhoz, mint amennyire kellene.
- És ezért inkább taszítottál…
- Igen, mert ha a kelleténél jobban is megkedvellek… féltem ettől. De igazad van, hanyagoljuk a témát.
- Persze, most, hogy már én is kérdezhetnék, akkor rögtön: „Hagyjuk a témát.”. – próbáltam utánozni a hangját, de elég bénára sikerült, amit ő egy kisebb kuncogással toldott meg.
- Most már visszajössz a kocsihoz? – fogta meg a kezem, ezzel megállítva maga előtt.
- Annyira tudtam, hogy erre megy ki a játék! – vállba ütöttem, ő azonban még mindig mosolyogva nézett, várta a válaszomat – Persze, menjünk. – adtam be a derekam, de igazság szerint nem volt kedvem gyalogolni. Jacksonville-től kicsit messze van a házunk. Nem gyalogoltunk gyorsan, így nagyon messzire sem jutottunk.
- Ki ér oda előbb? – meg sem várva a választ futott előre.
- Persze, könnyebb, nem te vagy magassarkúban! – kiabáltam utána, miközben gyorsan levettem a cipőmet, és mezítláb futottam én is utána. Pár méter választott el minket, mégis ő győzött. A gyors futástól kapkodta a levegőt, így nyitotta ki az autót, majd beültünk egymás mellé.
- A vesztes fizet egy kólát.
- Oké, legközelebb odaadom neked a cipőmet, próbálj meg benne futni. – az egyik legrosszabb tulajdonság bennem is megvan: nem szeretek veszíteni.
- De levetted, úgyhogy ezt érvénytelenítjük. De legközelebb adok neked 20 másodperc előnyt, úgy talán nyerhetsz.

- Nagyon vicces. – vállba böktem, majd elindultunk. – De tényleg jól esne most egy kóla.
- Akkor megállunk a kávézónál, ha nyitva van még. Utána meg elmegyünk valahova. – látta, hogy veszem elő a pénztárcámat, ezért hozzátette. -  Most ugye viccelsz? Kérdezte, mire érdeklődve néztem fel rá. - Természetesen én fizetek.
- Azt nem engedem. – ellenkeztem, hisz’ sosem engedtem, hogy más fizessen helyettem, csak ha valamilyen kisebb verseny tartottunk, amin vesztettem.
- Akkor nem iszunk. – vágta rá egyből.
- Megvagyok nélküle. – rákontráztam, de láttam, hogy makacsságomat nem tűri sokáig.
- De makacs vagy. Mindegy, akkor is én fizetek.
- De… - kezdtem, azonban félbeszakított.
- Nincs semmi de. Te mondtad, hogyha nem lett volna magassarkúd, legyőztél volna. Vehetjük úgyis, hogy vesztettem. Így már nincs semmi ellenvetésed? – reménytelen ellenállni.
- Nem mintha lehetne… de köszönöm.
- Nagyon szívesen. De miért vagy ilyen makacs? Én elfogadnám, ha helyettem fizetnének.
- Azt szinte gondoltam. De a makacsságomat nem tudom megindokolni. És ha úgy nézzük, te is az vagy, nem engeded, hogy én fizessek.
- Fú, ha egyszer neked lesz pasid.
- Hah, ezt meg sem hallottam. – sértődött arccal fordultam ismét előre, de nem tudtam sokáig tettetni, elnevettem magam.
- De nyugi, türelmes leszek. – kacsintott, mire felvont szemöldökkel fordultam felé.
- Hogy… hogy mi? – nem tudtam megállni, elnevettem magam, ami köhögésnek is betudható volt.
- Mármint ha egyszer úgy alakulna, hogy… á mindegy, felejtsd el! – legyintett, majd ismét előre figyelt.

Az út csupa viccelődésből állt, jó volt ismét érezni azt, hogy barátok vagyunk… és ez így is van jól.
- Amúgy szerinted szerencsétlen vagyok? – kérdeztem, de elég furcsálló nézést kaptam tőle.
- Szerintem… nem. Miért kérdezed? – reménykedtem benne, hogy nem felejtette el, de úgy tűnik, emlékeztetnem kell.
- Hát egy ismerősöm mondta, és el is hittem neki. – kérdezte, hogy ki volt az, így meg is adtam neki a választ – Pontosan Te mondtad.
- Ó… - csak ennyit válaszolt. – Tudod, az csak a hirtelen felindulásból volt, mármint én nem úgy…
- Oké, el van felejtve. – vágtam rá egyből, félbeszakítva ezzel mondandóját.
- Majd ha végeztünk a kávézóban, akkor elviszlek valahova, ami kicsit messzebb van, de örülni fogsz neki. – kíváncsivá tett, rá is kérdeztem.
- És mégis hova?
- Nyugi, az meglepetés lesz. – kacsintott. Előre érzem… hamar meg fogok öregedni.
- Egy újabb hajótúra? – kérdeztem, mire ezt a feltevésemet is megcáfolta. Lehet, kicsit gyerek leszek, de addig nem fogom békén hagyni, amíg el nem mondja. Igaz, nem ismerem még olyan jól, de azt tudom, hogy nem fogja elárulni nekem a meglepetést. Ezzel fog megölni, érzem.

Karácsony :)

Sziasztok! :)
Először is: Minden Kedves Olvasómnak Békés Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok, remélem, hogy mindenhol havazik, mert a Karácsony csak úgy a legszebb! ;)
És még, amit mondani akartam: Elgondolkoztam azon, hogy ma, vagy még holnap hozom a 15. fejezetet, egy kis karácsonyi ajándékként. :) Átléptük a 6000-ret, ami Nagyon Köszönök, Ti vagytok a Legjobbak, köszönöm, hogy olvassátok a blogomat! :) <3
Igyekszem még ma este hozni a frisst, ami remélem tetszeni fog Nektek! :) Az olyan kis baráti beszélgetésből leginkább állni. :)
Még egyszer Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :)
Ezer és még ezer csók Nektek!! <33

14. fejezet - Előkészületek/Az Álarcosbál

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt, amit igazából tegnapra terveztem, de közbejött valami, ezért csak ma tudtam hozni. Ez egy kicsivel lett hosszabb fejezet, remélem nem bánjátok! :):) (Mondjuk nem tartozik a legfényesebb fejezeteim közé, mindegy :/)
Kellemes olvasást!
Csók mindenkinek! <3
Ui.: Néhány kép a fejezet alján! :)

A terveinket megváltoztattuk, ezért még aznap elmentünk Layla-hoz, hogy rákérdezzünk a holnapi bálra. Megkerestük a második emeleten lévő ruhásboltot, ahol meg is találtuk Layla-t.
- Szia! – köszöntünk egyszerre. Amint meghallott minket, megfordult, majd köszönés közben letette a fogasra akasztott ruhákat az egyik székre.
- Ti hogy kerültök ide? Vásárolni akartok holnapra? – mosolyodott el. Egy vevő ment a pénztárhoz, ezért odasietett.
- Nem, a ruha már megvan, csak meg akartuk kérdezni tőled, hogy jössz-e holnap? – kezdtem.
- Akarok menni, de nem biztos, hogy ott leszek, mert lehet vigyáznom, kell majd a kisöcsémre. De ha tudok, akkor elszabadulok otthonról, de rá is bízhatom a szomszéd nénire, ő biztosan elvállalja. – mondta unott hangon egészen az „átpasszolós” tervéig. – És ti mikor mentek? – kérdezte.
- Fél nyolckor, mert fél óra kell, míg beérünk Jacksonville-be, plusz még meg kell keresni a One Ocean Hotelt. A címe az megvan, de még nem igazodunk el kellőképpen a városon. – ismerte be Emily. Rövid beszélgetést váltottunk, ugyanis Layla főnöke szóvá tette, hogyha nem vásárolunk, akkor menjünk ki. Így is tettünk. 

Reggel inkább felpörögve éreztem magam, mintsem álmos legyek, pedig az este későn feküdtem le a közös filmnézés miatt. Elég sokáig aludtam, 10-kor keltem fel, általában 8-kor már boldogítok mindenkit a házban, ha van olyankor valaki itthon. Körbenéztem a házban, de senki nem volt itthon. Egy kis cetli díszelgett a hűtő ajtaján, amin ez állt: „Apád és én elmentünk dolgozni, ahogy Emily is. Ő délután kettőre itthon lesz, így érted tud menni, de mi csak este érünk haza. Érezzétek jól magatokat a bálon! Szeretlek! Anya” Remek, akkor egészen kettőig egyedül leszek itthon. Menjek le a partra? De hiszen tegnap voltam. Bár az nincs megszabva, hányszor mehet le az ember napozni vagy úszni. Felsiettem a pirítósom elfogyasztása után a szobámba siettem, ahonnan egy pánt nélküli felsőt és egy rövidnadrágot vettem ki a szekrényemből. A ruhák alá felvettem a bikinimet, majd a táskámba téve fontosabb cuccaimat, elindultam. Az odafelé tartó úton egy pár szomszéd köszönt is. Lepakoltam ismét a vízhez közel, ahol majd a lábamat érheti a víz, de a testemet nem. Ma is nagyon jó volt az időjárás. Miközben lepakoltam a törölközőt, megláttam Danielt, ahogy a járdán gyalogol valahova. Ahogy láttam, nem vett észre, és tovább sétált.
Pár perc napozás után megszólalt a telefonom, Emily hívott.
- Szia! – köszöntem bele, miközben próbáltam kitakarni a Nap sugarait a szemem elől, kevés sikerrel.
- Szia! Van 10 perc szünetünk, így felhívtalak. Ugye aludtál? – kérdezte reménykedve.
- Persze, majdnem elaludtam itt a parton.

- Ó, kár, pedig szívesen felébresztettelek volna. És hogy-hogy kimentél egyedül? Reménykedsz a következő találkozásban Chris-szel? Ő pont itt van a kávézóban. – de szeretem, amikor ilyen.
- Dehogyis, már le sem jöhetek egyedül napozni?
- Jól van, csak most jó a kedvem, próbáltam kicsit húzni az agyadat. Sikerült?
- Hát persze! Teljes idegességen mentem keresztül. – utolsó két szavamnál elnevettem magam.
- Oké, napozz csak nyugodtan. Kettőre otthon vagyok, és el is viszlek Chris-hez, mármint Lily-hez.
- Hallom, vicces kedvedben vagy ma.
- Igen, mint mondtam, jó a kedvem. Csak igazán leállíthatná valaki Christ, már több mint egy órája itt áradozik rólad, hogy mennyire szép vagy meg minden. – amint kimondta, hallottam, hogy valaki lecsap a pultra vagy az asztalra.
- Aha, valószínű. Nem is érdekel most Chris. – mondtam, miközben átfordultam a hasamra.
- Egy pillanat. – mondta, valószínűleg nem nekem. – Na, most már kellő távolságban vagyok Christől, hogy elmondjam neked, nem fogom letenni a telefont, hanem meghallgatod, miket mondd veled kapcsolatban, oké?
- Mi? Nem, nem fogom kihallgatni a beszélgetéseteket.
- Dehogynem, és már késő! Szóval maradj csendben, egy hangot se, mert meg fogja hallani. – mondta. Ezután ismét Emily hangját hallottam, kicsit halkabban. 

- Na, hol is tartottunk?
- Éppen meséltem, rémlik? – kérdezte egy hang. Chris hangját hallottam a vonal másik végéről.
- Jól van, bocsi, nem tudtam, hogy ma ilyen harapós kedvedben vagy.
- Sajnálom, csak… mindegy. Nem érdekes. Kérhetnék egy kávét?
- Persze, de addig mesélj csak, figyelek.
- Oké, de tőlem nem fogsz ilyet gyakran látni, nem szívesen öntöm ki a szívemet senkinek sem, amúgy sem szokásom. Szóval: nem tudom, Kate mesélte-e, de összevesztünk.
- Igen, említette, méghozzá egy elég kis dolog miatt. És ez bánt téged?
- Hát, mondhatjuk így is. Igazából elég… furcsán viselkedtem vele, és mondtam is neki egy-két olyan dolgot, amiért nem csodálkozok, hogy megharagszik. – Furcsán viselkedett? Enyhe kifejezés. Nem tudom még ma se, hogy mi volt akkor a baja, de ingerült volt nagyon is.
- Hát, ezt nem említette, de inkább meg sem kérdezem, hogy miket mondtál neki.
- Már bocsánatot kérhettem volna tőle, hiszen megadtad a számát, de nem mertem felhívni, mert biztos kinyomta volna. – hogy mi?! Emily megadta neki a számomat, és meg sem kérdezett? Na, ezért még számon kérem, az egyszer biztos.
- És ma este fogsz vele beszélni?
- Ma akkor elmentek a bálra? Mert akkor igen, csak találjalak is meg titeket valahogy. Ja, és Alexék is jönnek, szóval…
- Oké, értem. De mennem kell, a főnök nem szereti, ha lazsálunk.
- Én is megyek, még ki kell kölcsönöznöm egy ruhát. Akkor este találkozunk. Szia!
- Szia! – köszönt el Emily is, majd amikor beleszólt ismét a telefonba, azonnal rákérdeztem.
- Mi az, hogy te megadod neki a számomat? – fakadtam ki egyből. – Legalább megkérdezted volna.
- Oké, tudom, bocsi, csak olyan aranyosan kérlelte tőlem, meg a kiskutyaszemeket is bevetette, aminek mindig bedőlök, és ezt neked köszönhetem. De ne feszegessük tovább, tényleg mennem kell. Szia! – köszönt el gyorsan.
- De, ne menj, várj… - kezdtem, de letette. Úgy gondoltam eleget napoztam, így a telefont eltéve a táskába, indultam be a vízbe, hogy megmártózzak a reggel még kicsit hűvös vízben.

Délre haza is értem, és nekiláttam az egyszemélyes ebéd elkészítéséhez. Amint elfogyasztottam és elmosogattam, felmentem a szobámba. Az enyhe porréteg elárulta nekem az elfoglaltságomat délután kettőig. Bekapcsoltam a rádiót, ahol általában pörgős zenék mennek, és feltekertem a hangerőt, úgy láttam neki a takarításnak. Visszatettem azt, ami nem a helyén volt, áttörölgettem mindent, felmostam, és kicsivel múlt el kettő, már végeztem is. Visszavittem a tisztítószereket a fürdőbe, betéve őket a szekrénybe hallottam meg, ahogy csukódik az ajtó, biztosan Emily az. Feltételezésem beigazolódott, tényleg ő volt az. Leérve a lépcsőn fogtam a táskámat, amiben már készen álltak a tollak és a papírok, majd elindultunk Chris-ékhez. Odaérve a kislány nyitott ajtót, láttam, hogy be van fáslizva a bokája. Elmondta, hogy csak kificamodott, de az orvos azt mondta, hogy nem sok kellett a csont eltöréséhez.
A tanulás, mint mindig, jól ment, igaz volt, egy hét kihagyás, ezért csúsztunk is, de azt Lilyvel hamar be fogjuk pótolni. Hallottam, ahogy az emelten csukódik az ajtó, reméltem, hogy Chris lesz az, és akkor bocsánatot tudok kérni tőle, de nem ő jött le, hanem Alex, aki vigyorogva köszöntött.
Ahogy megbeszéltük, Emily fél négyre már jött is értem. Hazaérve még ettem egy szendvicset, mert az ebéddel is gyorsan végeztem, ami nem volt nagyon sok. A kevés ételbevitelt a hasam bizonyos időközönként korgással jelezte. Miután mindketten megettük a szendvicseket, megállapítottam, hogy még csak négy óra, így rávettem Emilyt, hogy segítsen kitakarítani a lakást. Igazi megszállottja lettem a takarításnak, de szeretem azt látni, hogy minden a helyén van, és az a hely tiszta. Fél hétre lettünk kész minden helyiséggel, így Em után elmentem én is lezuhanyozni, aztán nekiláttunk a készülődésnek. Először a sminkkel kezdtük. Nővérem addig nem hagyott békén, amíg bele nem egyeztem, hogy ő készítse el nekem a sminket. Hosszas vita után végül beleegyezett, hogy egyszerűen fog kifesteni, amitől én már előre félek. 

Azonban kellemesen csalódtam, amikor megláttam, hogyan festett ki: a kék és a fekete árnyalatok észrevétlenül olvadtak egybe, a kék csíkozás nélkül ment át feketébe, kicsit kijjebb húzva, macskaszemet varázsolva nekem. A rúzs, aminek Emily egy barackvirágszínt választott, feldobta a vékony szájfény réteg. Ő sem úszta meg a dolgot, én is kisminkeltem, a ruhájához megfelelő színekkel: fehér-fekete keverékkel. Általában valahol a végén elrontom a sminket, de most nem, ami miatt büszke is voltam magamra. Ő is szintén macskaszemeket kért, amit teljesítettem. Ezután a hajunk maradt. Emily kivasalta én begöndörítettem.
A szekrényben fellógatott ruhákat kivettük, majd felöltöztünk. Annyira a szívemhez nőtt ez a kék ruha, nem is lesz kedvem holnap vagy azután visszavinni, lehet, megtartom magamnak, miután kifizettem. Amint késznek nyilvánítottuk magunkat, el is indultunk Layla-hoz.
- Ti csak nem összebeszéltetek? – kérdeztem, megfigyelve Layla ruháját. Majdnem ugyanolyan fehér volt, mint Emilyé.
- Véletlen. Ti is a sarkon lévő kis boltban vásároltatok?
- Igen. – válaszoltuk egyszerre Emilyvel.
- Akkor már értem. Sok hasonló volt ott.
Út közben bekapcsoltuk a rádiót, amin épp a Danza Kuduro ment.
- Na, akkor énekeljünk. – kezdte Emily.
- Nem kíméled a világot, mi? – kérdeztem, mire egy haragos nézést kaptam, majd viszonozta a gesztust.

- Neked sincs jó hangod.
- Tudom, ezért nem is énekelek. De azért ez fájt. – egész úton énekeltünk, hol hamisan, hol pedig szinte már hangtalanul, amin el is nevettük magunkat.
Meglepődve vettem észre, hogy hamar megtaláltuk a Hotelt. Leparkolva előtte láttunk álarcos embereket, ahogy bemennek az ajtón.
- Pénzt hoztatok, ugye? – kérdezte Emily.
- Persze, biztonság kedvéért. Miért? Jegyet kell venni?
- Igen, mivel ez egy jótékonysági bál. Na, menjünk. – mondta.
Mind a hárman kiszálltunk az autóból és a bejárat felé vettük az irányt. Két biztonsági őr, és egy harmadik férfi állt az ajtóban. Odaadtuk a kisebb embernek a pénzt, majd a csuklónkra egy fehér szalagot ragasztottak. Belépve az épületbe, már eleve a díszítés tetszett, mindent kicsicsáztak, a színpad fölött pedig egy fehér szalag volt, amelyre ezt írták: „Az Árva Gyerekekért Alapítvány részére rendezett jótékonysági bál.” Sok ember táncolt már, sokan csak ültek a falak mellett elhelyezett asztaloknál, és beszélgettek. A színpad mellett egy nagy asztal volt leterítve fehér abrosszal, amelyen finomabbnál finomabb ételek és italok sorakoztak. A fal mellett elhelyeztek egy kis szekrényt, amelyre egy műanyagdobozt tettek, ezzel a felirattal: „Adomány” Mind a hárman dobtunk bele pénzt, majd a nagy asztal felé vettük az irányt. Díszes süteményeket sorakoztattak fel, mindegyikük külön kis papírra voltak ráhelyezve. 

Kb. 10 percig állhattunk ott az asztal mellett, aztán indultunk táncolni. A zenék pörgősek voltak, jól lehetett rájuk táncolni. Egy lassabb zene jött, a „Just the way you are”. Amint megszólalt, odasétáltam az egyik üres asztalhoz, és leültem, most a pároknak kellett táncolniuk.
- Csak nem egyedül vagyunk? – kérdezte valaki, akinek hangját azonnal felismertem. A kezét nyújtotta felém, amelybe belehelyeztem az enyém, úgy mentünk be a táncparkettre. – Valamit mondani szeretnék. – kezdte, de mielőtt folytathatta volna, egy rózsaszín ruhás, hosszú fekete hajú lány jött mellénk, rám egy lenéző pillantást vetett, majd Chrishez fordult.
- Szia, lenne kedved táncolni? – „pff” csupán ez a gondolat futott át az agyamon, amint meghallottam a hangját és ezt, amit mondott.
- Ööö, sajnálom, de épp most kértem fel valakit. Szóval Kate, lenne kedved táncolni velem, másodszorra? – hitetlenkedő arccal nézett mindkettőnkre a kis fekete hajú Barbie.
- Örömmel. – fogtam meg a kezét, majd beljebb mentünk a tömegbe.
- Szóval azt akartam mondani, hogy… sajnálom. – mondta, mélyen a szemembe nézve.
- Nézd, én sajnálom, mert miattam veszekedett rád apukád. – mondtam, majd tiltakozni kezdett.
- Ez igaz, de akkor sem lett volna szabad olyanokat a fejedhez vágnom, mint akkor. De miért könnyeztél, amikor hirtelen felindulásból megkérdeztem, hogy: „Vak vagy?”? – az emlékek…
- Az… az most nem fontos.
- De én tudni akarom.

- Én viszont nem szeretnék most erről beszélni, oké? – rám hagyta a témát, bólintott, majd ismét beszélgetni kezdtünk, de már másról.
Sokáig táncoltunk együtt, amikor Emily elhívott, hogy menjek el vele a mosdóba.
- Jól érzitek magatokat? – sejtelmes mosolya, ami elárulta, mire is gondolt.
- Igen, fantasztikusan. És bocsánatot kért, ahogyan én is. Megbocsátottunk egymásnak, aztán táncoltunk. Hangulatos este. De arról beszéltünk, hogy milyen jól eltáncolgatsz Alexszel, Layla meg Kevinnel. Mi lesz még itt… - mondataimra csak egy szemforgatást kaptam válasz képen. Visszamentünk, egészen az asztalig, ahonnan elvettünk egy pohár koktélt. Természetesen alkoholmentes volt.

Amikor megfordultam, láttam Chris-t táncolni valakivel, méghozzá nem is akárkivel. Az a lány csimpaszkodott a nyakába, aki el akarta hívni a közelemből, nehogy egy percre is, de beszélhessen velem, vagy csak szimplán mellettem legyen. Amint megláttak mindketten, az idegesítő kis liba a fekete haját lazán hátradobva egy megsemmisítő vigyort küldött felém, amitől akarva-akaratlanul bekönnyezett a szemem, el kellett fordulnom, nehogy még nagyobb örömet szerezzek neki. Helyzetváltoztatásomnak köszönhetően nekiütköztem egy álarcos férfinak.
- Ó, elnézést. – mondtam. Majd lehajtott fejjel akartam távozni előle, de megfogta a karomat.
- Szia, Kate! – köszöntött. Hangja nagyon is ismerősen ütötte meg fülemet.
- Daniel? – válasz helyett egy széles mosolyt és egy bólintást kaptam. – Nem tudtam, hogy te is eljössz.
- Ki nem hagynám, imádok bálokra járni. Többek közt azért is, mert itt mindenki jól érzi magát… te miért vagy ilyen lehangolt? – lejjebb hajolt, így arca egy szintbe kerül az enyémmel, úgy nézett a szemembe. – Mi a baj, Kate?
- Semmi, minden oké. – tettem az ártatlant, ami nem vált be nála, tovább kérdezősködött, majd egyszer csak abbahagyta, felegyenesedett, úgy nézett mögém, egyenesen Chris-ékre.
- Á, már értem. Csak nem féltékeny vagy? – felvont szemöldökkel állt előttem, válaszra várva. Hátranéztem, és csak akkor vettem észre, hogy Chris is felénk tart.

Emily maszkja:

 Emily ruhája:

Kate maszkja:

 Kate ruhája

Részlet a 14. fejezetből...

Sziasztok! :) :)
Meghoztam nektek a 14. fejezet egy kis részletét. Az új rész terveim szerint ma este kerül fel, de legkésőbb holnap! :)
A kis ízelítőhöz kellemes olvasást kívánok! :)
Csók mindenkinek <3

Cím: Előkészületek/Az Álarcosbál

Amikor megfordultam, láttam Chris-t táncolni valakivel, méghozzá nem is akárkivel. Az a lány csimpaszkodott a nyakába, aki mindenáron el akarta hívni a közelemből, nehogy egy percre is, de beszélhessen velem, vagy csak szimplán mellettem legyen. Amint megláttak mindketten, az idegesítő kis liba a fekete haját lazán hátradobva egy megsemmisítő vigyort küldött felém, amitől akarva-akaratlanul bekönnyezett a szemem, el kellett fordulnom, nehogy még nagyobb örömet szerezzek neki. Helyzetváltoztatásomnak köszönhetően nekiütköztem egy álarcos férfinak.
- Ó, elnézést. – mondtam. Majd lehajtott fejjel akartam távozni előle, de megfogta a karomat.
- Szia, Kate! – köszöntött. Hangja nagyon is ismerősen ütötte meg fülemet.
- Daniel? – válasz helyett egy széles mosolyt és egy bólintást kaptam. – Nem tudtam, hogy te is eljössz.
- Ki nem hagynám, imádok bálokra járni. Többek közt azért is, mert itt mindenki jól érzi magát… te miért vagy ilyen lehangolt? – lejjebb hajolt, így arca egy szintbe kerül az enyémmel, úgy nézett a szemembe. – Mi a baj, Kate?
- Semmi, minden oké. – tettem az ártatlant, ami nem vált be nála, tovább kérdezősködött, majd egyszer csak abbahagyta, felegyenesedett, úgy nézett mögém, egyenesen Chris-ékre.
- Á, már értem. Csak nem féltékeny vagy? – felvont szemöldökkel állt előttem, válaszra várva. Hátranéztem, és csak akkor vettem észre, hogy Chris is felénk tart.

13. fejezet - Pár hét után

Sziasztok! :)
sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, a következőt igyekszem minél hamarabb hozni. :)
Ehhez a részhez csak annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy a címből is kiderülhetett, lesz benne pár hét ugrás, a szavazás alapján.
Kellemes olvasást kívánok Mindenkinek! :)
Csók <3333

Reggel álmosan, karikás szemmel keltem ki az ágyamból, nem aludtam sokat, de tovább már nem sikerült volna az ágyban maradnom, így lelépegettem a lépcsőn, ahol Emily már készítette is a reggelit: tojás baconnel, finom lesz, érzem.
- Jó reggelt! – köszöntem neki álmosan, miközben a szememből próbáltam kitörölni az álmosságot, ami nem járt sok sikerrel. Velem ellentétben ő már korareggel pörgött, széles mosollyal köszöntött.
- Jó reggelt, álomszuszék! Mindjárt kész a reggeli, ülj csak le, engedd meg, hogy tálaljam. – nem értettem, mire ez az euforikus hangulat, rá is kérdeztem túlzott boldogsága okára.
- Hogy-hogy így pörögsz ilyen korán? – csukott szemmel támasztottam a fejemet a pulton, úgy éreztem, állva el tudtam volna aludni.
- Semmi, csak jó ötlet volt tegnap, hogy nem te maradtál. De ne vedd sértésnek… - egyből kipattant a szemem, tudtam, hogy most nem a kalandos kis esti hajókázásomról van szó, ennél sokkal több.
- Kedves srác? – kérdeztem, mire pirulva elmosolyodott, majd visszafordult a tojáshoz, ami már el is készült.
- Az. Nagyon is, aranyos, udvarias, és képzeld, nem öntelt, egyáltalán nem tűnt bunkónak, és nagyon helyes. – mondta, teljes átéléssel. Mindent elmesélt, amiket csak kérdezett, ahogyan reagált a feltett kérdésekre. – De lenne egy kérésem. – itt odalépett a nappaliban letett ruhákhoz, majd kivett közülük egy pólót. – Legközelebb ne hagyd a fürdőben Chris pólóját, mert senki nem tud róla, hogy hol voltatok tegnap. De tényleg, most te kezdd a mesélést, ugyanis csak arról tudok, hogy hajókáztatok egy kicsit, majd beleestél a vízbe. Miről beszélgettetek? Mesélj el minden apró kis részletet, mert addig úgysem foglak békén hagyni.
- Hát…- kezdtem, de félbeszakított.

- Ne, várj! Kezdd azzal, hogy honnan jutott eszébe a hajótúra?
- Nem is tudom, azt nem mondta el, de…
- Megcsókolt? – utálom, amikor félbeszakítanak.
- Emily, most engeded, hogy végigmondjam vagy nem? Először is: nem tudom, honnan jutott eszébe a kis túra, és másodszor: nem, nem csókolt meg. – arcán csalódottságot véltem felfedezni, aminek hangot is adott.
- De miért nem? Pedig összeilletek, aranyosak lennétek együtt. Léphetne már, ne húzza az időt.
- Van egy olyan érzésem, hogy te ezt a kapcsolatot jobban szeretnéd, mint én. És egyáltalán nem bánom, hogy nem csókolt meg.
- Meg sem kérdezem, hogy miért, mert már tudom a válaszod: Azért, mert bunkó, azért, mert öntelt, és még ehhez hasonlók, de tegnap bebizonyította, hogy nem bunkó, és nem is öntelt. Vagyis lehet öntelt egy kicsit, de azt lássuk be, annak oka van. Mindegy. És még a tegnapi napról. Mit szólsz Dean-hez? Helyes pasi, nem? – ha ezt nem említi meg, akkor kételkedtem volna, hogy Alex az igazi Emilyt hozta tegnap haza.
- Az, de 20 éves, hozzám öreg. De úgy vettem észre, hogy inkább te tetszel neki. – erre csak egy szemforgatást és egy sejtelemes mosolyt kaptam válasznak.
- Egy: három év az nem sok, hiszen Chris sem fiatalabb tőle sokkal, pontosan egy évvel, szóval… - félbehagyta a mondatot, majd kezdett egy újat, miközben az eddigre letakarított tányérokat a mosogatóba helyezte, aztán visszaült szembe velem. – Másodszorra pedig: Kedves srácnak tűnik, de inkább Alexet választanám. Amúgy kitaláltam valamit. A nyomottságod ellenére eljönnél velem valahova?
- Hova?

- Csak meglátogatnánk a homokos partot. Na, de persze nem most, hiszen reggel kilenckor csak nem állítunk oda, hogy úszni akarunk. Majd egy óra múlva. – felállt, és elővett a hűtőből egy üveg limonádét. – Egy adag C-vitaminbomba. – levett két poharat, és az egyiket átnyújtotta nekem.
- Oké, tőlem mehetünk. Elvinnél a boltba? Anya írt egy cetlit, hogy vegyük meg azt, ami elfogyott, vagy amiből már csak kevés van. Ja, és délután fog hazajönni. – fejeztem be a rövid összefoglalóját a cetlinek. Felöltöztem, majd a már megjavult autóba ültünk, hogy bevásároljunk. A még otthon megírt cetlit előkotortam a zsebemből, majd végigsétáltunk a sorokon. Mindent megvettünk, amit csak felírtam, de ilyenkor általában kihagyunk valamit, ezért még a pénztárhoz állás előtt átnéztünk, hogy minden megvan-e. Bepakoltunk a kocsiba, majd elindultunk haza. Felvettem egy bikinit és egy könnyed nyári ruhát, majd késznek nyilvánítottam magam, és átmentem Emilyhez, hogy megnézzem, elkészült-e. Valamit írt a telefonján, majd azt is eltette. Táskámba csak a telefont, a napszemüveget és a naptejet tettem, Emily pedig hozta egy másik csomagban a törölközőket, majd gyalog elindultunk.

/Chris/

- De keress valami jó helyet, nincs kedvem még pluszba gyalogolni. - adta ki a parancsot Alex – Kevin, mindent elhoztál? – kérdezte, hátrafordulva.
- Igen, nyugi, csak három törölköző kellett, annyira hülye nem vagyok, hogy ezeket is otthon hagyom. Különben is, kinek volt ez a zseniális ötlete, hogy délelőtt menjünk ki a partra? Este nem teljesen, de egy kicsit lehűlhetett a víz, nem gondoljátok? – tért rá az egyik okra, ami miatt nem kellene kimennünk, de Alexet le sem lehet lőni, valamiért nagyon erőltette a dolgot.
- Délelőtt még nincsenek annyian, mint délután. És majd lesz egy meglepetésem nektek, főleg neked, haver. – mondta rám nézve. Vajon mit eszelt ki már megint?

Kiérve a partra a látvány azonnal megcáfolta Alex mondatát, miszerint: délelőtt nincsenek sokan. Persze, hogy nincsenek, csak örülök majd, ha találunk helyet a cuccok lepakolásának. Rendesen elgyalogoltunk az autótól, nem akartunk közvetlen közelbe leülni más mellé. Alex az oldalamba ütött, majd a távolba néztem, ahova mutatott.
- Na, oda üljünk le! – mondta, majd mindketten megindultak, amit egy pillanatig nem értettem, de aztán leesett. Négy csinos lány röplabdázott, és Kevinék pedig abban reménykedtek, hogy majd ők is beszállhatnak. A nyomulással nem fognak elérni semmit, de azért majd bepróbálkozunk. Letelepedtünk melléjük, és először csak fekvőhelyzetből figyeltük őket, ahogyan ütik a labdát a hálón keresztül.
- Szerintem ne akarj beszállni a játékba, mert elég jól nyomják, a végén meg majd szerencsétlenkedsz előttük, úgyse tudsz röplabdázni. – mondtam, mire csak egy gúnyos vigyort kaptam válaszul.
- Na, csak figyelj! – bizonyításképpen felállt, és a csajok felé vette az irányt.
- Figyeld a nagy hódítót. – mondta Kevin, miközben felült. – Popcorn-t nem hoztunk, pedig most nem ártana. Készülj fel a röhögésre. – már ő is nevetett, amikor Alex néha-néha hátranézett ránk, mi pedig integettünk neki. – Szerintem meg fogja szívni, de az nem a mi bajunk lesz.
- De azért kisegítjük, nem? – kérdeztem, amikor már majdnem odaért a kiszemeltekhez.
- Ráér, majd kicsit később. – mindketten Alex fele néztünk. Nem hallottunk semmit, de azt láttuk, hogy beszélget a lányokkal. Az, hogy nem állt be közéjük, csak megkönnyítette a dolgunkat: rájöttünk, hogy nem fogadták el a „visszautasíthatatlan” ajánlatát. Így legalább nem ég le előttük, mert nem tud röplabdázni. Amint visszasétált felénk, hangos nevetésbe kezdtünk, én már feküdtem, Kevin pedig próbálta megtámasztani magát.
- Nagyon vicces, srácok, kösz a segítséget! Nem értem őket, pedig kedves voltam és nem is próbáltam nyomulni. 

- Mi már… már tudjuk az elutasítás okát. – muszáj volt abbahagyni a nevetést, mert egyre több szempár szegeződött ránk. – Basszus, ez már nekem volt ciki. Igazán elmehetnél gyúrni. – mutattam a karjára, ami olyan vékony volt, mint a csuklóm.
- Már terveimbe vettem, kösz haver! – mondta, majd készült leülni mellénk, mire felálltam.
- Megmentsem a becsületedet? – kérdeztem Alextől, aki értetlenül nézett fel rám, ami miatt folytattam. – Beszélek a csajokkal a nevedben.
- Várj, inkább ne! – szólt utánam, de mint aki nem hallotta, levettem a pólót, és elindultam a röplabdázó lányok felé. Gondolatban megfogalmaztam, hogy mit is fogok nekik mondani. Amint odaértem, köszöntem nekik. – Üdv, hölgyeim!
- Szia! – mondták egyszerre, majd mind a négyen rám néztek, és érdeklődve várták, hogy mit fogok mondani. Oldalra néztem egy pillanatra, ami éppen elég is volt ahhoz, hogy meglássak Valakit. Változtatva a tervemen mást mondtam nekik.
- Tudjátok, lenne két srác, aki szívesen beállna közétek játszani. – kuncogni kezdtek, majd rákérdeztek.
- És megtudhatnánk, hogy kik akarnak játszani? – egyikük közelebb jött hozzám, így már egy méter sem volt közöttünk.
- Öhm, ők ketten. – mutattam Kevinék fele, mire mindketten rám néztek, és értetlen fejjel, széttárt karokkal tátogták, hogy: „Mi?”.
- Az egyik barátod már bepróbálkozott. Nem járt sikerrel. – nevetett egy másik lány.
- Igen, tudom, ezért kérnélek meg titeket, hogy szánjátok már meg őket. Különben is, fogadást kötöttünk, muszáj nyernem. – mondtam, de ez nem volt igaz, azonban minél hamarabb el akartam tőlük szabadulni, hogy az általam kiszemelt lány felé mehessek.
- Oké, hívd ide őket! – mondták majd futólépésben igyekeztem vissza.
- Srácok, mehettek. Rábeszéltem őket, játszhattok velük. – mondtam, majd elsétáltam mellettük, mire rákérdeztek.
- De te hova mész?

- Nekem elég egy lány is. – feleltem, majd elindultam. A vízhez közel ültek le mindketten, próbáltam a hátuk mögött odamenni hozzájuk, ami sikerült is. Amint lefeküdtek a törölközőre, egy kis vizet mertem a kezembe, és le is locsoltam vele őket, mire mindketten idegesen ültek fel.
- Normális vagy? – csattantak ki szinte egyszerre, majd Emily rám nézett, és egy sejtelmes mosoly kíséretében felállt, majd azt mondta. – Elmegyek, veszek valami innivalót. – rám kacsintott, majd elment. Kate még csak akkor nézett fel rám. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját, miután lehuppantam mellé, és mosolyogva köszöntöttem.
- Szia! – ő visszafeküdt, majd a mellette letett táskából elővett egy sapkát, amit az arcára terített.
- Szia, mégis mit csinálsz te itt? Követsz minket?
- Ugyan már, nem vagyok én olyan srác, aki követ egy lányt, csak Alexnek hirtelen ötlete támadt, hogy menjünk le a partra. Tulajdonképpen, ezt még én sem értem, hogy honnan jutott az eszébe.
- Nekem van egy ötletem. – mondta, majd levette a sapkát az arcáról, két könyökével félig ülőhelyzetbe támasztotta magát, és hátranézett. – Szerintem tegnap számot cseréltek Alexszel. Azért pötyögött még az elindulás előtt valamit a telefonján.
- Ilyen elvetemült? – kérdeztem csodálkozó arccal, mire elnevette magát.
- Csak ne nézz így. – szeme elé emelte az egyik kezét.
- Aranyos vagy. – mosolyogtam, mire felvont szemöldökkel és elpirult arccal feküdt vissza ismét. De… ezt tulajdonképpen miért is mondtam? Teljes tagadásban élek, ha még magamnak sem vallom be a számomra már nyilvánvalóvá vált dolgot. Azt, hogy…
- Ti is aranyosak vagytok. – szólalt meg mögülem Emily, kezében három flakon vízzel. – Tessék, nehogy kiszáradjatok a nagy turbékolásban. – mondta, mire heves tiltakozásba kezdtem, amit le is intett. – Ne is ellenkezz, látod Kate-et? Ő már tudja, hogy reménytelen. – mutatott az említettre, aki még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy az előbb, csak most halk kuncogások hagyták el száját.

/Július 24./
/Kate/

- Köszönjük. – mondtam mosolyogva, majd kiléptünk a bolt ajtaján. Odaléptünk az autóhoz, és betettük a hátsó ülésre a kikölcsönzött ruhadarabokat. – Mesések ezek a ruhák, meg fogom őket venni. – mosolyogtam, miközben mindketten beültünk a kocsiba.
- Hidd el, én is. Bár most nézem, a tied szebb. – játszotta a sértődöttet, majd elindította a járművet. – Na, de tényleg, vajon mennyibe kerülhetnek? Mert csak a kölcsönzés ára volt a cédulán, nem pedig a teljes eladási ár.
- Fogalmam sincs, de szerintem nem lehet olcsó. Amúgy holnap mikor indulunk a bálba?
- Este nyolctól kezdődik, gyanítom akkor a legalkalmasabb. Ugye, holnap fél négyre érsz haza a tanításból?
- Igen, miért? – kérdeztem.
- Layla-t is megkereshetnénk, azt mondta, egy ruhásboltban dolgozik, az is a plázában van. Majd meg kellene kérdezni tőle, hogy ő is jön-e a bálba. Tényleg, most jut eszembe. Chris-ék ellátogatnak majd?
- Nem tudom. – mondtam unottan. Nem akartam vele találkozni, főleg az egy hete történt dolgok miatt.
- Azt hittem, jól kijöttök, erre ezt hallom. Mit csináltatok már megint? Nem értelek titeket.
- Semmit, csak összevesztünk egy kis butaság miatt. – válaszoltam tömören, azonban ezzel nem érte be, tovább faggatózott. – Egy hete, amikor voltam Lilyhez, a kislány öntött nekem inni, de nem láttam, mert a hátam mögött jött, és én meg véletlenül nekimentem, erre kiborult az innivalót, ami miatt Christ szidta le az apja, mert szerinte az ő hibája volt. Mondtam, hogy én mentem neki véletlenül Lilynek, de azt mondta, hogy ne mentsem Christ. Erre ő nekem állt, hogy ő nem fogja helyettem feltakarítani stb. stb. – az utolsó szónál a homlokára csapott, majd megszólalt.
- Komolyan olyanok vagytok, mint két gyerek. Ezért vesztetek össze? Chris sem enged, ahogy hallom. – nevetett – Mindegy, majd holnap este, ha találkoztok, megenyhül. – mondta, majd tekintete ismét az útra szegeződött, és figyelmesen követte a csíkok vonalát, míg én a padkát vagy a fákat néztem. Olyan jól megvoltunk Chris-szel, erre egy ilyen kis hülyeség miatt összevesztünk. Jobban belegondolva, tényleg ki kell majd engesztelnem a bálon, ha találkozok vele. Bocsánatkéréssel is tartozom neki.

Részlet a 13. fejezetből...

Sziasztok!! :)
Meghoztam nektek a következő friss egy kis részletét, és a 13. fejezetet pedig vagy ma késő este, vagy holnap délután hozom, még nem tudom pontosan.
Kellemes rövid kis olvasgatást! :)

Csók mindenkinek!! <3
Ui.: a fejezetnek köze van az eddigi szavazás eredményéhez...

Cím: Pár hét után

- Az. Nagyon is, aranyos, udvarias, és képzeld, nem öntelt, egyáltalán nem tűnt bunkónak, és nagyon helyes. – mondta, teljes átéléssel. Mindent elmesélt, amiket csak kérdezett, ahogyan reagált a feltett kérdésekre. – De lenne egy kérésem. – itt odalépett a nappaliban letett ruhákhoz, majd kivett közülük egy pólót. – Legközelebb ne hagyd a fürdőben Chris pólóját, mert senki nem tud róla, hogy hol voltatok tegnap. De tényleg, most te kezdd a mesélést, ugyanis csak arról tudok, hogy hajókáztatok egy kicsit, majd beleestél a vízbe. Miről beszélgettetek? Mesélj el minden apró kis részletet, mert addig úgysem foglak békén hagyni.
- Hát…- kezdtem, de félbeszakított.
- Ne, várj! Kezdd azzal, hogy honnan jutott eszébe a hajótúra?
- Nem is tudom, azt nem mondta el, de…
- Megcsókolt? – utálom, amikor félbeszakítanak.
- Emily, most engeded, hogy végigmondjam vagy nem? Először is: nem tudom, honnan jutott eszébe a kis túra, és másodszor: nem, nem csókolt meg. – arcán csalódottságot véltem felfedezni, aminek hangot is adott.
- De miért nem? Pedig összeilletek, aranyosak lennétek együtt. Léphetne már, ne húzza az időt.
- Van egy olyan érzésem, hogy te ezt a kapcsolatot jobban szeretnéd, mint én. És egyáltalán nem bánom, hogy nem csókolt meg.
- Meg sem kérdezem, hogy miért, mert már tudom a válaszod: Azért, mert bunkó, azért, mert öntelt, és még ehhez hasonlók, de tegnap bebizonyította, hogy nem bunkó, és nem is öntelt. Vagyis lehet öntelt egy kicsit, de azt lássuk be, annak oka van. Mindegy. És még a tegnapi napról. Mit szólsz Dean-hez? Helyes pasi, nem? – ha ezt nem említi meg, akkor kételkedtem volna, hogy Alex az igazi Emilyt hozta tegnap haza.
- Az, de 20 éves, hozzám öreg. De úgy vettem észre, hogy inkább te tetszel neki. – erre csak egy szemforgatást és egy sejtelemes mosolyt kaptam válasznak.
- Egy: három év az nem sok, hiszen Chris sem fiatalabb tőle sokkal, pontosan egy évvel, szóval… - félbehagyta a mondatot, majd kezdett egy újat, miközben az eddigre letakarított tányérokat a mosogatóba helyezte, aztán visszaült szembe velem. – Másodszorra pedig: Kedves srácnak tűnik, de inkább Alexet választanám.

5000 *.*

Sziasztok! :) <3
El sem hiszem, de elértük az 5000 látogatottságot!!! Nagyon Szépen Köszönöm Mindenkinek, hogy ellátogattok a blogomra!!!!! *.*
Imádlak Titeket! :) :) :)
Hogyan hálálhatnám meg? Gondolkodtam kicsit, és egy szavazást bocsátok ki oldalra, ahol majd Ti dönthettek a történet alakulásáról. :)
Még egyszer NAAAGYON Szépen köszönöm!!!!!!!! <3<3<3
Csóóók mindenkinek! :)