14. fejezet - Előkészületek/Az Álarcosbál

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt, amit igazából tegnapra terveztem, de közbejött valami, ezért csak ma tudtam hozni. Ez egy kicsivel lett hosszabb fejezet, remélem nem bánjátok! :):) (Mondjuk nem tartozik a legfényesebb fejezeteim közé, mindegy :/)
Kellemes olvasást!
Csók mindenkinek! <3
Ui.: Néhány kép a fejezet alján! :)

A terveinket megváltoztattuk, ezért még aznap elmentünk Layla-hoz, hogy rákérdezzünk a holnapi bálra. Megkerestük a második emeleten lévő ruhásboltot, ahol meg is találtuk Layla-t.
- Szia! – köszöntünk egyszerre. Amint meghallott minket, megfordult, majd köszönés közben letette a fogasra akasztott ruhákat az egyik székre.
- Ti hogy kerültök ide? Vásárolni akartok holnapra? – mosolyodott el. Egy vevő ment a pénztárhoz, ezért odasietett.
- Nem, a ruha már megvan, csak meg akartuk kérdezni tőled, hogy jössz-e holnap? – kezdtem.
- Akarok menni, de nem biztos, hogy ott leszek, mert lehet vigyáznom, kell majd a kisöcsémre. De ha tudok, akkor elszabadulok otthonról, de rá is bízhatom a szomszéd nénire, ő biztosan elvállalja. – mondta unott hangon egészen az „átpasszolós” tervéig. – És ti mikor mentek? – kérdezte.
- Fél nyolckor, mert fél óra kell, míg beérünk Jacksonville-be, plusz még meg kell keresni a One Ocean Hotelt. A címe az megvan, de még nem igazodunk el kellőképpen a városon. – ismerte be Emily. Rövid beszélgetést váltottunk, ugyanis Layla főnöke szóvá tette, hogyha nem vásárolunk, akkor menjünk ki. Így is tettünk. 

Reggel inkább felpörögve éreztem magam, mintsem álmos legyek, pedig az este későn feküdtem le a közös filmnézés miatt. Elég sokáig aludtam, 10-kor keltem fel, általában 8-kor már boldogítok mindenkit a házban, ha van olyankor valaki itthon. Körbenéztem a házban, de senki nem volt itthon. Egy kis cetli díszelgett a hűtő ajtaján, amin ez állt: „Apád és én elmentünk dolgozni, ahogy Emily is. Ő délután kettőre itthon lesz, így érted tud menni, de mi csak este érünk haza. Érezzétek jól magatokat a bálon! Szeretlek! Anya” Remek, akkor egészen kettőig egyedül leszek itthon. Menjek le a partra? De hiszen tegnap voltam. Bár az nincs megszabva, hányszor mehet le az ember napozni vagy úszni. Felsiettem a pirítósom elfogyasztása után a szobámba siettem, ahonnan egy pánt nélküli felsőt és egy rövidnadrágot vettem ki a szekrényemből. A ruhák alá felvettem a bikinimet, majd a táskámba téve fontosabb cuccaimat, elindultam. Az odafelé tartó úton egy pár szomszéd köszönt is. Lepakoltam ismét a vízhez közel, ahol majd a lábamat érheti a víz, de a testemet nem. Ma is nagyon jó volt az időjárás. Miközben lepakoltam a törölközőt, megláttam Danielt, ahogy a járdán gyalogol valahova. Ahogy láttam, nem vett észre, és tovább sétált.
Pár perc napozás után megszólalt a telefonom, Emily hívott.
- Szia! – köszöntem bele, miközben próbáltam kitakarni a Nap sugarait a szemem elől, kevés sikerrel.
- Szia! Van 10 perc szünetünk, így felhívtalak. Ugye aludtál? – kérdezte reménykedve.
- Persze, majdnem elaludtam itt a parton.

- Ó, kár, pedig szívesen felébresztettelek volna. És hogy-hogy kimentél egyedül? Reménykedsz a következő találkozásban Chris-szel? Ő pont itt van a kávézóban. – de szeretem, amikor ilyen.
- Dehogyis, már le sem jöhetek egyedül napozni?
- Jól van, csak most jó a kedvem, próbáltam kicsit húzni az agyadat. Sikerült?
- Hát persze! Teljes idegességen mentem keresztül. – utolsó két szavamnál elnevettem magam.
- Oké, napozz csak nyugodtan. Kettőre otthon vagyok, és el is viszlek Chris-hez, mármint Lily-hez.
- Hallom, vicces kedvedben vagy ma.
- Igen, mint mondtam, jó a kedvem. Csak igazán leállíthatná valaki Christ, már több mint egy órája itt áradozik rólad, hogy mennyire szép vagy meg minden. – amint kimondta, hallottam, hogy valaki lecsap a pultra vagy az asztalra.
- Aha, valószínű. Nem is érdekel most Chris. – mondtam, miközben átfordultam a hasamra.
- Egy pillanat. – mondta, valószínűleg nem nekem. – Na, most már kellő távolságban vagyok Christől, hogy elmondjam neked, nem fogom letenni a telefont, hanem meghallgatod, miket mondd veled kapcsolatban, oké?
- Mi? Nem, nem fogom kihallgatni a beszélgetéseteket.
- Dehogynem, és már késő! Szóval maradj csendben, egy hangot se, mert meg fogja hallani. – mondta. Ezután ismét Emily hangját hallottam, kicsit halkabban. 

- Na, hol is tartottunk?
- Éppen meséltem, rémlik? – kérdezte egy hang. Chris hangját hallottam a vonal másik végéről.
- Jól van, bocsi, nem tudtam, hogy ma ilyen harapós kedvedben vagy.
- Sajnálom, csak… mindegy. Nem érdekes. Kérhetnék egy kávét?
- Persze, de addig mesélj csak, figyelek.
- Oké, de tőlem nem fogsz ilyet gyakran látni, nem szívesen öntöm ki a szívemet senkinek sem, amúgy sem szokásom. Szóval: nem tudom, Kate mesélte-e, de összevesztünk.
- Igen, említette, méghozzá egy elég kis dolog miatt. És ez bánt téged?
- Hát, mondhatjuk így is. Igazából elég… furcsán viselkedtem vele, és mondtam is neki egy-két olyan dolgot, amiért nem csodálkozok, hogy megharagszik. – Furcsán viselkedett? Enyhe kifejezés. Nem tudom még ma se, hogy mi volt akkor a baja, de ingerült volt nagyon is.
- Hát, ezt nem említette, de inkább meg sem kérdezem, hogy miket mondtál neki.
- Már bocsánatot kérhettem volna tőle, hiszen megadtad a számát, de nem mertem felhívni, mert biztos kinyomta volna. – hogy mi?! Emily megadta neki a számomat, és meg sem kérdezett? Na, ezért még számon kérem, az egyszer biztos.
- És ma este fogsz vele beszélni?
- Ma akkor elmentek a bálra? Mert akkor igen, csak találjalak is meg titeket valahogy. Ja, és Alexék is jönnek, szóval…
- Oké, értem. De mennem kell, a főnök nem szereti, ha lazsálunk.
- Én is megyek, még ki kell kölcsönöznöm egy ruhát. Akkor este találkozunk. Szia!
- Szia! – köszönt el Emily is, majd amikor beleszólt ismét a telefonba, azonnal rákérdeztem.
- Mi az, hogy te megadod neki a számomat? – fakadtam ki egyből. – Legalább megkérdezted volna.
- Oké, tudom, bocsi, csak olyan aranyosan kérlelte tőlem, meg a kiskutyaszemeket is bevetette, aminek mindig bedőlök, és ezt neked köszönhetem. De ne feszegessük tovább, tényleg mennem kell. Szia! – köszönt el gyorsan.
- De, ne menj, várj… - kezdtem, de letette. Úgy gondoltam eleget napoztam, így a telefont eltéve a táskába, indultam be a vízbe, hogy megmártózzak a reggel még kicsit hűvös vízben.

Délre haza is értem, és nekiláttam az egyszemélyes ebéd elkészítéséhez. Amint elfogyasztottam és elmosogattam, felmentem a szobámba. Az enyhe porréteg elárulta nekem az elfoglaltságomat délután kettőig. Bekapcsoltam a rádiót, ahol általában pörgős zenék mennek, és feltekertem a hangerőt, úgy láttam neki a takarításnak. Visszatettem azt, ami nem a helyén volt, áttörölgettem mindent, felmostam, és kicsivel múlt el kettő, már végeztem is. Visszavittem a tisztítószereket a fürdőbe, betéve őket a szekrénybe hallottam meg, ahogy csukódik az ajtó, biztosan Emily az. Feltételezésem beigazolódott, tényleg ő volt az. Leérve a lépcsőn fogtam a táskámat, amiben már készen álltak a tollak és a papírok, majd elindultunk Chris-ékhez. Odaérve a kislány nyitott ajtót, láttam, hogy be van fáslizva a bokája. Elmondta, hogy csak kificamodott, de az orvos azt mondta, hogy nem sok kellett a csont eltöréséhez.
A tanulás, mint mindig, jól ment, igaz volt, egy hét kihagyás, ezért csúsztunk is, de azt Lilyvel hamar be fogjuk pótolni. Hallottam, ahogy az emelten csukódik az ajtó, reméltem, hogy Chris lesz az, és akkor bocsánatot tudok kérni tőle, de nem ő jött le, hanem Alex, aki vigyorogva köszöntött.
Ahogy megbeszéltük, Emily fél négyre már jött is értem. Hazaérve még ettem egy szendvicset, mert az ebéddel is gyorsan végeztem, ami nem volt nagyon sok. A kevés ételbevitelt a hasam bizonyos időközönként korgással jelezte. Miután mindketten megettük a szendvicseket, megállapítottam, hogy még csak négy óra, így rávettem Emilyt, hogy segítsen kitakarítani a lakást. Igazi megszállottja lettem a takarításnak, de szeretem azt látni, hogy minden a helyén van, és az a hely tiszta. Fél hétre lettünk kész minden helyiséggel, így Em után elmentem én is lezuhanyozni, aztán nekiláttunk a készülődésnek. Először a sminkkel kezdtük. Nővérem addig nem hagyott békén, amíg bele nem egyeztem, hogy ő készítse el nekem a sminket. Hosszas vita után végül beleegyezett, hogy egyszerűen fog kifesteni, amitől én már előre félek. 

Azonban kellemesen csalódtam, amikor megláttam, hogyan festett ki: a kék és a fekete árnyalatok észrevétlenül olvadtak egybe, a kék csíkozás nélkül ment át feketébe, kicsit kijjebb húzva, macskaszemet varázsolva nekem. A rúzs, aminek Emily egy barackvirágszínt választott, feldobta a vékony szájfény réteg. Ő sem úszta meg a dolgot, én is kisminkeltem, a ruhájához megfelelő színekkel: fehér-fekete keverékkel. Általában valahol a végén elrontom a sminket, de most nem, ami miatt büszke is voltam magamra. Ő is szintén macskaszemeket kért, amit teljesítettem. Ezután a hajunk maradt. Emily kivasalta én begöndörítettem.
A szekrényben fellógatott ruhákat kivettük, majd felöltöztünk. Annyira a szívemhez nőtt ez a kék ruha, nem is lesz kedvem holnap vagy azután visszavinni, lehet, megtartom magamnak, miután kifizettem. Amint késznek nyilvánítottuk magunkat, el is indultunk Layla-hoz.
- Ti csak nem összebeszéltetek? – kérdeztem, megfigyelve Layla ruháját. Majdnem ugyanolyan fehér volt, mint Emilyé.
- Véletlen. Ti is a sarkon lévő kis boltban vásároltatok?
- Igen. – válaszoltuk egyszerre Emilyvel.
- Akkor már értem. Sok hasonló volt ott.
Út közben bekapcsoltuk a rádiót, amin épp a Danza Kuduro ment.
- Na, akkor énekeljünk. – kezdte Emily.
- Nem kíméled a világot, mi? – kérdeztem, mire egy haragos nézést kaptam, majd viszonozta a gesztust.

- Neked sincs jó hangod.
- Tudom, ezért nem is énekelek. De azért ez fájt. – egész úton énekeltünk, hol hamisan, hol pedig szinte már hangtalanul, amin el is nevettük magunkat.
Meglepődve vettem észre, hogy hamar megtaláltuk a Hotelt. Leparkolva előtte láttunk álarcos embereket, ahogy bemennek az ajtón.
- Pénzt hoztatok, ugye? – kérdezte Emily.
- Persze, biztonság kedvéért. Miért? Jegyet kell venni?
- Igen, mivel ez egy jótékonysági bál. Na, menjünk. – mondta.
Mind a hárman kiszálltunk az autóból és a bejárat felé vettük az irányt. Két biztonsági őr, és egy harmadik férfi állt az ajtóban. Odaadtuk a kisebb embernek a pénzt, majd a csuklónkra egy fehér szalagot ragasztottak. Belépve az épületbe, már eleve a díszítés tetszett, mindent kicsicsáztak, a színpad fölött pedig egy fehér szalag volt, amelyre ezt írták: „Az Árva Gyerekekért Alapítvány részére rendezett jótékonysági bál.” Sok ember táncolt már, sokan csak ültek a falak mellett elhelyezett asztaloknál, és beszélgettek. A színpad mellett egy nagy asztal volt leterítve fehér abrosszal, amelyen finomabbnál finomabb ételek és italok sorakoztak. A fal mellett elhelyeztek egy kis szekrényt, amelyre egy műanyagdobozt tettek, ezzel a felirattal: „Adomány” Mind a hárman dobtunk bele pénzt, majd a nagy asztal felé vettük az irányt. Díszes süteményeket sorakoztattak fel, mindegyikük külön kis papírra voltak ráhelyezve. 

Kb. 10 percig állhattunk ott az asztal mellett, aztán indultunk táncolni. A zenék pörgősek voltak, jól lehetett rájuk táncolni. Egy lassabb zene jött, a „Just the way you are”. Amint megszólalt, odasétáltam az egyik üres asztalhoz, és leültem, most a pároknak kellett táncolniuk.
- Csak nem egyedül vagyunk? – kérdezte valaki, akinek hangját azonnal felismertem. A kezét nyújtotta felém, amelybe belehelyeztem az enyém, úgy mentünk be a táncparkettre. – Valamit mondani szeretnék. – kezdte, de mielőtt folytathatta volna, egy rózsaszín ruhás, hosszú fekete hajú lány jött mellénk, rám egy lenéző pillantást vetett, majd Chrishez fordult.
- Szia, lenne kedved táncolni? – „pff” csupán ez a gondolat futott át az agyamon, amint meghallottam a hangját és ezt, amit mondott.
- Ööö, sajnálom, de épp most kértem fel valakit. Szóval Kate, lenne kedved táncolni velem, másodszorra? – hitetlenkedő arccal nézett mindkettőnkre a kis fekete hajú Barbie.
- Örömmel. – fogtam meg a kezét, majd beljebb mentünk a tömegbe.
- Szóval azt akartam mondani, hogy… sajnálom. – mondta, mélyen a szemembe nézve.
- Nézd, én sajnálom, mert miattam veszekedett rád apukád. – mondtam, majd tiltakozni kezdett.
- Ez igaz, de akkor sem lett volna szabad olyanokat a fejedhez vágnom, mint akkor. De miért könnyeztél, amikor hirtelen felindulásból megkérdeztem, hogy: „Vak vagy?”? – az emlékek…
- Az… az most nem fontos.
- De én tudni akarom.

- Én viszont nem szeretnék most erről beszélni, oké? – rám hagyta a témát, bólintott, majd ismét beszélgetni kezdtünk, de már másról.
Sokáig táncoltunk együtt, amikor Emily elhívott, hogy menjek el vele a mosdóba.
- Jól érzitek magatokat? – sejtelmes mosolya, ami elárulta, mire is gondolt.
- Igen, fantasztikusan. És bocsánatot kért, ahogyan én is. Megbocsátottunk egymásnak, aztán táncoltunk. Hangulatos este. De arról beszéltünk, hogy milyen jól eltáncolgatsz Alexszel, Layla meg Kevinnel. Mi lesz még itt… - mondataimra csak egy szemforgatást kaptam válasz képen. Visszamentünk, egészen az asztalig, ahonnan elvettünk egy pohár koktélt. Természetesen alkoholmentes volt.

Amikor megfordultam, láttam Chris-t táncolni valakivel, méghozzá nem is akárkivel. Az a lány csimpaszkodott a nyakába, aki el akarta hívni a közelemből, nehogy egy percre is, de beszélhessen velem, vagy csak szimplán mellettem legyen. Amint megláttak mindketten, az idegesítő kis liba a fekete haját lazán hátradobva egy megsemmisítő vigyort küldött felém, amitől akarva-akaratlanul bekönnyezett a szemem, el kellett fordulnom, nehogy még nagyobb örömet szerezzek neki. Helyzetváltoztatásomnak köszönhetően nekiütköztem egy álarcos férfinak.
- Ó, elnézést. – mondtam. Majd lehajtott fejjel akartam távozni előle, de megfogta a karomat.
- Szia, Kate! – köszöntött. Hangja nagyon is ismerősen ütötte meg fülemet.
- Daniel? – válasz helyett egy széles mosolyt és egy bólintást kaptam. – Nem tudtam, hogy te is eljössz.
- Ki nem hagynám, imádok bálokra járni. Többek közt azért is, mert itt mindenki jól érzi magát… te miért vagy ilyen lehangolt? – lejjebb hajolt, így arca egy szintbe kerül az enyémmel, úgy nézett a szemembe. – Mi a baj, Kate?
- Semmi, minden oké. – tettem az ártatlant, ami nem vált be nála, tovább kérdezősködött, majd egyszer csak abbahagyta, felegyenesedett, úgy nézett mögém, egyenesen Chris-ékre.
- Á, már értem. Csak nem féltékeny vagy? – felvont szemöldökkel állt előttem, válaszra várva. Hátranéztem, és csak akkor vettem észre, hogy Chris is felénk tart.

Emily maszkja:

 Emily ruhája:

Kate maszkja:

 Kate ruhája