6. fejezet - Az új munkahely

Sziasztok! :)
Nagyon sajnálom, hogy késve hoztam meg a fejezetet, de kibővítettem, remélem hogy elnyeri a tetszéseteket. :) Kellemes olvasást!
Puszi ;)

Reggeli koránkelés. Utálom. Igazából már hozzászoktam, hogy mindig 9 körül kelek, de most hétkor kellett, mert indultunk a mára már majdnem kiürült hűtőbe venni néhány ételt. Amikor készen voltunk, kocsiba ültünk és indultunk is az áruházba. Beléptünk az ajtón és elámultunk a hatalmas épület belsején. Emilyvel külön mentünk az ellenkező irányba, tolva magunk előtt a bevásárlókocsit. Leirkáltuk, mire van szükségünk. Először a tejtermékekhez mentünk, onnan vettünk el néhány doboz tejet, sajtot, amennyire szükségünk lehet.

Aztán mentünk a pékárukhoz, majd az üdítőkhöz, ahol szerencsére volt energiaital is. Úgy éreztem az majd lendületet ad a mai naphoz, mert elég nyomott vagyok. Amikor anyáék is odaértek, kipakoltunk és előrementünk, ott vártuk a szalagon odaérkező cuccokat. Visszapakoltunk a kocsiba és úgy toltuk ki a parkolóba. Amikor a bevásárlókocsit vissza akartam vinni a helyére, egy férfi jött oda hozzám.

-Eltolhatom maga helyett, kedveském? – olyan aranyosan mondta, megsajnáltam. Tudtam, hogy benne marad a pénz, így a koldushoz kerül, de most az nem sok. Visszamentem a többiekhez, beültem a kocsiba és hazamentünk.

Otthon becipeltük a szatyrokat a konyhába, majd szétválogatva kitettük az asztalra a megvásárolt holmikat. Amikor végeztünk, kellemesebb látványt nyújtott a konyha, hogy a szekrények, a hűtő és a fűszertartó is tele van. A vásárlás mindig leszívja az erőmet, főleg ha ilyen nagy boltba kell mennünk, több mint másfél órára vásárolni. Leültem a bárszékre Emily mellé, és megittuk az energiaitalt. Nem tudom pontosan, melyik is az, de valamelyik fajtától álmosabb leszek. Azt hiszem a Monster az, mindegy.

Igazából nincs is mit csinálnom, így besegítettem az ebéd készítésében, ahogy Emily is. Apa bement az irodába, hogy elintézzen néhány papírmunkát, ami idő közben fel is gyülemlett neki, így ő valószínűleg le fog maradni az ebédről. 

Reggel csak úgy kipattant a szemem, ami elég indokolatlan, hiszen még csak fél kilenc. Ahhoz képest, hogy fél tíz, tíz előtt mindig a telefon miatt keltem fel, ez meglepett. Ma megyek Lily-hez, azért izgulok egy kicsit. Eszembe jutott a naplóm, és a Párizsban tett ígértem. Minden különlegesebb eseményt leírok a naplómba, amit eddig nem tettem meg, pedig a 2. napja vagyunk itt, mégis van mit leírnom: a ház, hogy mennyire csodálatos, a tengerparti buli, a leendő „állásom”. Lesz mit bepótolnom, majd ha hazajöttem délután a tanításból. 

Lementem reggelizni, ahol anya és apa beszélgettek az irodai dolgokról, így csak köszöntem nekik. Emilyt nem találtam sehol. Visszamentem a szobájába, és akkor láttam, hogy alszik. Ami furcsa, mert ő az, aki mindig korán kel, és mindig felébresztett. Na, most visszakapja. Halkan, lábujjhegyen lépkedtem az ágya mellé, igyekeztem nem recsegtetni a parkettát, de nem mindig sikerül. Persze átlagosan sosem recseg. Amikor odaértem, felugrottam az ágyára és ugráltam, míg fel nem kelt. Tudom, gyerekes módszer, de én jót szórakoztam azon, hogy ijedve kapkodja a fejét ide-oda. Amikor felnézett rám, megfogta a lábam és kihúzta azt, de nem tudtam egy lábon megállni, így hátraestem. Nem fájt, meg az ágy rugós volt, de hirtelen ért. Nagy nevetésben törtünk ki mindketten, majd szúrós tekintetet vetett rám.

- Bocsi, de mindig felkeltettél. – kezdtem a magyarázkodást.

- Rossz meglátás. Az csak párszor fordult elő. Akkor is majdnem elkéstél a suliból, szóval nem kell visszaadnod. Inkább meg kéne köszönnöd. – felállt és kihúzta a függönyt. Floridára jellemzően gyönyörűen sütött a nap. Kicsit kinyitotta az ablakot, és megcsapott mindkettőnket a langyos levegő.

- Igen, ezt a pár alkalmat adom neked vissza. És köszönöm, hogy hangos zenével, vagy szintén ágyon ugrálással ébresztettél, mit ne mondjak, fantasztikus érzés volt így felkelni. De gyere, kész a reggeli. – felálltam, de megfogta a csuklómat.

- Kérlek, nyugtass meg, hogy nem tojás van megint. – mondta komoly arccal.

- Hát nem tudom, hogyan mondjam el neked, de… - itt egy kis hatásszünetet tettem – nem az van. Pirítós, és már nincs sok. – mint az őrült gyerekek, futottunk le egymás mellett a lépcsőn, szinte egyszerre beérve a konyhába. Leültünk egymás mellé, elvettünk egy-egy karéj kenyeret elvettünk, és enni kezdtünk. Felkelés után nem mindig vagyok éhes, de most az voltam. Reggeli után indultam öltözni. Egy fehér, nyakbaakasztós top és egy fekete testnadrág mellett döntöttem. A hajamat a meleg miatt copfba kötöttem, csak egy kis tincset hagytam meg.

Amint végeztem, Emily kopogtatott az ajtómon.

- Szia, el tudnál kísérni? Bemennénk egy kicsit vásárolni. – bejött és leült az ágyra.

- Emily. – kezdtem – Máris vásárolni akarsz?

- Persze, Kate, csakis a ruhákon jár az eszem. Dehogyis! Anyáékkal beszéltem, és ők megengedték, hogy megvegyek egy gitárt. A pénzt már összegyűjtöttem rá, gitározni is tudok, mert még a suliban megtanultam. – magyarázta. – Már csak meg kell venni. Akkor, elkísérsz? – kiskutyaszemekkel nézett rám, és ilyenkor már jól tudta, hogy úgyis igent fogok mondani, mert ez a nézés mindig beválik.

- Oké, oké. De cserébe Elviszel Richardékhoz. Apa nem fog ráérni, és a ház, aminek a címét megadta, elég messze van gyalog.

- Persze, örömmel. Ha kell, ott is maradok veled, segítség képen. – kacsintott. – Akkor jössz?

- Most megyünk? – kérdeztem.

- Persze, drágám, mégis mikorra tervezted? – nevetett. – Délután nem tudom, meddig lesz nyitva a bolt, és nem akarok lemaradni róla.

- Rendben, akkor induljunk. – Emilynek egy éve meg van már a jogosítványa, így nem függtünk apától. Beérve a városba, kerestük azt az utcát, amit Emily egy papírra írt le. Nagy nehezen megtaláltuk, majd a boltot is. Bementünk és egyből hangszerek tömkelege fogadott minket. Az eladónak mondtuk, hogy gitárt szeretnénk vásárolni, amitől rögtön felcsillant a szeme, ugrott ki a székből és vezetett minket a gitárok sorába. Rengeteg volt: akusztikus, elektromos és basszusgitár, ezekből is több. 

- Milyet szeretne a kisasszony? – kérdezte Emilytől a bácsi.

- Ugye nem elektromos vagy basszusgitárt? Anya ki is dobatná veled, tudod. – mosolyogtam.

- Persze, hogy nem. Akusztikus gitárt szeretnék. – mosolygott kedvesen az eladóra, aki ment és kereste a sok hangszer között az akusztikus gitárokat. Emily egyet ki is választott, amit odavittünk a pulthoz.

- Tudja, hogyan kell használni, ugye? – kérdezte a férfi.

- Igen, vettem pár gitárleckét. Jó párat. – az pénztáros bólintott, hozta hozzá a pengetőt, erősebbre húzta a húrokat, majd kifizettük és kiléptünk az ajtón. – Franciaországban sokkal drágábban adják. – súgta a fülembe, majd beültünk a kocsiba és indultunk haza. – Nincs kedved fagyizni, kólázni, akármi? – kérdezte.

- Ennyire nem akarsz hazamenni? – nevettem. – De, menjünk. Láttam egy kávézót idefele jövet a sarkon. Az jó lesz?

- A legjobb. – mondta, erősen koncentrálva az útra.

Bementünk, és az egyik ablak melletti asztalt választottuk. Amint leültünk már jött is a pincér, írni a rendelést.

- Én csak kávét kérek, neki pedig… – célzott ezzel rám – a legjobb koktélt.

- Ön elmúlt már 18? – kérdezte a pincér, mire szólásra nyitottam a számat, de Emily megelőzött.

- El is felejtettem. Akkor egy banánkoktélt. – mosolygott. A pincér elment, mi pedig beszélgetni kezdtünk.

- Milyen kár, hogy nem vagy 18 éves. – viccelődött.

- Mit akarsz, a következő hónapban leszek 18. Már vehetjük úgy, hogy felnőtt vagyok. – mosolyogva hátradőltem a székben. – A legjobb koktél, mi?

- Kíváncsi voltam, milyen is az. Ha rossz, most rendeljem meg magamnak is? Pénzkidobás lenne. – felnevetett.

Fél óráig voltunk a kávézóban, onnan indultunk haza. Amint beléptünk az ajtón, Emily szaladt is bemutatni anyának a gitárt. Kérésünkre a Born This Way-t próbálta eljátszani, amit még a suliban tanítottak meg neki. Tényleg nagyon jól megy neki, nem is csodálom, hogy mára már szenvedélyévé vált a gitározás.

Az ebédnél apa is velünk tartott, így mondtam neki, hogy Emily már átvállalta a fuvarozást Richardékhoz. Amikor végeztünk, nem tudtam pontosan, mit is kellene vinnem a tanításra, így a táskámba tettem a telefonomat, pénztárcát vészhelyzet esetére, és két tollat. Lementem, ahol nővérem már várt. Beültünk a kocsiba, és elindultunk.

Amint odaértünk, megkértem Emilyt, hogy legalább az ajtóig kísérjen, mint egy kis óvodást az édesanyja. Igen, a nővérem úgy gondoskodott rólam, mintha az édesanyám lenne, és én úgy is szerettem. Hamar kinyitották az ajtót és Richard állt velünk szembe.

- Sziasztok, gyertek be lányok! – mondta, majd beinvitált minket az ajtón.

- Öhm, én nem maradok, Mr. Clane, csak elkísértem a húgomat. – mondta Emily, majd megindult az ajtó felé, de a férfi marasztalta. 

- Maradhatsz te is Emily, legalább jobban megismeritek Lilyt. Tudom, hogy nem volt még alkalom beszélgetni, így most idő is van rá, gyertek! – bevezetett minket a konyhának látszó helyiségbe, ami hatalmas volt egy helyiséghez képest. – Chrisszel még úgysem találkoztatok szerintem, ő is nemsokára megérkezik, csak most Alexékkel van. – amint kimondta az utolsó szót, nyílt az ajtó és három srác lépett be rajta. – Akkor én most megyek, ismerkedjetek csak. – mondta Richard, majd ott hagyott minket. Emilyre néztem, aki mosolyogva fogadta a fiúkat. Mindhárman elénk jöttek, majd a nagy csend után megszólaltak.

- Én Kevin vagyok. – nyújtotta felénk kezét az egyik srác, majd utána a másik.

- Én pedig Alex, örvendek a szerencsének. – ő azonban kezet csókolt. Már csak – valószínűleg – Chris maradt hátra, aki méregetett minket, majd ő is bemutatkozott.

- A nevem Chris, örvendek. – kezet ráztunk vele, majd ismét furcsán kezdett nézni rám, ami idő után zavaróvá vált. Másodpercek múlva Alex szólalt meg ismét.

 - Ismerősök vagytok nekem valahonnan. – mondta, majd közelebb lépett és arcomat fürkészte, remélve, hogy eszébe jut valami. Felismertem őt. Ott volt a buliban, ő volt az egyike a három részeg srác közül. 

- Ó, hát akkor mégsem voltál annyira részeg? – felvontam a szemöldököm, majd nekidőltem a pultnak.

- Miről beszélsz? – vonta fel a szemöldökét, mire mindhárman rám figyeltek. – Nem hiszem, hogy találkoztunk már. – de, mégis részeg volt.

- Nem ismerős neked az, hogy: „Igyatok ti is csajok!” mondat? – láttam, hogy próbál visszaemlékezni, mi is történt a buliban, de nem járt sok sikerrel.

- Ööö, nem. Nem igazán. Mindegy, csak azt hittem, hogy láttalak már. – „nem tévedtél” mondtam magamban.

- És mondjátok csak, ti mit kerestek itt? – kérdezte Chris. Remek, szóval a szülei tényleg nem hazudtak, valóban ráférne egy nevelés, nagyon bunkó.

- Megkértem Kate-et, hogy tanítsa meg Lilyt az alapdolgokra, ha már egyesek nem képesek rá. – jött be ismét a „megmentőnk”, Richard, Chrisre célozva az előző mondatával. – Várjatok lányok, lehívom Lilyt és akkor kezdhetitek is. – mondta, majd felment a lépcsőn. Képzelem, mennyire jó lesz majd egy bunkó sráccal egy házban tanítani Lilyt. Előre látom, nem lesz egy szép kis álom. 
________________________________________________________________________________
Ennyi lenne, kíváncsian várom a véleményeket! ;)