3. fejezet - Készülj Florida, jövünk!

Sziasztok!

Meghoztam a harmadik fejezetet, remélem tetszeni fog. A véleményeitekre most is igényt tartok és szükségem is van rá, hogy tudjam, milyenre sikeredett a rész.

Kellemes olvasást! :)

Puszii ^.^

Az eltelt két napban még sok vizsgálatot csináltak, igyekeztek kevés fájdalmat okozni a szemvizsgálatnál, de nem mindig járt sikerrel. Olyan volt, mint mikor felkelünk és hirtelen egy erős fény éri a szemünket, csak nekem hosszabb ideig „pihent” a szemem. Amikor a pupillareflexeket nézték, még kicsit érzékeny volt a szemem a közvetlen fényre, de már nem volt annyira vészes.

Igaz, egy nappal később, csütörtökön engedtek haza, de így legalább megbizonyosodtunk a felől, hogy minden rendben van. Reggel, ami már fél 11 volt, felöltöztem és apa jött értem, anyának ugyanis dolgoznia kellett. 

Úgy döntöttem, hogy az utazás és az ott töltött idők alatt naplót fogok vezetni, így ha netán elköltöznénk, emlékezzek vissza, miket is éltem át Floridában. Elvégre, régebben is írtam naplót és mindig megmosolyogtatott az, amikor valamilyen bajba kerültem, visszaolvasva, milyen vicces is volt a helyzet. 

Izgultam, hogy vajon hogyan is nézhet ki a szobám? Ugyanolyan, mint 3 évvel ezelőtt, vagy alakítottak rajta? Azon, hogy Citroent vettek, nem lepődtem meg, hisz én is ott voltam a megvásárláskor, csak az autót nem láthattam. Egész úton csak az ablakon át néztem az utat, a tájat. Igaz, Párizs nem sok mindent változott, de akkor is jó volt újra látni. Amikor a ház elé értünk, meglepődve láttam, hogy most már citromsárga színben pompázik a narancssárga helyett, de ez nekem jobban tetszett. Az udvaron csak annyi változás történt, hogy a kaputól egy kis járda vezetett a lépcsőig. Beléptem az ajtón, az előszobából az utam a folyosóra vezetett, ahonnan az egyik oldalról a nappaliba jutottam, a másikról a konyhába. A nappali is hasonló színű volt, mint a konyha, narancssárga. A nappali közepén egy nagy szőnyeg, rajta a kanapé, előtte pedig egy kis dohányzóasztal. Itt csak a TV változott meg, kicsit nagyobb lett, de nem is csodálkozok, hogy újat vettek, és a vásárlást leginkább nekem köszönhető. emlékszem, hogy tavaly véletlenül nekimentem, és leesett. 

Amint körülnéztem a nappaliban, a konyhát és minden más helyiséget kihagyva indultam meg a szobámba. Csukott szemmel is odataláltam volna, hiszen sokat gyakoroltuk az utat a szobámig. Amint odaértem a bordó ajtóhoz, kinyitottam.  Jó volt ismét visszatérni a régi, három éve át nem rendezett szobámba. Minden ugyanaz volt, minden bútor a helyén volt, a poszterek is ugyanazok voltak. Igen, látszik a sok Zac Efron poszteren, hogy régen odavoltam érte, most már nem igazán a kedvencem. 

- Látszik, nem nagyon rendezkedtünk. – mosolyogtam, majd leültem az ágyra. A monitor és az ágynemű volt az egyetlen új dolog a szobámban.

- Nem is akartuk átrendezni a dolgokat, hiszen így szoktad meg, amúgy sem tudtuk volna, hogy neked hogyan jó, ezért így hagytuk. Én most elmegyek, megfőzöm az ebédet. Ajánlom figyelmetekbe a sült krumplit! – kacsintott, majd el is ment. Csak Emily maradt ott velem.

- Akkor holnap már megyünk is? – kérdeztem, miközben beültem az íróasztalomhoz.

- Igen, korán reggel, úgyhogy ma szerintem már pakolhatunk. – lenézett a földre.

- Mi a baj? Örülnöd kéne, elvégre régebben mindig is ki akartunk menni Floridába. Itt az alkalom és nem is örülsz neki?

- Dehogynem, csak… mindegy, nem számít. Én most megyek a szobámba, összepakolok holnapra. – ezzel ki is ment a szobámból, behajtva maga után az ajtót. Nem tudom, miért ilyen, amikor ő is ugyanannyira várta ezt az alkalmat. Nem akartam arra várni, hogy majd ő mondja el, mert tudom, ez sosem volt rá jellemző, hogy csak úgy kiöntse nekem a szívét. Felálltam a székről, és utána mentem. Amikor beértem a szobájába, ő már a szekrényében nézelődött, mi is hozhatna el. – Tudod, a mi szerelmünk Noah-val, igaz tovább tartott, de nem volt olyan erős, mint a tiétek. És ezt be is bizonyította azzal, hogy tegnap bejelentette nyíltan és őszintén, hogy nem akar tovább a társaságomban lenni, nem kívánja tovább folytatni a kapcsolatunkat.

- Sajnálom…

- És tudod az a legszomorúbb, hogy úgy éreztem, ő az Igazi. Ő az, akivel egy életen át le tudnám élni az életemet, de mint látod nem így lett. És a legfájóbb ebben az egészben… mindent egy szemrebbenés nélkül mondott, meg sem hatotta, hogy én már a sírás határán voltam, az sem, hogy könyörögtem neki, megalázkodtam egy olyan srácnak, aki nem is szeretett engem, és erre még csak most jöttem rá. – a könnyeivel küszködött nem sok sikerrel. Másodpercek múltán ki is tört belőle a sírás. Leült az ágyra, én pedig mellé ütem és a lehető legszorosabban magamhoz öleltem. – Miért ilyenek a pasik?! Miért? – ő nem ezt érdemli, főleg nem Noah-tól.

A telefonom csörgésére ébredtem. Amikor kinyomtam, megláttam az időt: 6:30. Jesszus, legutoljára még a suli időben keltem ilyen korán, de most is furcsa volt. Álmosan kikászálódtam az ágyból, majd mire kihúztam a függönyt, anya lépett be.

-       Kicsim, siess az öltözéssel, mert egy óra és indulunk. – körülnézett a szobámban, majd egy kérdését ismét nekem szegezte. – Még be sem pakoltál? Nagyon siess! – ezzel ki is ment. Tulajdonképpen tévedett, mert bepakolásnak a fele már meg volt. Kiválasztottam, hogy melyik ruhát fogom elvinni, így már csak a csomagolás maradt hátra. 

A selejtezéssel nem is bajlódtam, fogtam mindent, és elraktam, csak egy fehér, csipkés, pántos felsőt és egy farmer térdnadrágot hagytam kint, amiben majd ma leszek. Az idő ismét tökéletesnek ígérkezik, a látszólagos időből következtetve. A Nap már sütött, és a nagy ablakomnak köszönhetően a fél szobát bevilágította. 

És a nők kedvence, a cipő következik. Igazából, mára a fehér sarumat hagytam kint. Nem vettem irgalmatlanul sok cipőt szerencsére, mert csak két topánkám van, egy magas sarkúm ünnepi alkalmakra, és két edzőcipő, a sarut is hozzászámolva. Vannak, akiknek a duplája van, de én ilyen gyűjtéssel nem foglalkozok. Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem és fél óra alatt el is készültem, a pakolással együtt. Igen, nekem két bőrönd kellett, de a ruháknak kell a hely. A laptopomat egy külön táskában fogom vinni. Szerencsére csak ruhákat kell vinni, mert az ottani házunkban már vannak bútorok. Hát, szomorú lesz itt hagyni ezt a helyet, mert megszerettem, de úgy gondolom, Floridában jobb lesz.

Nagy szerencsétlenkedéssel próbáltam vinni a két bőröndöt egyszerre, de nem nagyon sikerült. Fél útig vittem mindkettőt, de megelégelve letettem mindkettőt, és egyesével vittem le őket az ajtóhoz. Kifújtam a levegőt, majd kiléptem az ajtón. Pont most érkezett meg apa egyik barátja a kisbusszal, amivel majd ki tudjuk vinni a csomagokat a reptérre. 

A reptér felé tartva néztem a mellettem elhaladó Párizst, amit most itt kell hagyjak, de Floridába mégis jobban vágyok. Emilyn még mindig láttam a szomorúság jelét, de nem is csodálom. Noah nagyon megbántotta, de nem néztem volna ki belőle. Elvégre én is ismertem, barátok voltunk, mindig kedves volt, most meg a nővérem miatta bánkódik, pedig a szakításuk nem az ő hibája, de elhiszem, mennyire rossz érzés ez. Kiérve a reptérre kikértük a már előre megvásárolt jegyeket, aztán indultunk az ajtóhoz.