4. fejezet - "Házavató" vacsora

Sziasztok! :)
Nem bírtam ki, és meg is hoztam nektek a 4. részt, ami - bevallom - kicsit hosszabb lett, de remélem nem bánjátok. ;)
Igazán sok hozzáfűznivalóm már nincs is, csak annyi, hogy kellemes olvasást kívánjak Nektek! :)
Szóval... Kellemes olvasást! :P
Puszii ^.^

Nem tudom, miért van az, hogy minden repülőúton félek. Lehet, nem kellett volna annyi filmet néznem a repülős balesetekről. Sajnos olyan fajta lány vagyok, aki mindent elhisz, ami a filmekben történik, ott van például a „Végső állomás” c. film is. Sosem mertem elaludni a gépen, nehogy olyasmit álmodjak.

Délután 2-kor, amint megérkeztünk, taxiba ültünk, apa megmondta a címet és már indultunk is. Florida meseszép hely, már amennyit én láttam belőle. Végig a tengerpart mellett haladtunk el, az is gyönyörű volt. Sokkal melegebb itt az időjárás, mint Franciaországban, de ez egyértelmű. Behajtottunk egy utcába, ahol mindenkinek luxusháza volt. Remek, szóval egy gazdag környékre költözünk. Legalább is gazdagabbra. Azt hittem, rossz helyen álltunk meg, amikor az előttünk lévő házra pillantottam, egyszerűen hihetetlen látvány fogadott. Varázslatos volt.

És belülről sem volt egyéb. A nappali csodálatosan szép volt a fehér kanapéval, a mű kandallóval és a hatalmas ablakkal. A lépcsőről nem is beszélve. A kíváncsiság hajtott, benéztem a konyhába, ami szintén nagyon szép volt barna és krémszínekben. A lépcsőn Emilyvel együtt felszaladtunk, a hálószobánk keresésére. Apa szerint Emilyé a folyó bal oldalán, az enyém a jobb oldalon volt. Mindketten baloldalra nyitottunk be, és az a látvány elképesztő volt.

Bordó és fehér színekben pompázott az egész szoba, az ágymelletti ablakról és a nagy szekrényről nem is beszélve. Egymásra néztünk Emilyvel, és mint a kisgyerekek, egymást előzve rohantunk át az én szobámba. Benyitottunk és mindkettőnknek leesett az álla. Szerintem ez volt a legszebb szoba az egész világon, hiszen gyönyörű volt. Nem volt élénk színe, csak fehér, néhol egy kis krém és nagyon világosbarna szín váltakozott, de ez nagyon összeillett. Hatalmas ablakok tárták elém Florida táját. Előtte két kis fotel szerűség volt, egy kis dohányzóasztallal. Ugyanakkor az ablakkal szemben volt az ágy is egy nagy szőnyegen, az ággyal szemben pedig a szoba túlsó végén egy „kis” szekrény, amin a TV és egyéb dolgok díszelegtek.

- Ez nem ér, te kaptad a legszebbet! – mondta Emily, mire elnevettem magam.

- Nem azért, de a tied se semmi. Megnézzük az anyuék szobáját is? – választ nem adva rohant is a folyosó végén található ajtóhoz. A szoba már a többi mellett meg sem lepett, hiszen ez is gyönyörű volt. Fekete, barna és fehér színek váltakoztak, azonban az ablak az ágy háta mögött volt. Mellette az egyik oldalán egy nagy, a másikon egy „kisebb” szekrény volt, előtte pedig egy ülésre alkalmatos kisebb ágyszerűség volt, alatta fekete szőnyeggel.

- Ez fantasztikus. – suttogta Emily. – Ideköltözök. Átadom az én szobámat nekik. – mondta még mindig ámuldozva, én meg sem szólaltam, a szavam is elállt a látványtól.

- Ennél már csak a fürdőszoba lesz jobb. – mondtam, majd sietős léptekkel lementünk a lépcsőn, és elfordultunk az általunk még meg nem nézett helyre. Az ajtóban anyáék pakolták be a bőröndöket, amikről Emilyvel meg is feledkeztünk.

És a fürdő egyszerűen csodálatos volt. Fehér és piros színben pompázott az egész helyiség. A barna csempe nagyon jól illett a berendezéshez. Ami a legjobban megfogott minket, azaz elég nagyméretű kád.

- Örülünk, hogy tetszik. – jött be apa, majd nekidőlt a falnak. – Mára ugye még nem terveztetek semmit? Mármint késő délutánra.

- Ööö nem, nem igazán. Miért? – kérdeztem.

- Mert a mai napra egy amolyan „házavató bulit” terveztem, persze nem kell szó szerint venni. Csak Richardék jönnek át vacsorára.

- Várj, a főnököd? – lépett Emily előre. – És a családja?

- Igen, mivel ő és a cég fizette a ház felét, ezért gondolom, tartozunk annyival neki, hogy meghívjuk vacsorára, nem?

- Persze. De ez tiszta jó, legalább megismerem azt a szigorú főnököt, aki miatt néha túlóráztál. – mondta, majd szinte egyszerre megöleltük. – Tényleg csodálatos ez a ház. 

Hatalmas lelkesedéssel vittem fel a két bőröndömet a szobámba, és már neki is láttam a kipakolásnak. Természetesen a ruhákkal kezdtem, mindet egyesével a fogasra akasztottam, majd be a szekrénybe. Amikor már tele volt, és többet nem tuszkolhattam be, bezártam az ajtaját, és hálát adtam, amiért van még egy szekrény. Nem tudom, nekem otthon hogyan fért el mindegyik ruhám, de valahogy megoldottam. A szekrény alján volt egy kis ajtó, amit lehajtottam és a cipőket odatettem. 

Az a sok kis ajándéktárgyból, amiket minden kirándulás során vettem, az asztalra, a polcokra és az éjjeliszekrényre is került. Furcsa mód, a kipakolás tovább tartott, mint az indulás előtt a csomagolás. Igaz, mindennek kerestem saját helyet, de akkor is. Amikor kivégeztem mindkét bőrön tartalmát, levittem őket a lépcső mellé, ahol már az Emily bőröndjei hevertek. Gyorsabban kipakolt, mint én. Indultam vissza, hogy megnézzem, milyenné varázsolta a szobáját. Amint beléptem, megláttam őt az ágyon elterülve, és az ajtónyitódásra csak a fejét emelte fel.

- Hmm, otthonos. – mondtam, miközben körbenéztem. Odamentem, és én hátradőltem az ágyán. 

- Szerinted jó lesz itt? – tette fel az első kérdését.

- Hát, ha a szobádra gondolsz, szerintem elég jól berendezted. Ha viszont Floridára… akkor biztos vagyok benne. Hidd el, jó lesz majd az itt töltött néhány év. Utána meg valószínűleg mehetünk vissza Párizsba. – húztam el a szám. Ilyen fantasztikus hely után nem szívesen akarok majd hazamenni.

- De mégis miről beszélsz? Még csak most jöttünk ide, és te már a haza utadat tervezgeted? Ne akarj ennyire elmenni innen, mert akkor most rögtön bezárlak a szobádba, és gondoskodom az itt maradásodról. – viccelődött. Nagyon irigyeltem a természete miatt. Bármilyen rossz dolog is éri őt, mindig tud nevetni, és ha kell, fel tud vidítani másokat. Ránéztem az órára, és meglepődve pattantam fel az ágyról.

- Jézusom, már fél négy, nemsokára jönnek Richardék. Szerintem menjünk segíteni anyáéknak a főzésben. Amennyire őket ismerem, a tökéleteset akarják kihozni a vacsiból, szóval nem árt majd a segítő kéz. Gyere. – a kezemet odanyújtottam neki,”felsegítettem” az ágyról és indultunk is le a konyhába. Már hallottuk a tányérok csörömpölését. Igen, már nekikezdtek a főzésnek, éppen időben érkeztünk. 

Apa kisebb-nagyobb sikerrel a zöldségeket vágta fel, anya a húst panírozta. Akkora volt a sürgés-forgás, mint egy étterem konyhájában. A fűszerek illatát már érezi lehetett.

- Besegítsünk? – kérdezte Emily. Anya hátranézett, majd ismét a panírozásra koncentrált.

- Persze! Légyszi, kavargasd már azt ott, le ne égjen! – mutatott az egyik fazékra. Odamentem és elkezdtem kavarni, holott fogalmam sem volt, hogy mi lehet benne. Emilynek apa átadta a zöldségdarabolást, ő pedig ment elkészíteni a szószt. Igen, valószínű, hogy spagetti lesz. Az utóbbi időben elég sokat ettünk, komolyan minden héten volt, és már a könyökömön jött ki az egész, kezdtem unni, de a mai estén ettől eltekintek.

Öt óra múlt pár perccel, amikor meghallottuk, hogy csengetnek.

- Nyitom! – ugrottam. Megtöröltem a kezemet a törlőkendőbe és indultam, hogy ajtót nyissak. Az ajtóban állt Richard, mellette egy nő, aki a felesége, Susan, akinek a kezét egy kislány fogta, Lily. Még Franciaországban ismertem meg őket, de nem találkoztunk sokszor.

- Szia, Kate! – üdvözölt Susan, majd mindegyikükkel kezet ráztam, és elálltam az ajtóból, jelezve, hogy jöjjenek beljebb. – Látom, sikerült a műtét. – erre csak mosolyogtam – Gratulálok, örülök, hogy ismét látsz.

- Rich, gyertek csak beljebb! – jött ki apa a konyhából. – A vacsora már készen van, már csak arra vár, hogy megegyük.

- Csodálatos, menjünk! – mindenki bement az étkezőbe és helyet foglalt. Én is utánuk mentem. 

- Kivennéd a limonádét? Ott van a hűtőben. – mondta anya, majd indultam is. Kivettem, odamentem az asztalhoz és mindenkinek töltöttem egy pohárral. Igazából, szerettem pincérnősködni, kislányként is sokat játszottam ebéd vagy vacsora közben. Azt hiszem, van is rólam pár felvétel, amikor anya kötényét felvettem és úgy szolgáltam ki mindenkit. Sokat nevettem magamon, tényleg vicces volt.

- Chris hogy-hogy nem jött? – tette fel az első kérdést apa. Chris? Nem igazán ismerem, nem is nagyon találkoztam vele. Sosem jött a családjával hozzánk.

- Most elmentek a barátival a moziba. Komolyan, azt a kölyköt nem lehet megnevelni, rettentően makacs, mintha most élné második tinédzserkorát. Legalábbis újra. – nevetett Susan. Nem találkoztam még vele, hozzánk nem jött, és én sem voltam még az ő házukban. Mindegy, Susan elmondása szerint nem is akarok vele találkozni, ha ilyen bunkó lenne. 

Az este nagyszerűen telt. Amikor már a desszertet is elfogyasztottuk, akkor jött életem legváratlanabb kérdése, amit Richard tett fel nekem.

- Kate, egy kérdésem lenne feléd. Elvállalnád, hogy tanítod Lily-t? Tudod jól te is, miért nem mehet iskolába, ahogy Chris sem, de hozzá már vettünk fel régebben magántanárt, aki tavaly be is fejezte a munkáját. Nem kell megijedned, csak az alapdolgokra kellene megtanítanod, mint az olvasás, számolás, írás. – meglepődött arcomat látva folytatta – Ez csak azért kell, hogy ne legyen lemaradva, ha netán jövőre, vagy azután végül is elengednénk iskolába. Természetesen fizetnénk is érte. – gondolkodtam egy kicsit, de részemről rendben volt a dolog.

- Persze, örömmel. De nem kérek pénzt ezért. – ellenkeztem, nem sok sikerrel.

- Dehogynem, akkor meg én érezném magam rosszul, ha nem adnék. Akkor jó lenne neked, ha hétfőn kezdenél?

- Nekem tökéletes. – mosolyogtam. Ezeket már az ajtóban beszéltük. Amikor elmentek, Emily lefutott a laptopommal az emeletről.

- Nézd csak mit találtam! – mutatta fel nekem. Egy plakátot láttam az oldalon.

- És mit csináljak vele? – kérdeztem értetlenül, mint aki nem tudja, mit is mutat a plakát.

- Drágám, azt, hogy ma este csinosan fogsz felöltözni. Szombat van, méghozzá nemsokára este. Buli lesz a tengerparton és te elkísérsz engem. – fülig érő vigyorral mondta mindezt.

- Ó, hát persze. Első nap itt Floridában és már rögtön bulizunk. Nem túlzás ez egy kicsit? Ráadásul nem vagyok még 18. – mondtam, majd indultam a konyhába, hogy kicsit összepakoljak az asztalról. A tányérokat egymásra tettem, és úgy vittem a mosogatóig.

- De nem is kell annyinak lenned. Hidd el, már 14 évesek is lesznek ott, pedig a korhatár 16 év, mindegy, ha jönnek ki ellenőrizni, nem minket húzgálnak meg emiatt. Szóval, akkor eljössz?

- Apáék nem fogják megengedni. Majd a jövő héten.

- Na, majd meglátjuk. – letette a laptopot, és odament anyáékhoz, akik a maradékot tették el. – Apa, anya, Kate el akar menni egy buliba, de nem merem egyedül elengedni. Elkísérhetem? – ilyenkor meg tudnám fojtani. Mi az, hogy én akarok menni? Odamentem hozzá, és oldalba böktem. „Nem én akarok menni.” Súgtam a fülébe.

- Mikor lenne ez a buli? – kérdezte anya.

- Ma este. Akkor elengedtek minket? Hidd el, vigyázni fogok rá- Amúgy is meg kell ismerni a szomszédokat, nemde?

- Rendben, de ne legyetek hajnalig! Holnap reggel el kell mennünk, bevásárolni. Nem sok étel maradt. – mondta apa, miközben a TV-t kapcsolta be.

- Szuper. Akkor, 8-kor indulunk is, legyél addigra felöltözve. Ez parancs! – mutatta fel Emily egyik ujját, jelezve, hogy nem viccel. Remek, első napom Floridában, és a nővérkém máris elrángat egy tengerpart buliba. Vajon mi lesz még itt?...

És így utólag néhány kis kép :P

1.: Kate hálószobája
2.: Emily hálószobája
3.: Szülők hálószobája
4.: Fürdőszoba
5.: Konyha
6.: Nappali

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

  * * * * * * * * * * * * * *  * * * * * * * * * * * * * * *

 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

________________________________________________________

Na, hogy tetszett? :D

Véleményeket kérek!! ^.^ :)