26. fejezet - Benned bíztam, nem benne

Sziasztok! :)
Meghoztam a 26. fejezetet, és ez az a fejezet, ami után már csak egyetlen egy darab lesz, aztán.... vége. Sajnálom, de tényleg vége... az évadnak! Mert a 27. fejezet egyben befejező rész is. A második évadot kicsit később fogom kezdeni, de nem lesz olyan nagy szünet, csak két, max. három hét. Utána ismét megy minden a normális kerékvágásban. :)
Elárulom, hogy a második vadban egy új szereplő tűnik fel a láthatáron, aki nem minden esetben lesz pozitív karakter. Vagy, majd ezt Ti eldöntitek. :)
Kellemes olvasást!!!
Csók <33

/Chris/

Amíg egy viszonylag lassabb számra táncoltunk, szorosan magamhoz öleltem Kate-et, mire egy vonyítást hallottunk. Azonnal eltoltam magamtól, és a kiskutya éppen Kate karjára helyezte a fejét.
- Jól van, Chris nem akart bántani. – hajolt le a fejét Kate, közben „nyugtatta” a kutyát.
- Na, tessék, máris közénk áll. – mutattam a kis jószágra.
- Elég elvetemült, ha engem kérdeztek. – jött mellénk Alex, és már tovább is állt. Kate egy egyszerű szóval el is intézte: „hülye”. Jogos. Viszont valami nem hagyott nyugodni, így rá is kérdeztem.
- Nem tudod, miért van nyitva az ablak? – néztem Kate-re, aki megrázta a fejét. – Lehet betörtek. Ennyi ember közt észre se venni, főleg, hogy van egy pár ismeretlen is. – oldalra néztem, és a mellettünk eléggé furcsán táncoló Alexet is kérdőre vontam. Meg is kaptam a választ.
- Csak volt pár üres sörös doboz, a kuka meg tele volt, így összeszedtük egy reklámtáskába, és kilöktük az ablakon. – válaszolta, mintha ez olyan természetes lett volna.
- Behalok rajtad… - mondtam egy hangsúllyal, majd elfordultunk Alextől, aki egy lassú zenére ugrált, és tett pár erotikus csípőmozdulatot. Úgy tűnik, hogy a vodka, ami a három üvegből jelentősen elfogyott, megtette a hatását. Mindenkin.
- Ezek komolyan kidobták az ablakon a szemetet? A kertbe? – kérdezte Kate Alexékre mutatva, majd legyintett egyet unottan. – Meg kell szoknom, ugye? – bólintottam, mire beleegyezően sóhajtott egyet.
Körülbelül két zenét táncoltunk végig, amikor a kiskutyát a kanapén elnyúló Kevin ölébe tette, hogy vigyázzon rá. – gyorsan összekapkodom a papírokat, komolyan zavarnak. – mutatott le a földre, ahol az ajándékok csomagolása volt széttépve és lelökve a földre.
- Addig elmegyek egy kis italért. – mutattam a konyha irányába.
- Tudod, hogy nem rajongok az alkoholért. – egyenesedett fel, velem szembe.
- Igen, tudom, de az ital szó alatt üdítőt értettem. Vagy vizet, amit csak kérsz! Szóval? – tártam szét a karom, mire a vállamnál fogva fordított az említett helyiség irányába, közben a fülembe suttogta: - Akkor egy kevés vizet kérek. Köszönöm! – gyengén megtolta a hátamat, így el is indultam.
A konyhában elvettem a tiszta poharak közül egyet, teletöltöttem vízzel, majd egy sokkal kisebbért nyúltam, amibe viszont már kicsit erősebb italt szándékoztam önteni. percekig álltam ott az üvegek előtt, és gondolkoztam, végül a kezem megállt egynél. Oké, maradt még vodka, de egy korty nem árt meg, ugye? Amikor meg akartam fordulni, majdnem nekiütköztem valakinek. Szerencsére nem, de a pohárból némi víz került az ingemre, majdnem a fele, így a mellettem lelökött törlőkendő után nyúltam, de már megelőztek. Layla elvette, és elkezdte felitatni az ingem has-tájéki részéről a vizet. – Bocsi, az én hibám. – mosolyodott el, és próbálta keresni a szemkontaktust velem, de inkább a kezét néztem, ami még mindig a mellkasomon volt.
- Nem, semmi baj. – mondtam, lefelé tartva a fejem. – Ha megbocsátasz… fogtam meg a karját, és kikerülve indultam el ismét a flakon felé, hogy teleöntsem az immár félig telt poharat.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte, miközben közelebb tipegett hozzám, és végigsimított a karomon.
- Ööö… nem, kösz. – válaszomra sem lépett odébb, hogy utat engedjen nekem, inkább csak mosolygott rám. Azt hiszem, már itt le kellene állni. – Igen?
- Mi igen? – vonta össze a szemöldökét.
- Én esetleg segíthetek neked valamiben? - bár lehet, nem így kellett volna megkérdeznem. Hatásosabb lett volna, a mondjuk: „Elengednél?” vagy valami hasonló, de előbújt az úriember énem, ami ez esetben elég nagy bajt okozott.
- Hát… ha már kérdezted… - még közelebb jött hozzám, mindkét kezét a vállamra helyezte, úgy húzódott teljesen hozzám, az orrunk pedig már majdnem összeért, amikor…
- Bocs, de van barátnőm… - bukott ki belőlem, aminek hálát is adtam, és csak lazán kikerülve indultam ki. Vagyis indultam volna, ha nem találom szembe magam egy dühös pillantással… 

/Kate/

Az, hogy türelmetlen vagyok, általában következményekkel jár, legyen az bármilyen. Most konkrétan guggolnom kell fél méterenként egy-egy csomagolásért. Nem lenne muszáj, de nem szívesen mászok négykézláb egy koktélruhában, egy csomó ember között. Mire végre összekapkodtam az összes szemetet, már megfájdult a hátam. Összehúztam a szemeteszsák száját, és a nappaliba tett kuka mellé raktam. Lehuppantam Kevin mellé a kanapén, ő pedig félig részegen mosolygott rám. Az ölében még mindig ott feküdt a kiskutyám, aki békésen aludt. Ezen el is csodálkoztam pár pillanatig. Ekkora zenében hogy képes elaludni? Biztosan fáradt volt, ha már megvádolták azzal, hogy el fog engem szakítani Christől.
- Jó a buli? – kérdezte Kevin, álmos hangon. A szemeit már lehunyta, így biztos voltam benne, hogy nemsokára elalszik. Követi a kis háziállatom példáját, ügyes.
- Nagyon, köszönöm. – néztem rá hálásan, de ő ebből szerintem semmit nem látott.
- Ö… örülök. Mer’ sokat… foglalkoztunk vele. – mutogatott csukott szemmel a levegőbe, majd a fejét hátradöntve már horkolt is. Rendben, Kevin kiütve. Felálltam, és indultam a konyhába, de még a falnál Emily félrehúzott.
- Ne. Menj. Be. – tagolta el lassan, suttogva a mondatot, amit alig hallottam, leginkább a szájáról olvastam le. 

- Miért? – nem válaszolt a kérdésre, csak a konyha irányába mutatott, mire óvatosan kinéztem, és láttam, ahogyan Layla Chris előtt állt, és… törölgeti az ingét? – Mit csinálnak? – kérdeztem. Azt hiszem, inkább magamtól. Próbáltam nem félreérteni a helyzetüket, de… nem nagyon ment.
- Azt hiszem egyértelmű. Valaki nagyon nyomul. – értette ezt Layla-ra. – És valaki pedig nagyon hagyja. – ezt pedig Chris-re. És milyen igaz volt. – Kate...
- Látom. – sóhajtottam, mire Emily felegyenesedett, megfogta a vállam, és magával szembe fordított.
- Akkor miért nem mész már oda? – mutatott hátra.
- Bízok Chrisben… - néztem ismét be, ahol az előbbi távolságnak már nyoma sem volt. Layla szorosan Chrishez simult, és a csók sem volt már messze…
Itt szakadt el nálam a cérna, nem bírtam tovább, sírva szaladtam fel a lépcsőn. A hangos zene miatt szerencsére nem is vették észre. Becsaptam magam mögött az ajtót, akár egy kamasz, és az ablakon keresztül néztem ki a tengerpartra, amiből nem sok látszott. Hogy ez miért volt legalább egy kicsit megnyugtató? Fogalmam sincs. Kihúztam az erkély ajtaját, és kisétáltam. A levegő nem volt hideg, kellemes idő volt kint. Nyolc óra körül lehetett, talán kicsit több, így még látszódtak a Nap utolsó sugarai a víz fölött. Amint rátámaszkodtam a korlátra, előtört belőlem a zokogás.

/Emily/

Kate után akartam menni, de még a lépcsőnél megálltam, és visszafordultam. Ezt nagyon nem fogja megúszni. Dühösen sétáltam be a konyhába, mire szembe találtam magam Chrisszel, aki ledöbbenve nézett rám. Mögötte Layla mosolygott elégedetten. Képes lett volna rá? Megcsókolta volna?
- Én most megyek… - tipegett el mellettem Layla. Közel voltam hozzá, hogy egy kicsit megtépjem.
- Jobban teszed. – mondtam, majd miután kiment, ismét Chrishez fordultam. – Mégis mi a francot képzelsz te magadról? – mintha meg sem hallotta volna, nézett mögém.
- Hol van Kate? – ki akart kerülni, de a mellkasára téve a kezem, toltam vissza.
- Ezt nagyon nem fogod megúszni, remélem, tudsz róla. – néztem mélyen a szemébe, mire letette a két poharat, és dühösen szembe fordult velem.
- Szerinted én tehetek róla? Egyáltalán láttad az elejét? – csak bólintottam, és keresztbefontam a karom a mellkasom előtt. – Remek! Akkor tudhatod, hogy nem én kezdtem. És a végét?
- Nem, tudod, nem volt kedvem végignézni, ahogy enyelegtek a konyhánkban.
- Enyelgünk? – kérdezett vissza, azt hiszem, még idegesebben. – Nem csókoltam meg, Emily! Elhúzódtam, és ezzel én fejeztem be az egészet. Arról, hogy ő dobott engem valamiért, ami nem is az én hibám, majd vissza akar szerezni, vagy tudom is én, mi a szándéka, nem én tehetek! – emelte fel a hangját, mire a vendégek fele mind felénk kapta a fejét, és lefagyva figyelték a jelenetet. Oldalra tekintve megvontam a vállam, és kérdőn néztem rájuk, mire visszafordultak, de tudtam, hogy még midig hegyezik a fülüket.
- Azt nehogy beadd nekem, hogy semmit sem éreztél, amikor hagytad, hogy valamit töröljön az ingeden, közben meg jól hozzádörgölődzik. – kezdtem el ismét, immáron halkabban.
- Képzeld el, és bármilyen hihetetlen is, de az égvilágon semmit. Tudod, hogy Kate-et szeretem…
- Ja, most aztán be is bizonyítottad neki. – mosolyodtam el gúnyosan, mire ijedten nézett rám.
- Ő is látta? – meg sem várva a választ, gyorsan kikerült, és szemével pásztázni kezdte a tömeget. Amikor megbizonyosodott róla, hogy Kate nincs köztük, elindult balra, majd fel a lépcsőn. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Utána akartam menni, de megtorpantam. Annak mégis mi lenne az értelmes, ha én is ott lennék? Különben sem rám tartozik a kapcsolatuk, csak szívesen leszidom Christ, ha kell. Körbenéztem, és láttam Kevint, ahogy a kanapén elnyúlva alszik, a kiskutya pedig az ő ölében ugyanezt teszi. Rokonlelkek…

/Kate/

Ennyit a nagy bizalomról. Meddig állhattam kint az erkélyen? 10, 20 vagy esetleg 30 perc? Mindegy, nem is érdekel, de jobbnak láttam visszamenni, mert még a végén elkezdenek keresni. A tükörben gyorsan ellenőriztem magam. Hát, kicsit nyúzott arccal nem lesz annyira vészes lemenni. Csak úgy nézek ki, mint aki sírt. Szuper.
Megindultam, de pár lépés után meg is álltam, mert valaki elém állt, így hátrálnom kellett pár lépést.
- Miért vagy itt fent, Kate? – lépett beljebb a szobámba.
- A mosdóba jöttem, miért? – mutattam a fürdőszoba felé, mire oldalra döntötte a fejét, én pedig egy mosolyt erőltettem az arcomra, holott biztosan felpofoztam volna, vagy valami ilyesmi. Layla nem igazán ismeri az illemet, simán leült az ágyamra, és keresztbe tette a lábát.
- Csak hiányoltalak a bulin. Egyébként szép a szobád. – nézett körbe, miközben elismerően bólintott. – Biztosan jól vagy? – kezdte el ismét fürkészni az arcomat.
- Persze, csak kezdek fáradt lenni. – legyintettem.
- Azért remélem annak ellenére, hogy fáradt vagy, vigyázni fogsz a pasidra. Eléggé elkallódott, ha érted, mire célzok. – aha, témánál vagyunk.
- Bízom benne, hogy nem csinál semmi őrültséget. – habár a bizalom enyhén szólva alábbhagyott.
- Szerintem nem kéne. – rázta meg a fejét, majd kiindult a szobámból. Amint a küszöbhöz ért, Chris is abban a pillanatban jelent meg az ajtóban. Lassan, kecsesen sétált el mellette, és mikor eltűnt a folyosón, a fiú beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Mikor már kellő távolság volt köztünk, a kezemet ökölbe szorítva tettem a mellkasára, ezzel megállítva őt.
- Minden oké? – kérdezte, lejjebb hajolva hozzám, hogy a szemünk egy magasságba legyen, de én csak a szőnyeget néztem.
- Maradj, Chris… - már erősebben tartottam, mert közelebb akart jönni.
- Megbántottalak valamivel? – ez volt az a pont, ahol már tényleg nem bírtam tovább.
- Hogy megbántottál-e? Tudod, ha megcsókolsz egy másik lányt, miközben barátnőd van, aki ráadásul én vagyok, talán jogom van megsértődni, nem? Bár lehet, hogy tévedek, és te bármit megtehetsz azokkal, akik kötődnek hozzád. – mondtam ki egy szuszra, és igaz, hogy minimálisan megkönnyebbültem, mégis ott volt a gombóc a torkomban, ami pedig akkor nőtt még nagyobbra, amikor néhány másodperc után ismét ránéztem. Sehol nem volt már az ártatlan pillantás vagy egy kis mosoly a szája sarkában. Ezek helyét már a düh vette át. Tekintete idegesen cikázott a szemeim között, majd hosszan kifújva a levegőt egyenesedett fel.
- Tudod, hogy nem csaltalak meg, és soha nem is foglak. – az, hogy nem válaszoltam, talán dühítette, vagy csak szimplán fárasztotta, de láttam rajta, hogy a türelme valóban fogytán van. Emily biztos beszélt vele.

- Akkor mit csináltatok a konyhában? Laylaval… - kérdésemre nem válaszolt azonnal, még pár pillanatig tartotta a szemkontaktust, aztán teljesen közel jött hozzám, olyannyira, hogy átölelve a derekamat magához húzott. Ellenkezni akartam, de… nem tudtam. Mint aki megfagyott, ott álltam az ölelésében.
- Meg akart csókolni… - lehunytam a szemem, és úgy vártam a folytatást – de nem engedtem neki. – itt már ismét ránéztem, amire elmosolyodott, és folytatta. – Azt mondtam neki, hogy van barátnőm, és faképnél hagytam, csak pont akkor botlottam bele Emilybe, aki rendesen leszidott. De megérdemeltem.
- És előtte?
- Mondtam neked, hogy kimegyek vízért. Így is tettem, csak még pár percig ott álltam az italok előtt, és próbáltam magamnak választani egy… ütősebb folyadékot, mint a víz. Találtam is… - itt valamiért elkezdett mutogatni - és amikor megfordultam, Layla előttem állt – elhúzta maga előtt a kezét, mint aki varázsol - én pedig a hatalmas ijedtségben magamra öntöttem a vizet. – bólogatott. Kérdezni akartam, de megelőzött. – El akartam venni egy törlőkendőt, de ő megelőzött, és elkezdte felitatni a vizet az ingemről.
- Akkor ennyi? Nem történt semmi az égvilágon?
- Nem. – rázta meg a fejét, és a széles mosolyától nekem is jobb kedvem lett. – Már csak egy dologra lennék kíváncsi. Vajon még mindig itt van?
- Nem tudom, de nagyon remélem, hogy nem. Itt is közel álltam ahhoz, hogy a hajába ragadjak vagy valami ilyesmi. – mondtam, mire nevetve adott a fejemre egy puszit.
- Szerintem nem csak tőled kapott volna. Emily is úgy nézett rá, mint aki éppen ölni készül, komolyan, ott kezdtem félni tőle. Magamban imádkoztam, hogy rám ne nézzen úgy, de nem sikerült elkerülnöm. – szorosan megöleltem, de ezt a romantikus vagy egy kicsit is romantikus pillanatot Alex őrült zeneválasztása szakította félbe. Amint felcsendült az „I love Rock ’n’ Roll”, Chris már a homlokát fogta, nekem pedig eszembe jutott valami.

- Komolyan jobban fogunk járni, ha elindítunk egy online rádiót. Egyszer pop egyszer meg rockzene megy. Igazán eldönthettétek volna, hogy akkor most mi legyen. Az egy dolog, hogy mindet meg lehet hallgatni, de erre mégis hogy fogunk táncolni? – néztem fel rá, de ő csak egyenesen, összevont szemöldökkel meredt előre, az ablak felé. Én is abba az irányba néztem, de csak egy narancssárga foltot láttam a lámpa miatt. Lekapcsoltuk a világítást, és akkor tisztult ki a kép. A másik utcában tűz ütött ki az egyik házban. Azt hiszem, hogy ott egy férfi és a felesége lakik, remélem ki tudtak menekülni onnan.
- Gyere. – fogta meg a kezemet Chris, majd futni kezdtünk, le a lépcsőn, ki az ajtón egyenesen a lángoló ház felé, nyomunkban még pár emberrel. Út közben tárcsázta a tűzoltókat, akik perceken belül oda is értek. Távolról figyeltünk mindent, és ahhoz képest, hogy este volt, eléggé meleg volt a levegő, így még ez is rásegített. A ház tulajdonosai szerencsére sikeresen kimenekültek, azonban a tűzoltóknak elég gondjuk volt a tűz eloltásával. A víz a csőből nagyon gyengén folyt. Igaz, közelebb mentünk hozzájuk, de nem kellett volna.
- Gyere fiam, segíts egy kicsit! – mutattak a mellettem álló srácra, aki a hirtelen megszólításra összerezzent, ezzel kicsit megszorította a kezem. Körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, valóban hozzá beszélnek, és pillanatokon belül már a tűzoltók mellett állt. Hogy én miért kezdtem el abban a pillanatban aggódni érte, az egy jó kérdés. – Ezt itt – mutatott az egyik férfi egy karra – teljes erődből nyomd le, ha szólok, oké? – bólintva jelezte, hogy megértette, majd két férfi megfogta a cső végét, egy pedig az elejét, kiáltottak, Chris pedig teljesen rátámaszkodva nyomta le a kart, amiről az egyik keze le is csúszott, a csőben pedig nagy lendülettel indult el a víz. A kocsit megkerülve jött oda mellém, miközben az egyik kezét szorosan fogta.
- Mi történt? – léptem hamar elé, és gyengén szétnyitottam az ujjait, majd megláttam az elég mélynek kinéző vágást a tenyerében.

 - Tudod, ez egy eléggé mély seb, és halálos. Nincs sok esély a túlélésre, és már csak a remény maradt, tehát, imádkozzunk! – hajtotta le a fejét, és összekulcsolta a kezét, mint aki tényleg imádkozik.
- Ne szórakozz! Gyere! – ragadtam meg a kezét, mire felszisszentem, de nem fordultam meg, csak húztam egészen a házunkig. Még egyszer utoljára visszanéztem, a lángok már sehol sem voltak, a ház pedig feketén állt továbbra is, elég instabilan. Beléptünk a házba, és nagy megdöbbenésünkre Layla ült a nappaliban, keresztbe tett lábakkal, és amint meghallott minket, felpattant, és elém jött.
- Nem zavarok sokáig, és már itt sem vagyok, csak ezt akartam odaadni neked. - nyújtott felém egy fehér borítékot, majd kikerült minket, és becsukta maga mögött az ajtót. Tekintetemet ismét a csomagra futtattam, aztán a konyha felé néztem, és elindultam a kötszerért és a fertőtlenítőért. Feltéve, ha lesz itthon.
- Megnézed, mi van benne? – jött utánam Chris.
- Nem. – válaszoltam tömören, és kettétéptem a borítékot, remélve, hogy valóban csak papír van benne. Könnyen ment, két részre szakadt, én pedig ledobtam a pultra. – Nem nagyon érdekel, hogy mit írt. – vontam meg a vállam, és amikor nem találtam a szekrényben az elsősegélydobozt, a fürdőbe indultam. Ott a tükör fölötti szekrényt kinyitottam, és kivettem a dobozban lévő kötszert. A gézre öntöttem a fertőtlenítőből, és amint a sebéhez ért, amit közben leöblített vízzel, felszisszent, és elrántotta.

- Hideg… - szorította össze a száját, én pedig nevetve fogtam meg a kezét, és húztam közelebb. Gyorsan le akartam fertőtleníteni, de láttam a csuklóján, ahogy kidudorodnak az erek, biztosan fájt neki, de ezt most ki kell bírnia. Amikor ezzel végeztem, a gézre kentem egy minimális fertőtlenítő kenőcsöt, majd körbetekertem a sebén, és az elsősegélynyújtásomat jutalmazta is. – Köszönöm. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd a számra, de szét is rebbentünk, mert az ajtó szinte kicsapódott, és Emily futott be.
- Igen, tudom, hogy most is utáltok, de nagyon muszáj, lenne összetakarítani. Anya nemsokára itthon van. Most jutott eszembe, hogy 10 órakor jön haza, és nem 11-kor. Gyerünk, gyerünk! – tapsolt kettőt a tenyerével, és már el is tűnt.
- Esküszöm, hogy hozzánk fogsz jönni. Ott biztosan nem lépnek be az ajtón azzal, hogy takarítani kell. – húzta el a száját Chris, amikor visszanézett rám. – De már mindjárt tíz? Mennem kell… - indult volna ki az ajtón, de megfogtam a karját, és visszahúztam.
- Nem, nem, nem. Itt maradsz, és segítesz nekünk, ha már egyszer te csináltad. – egy beletörődött sóhaj után le is mentünk. Alex már segédkezett is, Kevin pedig ott botorkált a nappaliban, és értetlen fejjel nézett mindenkit, aki kicsit nekiment, mert útban volt. Szegény, az alkohol hatása még nem ért véget, és egy ideig nem is fog. Elvettünk egy-egy szemeteszsákot, és kezdtük összeszedni a szemetet a földről, a bútorokról, vagyis mindenhonnan. Láttam, hogy mindenki megszállta a legrumlisabb helyet, így nekem maradt a konyha. Nos, az sem volt szebb környezetben. Volt, ahol még törött poharat is találtam, azt összesöpörtem, és a kukába dobtam. Az italokkal egyelőre nem tudtam mit kezdeni, így azok egy helyet kaptak a pulton. Majd a többiek gondoskodnak róluk. Amikor töröltem az asztalt, megláttam a ledobott borítékot. Igen, tudom, hogy ostobaság, amit csinálok, de a kíváncsiság hajtott belülről, így az elszakított részén keresztül kihúztam a fehér lapot. Vagyis csak az egyik oldalán volt fehér, a másikon egy fekete-fehér kép szerepelt. Összesen három ilyen képet tett bele Layla a borítékba, és az eltépett darabokat összeillesztettem, és… nem láttam mást, mint fotókat Chrisről és egy szőke lányról. Egy kép, amin a fiú éppen kilép a kapun, egy, amin megpuszilja a lány arcát és a harmadik, amin a derekát átölelve terelte be a házba. Akkor mégis igaz lett volna? Vagy Chrisnek volt igaza, és ő valóban az unokatestvére? 

- Mit csinálsz? – hallottam meg a hangot a hátam mögül, mire egy pillanat alatt összegyűrtem a képeket, és a hátam mögé rejtettem.
- Takarítok. – mutattam szét egyik kezemmel, de Ő a hátam mögé nézett.
- Kate…
- Kidobtam! – szóltam, és így is tettem. A képek a kukában végezték, a borítékkal együtt. Nem tudom, hogy volt-e valami kis levél a csomagban, de nem is érdekel. Oldalra döntött fejjel nézte a kis akciómat, majd közelebb jött.
- Csak el akartam mondani valamit, ami talán fontos. – megfogva a kezemet folytatta – El kell utaznom. Apa hívott, és utána kell mennem Columbus-ba. Egy hétig lennék oda, utána már mindketten visszajönnénk.
- De neked miért kell elmenned? – kérdeztem, és reméltem, hogy itthon marad. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Mert egy idő után rám száll a cég, és a mostani utazás során tudnék meg róla a legtöbbet, mert bevallom, eddig nem nagyon foglalkoztam vele. – mosolyodott el halványan. – Holnap után indulok, és nem az utolsó pillanatban akartam neked szólni.
- Oké. – válaszoltam, és próbáltam valami életkedvet a hangomba erőltetni, de nem ment. Egy hétig nem fogom látni? Oké, nem egy hónapra vagy egy évre utazik el… de lehet olyan lesz.
- Ha hazajöttem pedig majd elmegyünk valahova, rendben? – hajolt lejjebb. Bólintottam. Ezzel a kérdéssel akart felvidítani, ami, megjegyzem, sikerült is. Az esetleges randi gondolatától megint boldog voltam.