27. fejezet - See you again (ÉVADZÁRÓ)

Sziasztok! :)
Igaz, hogy vasárnapra ígértem a fejezetet, és már egy órával a hétfőben vagyunk, de tényleg sajnálom. Főleg úgy, hogy volt egy kisebb balesetem a füzettel, amibe írtam eddig, ez egy eléggé rövid, nyomi fejezet lett, ami nem éppen megfelelő az évad lezárásához, de remélem, azért valamennyire elnyeri a tetszéseteket. :)
Kellemes olvasást!
Csók <33

A házban szerencsére időben összepakoltunk, és furcsa mód, Kevin is besegített, mert amikor már majdnem végeztünk, Alex ráöntött egy pohár vizet, így egyből fel is pattant a kanapéról, és azonnal veszekedni kezdett Alexszel. Igaz, hogy vicces volt hallgatni a veszekedésüket, de csak hárman, illetve ketten takarítottunk. Emily és én. Chris leginkább nevetett rajtuk.
Muszáj volt megörökítenem ezt a képet, így átvéve Emily posztját, fogtam az asztalra letett kamerát, és lefotóztam őket. Hát, nem lett valami gyönyörű kép: Emily kezével már félig takarta az arcát, Alex mutogat a nappalira, Kevin pedig nem is törődve vele elsétált, így el is mosódott. Azt hiszem, a legjobban Chris sikerült, ahogy félig felvont szemöldökkel fordul felém, csípőre tett kézzel, kicsit nyitott szájjal, mert éppen beszélt. 

Ekkor jutott eszembe az, hogy még az ideköltözésünk előtt úgymond fogadalmat tettem, hogy egy csomó képet fogok készíteni, legyen az bármi. Nos, most eljött az ideje, hogy majd az előhívott képekből több album is tele legyen.
Mint valami lesifotós, megálltam a pult mögött, feltettem a kamerát a tetejére, és úgy készítettem pár képet. Mondhatni egészen jól sikerültek a csoportképek. Igaz, Emily előtt nem kellett volna mutogatnom a kamerát, mert már késztetést érzett arra, hogy lefotózzon valamit vagy valakit. Nos, a választása rám és Chris-re esett, így ha akartuk, ha nem, be kellett állnunk valahova, és úgy maradni pár másodpercig, amíg nem kattan a gép, és nem vakuzik.
Persze ezt ő sem úszta meg. Lehet, hogy még csak alakul a dolog, de ugyanúgy beállítottuk őt és Alexet, és készítettünk róluk képet. Úgy tűnik, bele fogok esni abba a korszakba, amibe régebben Emily is. Minél több képet akarok, választok, és ami tetszik, előhívatom. Vajon kinek fogok így az agyára menni?

/Layla/

Talán messzire mentem azzal, hogy odaadtam Kate-nek a képeket? Nem, hiszen joga van tudni. Meg kell tudnia, hogy az a pasi, akit annyira szeret, nem is olyan ártatlan, sőt! Lehet, hogy hiba volt széttépni a képeket, de szerintem egész jól kivehető rajta Chris és a szőke liba. Vajon hinni fog nekem? Biztosan nem, mert Chris és Emily biztosan beszéltek vele. Különben is, a nővére miért szól bele abba, ami csak hármunkra tartozik? Ennyire ne próbálja fenntartani a jó testvér látszatot. Alexről is tudnék mit mesélni, de ők még nem tartanak ott, hogy elmondhassam. Majd ha már kellőképpen megszeretik egymást, akkor.
Jogosan nevezhetnek rosszmájúnak, de nem akarok rosszat. Egyszerűen csak lerántom a leplet a srácokról, mert ezek a lányok túlságosan is naivak ahhoz, hogy észrevegyék: van rajtuk kívül valaki más is, de ezt még egyelőre titokban tartják. Persze nem sokáig, mert én már tudok.

Pletykás lennék? Lehetséges, de nem érdekel. Inkább az igazság, mint a kegyes hazugság. De vajon meddig kell elmennem ahhoz, hogy szakítsanak? A barátaim többsége elpártolt mellőlem, pontosan az ilyen tetteimért, de meg kell tudniuk, előttem semmi nem marad titokban. Aki fontos nekem, azt megvédem, pont az elől védek meg valakit. Egy emberre számíthatok még: Kevinre. Igaz, ő is Chris barátja, de tudom, hogy tetszem neki. Igazából ezt én magam sem értem. Túl sok időt tölt együtt a három srác, és még eddig nem esett volna szó rólam? Kevint kiábrándíthatták volna belőlem, de nem tették. Vagy nem is érdeklem őt, és eddigi megfigyeléseim mind rosszak voltak? Nem hinném, de vele ráérek később foglalkozni. Talán még jó lesz egy kis kémkedésre vagy valami hasonló.
A legfőbb gondot jelen pillanatban Kate és Chris kapcsolata jelenti. Nem lehet igaz, hogy ez a lány nem veszi észre: Chris csak kihasználja. Pontosan ezért adtam oda Kate-nek a még nekem küldött képeket, hogy nézze csak meg, nem hazudtam. Két eshetőség van: vagy kidobja, de akkor felesleges volt szenvednem az összeragasztással, vagy pedig megnézi, és akkor talán sikerül az, ami terveztem.
Tudtommal Chris elutazik egy hétre. És ha akkor beszélnék Kate-tel? Talán meg tudom győzni egy-két dologról, és felnyithatnám a szemét a szívszerelme kapcsán. Csak még azt nem tudom, hogy hajlandó-e szóba állni velem, mert Emily azóta biztosan mesélt neki a konyhás dologról. Mindegy, egy próbát meg fog érni. Csak előbb Chris menjen el.

Az utazás napja – Hajnali 4:30 - Kate

Nagy kínszenvedések árán felbírtam kelni, és elhallgattattam a telefonomat, mert megállás nélkül csak szólt belőle teljes hangerővel a zene. Beállítottam még tegnap délután, hogy keltsen fel, mert megbeszéltük Chris-szel, hogy el fogok tőle köszönni. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, és azzal bevilágítva a szobámat, előkerestem egy normális ruhát. Egy farmer és egy kockás ing mellett döntöttem.
Gyorsan letusoltam, ami össz-vissz 20 percet vett igénybe hajmosással együtt, és ez nálam rekord. Ha álmos az ember, gyakran megtesz olyan dolgokat is, amiket ő maga sem ért, hogy miért csinálta. Nos, ez velem is így volt, mert valamilyen oknál fogva fehérneműbe álltam be zuhanyozni, és már majdnem végeztem, amikor észrevettem.
Ez egyébként nem is olyan nagy baj, mert mosva lesznek, de a hajam is vizes lett, ezért nem is érdekelt, azt is kimostam, eléggé gyorsan, pedig nem terveztem. Felöltöztem, majd megszárítottam a hajam, és csak akkor vettem észre, hogy már öt óra, Chris biztosan itt van. Hatkor megy a gépe, még szerencse, hogy tegnap bepakoltunk. 

~ Amint kinyitotta nekem az ajtót, meglepődve néztem körbe. Nagy kupira és szeméthegyre tippeltem, és meg is kaptam, csak kisebb változatban. Néhány ruha a földön, az ágyon vagy az asztalon, a TV előtti kis dohányzóasztalon kapásra hat poharat számoltam meg, egy tányér az ágy mellett a padlón (?) és egy bőrönd pont a szoba közepén.
- Igen, ez az én szobám. Szép, nem? – nézett először körbe, majd rám. Zavartan felnevettem.
- Öhm, de… nagyon szép. Nem akarlak megbántani, de Greta itt milyen gyakran szokott takarítani? – kérdésemre csak mosolyogva megrázta a fejét, és átölelt.
- Hidd el, hogy Greta, apa és Susan ide akkor jöttek be utoljára, amikor újrafestettük. Vagyis tavaly. Azóta csak az ajtóban megállnak. Lilyt szokás szerint nem érdekli, ha már ellepi a sok ruha és a szemét, boldogan ugrál a szobámban. Tudnám miért, nála is van ágy, azon ugrálhatna, de nem, neki jobb az én szobám. – láttam rajta, hogy elgondolkozik pár pillanatra, majd megrázva a fejét, nyúlt a bőröndjéért. – De most… pakolnom kell. Addig ülj csak le… valahova. – nézett körbe, majd felkapta a ruhatömeget valamiről, és így nyilvánvalóvá vált számomra.

- Á, szóval az egy ágy! – mondtam ki hangosan, amire éppen gondoltam, de szerencsére nem vette zokon, mosolyogva kezdte el bepakolni a cuccait a bőröndbe. – Segíthetek valamiben? – gondoltam itt a pakolásra.
- Hát, ha idedobnád nekem azt… ott… - mutatott az ágya támlájára feldobott pólóra és nadrágra. Amikor azokat levettem, a kezemre esett egy zokni és egy… alsó is. Lehunytam a szemem, és úgy fordultam Chris vissza, és felé nyújtottam a ruhadarabokat. – Ó, öhm… köszönöm. Nem akarod megtartani? – nyújtotta vissza felém a bokszert. De én csak mosolyogva megráztam a fejem, és beteljesítettem azt a régi vágyamat, amit már a belépésnél éreztem: végigdőltem az ágyon. Nagyon kényelmes volt, és még úgy maradtam volna egy kis ideig, de késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemem, mert az ágy besüppedt a két oldalamon. Amint megtettem, Chris arcát láttam magam előtt, ahogy az arcomat pásztázza.
- Mi a célod? – közelebb hajolt, az ajkunk már összeért, de nem csókolt meg, megállt ebben a pozícióban.
- Az, hogy maradj. – mondtam ki, és ezzel egy időben én hajoltam közelebb, így egy szájrapuszi után felemeltem az egyik karját, hogy kimásszak alóla, így ő az ágyra dőlt, én pedig odamentem a bőröndhöz, és kiemeltem belőle egy tubus hajzselét a sok közül. – Mégis minek neked ennyi zselé? Ennyit szerintem a bátyám nem használt egész életében.
- Tudod ez itt – mutatott a hajára – nem magától áll be ilyen tökéletesre. – mosolyogva ingattam meg a fejem, és visszaültem az ágy végébe, ő pedig felállt, elém jött, és megfogta a kezem. – Biztosan nem akarsz velem jönni?
- Sajnos nem mehetek. – sóhajtottam – Még mindig tanítom Lilyt, és holnap délután ismét megyek hozzá. Rá két napra megint, és ennyi óra nem maradhat el. – rántottam meg a vállam.
- Hmm, milyen kötelességtudó vagy. – puszilta meg a homlokom, majd ismét a bőröndjéhez sétált, és folytatta a pakolást. ~

 
Kopogásra lettem figyelmes, így gyorsan lecsatoltam a kiálló hajszálakat, és egy pillanatig ellenőriztem a copfom, és már oda is pattantam az ajtóhoz. Amint kitártam, azonnal át is öleltek, amit viszonoztam.
- Kész vagy? – válaszként bólintottam, és már ki is léptem a fürdőből. Chris már megindult az erkélyajtó felé, de megfogtam a karját.
- Ugye tudod, hogy van rendes ajtónk is, nem kell az erkélyen át távoznod? – céloztam itt arra, hogy most nem ott fog kimenni, ahonnan bejött. Halkan lépegettünk le a lépcsőn, és óvatosan mentünk ki az ajtón. Eddig minden rendben volt, csak amikor Chris fel akarta venni az ajtóban a pulcsit, véletlenül leütötte a kis szekrényre letett poharat, így az nagy csattanással ért földet, darabokban. Gyorsan bezártuk az ajtót, és sietve mentünk ki az autóhoz.
- És hogy mész haza? – kérdezte egy-két perc elteltével. Fáradtan fordítottam el a fejem.
- Busszal. Negyed hétkor jönni meg fog állni egy, megnéztem! – emeltem fel az ujjamat, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
- Szerintem nem szükséges. – mosolyodott el, de nem értettem, mire céloz. Legyintett, jelezve, hogy majd rájövök. Oké.
Hunyorogva néztem ki az ablakon az utcára, ahol már szállingózott néhány ember. Talán még az időjárás is megérezte, hogy ez egy elég szomorú nap, így elkezdett esni. Szuper, pont ez hiányzott, amikor még esernyőt sem hoztam.
Elég nyúzott arccal nézhettem ki a fejemből, mert egy meleg kéz érintését éreztem a térdemen. Oldalra pillantottam, és Chris gyönyörű, féloldalas mosolyába ütközött a tekintetem. A kezemet összekulcsoltam az övével, így utaztunk tovább.
A telefonom rezegni kezdett, így előkotorva a táskámból fel is vettem, de nem szólt bele senki. Kezdett az agyamra menni, amikor kb. 20 másodperce mondhatni a saját telefonommal beszélgetek, aztán meguntam és letettem. Meg akartam nézni a telefonszámot, de rejtve volt, így nem tudtam.
- Ki volt az? – kérdezte Chris, még mindig az utat nézve.
- Nem tudom. Nem szólalt meg. De... ez furcsa. – összevont szemöldökkel emeltem feljebb a telefonomat, úgy néztem a híváslistát. – Tegnapelőtt kerestek kétszer ugyanarról a számról. 49-es körzet, az melyik ország? – néztem Chrisre.
- Németország. Ott van ismerősöd? – nézett ő is rám.
- Tudtommal nincs. Mindegy, ha akar valami, majd felhív megint. – vontam meg a vállam, majd fejemet ismét az ülés fejtámlájának döntöttem. Fáradt voltam, de inkább csak letört. Az egy dolog, hogy nem több hétre utazik el, de akkor is olyan lesz. Aj, már hiányzik.
Kiszálltunk a kocsiból, vagyis ő rendesen kipattant, én pedig próbáltam kimászni belőle, mert az álmosság nagyon kezdett eluralkodni rajtam. 

- Mi lesz a kocsiddal? – mutattam a járműre, mire a kezembe nyomta a kulcsokat, de én csak megráztam a fejem. – Nincs jogsim, és vezetni sem tudok. Nehogy rám bízd! – erre csak felnevetett, és a vállamnál fogva megfordított. Akkor pillantottam meg Alexet, aki napszemüvegben, kapucniban gyalogolt felénk.
- Hali. – mondta, majd zsebre dugott kézzel meredt maga elé. Ő is biztosan álmos, és meg is értem.
- Alex majd hazaviszi a kocsit és téged is, emiatt ne aggódj! – simított végig az arcomon, majd elindultunk befelé.
- Én addig elmegyek kávéért, különben állva fogok elaludni. – hadarta el Alex, és már el is tűnt.
A reptéren Chris odament egy hölgyhöz, akitől a nevére lefoglalt jegyet kérte el, majd leültünk két székre, úgy vártuk a fél óra múlva induló járatot. Közben Alex is megérkezett, három pohárral a kezében. Nem nagyon rajongok a kávéért, de a mostani állapotomat tekintetbe véve, nagyon is jól fog jönni.
Amikor bemondták a járat nevét, amivel Chris fog utazni, mindhárman felálltunk, én pedig szembe fordultam Chrisszel, aki szorosan átölelt.
- Vigyázz magadra, rendben? – suttogta a vállamba temetkezve.
- Te is, oké? – arcomat a mellkasába fúrtam, úgy öleltem meg a lehető legszorosabban. – Jó utat! – mosolyodtam el halványan.
- Bizony, jó utat! – hallottunk meg egy hangot a oldalról, mire szétrebbenve figyeltük a mellettünk álló személyt. Chris összevont szemöldökkel méregette a srácot, nekem pedig a döbbenet és az ijedtség ült ki az arcomra. Az nem lehet, hogy ő tényleg itt van. Nem lehet, hogy utánam jöjjön. Nem ronthatja el az életemet, mint ahogy azt három éve tette.
- Szia, Kate! – mosolyodott el, és zsebre vágta a kezeit, mire Chris szorosabban kulcsolta össze a kezét az enyémmel.
- Mit keresel itt, Scott?