25. fejezet - Buliszervíz

Sziasztok! :)
Meghoztam a 25. fejezetet, ami hosszabbra sikerült az eddigieknél, de remélem senki nem bánja. ;)
Kellemes olvasást! :)
Csók <33

/Chris/

Alexet és Kevint még ebéd után felhívtam, hogy lassan kezdjenek készülődni. Előtte persze még beavattam őket a tervembe, amivel Emily bízott meg. Em küldött egy SMS-t, hogy most fog beszélni Kate-tel, én el is indultam, út közben felvettem a srácokat is. A házuktól a lehető legtávolabbi helyen parkoltunk le, és amikor a kocsi kigördült a bejáróról, majd kihajtott a kanyarban, kiszálltunk az autóból, és futva mentünk a házig.
- Nem mintha nem lehetne autóval odamenni. – lihegett Alex.
- Elpuhultál, haver. És nem, nem lehet, mert vissza is jöhetnének, aztán Kate meglátja a kocsit. – magyaráztam, és jobban futni kezdtem, mert az órámra nézve elég kevés időnk volt. Bevásárolnak egy óra alatt, max. Azután hazajönnek, mi meg megszívtuk.
- Hát, halljátok, nem tök mindegy, hogy a kocsit látja meg a ház előtt vagy minket bent a házban? – kérdezte Kevin, ezzel bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Mi el tudunk bújni, de a kocsival mi lenne? – ezután már nem is szóltak. Amint beestünk a kapun, kikerestem a pótkulcsot, amit Emily adott.
- Meddig szöszmötölsz még vele? – türelmetlenkedett Alex. Összesen hat kulcs volt a csomóban, nem igaz, hogy mindegyik egyforma. Pár perc után meg is találtam a megfelelőt, besiettünk a konyhába, és a szekrényekben kezdtük keresni a cuccokat. Mindent kitettünk az asztalra és a pultra, onnan, kezdtünk el szétpakolni.
Bő egy órára számoltuk az időnket, annyi alatt simán be tudnak vásárolni, és haza is érnek, szóval ahhoz kell beosztani mindent. Emilynek nem volt ideje mindent elmagyarázni, így a legtöbb holmit nekünk kellett megkeresni. Amikor a poharakat vettem le a polcról, egy nagy pukkanásra lettem figyelmes. Amint hátranéztem, láttam, ahogy Kevin áll a szétpukkant kólás flakon mellett, az üdítő pedig végigfolyt a csempén. Kérdőn széttártam a karomat, mire ő egy „bocsi”-val el is intézte a dolgot. Keresni kezdtem valamilyen törlőkendőt, és mire megtaláltam, Kevin is felemelte a flakont, benne egy kis kólával.

- Ez a miénk. – mondta vigyorogva, miközben diadalittasan felmutatta, mire én is elröhögtem magam.
- Ezt hova kell tennem? – jött be Alex, kezében egy pezsgős üveggel. Mire szólhattunk volna neki a kóláról, addigra már megcsúszott, és a földön végezte, ahogy az összetört pezsgősüveg is. - Ez komoly? Mit csináltatok? – fogta meg a könyökét.
- Basszus, most mégis mit fogunk inni? – kérdeztem, mert már kezdtem elveszíteni a fejem. Ez így nagyon nem lesz jó.
- Sört. Ott van vagy 10 dobozzal. – mutogatott hátra Kevin. Pontosabban 12, mindegy.
- De jó pofák vagytok… - motyogtam, miközben fogtam a kulcsokat a pultról. – Mindegy, elmegyek, veszek még egyet. Addig megtennétek, hogy nem törtök össze egy üveget sem? – néztem rájuk kérlelő tekintettel. Bólintottak, én meg kiléptem az ajtón, mire szembe találtam magam egy nővel. – Jó napot! – biccentettem.
- Üdv. Nagy csörgést hallottunk, minden rendben van? – nézett a hátam mögé, ahol még mindig nyitva volt az ajtó.
- Persze, csal elejtettek egy üveget. Ha most megbocsát, nekem sietnem kell. – kikerültem, mire ismét megszólalt.
- Mi folyik odabent? – mutatott Alexékre.
- Éppen betörtünk, miért kérdezi? – oké, ez lehet nem a megfelelő időpont a viccekre, és ezt meg is erősítette bennem a szomszéd tekintete. – Buliszervíz.
- Értem… - gondolkodott el pár pillanatra, valószínűleg próbálta kitalálni, hogy ez mégis mit jelentsen.

- Bocsásson meg, de nekem most tényleg sietnem kell. Viszlát! – mikor kimondta, becsuktam az ajtót, lesiettem a lépcsőn, és a kocsiba pattanva indultam el ismét egy pezsgőért. Szerencsére a boltban, ahová most menni fogok, protekciós vagyok.
Besétáltam a bolt ajtaján, mire Aaron, Alex bátyja intett nekem. Kértem tőle egy üveg pezsgőt, mire nagy döbbenetemre a következőt mondta: - Van nálad személyi? – ez nem lehet igaz! Nem elég, hogy a boltban eléggé beégtem, erre még itt is, főleg, hogy mögöttem már álltak.
- Aaron… nincs nálam személyi. – néztem rá, és tekintetemmel próbáltam jelezni neki, hogy hagyja a dolgot.
- Akkor sajnos vissza kell kérnem az italt. Esetleg egy gyerekpezsgőt, ha kérsz, adhatok. – erre persze mögöttem mindenki felnevetett, én pedig kellőképpen égtem. Kiálltam a sorból, elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem Alexet. Szinte azonnal felvette. – Alex, beszélj a bátyáddal, nem hajlandó pezsgőt adni! – szóltam, mire felnevetett, és kérte Aaront. Odaadtam neki a telefont, és hátrált pár lépést. Bólogatott, „aha”-zott, nekem pedig égett a képem. A sorban álló emberek mind rám néztek, én pedig próbáltam kerülni a tekintetüket. Sajnálom, hogy várniuk kell pár percet, amíg lerendezik, de ez van.
Mire végre visszakaptam a telefonom, levett nekem egy üveg pezsgőt is, amit kifizettem, majd egy fintorgás közepette elköszöntem tőle, és kisiettem, egyenesen a kocsihoz. Az előre megtervezett másfél órából már csak 30 percünk maradt, ami elég szívás, mert még szinte semmit nem rendeztünk. Legalábbis engem bizonyos okok feltartottak. Megálltam a lámpánál, ahol egy szép hosszú kocsisor várakozott, és minden zöld jelzés után, mire elindultunk volna, csak 3-4 autó haladt át, utána ismét pirosat kaptunk.

 10 percet tököltem a lámpánál, amikor rájöttem, hogy volt kerülőút is, amit azért nem választottam, mert hosszabb lett volna. Ja, öt perccel később értem volna haza, így meg örülök, ha marad 15 percem a segédkezésre. Most már biztosan nem megyek ki, mert már csak pár autó állt előttem, amúgy sem tudnék kifordulni, max okozok egy karambolt, amit inkább kihagyok. Amikor az előttem álló autó lefékezett a jelzés miatt, én a műszerfalba épített órára nézve leesett állal meredtem magam elé, majd idegesen rácsaptam a kormányra. Oldalra néztem még mindig ugyanazzal a döbbent arccal, mire a mellettem lévő kocsiban egy kisfiú engem látva felnevetett. Oké, én is elnevettem magam, és már csak a mögöttem hangzó dudaszókra lettem figyelmes. Gyorsan a gázra tapostam, és meg sem álltam egészen a házukig. Lehet begyűjtöttem pár fényképes bírságot, de ez az a dolog, ami most a legkevésbé sem érdekel. Kezembe véve a pezsgőt szinte beestem az ajtón. Lerúgtam magamról a cipőket, majd az előszobából kiérve hatalmas meglepetés fogadott. Az italok és poharak a konyhában, szépen sorban, elkészített kaják a pulton, hangfalak pedig a ház néhány sarkában, előttük egy cserepes virággal. Várjunk csak… honnan vannak hangfalak?
- Szép, mi? – jött ki a konyhából elégedetten mosolyogva Kevin. – Tudtuk, vagyis gondoltuk, hogy nem fogsz egyhamar hazaérni, úgyhogy felhívtuk Jeremyt a hangfalak miatt. 10 percen belül már csengetett, szóval külön köszönet neki. De te hol voltál eddig? Nem úgy volt, hogy csak pezsgőért mész?
- De, csak tudod Aaron kicsit vicces kedvében volt, szóval rendesen leégetett a boltban. Eddig nem kellett személyi, pont most akarta? Ahh, mindegy. – legyintettem. – Emily hívott? – kérdésemre csak értetlenül, felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nem, még nem. Szerintem még mindig odavannak. Elég sokáig… - tűnődött el egy darabig, majd ismét megszólalt – Mit gondolsz, fel fog tűnni pár doboz sör hiánya? – mutatott hátra az asztalokra, ahol már szépen fel voltak sorakoztatva az italok, üdítők és persze a 12 darab dobozos sör.

- Ugye nem akarod meginni?
- Ugyan már, dehogy… - legyintett.
- Kevin, ne csináld már! Komolyan rosszabb vagy, mint egy alkoholista. – ráztam meg a fejem, majd tekintetemet a dobozokra szegtem. – Bár jobban belegondolva, talán nem fog feltűnni, ha csak belekortyolunk... – húztam el a szám. Összepacsiztunk Kevinnel, majd meg is indultunk az italok irányába, mire Alex megállított.
- Szerintem várjuk meg, mire hazajönnek. Em tuti kiakadna, és ez ránk nézve rossz lenne, főleg nekem. – amint elhagyta az utolsó szó a száját, Kevin hangos „húú”-zásba kezdett, mire elnevettem magam. – Igen, ez végképp felnőttes viselkedés. – bólogatott csípőre tett kézzel.
- Jól van már, haver, nyugi. Alakul valami, ugye? – veregettem hátba, mire elég bő szavúan válaszolt.
- Ja. – elhúzta a száját, és megindult a nappaliba. Én is indultam, de Kevin megállított.
- Hallod… szerinted a csajok írnak naplót vagy valami hasonlót? – kérdésére csak felvont szemöldökkel, értetlenkedő arccal megráztam a fejem, és nevetve a nappaliba indultam én is.

 

/Emily/

Amikor végeztünk a vásárlással, ami elég sokáig elhúzódott, hála Kate és az eladó szimpatizálásának, már hazafelé akartuk venni az irányt, de eszembe jutott valami. Ha Chris netán egyedül készít elő mindent, amit kétlek, akkor sokáig fog tartani, de még segítőkkel is minimum két óra, mi pedig már másfél órája itt vagyunk. Nem végeznek addigra, mire hazaérünk. Muszáj kitalálnom valamit, hogy ne buktassuk le őket. Eszembe jutott a kávézó, ahol dolgozom. Ott talán elüthetjük az időt, legalább fél órát szerzek nekik.
Amikor megérkeztünk, láttam, hogy Rob milyen szélesen vigyorogva néz ránk, pontosabban Kate-re a pénztár mögül. Igen, pontosan tudom, mit érez a húgom iránt, csak sajnálom szegényt, mert már Kate foglalt, és ezt ő is meg fogja tudni. Amikor pénztáros lévén kihozta nekünk az italokat, még pár másodpercig mosolyogva állt mellettünk, majd elment. Oké, elhiszem, hogy tetszik neki a tesóm, de ne így próbálkozzon. Mondjuk, hiába kedvelem őt, akkor is ezt mondom: Kate már foglalt, és egy olyan srác barátnője, aki tényleg nagyon szereti őt. Képes volt elmenni hozzá éjjel, felmászni az erkélyen a szobájába. Bevásárolt a buliba, most pedig azt készítik elő a srácokkal. Ajándék, első randi, első csók… csak egy valami, vagyis valaki csúnyított bele ebbe az egészbe. Layla. Nem tudom, hogy igaz-e, amit mondd, de nekem sántít a dolog. Most, hogy Kate születésnapja van, nem akartam felhozni a témát, majd esetleg holnap beszélünk róla, utána pedig ő fog kettesben Chris-szel.
Amikor végeztünk, a félórából kicsit több lett, így már biztosan elkészültek, el is indultunk, csak kimentem a mosdóba, hogy SMS-t küldhessek, de végül a hívás mellett döntöttem. Tárcsáztam Christ, aki az első csörgés felénél már fel is vette. Kicsit megijedtem, amikor hirtelen beleszólt.
- Mégis mi a jó istent vesztek ti ennyi ideig? – szólt bele köszönés nélkül.
- Szia, Chris. Képzeld, ruhát vettünk, és mivel pasik vagytok, gondoltam elhúzom kicsit az időt, hogy mindent be tudjatok fejezni. – mondatomra gúnyosan felnevetett.
- Köszi, igazán jó, hogy gondoltál ránk, de mi már két órája elkészültünk. Direkt siettünk, hogy minden rendben legyen, mire hazaértek, erre meg… ááá, mindegy, csak gyertek, oké?
- Rendben. Szia. – köszöntem el, majd eltettem a telefont a táskába, és kimentem.
Láttam, ahogy Kate és Rob éppen befejezték a beszélgetést, és Rob nem tűnt valami feldobottnak. Sajnálom szegényt, de ez van, Kate már foglalt. Majd azért holnapután, amikor jönnöm kell dolgozni, felvidítom valahogy. 

/Chris/ - /Single Ladies/

Az egy dolog, hogy tök feleslegesen vártunk két órát, amit nagy semmittevéssel ütöttünk el, de a vendégek nagy része meg is érkezett! Nem tudom, honnan vették, hogy ötre jönniük kell, talán Emily hívta őket, de az érkezők felét még én sem ismertem, pedig egy ideje már itt élek. Egy ideje… egész életemben itt éltemben, és mégsem ismertem őket. Talán újoncok.
- Srácok, rossz hír. – jött oda hozzánk Kevin. – Jeremy csak 20 perc múlva tudja hozni az ajándékot.
- És ez miért is rossz hír? – kérdeztem, mert jelen pillanatban még a fél óra sem rossz.
- Nem tudom, ő mondta. – szuper. Jeremy 20 perc múlva megérkezik, és minden percben jönnek a meghívottak… vagy a nem meghívottak.
- Akkor most én mondok nektek egy rossz hírt. Még fél óra telik nekünk nagy semmittevéssel idegen emberek közt. – húztam el a szám, amikor körbenéztem. Az oké, hogy Kate édesapja elutazott pár napra üzleti útra az én apámmal és még néhány munkatársukkal együtt, és az édesanyjának pedig bent kell maradnia kb. este 11-ig, de hogy ki fog rendet rakni, az már kétséges.
Szerencsére az italok 80%-át el tudtuk rejteni még a vendégek érkezése előtt, a többi sajnos elfogyott. Amikor csengettek, Alex ment ajtót nyitni, és Layla lépett be egy másik sráccal. Szuper. Amint megláttam a lányt, gyorsan felpattantam a kanapéról, és elvegyültem a tömegben. Már amennyire csak lehetett. Körbenéztem, és amikor Layla nem volt a kanapé közelében, leültem ismét a srácokhoz.
- Mi van, Chris? Ki elől bujkáltál? – röhögött fel Kevin.
- Csak elmentem leellenőrizni, hogy meg vannak-e még az italok.
- Ja, amúgy Layla keresett. – szólalt meg pár perc után Alex. – Azt mondta, tudja, hogy itt vagy. Kicsit berezeltem attól a csajtól. – nevetett fel ismét.

- Ja, krimibe illő. – értett egyet Kevin. örülök, hogy ilyen jól szórakoznak ital nélkül is. Ránéztem az órámra, és már csak kb. 5 perc, amíg hazaérnek. Gyorsan felmentem a fürdőszobába, és a táskámból előkotortam a cuccaimat. Ing, nadrág és kalap. Az utolsó nem tudom, minek, de Kate szerint jól állt nekem, úgyhogy felveszem. Elpakoltam a pólót és a másik nadrágot, és bevittem Kate szobájába, majd onnan úgyis ki fogom hozni induláskor. Kinéztem az ablakon, és az autójuk akkor gördült be a bejárón. Amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a lépcsőn, és figyelmeztettem mindenkit. Alexékkel a konyhapult mögé bújtunk, a többiekre pedig rábíztuk a döntést, viszont Kate és Emily szobája tabu volt. Még egy utolsó pillantással kinéztem a pult mögül, amikor megláttam a nappaliban lévő üvegasztalon és a kanapé mellé (?) letett poharakat. Tudtam, hogy már befelé tartanak, de kirohantam, lekapkodtam az asztalról, és felvettem a földről a poharakat, és vissza akartam szaladni, de már nyílt az ajtó, így inkább befeküdtem a kanapé mögé, közben rá is léptem valaki kezére.
- Kösz szépen. – mondta az illető, mire ránéztem. Dan. Elsuttogtam egy bocsánatot, de azonnal el is hallgattam, mert meghallottam Kate hangját. Szerencsére Emily felküldte felpróbálni valamelyik ruhát, így amikor eltűnt az emelten, felálltam, és odasiettem a pulthoz, ahol Emily állt.
- Hányan jöttek? – kérdezte suttogva.
- Nem tudom, de sokan. Ti hány embert ismertek itt?
- Maximum tíz. Az nem sok. – néha-néha felnézett, nehogy jöjjön Kate.
- Akkor az ismerősök ismerősei is itt vannak. – mondtam, majd a homlokomra csaptam.
- Mi az?
- Fent hagytam Kate szobájában a táskám. Ott van az ágy mellett. – tényleg inkább a fürdőben kellett volna hagynom.

- Nyugi, nem fogja észrevenni, ha a tükör elé megy, úgy pont háttal lesz az ágynak. – pár pillanat múlva kopogtak az ajtón, Emily pedig futva ment az előszobába. Megköszönt valamit, majd becsukta halkan az ajtót, és berohant hozzám egy dobozzal. Tényleg, el is felejtettem. – Ez mi? – suttogott, ami teljesen felesleges, mert a zene már elindult. Király, csak tudnám, ki kapcsolta be.
- Kate egyik ajándéka. – mosolyogtam, majd elvettem tőle a dobozt, és a falhoz húzódtunk, mert Kate már a lépcsőn lefelé tartott. Amint leért, mindenki egyszerre felugorva kiáltotta, hogy „Boldog születésnapot!”. Meghatódva, nevetve nézett körbe, majd a szeme megállapodott rajtam. Mosolyogva lépkedtem oda hozzá, majd átölelve a derekát, húztam közelebb magamhoz. – Boldog születésnapot! – amint kimondtam, megcsókolt. Ezért máris érdemes volt.
- Köszönöm. – mondta, majd szorosan megölelt, én pedig adtam a fejére egy puszit. Az idilli jelenetet Emily szakította félbe.
- Ajándékosztás! – kiáltotta. Mindenki megmozdult a szobában, és elővett egy kisebb-nagyobb dobozt.
Huh, eltartott egy ideig a nagy kicsomagolás, én pedig direkt a végére hagytam az én ajándékomat.
- Kicsim, ugye nem haragszol meg, amiért nem vettem neked semmit? Teljesen kiment a fejemből. – húztam el a szám, és Emily gyilkos pillantásával találkoztam.
- Nem, nem, semmi baj. – mondta, de nem bírtam tovább, elnevettem magam, és előhúztam a hátam mögül a kisebb dobozt. A nagy még a pult mögött van. – Na, jó, csak vicceltem. – mondtam, mire elnevette magát, Emily pedig kifújva a levegőt könnyebbült meg. Szépen kezdte el kicsomagolni, ellentétben a többi ajándékkal, amiknek a papírja a földön végezte, darabokban. Ilyen egy kíváncsi lány. Amint felnyitotta a dobozt, fülig érő mosollyal nézett rám, miközben a száját egy hosszú „Ó” hagyta el.
- Ez gyönyörű. – emelte ki a dobozból a nyakláncot. – És pont lila kővel? – nézett fel rám.
- Bizony. – bólintottam. – Tetszik? – kérdeztem.
- Imádom. – nézett rám csillogó szemekkel, majd adott egy puszit, és megfordult, hogy csatoljam össze. – Nagyon szépen köszönöm. – ölelt meg. Ezekért a pillanatokért szeretem én annyira. – Chris, szer… - az ujjamat a szájára tettem, elhallgattatva így őt.

- Ne mondd ki! – mosolyogtam.
- Miért? – vonta össze a szemöldökét.
- Mert én akarom elsőként…
- Azt, hogy szerintem most már bulizzunk? – ó, oké.
 - Ja, nem… akkor mondhatod. – nevetve mondta ki, mire mindenki hangos üdvrivalgásban tört ki, és egy emberként szóródtak szét a konyhában, ahonnan néhányan kihozták az italokat és az elkészített minimális ételt, a nappaliban, és az előszobában (?) is.
- Kate! – szólt Emily - Szerintem vedd fel Alex és az én ajándékomat is. Menni fog a nyaklánchoz. – bólintott majd fel is ment. – Ez határozottan égő volt. – bólogatva veregette meg a vállamat.
- Az. – ismertem be. – Remélem, elfelejti az előbbit.
- Nem fogja. – rázta meg a fejét Emily. Gondoltam…
Em odament Alexhez, én pedig felmentem a lépcsőn. Kopogtam a félig nyitott ajtón, és bementem. Kate akkor húzta fel a cipőjét. Amint meglátott, mosolyogva lépkedett felém.
- Mit is akarsz elsőként mondani? – ölelte át a nyakam.
- Majd megtudod, amikor kimondtam. – megpusziltam a homlokát, majd lementünk. Az utolsó lépcsőfoknál Emily elénk állt egy… fényképezőgéppel. De jó...
- Aj, nem öltöztetek egymáshoz, nem baj. – legyintett – Egy nagy vigyort.
- Nem fogok vigyorogni, Em. – szólaltam meg, mire megforgatta a szemét.
- Jó, akkor csak mosolyogj. – mondatára csak felvontam a szemöldököm, és elmosolyodtam. Nem igazán szeretek belemosolyogni a kamerába, mindig valamilyen hülye kép készül rólam. Ha meg nem, akkor az egy kivételes alkalom.
Egyik kezemmel átöleltem Kate derekát, és szorosan magamhoz húztam, mire ő mindkét kezével átölelte az oldalamat, a fejét nekidöntve az mellkasomnak mosolygott. Ezen akaratlanul én is elmosolyodtam, és már vakuztak is, majd Emily mosolyogva elment.
- Hú, jó kis fényképező. – ezután még biztos fogok gyakran pislogni.
ritka pillanatok egyike, hogy most nem volt senki a konyhában, így ezt választottam tökéletes időpontnak a másik ajándékom odaadására. Behívtam Kate-et a konyhába, ahol Em töltögette az italokat. benéztem a pult alá, ahonnan eltűnt a doboz. Ebből baj lesz. Szememmel keresni kezdtem a tömegben a dobozt, mire Alex feltartotta elém.
- Ebben mi van? Nem is csörög, de rohadt nehéz. – kikaptam a kezéből, és visszamentem a konyhába.
- Azt hiszem ideje odaadnom a másik ajándékot is. – emeltem fel a dobozt, mire Kate a rajta lévő szalagot kezdte el kibontani. Jó, hogy leragasztottuk.
- Mi van benne? – kérdezte halkan Emily.

- Mindjárt meglátod. Mindketten örülni fogtok neki. – mosolyodtam el, majd odavittem az asztalról az ollót. Elvágta a szalagot, kibontotta a csomagolást, és kinyitotta a dobozt. Még gyorsan ellenőriztem előtte, hogy biztosan van-e lyuk a doboz oldalán, mert ha nincs... hát, akkor most bajban lennénk.
- Ááá!!! – kiáltotta, mire Kevinék is bejöttek a konyhába, és mosolyogva nézték, ahogy Emily és Kate nézegetik a magasba emelt kiskutyát.
- Ez egy kuvasz? – emelte fel a fejét Emily.
- Fogalmam sincs. A Jézuska hozta… - mosolyogtam. – Komolyan nem tudom. – ráztam meg a fejem.
- De cuki… - simogatta meg, miközben megnézte a nyakörvét. – Elvis?
- Igen. Láttam olyat, hogy Bagira, Bagoly, King meg Isten tudja milyen nyakörveket akasztottak még ki oda. Egyébként volt egy Alexes nyakörv is, de nem akartam elhozni. – néztem a névrokonra.
- Jó ötlet volt. – bólintott Alex.
- Gondoltam. – nevettem el magam. – Meg akarod változtatni? Mert akkor gravíroztatok bele egy másik nevet. – néztem Kate-re, aki elgondolkodott pár pillanatra, majd mosolyogva megszólalt.
- Legyen a neve Chris. – mondta ki, én pedig rezzenéstelen arccal, felvont szemöldökkel néztem rá.
- A közelben nem lehet gravíroztatni. – mondtam, mire elnevette magát.
- Oké, jó lesz az Elvis. – egyezett bele. – De hol szerezted? A közelben nincs is menhely.
- Ismerek valakit, aki ismer valakit. – de ez komolyan így volt. Jeremy egyik haverja kérdezte meg Jer-t, aki megkérdezte tőlem, és ez pont kapóra jött. – Szobakutya lesz? – kérdeztem, tekintetbe véve, hogy eléggé nagyra fog nőni.
- Egy ideig. Utána pedig kint lesz az udvaron, és megugat, ha be akarsz megint mászni Kate-hez. – szólalt meg Emily, miközben ölébe vette a kiskutyát.
- Én hoztam, remélem, szeretni fog engem is. – dörzsöltem meg a kutya fejét, mire megnyalta Emily állát.
- Oké, mivel még pici, meg van engedve neki. – jelentette ki.
- Köszönöm. – nézett rám Kate, majd egy csók után elvette Emilytől a kiskutyát, és megpuszilta.
- Figyeld meg, jobban fogja szeretni, mint engem. – mutattam rájuk, mire Alex elnevette magát, Kate pedig megfordult.
- Tudod, hogy ez nem igaz. Mindkettőtök ugyanolyan fontos nekem. – mosolygott.
- Na, köszi szépen. Egyenrangú vagyok egy kutyával. – bólogattam elismerően, de semmi rossz érzés nem volt bennem.
- Nem, Chris, nem úgy értettem… - kezdett magyarázkodni, de abbahagyta, amikor nevetve átöleltem.
- Tudom… - tettem a vállára a fejem, így néztem a kiskutyát. – Ha elveszed a barátnőmet, kidoblak! – „fenyegettem meg” az állatot, mire csak megnyalta a számat. Hmm, kellemes.
- „You spin my head right round” – kiáltotta Alex, és bevonult a nappaliba a többiek közé, akik közül néhányuknak már menniük kellett. Így is elég sokan voltunk. Amint vége lett ennek a számnak, elindult a Rain Over Me valamelyik borzalmas remixe. Em kérdőn nézett rám, mire feltartottam a karomat. – Nem én választottam a zenéket!
Igazából egyikünket sem érdekelte, odamentünk a tömeg széléhez, és úgy táncoltunk. Kate ölében a kiskutya, én pedig őket ölelem át egyszerre. Szegény állat pedig csak kapkodta a fejét a zene miatt, amit minimálisan le is halkítottunk a szomszédok és a nyitott ablak miatt. Tényleg. Miért is van nyitva az ablak? 

Chris ajándéka:

 Elvis, a kiskutya:

 Emily ajándéka: