16. fejezet - Megoldás a hibákra (Újabb gondok)

Sziasztok! :)
Igaz, hogy nem pénteken hoztam a fejezetet, hanem már szombaton, (00:24) de remélem élvezni fogjátok, lesz benne elég sok Chris szemszög is. :)
Kellemes olvasást! :)
Csóók <33
Ui.: Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez kapott ÖT kommentet! Olyan örömmel olvastam őket! :) Köszönöm!!! <33

/Chris/

- Hát ezt elcseszted, haver! – ütött vállba Alex.
- Jól van, tudom, hogy Kate-nél az esélyeim száma jelentősen csökkent, de valahogy csak jóvátehetem. Segíthetnétek kicsit! – mordultam fel, majd ledobtam magam a kanapéra. Már régen bevallhattam volna magamnak, hogy fontos a számomra. Nem akarom egy ilyen veszekedés miatt elveszíteni, hiszen már olyan jó barátok voltunk… igen, sajnos csak barátok. Látom rajta, hogy nem akar többet tőlem, nem is úgy viselkedik, mint akinek tetszenék. Ha így folytatom, teljes letargiába esek. – Istenem, hogy lehetek egy ekkora balf... – elhallgattam Lily láttán, ahogy beszaladt a nappaliba – balfék. – nyögtem ki végül, mire a srácok hangos felhorkanással kezdtek el nevetni. De vicces.
- Feszültségoldónak menjünk el a cuccokért, már fél négy van, és fél ötkor be fog zárni a bolt.  – vetette fel az ötletet Kevin, mire mindannyian belegyeztünk, autóba ültünk és már el is indultunk, hogy valami értelmes ruhát kölcsönözzünk az estére.
A szerencse sem ma mellénk, semmi ruha nem volt, amit felvehettünk volna a bálra, pókember jelmezben biztos nem jelenünk meg, mondjuk, elég vicces lenne. Ezért inkább a modernkori fehér ing, fekete nadrág és zakó mellett döntöttünk, fekete álarccal.
- Hát, ha ez valamelyik lánynak tetszeni fog… - jelentette ki Alex, száját elhúzva.
- De még lesz álarc is, ne feledd. Az legalább eltakarja azt a savanyú vigyort a képedről. – nevetett Kevin.
- Ó, kapd már be! De neked adok egy zsákot, ha az álarc nem fog kellőképpen takarni. – erre csak egy szúrós nézést kapott válaszul, majd az eladótól kértünk három fekete álarcot, amit kicsit furcsállt, hogy pont férfiak vesznek álarcot, de elmondtuk neki, hogy ma este bál, oda kell az álarc.

Kevint és Alexet is hazavittem, majd én is hazamentem. Hétkor zuhanyozás után nekiláttam készülődni. Pontosan tudom, mennyi idő kell, hogy a hajamat jól be tudjam állítani. Sok bajom van vele, és a srácok szerint is már lassan rosszabb leszek, mint egy lány, de ez van. Fél nyolckor elindultam, hogy még fel tudjam venni, Alexet, Kevin másik autóval jön. Amint leparkoltam, megláttam a szemközti oldalban egy ismerős autót, így örömmel tudatosult bennem, hogy Kate és Emily már itt vannak. Kevin is megérkezett, így együtt indultunk el. Amint feltették a szalagot a kezünkre, mindhárman beléptünk a terembe, ahol már meglehetősen sokan voltak. Szememmel csak egyetlen egy ember kezdtem keresni, de nem jártam sikerrel a sok ember és a sok álarc miatt, így inkább elvegyültem a tömegben, hogy onnan nézelődjek. Pár percig táncot színleltünk, majd Kevin és Alex az utat a sütis asztalhoz vették. Jellemző.
A gyors számok után felcsendült egy viszonylag lassabb zene, a „Just the way you are”, mire mindenki táncolt a párjával, csak néhány ember ült le, így először közöttük kerestem Kate-et, hátha nem kérték fel táncolni. Az egyik oldalon csak férfiak ültek, akik közül az egyikük fel is állt, és a szemben lévő oldalt ülő lányhoz vette az irányt. Azonnal felismertem, így kihasználva az alkalmat, majdnem már futva mentem a kiszemeltem elé.
- Csak nem egyedül vagyunk? – kérdeztem mosolyogva, mire felnézett, és láttam rajta, hogy felismert. Azt hittem, ellenkezni fog, de nem, megfogta a kezem, bevezettem a táncparkettre, aztán rákezdtem. – Valamit mondani szeretnék. – folytattam volna, csak megzavartak. Egy lány jött közénk, Kate-nek háttal állt velem szembe.
- Szia, lenne kedved táncolni? – Isten ments, hogy igent mondjak, pedig más már régen megtette volna, de nekem Kate most fontosabb és az, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Ööö, sajnálom, de épp most kértem fel valakit. Szóval Kate, lenne kedved táncolni velem, másodszorra? - próbáltam úgy elutasítani, hogy ne sértődjön meg, de szerintem ez nem jött össze. De igazán nem is érdekel, ha van Valaki, aki igent mondott.
- Örömmel. – válaszolta, majd beljebb mentünk.
- Szóval azt akartam mondani, hogy… sajnálom. - néztem mélyen a szemébe. Nehezen mondtam ki az utolsó szót, de amint kiejtettem a számon, láttam az arcán, hogy meglepődik, majd megszólalt pár másodperc után.
- Nézd, én sajnálom, mert miattam veszekedett rád apukád. – máris megbocsátott volna? Nem hiszem.
- Ez igaz, de akkor sem lett volna szabad olyanokat a fejedhez vágnom, mint akkor. – tiltakoztam. Elvégre ez részben igaz, de nekem sem lett volna szabad leharapnom a fejét. - De miért könnyeztél, amikor hirtelen felindulásból megkérdeztem, hogy: „Vak vagy?”? – durván igaz, de amint megkérdeztem tőle, a sírás határán volt. Lehet a hirtelen felindulásom az oka, de ezt viszont erősen kétlem.
- Az… az nem fontos. – nézett le a földre. Valamiért nagyon nem akarja elárulni nekem.
- De én tudni akarom. – erősködtem, de nem győztem meg.
- Én viszont nem szeretnék most erről beszélni, oké? – végül is ráhagytam, de egyszer meg kell tudnom. Ez a sok titok kezd egyre jobban zavarni, mindre meg kell tudnom a választ, amiket Kate ügyesen elterelte róla a témát, vagy kivágta magát alóla.
- Nézd csak, Emily milyen jól elvan Alexszel. – intettem a fejemmel a turbékoló párocska felé, akik a lassú zene miatt egymásba borulva táncoltak. Lehet, hogy Alex nagyon is nyomul, de tessék, itt az eredménye.
- Már csak azt várom, hogy mikor jelentik be azt, hogy együtt vannak. – mondta, majd ő is feléjük nézett. – Kevin pedig Layla-val. Mit ne mondjak, jól összehozták.
- Tudom, mire célzol. – mosolyogtam, és láttam, ahogy elpirul. Amit be is vallok magamnak azaz, hogy aranyos… nagyon is.
Azt hiszem táncoltunk kb. fél óráig, amikor Emily elhívta. Amint elment tőlem, rá pár percre a lány ismét bepróbálkozott.
- Szia, most már lenne kedves táncolni velem? – addig úgysem fog békén hagyni, amíg igent nem mondok, ezért inkább beleegyeztem, pedig inkább megvártam volna Kate-et.
- Tetszik a zakód. – húzta végig mutatóujját a mellkasomon egészen a hasamig, majd ismét a vállamra helyezte a kezét. Kevés kellett ahhoz, hogy a visszafojtott nevetésem ne törjön felszínre.
- Köszönöm, tetszik a… ruhád? – mondtam, ami már kérdésnek is megfelelt volna. Jézusom, jobb szöveget nem tudtam volna kitalálni? De ami igaz, az igaz, a ruhája elég mélyen ki volt vágva, a szemem feltűnően megállapodott a dekoltázsán, amit már én is észrevettem, így gyorsan elkaptam a fejemet onnan, és tekintetemmel Kate-et kezdtem keresni, aki még csak akkor jött ki a mosdóból Emilyvel. – Bocsáss meg… - mondtam, majd el akartam menni tőle, de körmeit a karomba véste, visszarántva ezzel maga elé.
- Csak még egy kicsit maradj. Még be sem mutatkoztál. – kezdte, mire visszanéztem rá.
- Öhm, Chris.
- Örülök, én Caroline vagyok.
- Örvendek. – mosolyodtam el, majd ismét keresni kezdtem Kate-et, és meg is találtam. Amint ránéztem, Caroline is ránézett, majd haját meglendítve fordult ismét felém, szorosabban hozzám bújt. Ekkor Dan sétált oda hozzá, és beszélgetni kezdtek. Furcsa érzés kerített hatalmába, ez ösztökélt arra, hogy otthagyjam Caroline-t, és odamenjek hozzájuk.
- Sziasztok! – köszöntem – Kate, mi a baj? – kérdeztem, mire lenézett a földre, és az árnyékát kezdte tanulmányozni. Majd felnézett.
- Öhm, semmi. Minden rendben van, próbáljuk jól érezni magunkat mi is. Igaz? – nézett fel Dan-re, aki megcáfolta ezt az állítását, és otthagyott minket azzal a mondattal, hogy beszéljük meg. Hidd el, Dan, épp ezt próbálom. – Kate, mondd már el mi a baj. – kezdtem, de egy kérdést fel kellett neki tennem, hogy megbizonyosodjak. – Az, hogy mással táncolok? – pár másodpercig nézett rám, majd megszólalt.
- Nem, dehogy, nincs semmi baj. Már vár téged a fekete Barbie. – mutatott hátra Caroline-ra, aki várta, hogy visszamenjek hozzá, de ez nem fog megtörténni. Ezzel a mondatával megfordult, majd kiment az ajtón. Csak néztem utána, semmit nem tettem, hogy megállítsam, talán jobb is így. Megfordultam, és Emily szúrós tekintetébe ütköztem.
- Azonnal menj utána! – adta ki a parancsot, én pedig szó nélkül megfogadtam tanácsát, kimentem. Kate már a padon ült, kinyújtott lábán a cipőt nézegette.
- Bujkálsz? – kérdésemre nem felelt. Leültem mellé, pár percig csak ültünk, mire eszembe jutott valami. - Lehetne egy kérdésem?
- Mondd csak. – itt már rám figyelt.
- Emlékszel, amikor még pár hete megkérdeztem, hogy miért utálsz, erre te azt válaszoltad, hogy csak nem kedvelsz, de az okát már nem mondtad meg. Most elmondanád? – ez biztos idegesítő, de muszáj megtudnom.
- Szerintem hagyjuk ezt a témát. – megfogtam a kezét, így az indulását is megakadályoztam.
- Meg szeretném tudni.
- De mégis miért akarod ennyire? A legtöbb ember fél az igazságtól, te pedig azt akarod, hogy mondjam meg? – ez mondjuk igaz, de máris harap, ez hihetetlen.
- Igen. De látod? Amint rákérdezek, olyan támadó leszel, próbálod terelni a témát. Miért nem mondod inkább ki?
- Csak… - na, jó, így nem megyünk semmire sem.
- Nem csak, mondd ki! - mondtam hangosabban, és ösztönösen a padra csaptam, ami lehet, hogy nem kellett volna, mert felállt és elsétált. Kezdett már lehűlni a levegő, így elfutottam gyorsan az autóért, és Kate nyomába eredtem. Lelassítottam mellette, és a lehúzott ablaknál kikiabáltam neki. - Gyere már, elviszlek! – ezt az ajánlatot makacsul elutasította. Előrébb leparkoltam az út szélén, majd kiszálltam, és felé indultam. – Biztos nem szállsz be az autómba? – mit is várhattam mást, elutasította. – Rendben, akkor gyalogoljunk. – lecsuktam az autót, reménykedve, hogy nem lopják el. Nem mindig vagyok türelmes, de Kate miatt muszáj lesz. Sőt még nagyobb türelemmel kell lennem vele.
 Nagyon naggyal. Győzködtem, hátha elmondja az igazságot, kis idő után végre sikerült kiszednem belőle, elmesélt szépen sorba mindent, közben kérdeztem is.
- Meg amúgy sem szerettem más segítséget kérni, akkor meg főleg a tiédet nem. – ez fájt.
- Értem. Szóval, tényleg bunkónak tűntem? Nem akartam az lenni, csak amikor először megláttalak, még ismeretlen voltál a számomra, és gondoltam, hogy mivel a húgomat fogod tanítani, sokat fogunk találkozni. Nem akartalak közelebb engedni magamhoz, mint amennyire kellene. – egy ismeretlent közelebb engedni magunkhoz elég nagy hiba lett volna.
- És ezért inkább taszítottál…
- Igen, mert ha a kelleténél jobban is megkedvellek… féltem ettől. De igazad van, hanyagoljuk a témát. – nem akartam az érzéseimről beszélni, nem is nagyon szoktam, ritka dolog, nagyon ritka.
Versenyt futottunk az autóig, ahol persze én győztem, de nem sokkal. Azt be kell ismernem, hogy valóban kellett idő neki, mire leveszi a cipőjét, és utánam fut, ezért inkább fizetem én a kólát. Makacskodása határtalan, de meggyőztem, hogy én fizetem az italt.
- Fú, ha egyszer neked lesz pasid. – mondtam, majd ismét az útra néztem.
- Hah, ezt meg sem hallottam. – játszotta a sértődöttet, én pedig nem hagyhattam ki az alkalmat.
- De nyugi, türelmes leszek. – rákacsintottam, mire elpirult és hevesen kérdezni kezdte, hogy mégis mire értettem, de tényleg csak viccnek szántam.
- Mármint ha egyszer úgy alakulna, hogy… á mindegy, felejtsd el! – mondjuk ezt nem kellett volna, a kíváncsiságát még jobban felkeltette a dolog.
- Amúgy szerinted szerencsétlen vagyok? – kérdezte. Úgy néztem rá, mint aki nem ért angolul, komolyan, ilyet hogy kérdezhet?
- Szerintem… nem. Miért kérdezed?
- Hát egy ismerősöm mondta, és el is hittem neki.
- Ki volt az a bunkó?
- Pontosan Te mondtad. – esküszöm nem emlékeztem rá. Amikor a fagyi visszanyal…
- Ó… - csak ennyit mondtam – Tudod, az csak a hirtelen felindulásból volt, mármint én nem úgy… - kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított.
- Oké, el van felejtve. – itt eszembe jutott egy jó kis ötlet.
- Majd ha végeztünk a kávézóban, akkor elviszlek valahova, ami kicsit messzebb van, de örülni fogsz neki. – ki kell engesztelnem. Egy ártatlan kocsikázás még nem ártott meg senkinek. 

/Kate/

- De most már elárulod, hogy hova akarsz majd elvinni? – faggattam.
- Mondtam, hogy meglepetés lesz, belőlem úgysem szedsz ki semmit. – mosolyogva hátradőlt a székén.
- Jézusom! Ugye nem vagy pedofil, vagy valami ilyesmi? – értetlenül nézett rám, és valami ilyet gondolhatott rólam, hogy: Ez sem normális. De szeretek előbb meggyőződni róla, mielőtt még késő lenne.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. Már hogy lennék pedofil? – egyik kezével megtámasztotta fejét az asztalon, választ várva a kérdésére.
- Nem tudom, csak ez az első kép, ami így megjelent lelki szemeim előtt, mindegy. – mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
Amikor elmondtuk, hogy mit szeretnénk inni, leírta a pincér, majd elment. Ahhoz képest, hogy este van, elég sokan voltak, így nem is csodálom, hogy késett a rendelésünk.
- Ide szeretsz járni? Egy órája várunk már az italra. – mérgelődött, majd idegesen hátradőlt.
- 10 perce rendeltük meg, és ha neked is feltűnt, nem csak mi vagyunk itt, nem csak minket kell kiszolgálni. Különben is, én azt hittem, türelmes vagy.
- Ahh, persze. Ilyen esetekben nem nagyon. – válaszolta, majd nézte az egyik pincért, aki a mellettünk lévő asztalhoz vitte ki a rendelést. Csak nehogy beszóljon neki valamit, ezért inkább én beszéltem hozzá.
- Pedig azt mondtad. – erre a mondatomra rám figyelt kérdő tekintettel. – Tudod, a kocsiban.
- Mégis mikor? – belül már mosolyogtam, hiszen eljött az idő, hogy őt zaklassam a kérdéseimmel.
- Jaj, tudod, amikor makacsnak tituláltál, aztán mondtad, hogy: „De nyugi türelmes leszek.” Tényleg… miért is említetted, hogy a barátnőd leszek? Ennyire ne legyél biztos a dolgodban.
- Csak vicceltem. – legyintett, de úgysem hagyom annyiban.
- Aha, persze, de az igazat szeretném hallani. – itt ismét előredőlt, majd egy sóhaj után rákezdett.
- Hát… figyelj, nem kell túlreagálnod, én csak viccből mondtam. Bár annak csak van valami oka, amiért ez ennyire érdekel téged. – egy féloldalas mosoly kíséretében rákönyökölt az asztalra, közelebb kerülve hozzám.
- Csak érdekel a fenenagy magabiztosságod. – végre kihozták az italt, amit csendben elfogyasztottunk, majd miután Chris kifizette a kólát, el is indultunk a titokzatos útra.
- Tudod, eleget vártam, most már elmondhatod hova megyünk. – türelmetlenkedtem, mire megtört a jég.
- Oké, elmondom. A nagy és titkos tervem az, hogy elviszlek kocsikázni így este. Boldog vagy?
- Ez… ez most komoly? Ezt a nagy ördöngösséget nem akartad nekem elárulni? – megrántotta a vállát… és nem is szólt többet.
Elég sokáig mehettünk, kb. már fél órája csak haladunk az egyenes úton, a sötétben, a fák között. Itt sem sétálnék szívesen így este fele.
- Elég lesz a benzin? – kérdeztem, ránézve a kijelzőre.
- Látod? Az, hogy nincs csík, azt jelenti, hogy kevés van, amit nem tud mérni, de azzal még vagy 30 km-t le tudunk menni. – mondta. Hát ez sem nyugtatott meg, mert már szerintem többet mentünk, mint 30 kilométer.
A félelmem is beigazolódott, az autó felmondta a szolgálatot, lelassított, majd megállt. Chris idegesen rácsapott a kormányra.
- Indulj már be! – szólongatta, mintha válaszolna neki.
- Mondtam, hogy kevés a benzin. – egy nagy sóhaj után rám nézett, majd ezt mondta.
- Oké, elismerem, valóban kevés volt a benzin, most jobban érzed magad? – mondta gúnyosan, majd ismét előrefordult. A slusszkulccsal próbálta indítgatni, de nem jött be a terv. Csukott szemmel hátradőlt az ülésen, jelezve, nem megyünk mi se haza. Kiszálltam az autóból, majd a telefonommal térerőt kerestem, de a fák bezavarták a jelet, így biztos nem lesz semmi.
- A filmbéli jelenet kedvéért nincs térerő, ugye? – szállt ő is ki, majd rákönyökölt az autó tetejére.
- Nincs. – idegesen eltettem a táskámba a telefont, majd megkérdeztem – Akkor most mit csináljunk?
- Tudod, nincs sok választási lehetőség. Vagy sétálunk több mint 30 km-t, vagy itt alszunk. Melyiket választod?
- Stoppoljunk. – vetettem fel egy újabb ötletet.
- Nincs azaz Isten, amiért én beüljek valaki mellé. Elég krimit láttam, nincs kedvem még szerepelni is benne. De ha leveszed a ruhádat, akkor biztosan sokan meg fognak állni, hiszen úgyis sokan jönnek errefelé. Látod? Kocsik tömkelege halad itt el mellettünk, csak nem látjuk, mert rohadt sötét van! – belerúgott a kerékbe, majd ráült a motorháztetőre.
- Ne legyél ideges, majd reggel kitalálunk valamit. Lehetne ennél… - itt elhallgattam, mert általában itt elered az eső.
- Rosszabb? Igen, ha egy felettébb félelmetes állat ránk támad, majd kirabolnak, aztán széttörik az autót. Rosszabb lehetne? Igen, de azt már nem is mondom ki! Ahh, ilyen a világon nincs!
- Nyugi, reggel csak jönnek erre kocsik, majd segítséget kérünk. – leültem én is mellé az autóra.
- De azért örülök, hogy itt vagy, legalább nem egyedül ragadtam itt.
- Igen, ez megnyugtató. – mosolyogtam, majd felnéztem az égre. A csillagok gyönyörűen ragyogtak, bár a fáktól nem sokat lehetett tőlük látni. A lombjaik már majdnem összenőttek a keskeny út fölött, kisebb alagutat alakítva ki.