11. fejezet - Az új srác

Sziasztooooook!!! :)
Meg is hoztam a 11. fejezetet, amihez csak annyit fűznék, hogy biztosan észrevettétek jobb oldalt a szereplők között egy új arcot. Na, ő ebben a részben fog megjelenni, de nem mondok el inkább semmit. ;) Remélem elnyeri a rész a tetszéseteket, és azt is remélem, hogy kapok majd ehhez is kommentárokat! :) Na, de nem szaporítom a szavakat!
Kellemes olvasást!!
Ui.: a dőlt betűs rész az egy visszaemlékezés! ;)

Csók <3

Amint beléptem az ajtón, a zsebemben kutatva nem találtam a telefonomat. Kerestem a táskámban is, de sehol nem volt. Az nem lehet, hogy a kocsiban hagytam volna. 

- Kérsz egy rágót? – kérdeztem, amikor kutattam a csomag rágóért a táskában. Mindent kivettem belőle.
- Most nem, köszi. – Chris csak figyelt tovább az útra. Nem találtam sehol sem a rágót, pedig emlékszem, hogy tettem be valamelyik nap egy egész csomaggal. Kipakoltam mindent, legalábbis a telefonomat, szempillaspirál, egy kis papírtömb, egy toll. Végül feladtam a keresését, és visszatettem mindent a táskámba.
De ahogy látom, nem mindent. Biztos Chris kocsijában maradt, mindegy. Fel akartam menni a szobámba, de csengettek. Reménykedtem benne, hogy Chris lesz az a telefonommal a kezében.
Kinyitottam az ajtót, és tényleg ő volt az.
- Azt hiszem, ezt az autóban hagytad. – mutatta fel a telefonom, amit mosolyogva el is vettem tőle.
- Köszi, hol hagytam?

- Becsúszott az ülés alá, amikor átkutattál mindent egy darab rágóért. És látod? Vagyok oly’ kedves, és visszahoztam. Várhattam volna vele holnapig, de…
- Oké, köszönöm még egyszer.
- Hmm, pedig nagyobb hálálkodást vártam. Amúgy beszélhetnék a nővéreddel? – hogy mi? Emilyvel akar beszélni?
- Most a plázában van, a kávézóban dolgozik. Ott megtalálod.
- Köszi. Akkor most megyek is, szia! – beült az autójába, és elhajtott. Kezd rendessé válni, a végén még megkedvelem. Felmentem a szobámba, és elismertem, nincs semmi dolgom. Komolyan, nekem is kell munkahely a tanításon kívül legalább hétvégére, mert halálra unom magam itthon. Emilynek sikerült, nekem is muszáj lesz keresni.

/Chris/

Miután megtaláltam az ülés alatt Kate telefonját, visszafordultam és beadtam neki. Aranyosan mosolygott, amikor meglátta, hogy nálam van a kis készülék… de mégis miket beszélek? Aranyosan mosolygott? Egyre furább dolgokat gondolok. Egy valamit azonban biztosan tudok: el kell mennem Emilyhez.

Mit is mondott, hol dolgozik? Ja, igen, a kávézóban. Gyorsan felszaladtam a lépcsőkön a második emeletre, majd a szememmel kutatni kezdtem a kávézót. Amikor megtaláltam, sietős léptekkel mentem be az ajtón, majd megláttam Emilyt, ahogy visszaviszi a tálcát, és bevitte a mosogatóhoz. Visszatérve letörölte a pultot, én pedig odamentem és leültem az egyik bárszékre. Megállt mellettem egy srác, nekitámaszkodott a pultnak, majd megkérdezte Emilytől:
- Biztos nem akarsz eljönni velem randizni? 

- Már megmondtam százszor, hogy soha nem fogok veled elmenni sehova sem! – kezdte elveszteni a türelmét, gondoltam, beavatkozok.
- Netán van valami probléma? – álltam közelebb hozzájuk.
- Törődj a magad dolgával, gazdag kölyök. – ó, hát így állunk. Ismer engem.
- A hölgy most utasította el magát, hagyja békén!
- Akarsz valamit? – szembeállt velem, de nem volt magasabb nálam, kb. az orromig ért, és még idősebbnek sem látszott, mégis kölyöknek szólított.
- Na, tünés innen! – intettem a fejemmel az ajtó felé.

- Menj el vagy hívom a tulajt, majd ő kitesz innen. – mondta Emily, majd indult hátra, mire a srác megindult kifele. – De jó, hogy jöttél, köszönöm a segítséget, komolyan, ha nem kérdezte meg a randit ma vagy húszszor, akkor egyszer sem. De tényleg, miért is vagy itt?
- Csak szeretnék tőled kérni valamit. Egy telefonszámot.
- Ó, hát tudod Chris, aranyos vagy meg minden, és hálás vagyok az előbbiért, de…
- Nem, nem, nem, ne értsd félre. Most másét szeretném elkérni. És azért fordultam hozzád, mert nekem biztos nem adná meg. Szóval, megtudhatnám Kate telefonszámát? – erre a kérdésre elnevette magát.

- Ez most komoly? Tőlem kéred el? Bocsi, de ez… - még mindig nevetett – Mindegy. És ha megkérdezhetem, miért is kell ez neked? Ezt ki szokás érdemelni, hidd el, megadja neked, ha megakarja. Légy hozzá kedves, és meg lesz a jutalma.
- Na, kérlek, add meg! Később mindent elmondok, de most szükségem lenne rá.
- Rendben, de ha kiderül, hogy tőlem tudod, meg fog fojtani, szóval el ne merd mondani neki! – lediktálta a számot, amit elmentettem a telefonomban.
- Hálás leszek neked, és hidd el, tudni fogod a tervemet.
- Egy kávét kérek. – leült mellém egy srác, majd amint levette a napszemüvegét, Emily szája széles mosolyra húzódott.

- El sem hiszem! Daniel? Daniel Hampton? – a kérdezett felkapta a fejét, majd ő is mosolygott.

- Csak nem Emily Wilson? Úristen, de régen láttalak! – mondta, majd megölelték egymást. Még egy újonc.
- És mondd csak, mi járatban vagy itt Floridában?
- Ösztöndíjjal jöhettem a főiskolára, és mivel Párizs innen elég messze van, muszáj lesz ideköltöznöm. De én is kérdezhetném ezt tőled. Hogy kerülsz ide?
- A cég, ahol apa dolgozik, átköltözött ide Floridába, így mi is költöztünk vele együtt.
- Mi is? Kate is itt van? Őt is régen láttam, utoljára általánosban.
- Természetesen ő is itt van, most hagyjuk Párizsban? – Á, szóval Párizsból költöztek ide.
- Dehogy. Találkozni akarok vele is. És… - itt közelebb hajolt, így tettem én is, kíváncsi természetemnek hála – meggyógyult már? Hallottam, mi történt vele. – mégis mi történt volna? Ki fogom deríteni, de azt majd csak később.

- Igen, végre sikerült a műtét, így most már rendben van. Csak még vigyáznia kell, nehogy valami komolyabb sérülést beszerezzen.
- Én most megyek, majd még beszélünk. Szia… sziasztok! – ezzel el is mentem onnan, utamat a kocsim felé vettem. A következő lépés megvalósításához Jacksonville-be kell mennem.

/Kate/

Vajon Chris miért akart beszélni Emilyvel? És ez egyáltalán miért érdekel engem? Hiszen nem is foglalkoztat Chris, mégis arra gondolok, hogy talán megtetszett neki a nővérem. De hát Emily szép, okos lány, nem is csodálnám.
Már elmúlt négy óra is, és még mindig nem jött meg. Azt azért be kell vallanom magamnak, kíváncsi vagyok, hogy elment-e Chris hozzá a kávézóba. Bementem a konyhába, és összedobtam magamnak egy sajtos szendvicset. – El kéne mennem, futni. – hangosan gondolkodtam, mondhatni magamban beszéltem, de ez nem volt ritka dolog nálam. Valóban arra gondoltam, hogy egy átlag, és könnyű sportot űznék, futnék minden nap. Nem a fogyás a cél, hiszen meg vagyok elégedve önmagammal, csak egy kis mozgás nem fog ártani, főleg, hogy ezzel még le is kötöm magam egy kis ideig. Igen, holnap el is kezdem. Habár, már fél öt, és még mindig szépen süt a nap, most is elmehetnék.
Felmentem a szobámba, felvettem egy fehér trikót, egy szürke térdnadrágot, beletettem az MP3-at a zsebembe, majd kiléptem a kapun, és egyből neki is ütköztem Emilynek.

- Szia, futni mész?
- Szia. Aha, gondoltam, lefoglalom magam. Nem tudok mit csinálni, de most megyek, mert fél hat előtt vissza akarok érni.

- Ha visszaérsz, elmesélem neked, kivel találkoztam!
- Oké. – először kocogással kezdtem, egészen a tengerpartig, onnan kicsivel gyorsabbra vettem a tempót. Ami meglepett, azaz, hogy elég sokáig bírtam. Amikor már eléggé nehezen vettem a levegőt, lassú kocogásba váltottam át, majd már csak sétáltam. Elé messze mentem, így kezdtem visszafele sétálni. A legjobb, hogy nem is hoztam magammal egy flakon vizet, amire most szükségem lett volna Az MP3-on átváltottam a gyorsabb zenékre, és amikor már rendeződni kezdett a levegővételem, ismét kocogni kezdtem. 

- Az azért fáj, hogy fel sem ismersz! – hallottam meg a hátam mögül valakinek a hangját. Megfordultam, majd közelebb mentem hozzá.
- Csak nem…? Daniel?
- Szia, Kate! – fülig érő mosollyal öleltük meg egymást. – Rég láttalak, hogy vagy, minden oké?
- Persze, minden oké. És te hogy-hogy itt vagy? – együtt kezdtünk visszafele sétálni.
- Ösztöndíjat kaptam, így jöhettem a főiskolára ide Floridában. Amúgy itt lakok nem messze, az Atlantic Beach-en.
- Tényleg? Mi is. gyere, majd körbevezetlek! Sok mindenről kell még mesélnem neked.