12. fejezet - Kalandos éjszaka

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem tegnap hoztam a fejezetet, de álmomban jött egy kis ihlet, hogyan fejezhetném be, így bele is írtam, remélem tetszeni fog nektek! :)
Kellemes olvasást hozzá!
Csók <3

- Gyere csak be. – kinyitottam neki az ajtót, és bevezettem a házba. Emily a nappaliban ült. – Nem fogod elhinni, kivel találkoztam. – kezdtem, mire megfordult, és mosolygott.
- Szia, ismét.
- Várj, ti már találkoztatok? – kérdeztem értetlenül.
- Igen, ma délután a kávézóban. Chris is… - kezdte, de elhallgatott, ami nem hagyott nyugodni, így rá is kérdeztem.
- Mi volt Chris-szel?
- Ja, semmi, csak bejött egy italért.
- Igen, beszélni akart veled, de mondtam, hogy nem vagy itthon, így el is ment. Mindegy. De mesélj csak Dan, mikor jöttél ide?
- Tegnap érkeztem. A bátyám is jött, meg is ismerkedhetnétek, nem hiszem, hogy találkoztatok. Vagy… tévedek?
- Nem, még nem találkoztunk. Legalábbis én még nem.
- Én sem. – mondtam. Azt mondták, hogy Dean helyes. Na, majd kiderül. – És hol laktok?
- Csak pár házzal odébb. De mondjátok csak. Így a nagy találkozás kedvéért eljönnétek moziba? Mármint nem csak velem. Dean-t is hívnánk.
- Oké. – vágta rá egyből Emily. Nem is akarom tudni, miért egyezett bele rögtön. De, egy baráti összejövetel tényleg nem árthat.
- Rendben, menjünk. De előtte átöltözök. – mondtam, majd felszaladtam a lépcsőn, és átölöztem. Egy sárga top és egy fehér térdnadrág mellett döntöttem, sötét színben nem szeretek sétálni, főleg ha meleg van. Gyalog indultunk el Dan-ék házáig.

- A francba! – mérgelődött, miközben a kulcsot kereste a zsebeiben. – Első nap, és el is vesztettem. – felhagyott a keresgéléssel, kopogtatott az ajtón, remélve, hátha lesz itthon valaki. Fél percet állhattunk kint, mire valaki ajtót nyitott. De nem is akárki! Egy fejjel lehetett magasabb tőlem, haja olyan hosszú, mint Dan-é, barna szemei boldogságot sugároztak, miközben egy széles mosollyal üdvözölt mindenkit.
- Sziasztok! Mi történt, öcsi? Nincs kulcsod? – nevetett.
- Elhagytam. Mindegy, nem lényeges. Be szeretnék mutatni neked valakiket. Kate – mutatott rám – és Emily Wilson. Tudod, általánosból.
- Üdvözlöm a hölgyeket. – kezet ráztunk, majd folytatta. – Dan sokat mesélt két lányról, akikkel nagyon jó viszonyban volt, persze baráti téren.
- Köszi, égess le. – ütötte oldalba Daniel a bátyját. – Képzeld, ők is nemrég jöttek ide, és a nosztalgia kedvéért elmennénk moziba. Benne vagy?
- Sajnálom, de nemsokára mennem kell, apa hívott, nekem kell elmenni a kocsiért, ő most nem ér rá. Majd máskor csatlakozok, de most mennem kell. Örültem a találkozásnak. Sziasztok! – ki is ment a kapun.
- Mondd csak, Dan. Hány éves a bátyád? – kezdte Emily. Ez most komoly?
- 20 éves.
- Ó, értem. – sejtelmes mosollyal rám nézett. Gondolhattam volna. – De így is elmehetünk, nemde? Visszamegyünk a kocsiért, és hárman is beülhetünk filmet nézni.
- Oké, menjünk. – visszagyalogoltunk az autóért, majd elindultunk. Beültem Emily mellé az anyósülésre, amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám? – Halló?
- Szia, Kate. – üdvözölt valaki. Nem ismertem meg a hangját.
- Kivel beszélek?
- Az ügyfélszolgálattal. Azt hittem, felismered a hangom, igaz nem beszéltünk sokat.
- Chris? – kérdeztem, mire Emily mosolyogva felém kapta a fejét, majd ismét az utat nézte. – Honnan tudod a számom?
- Az maradjon az én titkom. Nem tudom Emily telefonszámát, a közeledben van?
- Persze. – válaszoltam flegmán, majd odaadtam nővéremnek a telefont. Leálltunk oldalra, kicsit sem hiányzik a bírság. Az én telefonszámomat tudja, de az Emily-ét nem derítette ki? Ne engem hívogasson, amikor beszélni akar vele.
- Szia, mondd. – kis hallgatás után ismét megszólalt. – Most indultunk a moziba, van kedvetek jönni? – mi van?! Ki akartam kapni kezéből a telefont, de elfordult. – Persze… Nem, Daniel is jön velünk. – hátranéztem rá, ő pedig mosolyogva nézte a próbálkozásomat a telefonelvétellel. – Oké, ott találkozunk. Szia! – elköszönt, majd letette.

- Ez meg…? Miért mondtad, hogy hova megyünk?
- Nem tudom. – válaszolta félvállról, majd ismét elindultunk. A végső állomás 5 mellett döntöttünk, szeretem nézni az ilyen filmeket. Azt mondják, most durvább, mint az előző részei voltak, nem baj, majd meglátjuk. Valamiért sosem féltem az ilyen filmektől, de miért is kellene félnem? Ott van a Sikoly, attól sem féltem. De amikor először megláttam a Paranormal Activity legelső részét, utána nem szívesen mentem ki egyedül éjszaka. Megérkeztünk, leparkoltunk és bementünk. Amint megvettük a jegyeket, megpillantottuk Alexet és Ericet. Kevin sehova nem akar jönni? Pedig ő a legnormálisabb hármójuk közül, már amennyire meg tudtam állapítani az első találkozáskor. Ők is megvették a jegyeket, majd beültünk.
Hát a film elég gyenge, mármint sok az animáció, ami nekem nem igazán jön be, az első két rész mér oké, de ez valahogy nem az igazi. Igaz, volt olyan rész, amikor azért a borzongás végigfutott rajtam, de az én saját véleményem az, hogy nem a legnagyobb film. Azt be kell látnom, amikor az egyik lány úgy esett, hogy kettétört a gerince, azért megijedtem. Ilyenre többet nem cipelnek be, az biztos. Természetemhez hűen, karácsonykor be kell jönnünk, megnézni az Alvin és a mókusok harmadik részét. Azt nagyon szeretem, jó kis film, igaz mese, de attól még elmosolygok rajta. Amint kiértünk a parkolóba, megláttuk Dean-t. Itt várt ránk? 

- Cső, Dean, mizu? Hogy-hogy itt vagy?
- Apa rosszul lett, be kell mennünk a kórházba.
- Mi? De mégis mi baja lett?
- Nem tudom, amikor bementem hozzá, elájult. Nem tudom, mi történt vele, hívtam a mentőket, bevitték a kórházba, de eljöttem érted, ketten látogassuk meg. Siess!
- Sajnálom, lányok, de mennem kell. Majd még megismételjük, oké? Sziasztok!
- Semmi baj, menj csak. Szia! – köszöntünk egyszerre Emilyvel, majd elmentek. Beültünk mindketten a kocsiba, és láttam, hogy Chris és Alex akkor értek le a parkolóba. Emily próbálta beindítani az autót, de nem járt sikerrel, majd idegesen rácsapott a kormányra, majd rátámasztotta a fejét.
- Remek, meghalt a motor. Gyere, hívnunk kell valakit. – mindketten kiszálltunk az autóból, majd a két srác és mellénk jött.
- Mit történt? – kérdezte Chris.
- Én okos, rajtahagytam a világítást, és pár órán keresztül szépen világított a falra. lemerült az akkumulátor. Mit csináljak?
- Autómentők? – kérdezte Alex.
- Oké. Tudja valaki a telefonszámukat?
- Hát nekem a telefonomba van elmentve a számuk… - elkezdte keresni a zsebeiben, majd abbahagyta, és hozzátette – amit otthon hagytam. Figyeljetek csak, hazaviszem Kate-et, és majd elküldöm SMS-ben az autómentők számát.
- Rendben.
- De én szívesen itt maradok Emilyvel, amíg ti hazamentek Alexszel.
- Majd én maradok Emilyvel, te meg menj csak haza, Kate. – mondta Alex.
- Oké, haver. – nevetett Chris – Gyere, menjünk. – Kezét hátamra téve vezetett a kocsijáig. Kinyitotta nekem az ajtót, beültem, majd utánam ő is, aztán elindultunk.

- Amúgy lenne egy… - kezdtem, de megszólalt valami. Dubstep zene? Chris rám nézett egy „ártatlan-vagyok” mosollyal, majd elővette a telefonját. Hát ezt nem hiszem el! Megálltunk a lámpánál, majd megszólalt.
- Elküldenéd a telefonszámot? Diktálom.
- Oké. – elővettem én is a mobilomat, lediktálta a számot, amit el is küldtem Emilynek. – Azért lássuk be, szemétség volt otthagyni őket. És biztos csodálkoznak, hogy 2 perc alatt hazaértünk.
- Alex tudott a tervemről, és legalább kettesben vannak. De mit is akartál kérdezni?
- Azt, hogy mégis hogyan kötök ki mindig az kocsidban? – ha átgondoljuk, ez egy elég jó kérdés, mert már lassan többet leszek az ő autójában, mint a mienkben.
- Nem tudom. Jobb lenne, ha az ágyamban lennél? – pimasz vigyort küldött felém, majd zöldre váltott a lámpa és elindultunk.

- Chh, dehogy! – válaszomra csak egy kis kuncogást hallottam.
- Mondd csak, van kedved várost nézni?
- Hát, normális körülmények között lenne, de tekintetbe véve, hogy fél 11 van, és teljesen sötét, nem igazán.
- Hé, Jacksonville nagyon szépen ki van világítva este. Muszáj megnézned, és az esti világításnál a St. John’s folyó nagyon is szép, megnézhetjük.
- Jól sejtem, hogy addig úgysem hagysz, amíg igent nem mondok?
- Nagyon jól sejted.
- Rendben, akkor menjünk. – az a 25 perc, amíg mentünk Jacksonville-be, csendesen telt, nem nagyon beszélgettünk, én inkább csak nézelődtem. Lehunytam a szemem, mert már fáradt voltam. Csak annyit vettem észre, hogy a levegő megcsapja az arcomat. Kinyitottam a szemem, és Chris állt előttem a nyitott ajtónál.
- Megérkeztünk. – nehézkesen kikászálódtam a kényelmes ülésből, majd elindultam utána. Megálltunk egy kapu előtt, ahol két biztonsági őr állt. – Lehetne most bérelni egy kisebb hajót?
- Sajnáljuk, de már zárva vagyunk. – válaszolta tömören az egyik férfi.
- De már le van foglalva a hétre egy. – közelebb ment hozzá, majd a kezébe adott valamit. A lefizetés a legjobb módszer.
- Milyen névre?
- Chris Clane. – mondta, majd az egyik biztonsági őr, akinek a kártyájára Tom volt írva, elindult hátra. Pár percet várakozhattunk, amikor visszaért.
- Rendben, bemehetnek. – Tom odavezetett minket az egyik hajóhoz, majd felmentünk rá. Fújt a szél, így el is indulhattunk.
- Ezt mikor intézted? – kérdeztem.
- Még a héten. Reméltem, hogy lesz rá alkalom, hogy el gyere velem, mert csak erre a hétre foglaltam le.
- De ezt csak azért, hogy megmutasd a folyót, nem kellett volna.
- Dehogynem. – mosolygott. – Különben, nem is volt alkalmam, hogy elhívjalak, mert tudtam, hogy elutasítanál.
- Az nem biztos. Lehet eljöttem volna. De ugye ez nem egy…?
- Randi? Nem, ne is gondolj erre, csak „körbevezetlek”. Muszáj, volt látnod így a folyót. Ja, igen, vedd csak fel ezt. – nyújtott felém egy sárga mentőmellényt.
- Nem fontos. Vigyázok.

- Oké. – mondta, de nem adta fel, felém sétált, majd rám adta. – Na, most már biztonságban vagy. – mosolygott. Miért ilyen rendes velem? A végén még meg fogom kedvelni. Pár perc csend beállt közöttünk, mindketten a tájat kémleltük, hiszen nagyon szép volt. – Nézd csak, tedd be ide a táskád, bele ne essen a vízbe. – mutatott rá egy kisszekrényre, ahová ő is betette a tárcáját és a telefonját. Így tettem én is. Visszamentem a korláthoz, és tovább nézelődtem, már amennyi fényt adott az a pár kis lámpa. Elég romantikus pillanat lenne, csak… Nem, nem romantikus pillanat. Ilyesmire nem kéne gondolnom. – Nekitámaszkodtam háttal a korlátnak, amikor az hirtelen eltűnt a hátam mögül, én pedig egy nagy csobbanással a vízbe estem. Chris ijedten ugrott az ajtóhoz, amit szerencsémre, nem akasztottunk be.
- Add a kezed! – nyújtotta felém egyik karját, miközben a másikkal támaszkodott, nehogy ő is úgy járjon, mint én. Amint kiemelt a vízből, azonnal besiettem a kis hajó közepére. – Nincs törölköző. – mondta, miközben keresni kezdte. -  Mindegy. Jó, hogy rád erőszakoltam a mellényt, elég mély a folyó. 
- Igen, és köszönöm, hogy kisegítettél.
- Szóra sem érdemes. Ne menjünk ki?
- Nem szükséges, megszáradok.
- Persze, a végén meg megfázol. Inkább menjünk, kezd hűvös lenni. Menjünk. – mondta, majd megfordultunk. Igaza van Emilynek, kezdem megkedvelni. Megcsörrent a telefonom, amit elő is kotortam a kis szekrényből, majd felvettem.
- Igen?
- Kate, hol a csudában vagy? Már régen hazaértünk, de ti még sehol.
- Nyugi, nyugi, élek még.
- Kivel vagy?
- Chris-szel. Itt van mellettem. – egy halk kuncogást hallottam, amit próbált elfojtani, de nem járt sikerrel.
- Ó, értem. Beszélhetnék vele? – egy „hmm-mm” után átnyújtottam a készüléket.

/Chris/

- Szia! – köszöntem bele bizonytalanul, nem tudtam, miért akart velem beszélni.
- Szia, Chris. Mégis hol vagytok?
- Ó, csak hajókázunk egy kicsit. De ne aggódj, nemsokára visszaérünk a kikötőbe.
- Ne már! Komolyan randiztok? – miért hiszi mindenki ezt?
- Mi? Dehogyis, ez nem randi. – ránéztem Kate-re, aki csak a szemét forgatta testvére hiedelmén.
- Aha, és ezt el is kellene hinnem, ugye?
- Igen, az jó lenne. Csak hajókázunk, semmi romantikus jelenet.
- Képzelem… mindegy, beismerni egyikőtök sem fogja. De érjetek haza minél előbb, ne hajnalban halljam majd, hogy Kate jön be az ajtón. És azt is remélem, hogy egyedül lesz.
- Oké, nemsokára megyünk, szia!
- Szia! – letettem a telefont, majd visszaadtam Kate-nek.
- Fogadni mernék, hogy azt hitte, ez egy randi. – mondta.

/Kate/

- Igen, de lássuk be, tényleg olyan. Kettesben, éjjel, pár lámpával kivilágított hajón, valljuk be, elég romantikus. – egyre csak közelebb jött, így elhúzódtam. – És ha lenne valaki, aki nem menekülne, valóban randi lehetne, de így sajnos, nem az.
- Nem menekülök, csak… tisztes távolságot tartok. De inkább menjünk, kezdek fázni.
- Oké, menjünk. – nevetett. Tisztes távolság? Jobb kifogás nem volt? De most mondjam meg azt, hogy félek? Inkább nem. Amikor kiértünk a partra, egy férfi állt a dokkon, aki segített Chrisnek kikötni a hajót. Sajnos nem a parkolóban álltunk meg, mert az a másik oldalon volt, így pár fa közé álltunk be.
- Figyelj csak, van a csomagtartóban egy táska, reggel voltam edzeni, abban van egy trikó, azt felveszem, te meg az én pólómat, csakhogy ne vizes cuccban legyél.
- Öhm, oké. Köszi. – elővette a táskából a trikót, majd levette a pólóját. Abban a pillanatban tárult elém izmos felsőteste. A reggeli edzések sorozata meghozta a hatását. Felém nyújtotta a ruhadarabot, de én még mindig a hasát és mellkasát néztem, az elbambulásomat ő is észrevette, amin elnevette magát.
- A póló itt van. – legyezte meg előttem, mire feleszméltem és elvettem a felsőjét. Még mindig ott volt az arcán a levakarhatatlan vigyor. – Valóban szép a táj. – nézett körül.
- Igen, az. – féloldalas mosoly kíséretében felvette a trikóját. Elfordultam, majd levettem a vizes pólómat, és felvettem a Chris-ét. Amint megfordultam, láttam, hogy ő is úgy el volt bambulva, ahogy én az előbb, de észrevette, hogy figyelem, így neki sikerült is feleszmélnie.
- Ez mi? – felhúzta a póló egyik oldalát a kis sebhelyig.
- Régen volt egy balesetem. – válaszoltam tömören.
- Bővebben?
- Az egyik bordám eltört, így az oldalamon egy heget csinált azzal, hogy átszúrta. Az orvos összevarrta, a bordám is meggyógyult, minden rendben van.
- Ó, értem. Sajnálom.
- Ne tedd! Régen volt… de menjünk. – beültünk mindketten az autóba, majd elindultunk haza. Fél óra alatt haza is értünk, Emily kint várt ránk, Alex társaságában. Na, most neki lesz itt az ideje, hogy meséljen nekem.
- Sziasztok! – köszönt fülig érő mosollyal az arcán, de azonnal ledöbbent, amint meglátta, hogy nem az a top van rajtam, amit ma felvettem. – Mi történt? Vásárolni voltatok? – mosolygott.
- Volt egy kis baleset, odaadtam neki a pólómat. – válaszolta Chris. – Gyere Alex, menjünk. – elköszöntek, majd visszaindultak. Mi is bementünk a lakásba, lábujjhegyen, a sötétben tapogatózva mentünk fel a lépcsőn. Anyáék aludtak, így nem vehettek minket észre. Mindketten bementünk a saját szobánkba, de mielőtt elaludtam volna, elmentem lezuhanyozni. Amikor levettem a felsőt, megéreztem a finom kölni illatát, amit mély levegővétellel szippantottam a tüdőmbe. Holnapután azt hiszem, vissza kell adnom Chrisnek a pólóját.