13. fejezet - Pár hét után

Sziasztok! :)
sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, a következőt igyekszem minél hamarabb hozni. :)
Ehhez a részhez csak annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy a címből is kiderülhetett, lesz benne pár hét ugrás, a szavazás alapján.
Kellemes olvasást kívánok Mindenkinek! :)
Csók <3333

Reggel álmosan, karikás szemmel keltem ki az ágyamból, nem aludtam sokat, de tovább már nem sikerült volna az ágyban maradnom, így lelépegettem a lépcsőn, ahol Emily már készítette is a reggelit: tojás baconnel, finom lesz, érzem.
- Jó reggelt! – köszöntem neki álmosan, miközben a szememből próbáltam kitörölni az álmosságot, ami nem járt sok sikerrel. Velem ellentétben ő már korareggel pörgött, széles mosollyal köszöntött.
- Jó reggelt, álomszuszék! Mindjárt kész a reggeli, ülj csak le, engedd meg, hogy tálaljam. – nem értettem, mire ez az euforikus hangulat, rá is kérdeztem túlzott boldogsága okára.
- Hogy-hogy így pörögsz ilyen korán? – csukott szemmel támasztottam a fejemet a pulton, úgy éreztem, állva el tudtam volna aludni.
- Semmi, csak jó ötlet volt tegnap, hogy nem te maradtál. De ne vedd sértésnek… - egyből kipattant a szemem, tudtam, hogy most nem a kalandos kis esti hajókázásomról van szó, ennél sokkal több.
- Kedves srác? – kérdeztem, mire pirulva elmosolyodott, majd visszafordult a tojáshoz, ami már el is készült.
- Az. Nagyon is, aranyos, udvarias, és képzeld, nem öntelt, egyáltalán nem tűnt bunkónak, és nagyon helyes. – mondta, teljes átéléssel. Mindent elmesélt, amiket csak kérdezett, ahogyan reagált a feltett kérdésekre. – De lenne egy kérésem. – itt odalépett a nappaliban letett ruhákhoz, majd kivett közülük egy pólót. – Legközelebb ne hagyd a fürdőben Chris pólóját, mert senki nem tud róla, hogy hol voltatok tegnap. De tényleg, most te kezdd a mesélést, ugyanis csak arról tudok, hogy hajókáztatok egy kicsit, majd beleestél a vízbe. Miről beszélgettetek? Mesélj el minden apró kis részletet, mert addig úgysem foglak békén hagyni.
- Hát…- kezdtem, de félbeszakított.

- Ne, várj! Kezdd azzal, hogy honnan jutott eszébe a hajótúra?
- Nem is tudom, azt nem mondta el, de…
- Megcsókolt? – utálom, amikor félbeszakítanak.
- Emily, most engeded, hogy végigmondjam vagy nem? Először is: nem tudom, honnan jutott eszébe a kis túra, és másodszor: nem, nem csókolt meg. – arcán csalódottságot véltem felfedezni, aminek hangot is adott.
- De miért nem? Pedig összeilletek, aranyosak lennétek együtt. Léphetne már, ne húzza az időt.
- Van egy olyan érzésem, hogy te ezt a kapcsolatot jobban szeretnéd, mint én. És egyáltalán nem bánom, hogy nem csókolt meg.
- Meg sem kérdezem, hogy miért, mert már tudom a válaszod: Azért, mert bunkó, azért, mert öntelt, és még ehhez hasonlók, de tegnap bebizonyította, hogy nem bunkó, és nem is öntelt. Vagyis lehet öntelt egy kicsit, de azt lássuk be, annak oka van. Mindegy. És még a tegnapi napról. Mit szólsz Dean-hez? Helyes pasi, nem? – ha ezt nem említi meg, akkor kételkedtem volna, hogy Alex az igazi Emilyt hozta tegnap haza.
- Az, de 20 éves, hozzám öreg. De úgy vettem észre, hogy inkább te tetszel neki. – erre csak egy szemforgatást és egy sejtelemes mosolyt kaptam válasznak.
- Egy: három év az nem sok, hiszen Chris sem fiatalabb tőle sokkal, pontosan egy évvel, szóval… - félbehagyta a mondatot, majd kezdett egy újat, miközben az eddigre letakarított tányérokat a mosogatóba helyezte, aztán visszaült szembe velem. – Másodszorra pedig: Kedves srácnak tűnik, de inkább Alexet választanám. Amúgy kitaláltam valamit. A nyomottságod ellenére eljönnél velem valahova?
- Hova?

- Csak meglátogatnánk a homokos partot. Na, de persze nem most, hiszen reggel kilenckor csak nem állítunk oda, hogy úszni akarunk. Majd egy óra múlva. – felállt, és elővett a hűtőből egy üveg limonádét. – Egy adag C-vitaminbomba. – levett két poharat, és az egyiket átnyújtotta nekem.
- Oké, tőlem mehetünk. Elvinnél a boltba? Anya írt egy cetlit, hogy vegyük meg azt, ami elfogyott, vagy amiből már csak kevés van. Ja, és délután fog hazajönni. – fejeztem be a rövid összefoglalóját a cetlinek. Felöltöztem, majd a már megjavult autóba ültünk, hogy bevásároljunk. A még otthon megírt cetlit előkotortam a zsebemből, majd végigsétáltunk a sorokon. Mindent megvettünk, amit csak felírtam, de ilyenkor általában kihagyunk valamit, ezért még a pénztárhoz állás előtt átnéztünk, hogy minden megvan-e. Bepakoltunk a kocsiba, majd elindultunk haza. Felvettem egy bikinit és egy könnyed nyári ruhát, majd késznek nyilvánítottam magam, és átmentem Emilyhez, hogy megnézzem, elkészült-e. Valamit írt a telefonján, majd azt is eltette. Táskámba csak a telefont, a napszemüveget és a naptejet tettem, Emily pedig hozta egy másik csomagban a törölközőket, majd gyalog elindultunk.

/Chris/

- De keress valami jó helyet, nincs kedvem még pluszba gyalogolni. - adta ki a parancsot Alex – Kevin, mindent elhoztál? – kérdezte, hátrafordulva.
- Igen, nyugi, csak három törölköző kellett, annyira hülye nem vagyok, hogy ezeket is otthon hagyom. Különben is, kinek volt ez a zseniális ötlete, hogy délelőtt menjünk ki a partra? Este nem teljesen, de egy kicsit lehűlhetett a víz, nem gondoljátok? – tért rá az egyik okra, ami miatt nem kellene kimennünk, de Alexet le sem lehet lőni, valamiért nagyon erőltette a dolgot.
- Délelőtt még nincsenek annyian, mint délután. És majd lesz egy meglepetésem nektek, főleg neked, haver. – mondta rám nézve. Vajon mit eszelt ki már megint?

Kiérve a partra a látvány azonnal megcáfolta Alex mondatát, miszerint: délelőtt nincsenek sokan. Persze, hogy nincsenek, csak örülök majd, ha találunk helyet a cuccok lepakolásának. Rendesen elgyalogoltunk az autótól, nem akartunk közvetlen közelbe leülni más mellé. Alex az oldalamba ütött, majd a távolba néztem, ahova mutatott.
- Na, oda üljünk le! – mondta, majd mindketten megindultak, amit egy pillanatig nem értettem, de aztán leesett. Négy csinos lány röplabdázott, és Kevinék pedig abban reménykedtek, hogy majd ők is beszállhatnak. A nyomulással nem fognak elérni semmit, de azért majd bepróbálkozunk. Letelepedtünk melléjük, és először csak fekvőhelyzetből figyeltük őket, ahogyan ütik a labdát a hálón keresztül.
- Szerintem ne akarj beszállni a játékba, mert elég jól nyomják, a végén meg majd szerencsétlenkedsz előttük, úgyse tudsz röplabdázni. – mondtam, mire csak egy gúnyos vigyort kaptam válaszul.
- Na, csak figyelj! – bizonyításképpen felállt, és a csajok felé vette az irányt.
- Figyeld a nagy hódítót. – mondta Kevin, miközben felült. – Popcorn-t nem hoztunk, pedig most nem ártana. Készülj fel a röhögésre. – már ő is nevetett, amikor Alex néha-néha hátranézett ránk, mi pedig integettünk neki. – Szerintem meg fogja szívni, de az nem a mi bajunk lesz.
- De azért kisegítjük, nem? – kérdeztem, amikor már majdnem odaért a kiszemeltekhez.
- Ráér, majd kicsit később. – mindketten Alex fele néztünk. Nem hallottunk semmit, de azt láttuk, hogy beszélget a lányokkal. Az, hogy nem állt be közéjük, csak megkönnyítette a dolgunkat: rájöttünk, hogy nem fogadták el a „visszautasíthatatlan” ajánlatát. Így legalább nem ég le előttük, mert nem tud röplabdázni. Amint visszasétált felénk, hangos nevetésbe kezdtünk, én már feküdtem, Kevin pedig próbálta megtámasztani magát.
- Nagyon vicces, srácok, kösz a segítséget! Nem értem őket, pedig kedves voltam és nem is próbáltam nyomulni. 

- Mi már… már tudjuk az elutasítás okát. – muszáj volt abbahagyni a nevetést, mert egyre több szempár szegeződött ránk. – Basszus, ez már nekem volt ciki. Igazán elmehetnél gyúrni. – mutattam a karjára, ami olyan vékony volt, mint a csuklóm.
- Már terveimbe vettem, kösz haver! – mondta, majd készült leülni mellénk, mire felálltam.
- Megmentsem a becsületedet? – kérdeztem Alextől, aki értetlenül nézett fel rám, ami miatt folytattam. – Beszélek a csajokkal a nevedben.
- Várj, inkább ne! – szólt utánam, de mint aki nem hallotta, levettem a pólót, és elindultam a röplabdázó lányok felé. Gondolatban megfogalmaztam, hogy mit is fogok nekik mondani. Amint odaértem, köszöntem nekik. – Üdv, hölgyeim!
- Szia! – mondták egyszerre, majd mind a négyen rám néztek, és érdeklődve várták, hogy mit fogok mondani. Oldalra néztem egy pillanatra, ami éppen elég is volt ahhoz, hogy meglássak Valakit. Változtatva a tervemen mást mondtam nekik.
- Tudjátok, lenne két srác, aki szívesen beállna közétek játszani. – kuncogni kezdtek, majd rákérdeztek.
- És megtudhatnánk, hogy kik akarnak játszani? – egyikük közelebb jött hozzám, így már egy méter sem volt közöttünk.
- Öhm, ők ketten. – mutattam Kevinék fele, mire mindketten rám néztek, és értetlen fejjel, széttárt karokkal tátogták, hogy: „Mi?”.
- Az egyik barátod már bepróbálkozott. Nem járt sikerrel. – nevetett egy másik lány.
- Igen, tudom, ezért kérnélek meg titeket, hogy szánjátok már meg őket. Különben is, fogadást kötöttünk, muszáj nyernem. – mondtam, de ez nem volt igaz, azonban minél hamarabb el akartam tőlük szabadulni, hogy az általam kiszemelt lány felé mehessek.
- Oké, hívd ide őket! – mondták majd futólépésben igyekeztem vissza.
- Srácok, mehettek. Rábeszéltem őket, játszhattok velük. – mondtam, majd elsétáltam mellettük, mire rákérdeztek.
- De te hova mész?

- Nekem elég egy lány is. – feleltem, majd elindultam. A vízhez közel ültek le mindketten, próbáltam a hátuk mögött odamenni hozzájuk, ami sikerült is. Amint lefeküdtek a törölközőre, egy kis vizet mertem a kezembe, és le is locsoltam vele őket, mire mindketten idegesen ültek fel.
- Normális vagy? – csattantak ki szinte egyszerre, majd Emily rám nézett, és egy sejtelmes mosoly kíséretében felállt, majd azt mondta. – Elmegyek, veszek valami innivalót. – rám kacsintott, majd elment. Kate még csak akkor nézett fel rám. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját, miután lehuppantam mellé, és mosolyogva köszöntöttem.
- Szia! – ő visszafeküdt, majd a mellette letett táskából elővett egy sapkát, amit az arcára terített.
- Szia, mégis mit csinálsz te itt? Követsz minket?
- Ugyan már, nem vagyok én olyan srác, aki követ egy lányt, csak Alexnek hirtelen ötlete támadt, hogy menjünk le a partra. Tulajdonképpen, ezt még én sem értem, hogy honnan jutott az eszébe.
- Nekem van egy ötletem. – mondta, majd levette a sapkát az arcáról, két könyökével félig ülőhelyzetbe támasztotta magát, és hátranézett. – Szerintem tegnap számot cseréltek Alexszel. Azért pötyögött még az elindulás előtt valamit a telefonján.
- Ilyen elvetemült? – kérdeztem csodálkozó arccal, mire elnevette magát.
- Csak ne nézz így. – szeme elé emelte az egyik kezét.
- Aranyos vagy. – mosolyogtam, mire felvont szemöldökkel és elpirult arccal feküdt vissza ismét. De… ezt tulajdonképpen miért is mondtam? Teljes tagadásban élek, ha még magamnak sem vallom be a számomra már nyilvánvalóvá vált dolgot. Azt, hogy…
- Ti is aranyosak vagytok. – szólalt meg mögülem Emily, kezében három flakon vízzel. – Tessék, nehogy kiszáradjatok a nagy turbékolásban. – mondta, mire heves tiltakozásba kezdtem, amit le is intett. – Ne is ellenkezz, látod Kate-et? Ő már tudja, hogy reménytelen. – mutatott az említettre, aki még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy az előbb, csak most halk kuncogások hagyták el száját.

/Július 24./
/Kate/

- Köszönjük. – mondtam mosolyogva, majd kiléptünk a bolt ajtaján. Odaléptünk az autóhoz, és betettük a hátsó ülésre a kikölcsönzött ruhadarabokat. – Mesések ezek a ruhák, meg fogom őket venni. – mosolyogtam, miközben mindketten beültünk a kocsiba.
- Hidd el, én is. Bár most nézem, a tied szebb. – játszotta a sértődöttet, majd elindította a járművet. – Na, de tényleg, vajon mennyibe kerülhetnek? Mert csak a kölcsönzés ára volt a cédulán, nem pedig a teljes eladási ár.
- Fogalmam sincs, de szerintem nem lehet olcsó. Amúgy holnap mikor indulunk a bálba?
- Este nyolctól kezdődik, gyanítom akkor a legalkalmasabb. Ugye, holnap fél négyre érsz haza a tanításból?
- Igen, miért? – kérdeztem.
- Layla-t is megkereshetnénk, azt mondta, egy ruhásboltban dolgozik, az is a plázában van. Majd meg kellene kérdezni tőle, hogy ő is jön-e a bálba. Tényleg, most jut eszembe. Chris-ék ellátogatnak majd?
- Nem tudom. – mondtam unottan. Nem akartam vele találkozni, főleg az egy hete történt dolgok miatt.
- Azt hittem, jól kijöttök, erre ezt hallom. Mit csináltatok már megint? Nem értelek titeket.
- Semmit, csak összevesztünk egy kis butaság miatt. – válaszoltam tömören, azonban ezzel nem érte be, tovább faggatózott. – Egy hete, amikor voltam Lilyhez, a kislány öntött nekem inni, de nem láttam, mert a hátam mögött jött, és én meg véletlenül nekimentem, erre kiborult az innivalót, ami miatt Christ szidta le az apja, mert szerinte az ő hibája volt. Mondtam, hogy én mentem neki véletlenül Lilynek, de azt mondta, hogy ne mentsem Christ. Erre ő nekem állt, hogy ő nem fogja helyettem feltakarítani stb. stb. – az utolsó szónál a homlokára csapott, majd megszólalt.
- Komolyan olyanok vagytok, mint két gyerek. Ezért vesztetek össze? Chris sem enged, ahogy hallom. – nevetett – Mindegy, majd holnap este, ha találkoztok, megenyhül. – mondta, majd tekintete ismét az útra szegeződött, és figyelmesen követte a csíkok vonalát, míg én a padkát vagy a fákat néztem. Olyan jól megvoltunk Chris-szel, erre egy ilyen kis hülyeség miatt összevesztünk. Jobban belegondolva, tényleg ki kell majd engesztelnem a bálon, ha találkozok vele. Bocsánatkéréssel is tartozom neki.